|
|
Csoportos kiállítások:
1988 Fiatal művészek tárlata. Dunacsúny 1989
Kontaktus. Tölgyfa Galéria, Budapest
Salon'89. Pozsony, PKO 1990 Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának
csoportos rárlata. Duna Menti Múzeum, Komárom
1991 Fiatal szlovákiaí magyar képzőművészek.
Budapest Galéria, Budapest
1992 E+fi. Galéria mesta Bratislavy
Mirbach-palota, Pozsony Összjáiékok.
Dom umenia, Pozsony
SÚHRY '92. WCC Művészetek Háza Pozsony
Könyvillusztrácíó. Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely
Objektek és installációk.Povazská galéria umenia,
Zsolna
1993 Szürke tégla 34193. Zámek Klenová,
Klatovy
Tér'93. Fürdősziget, Pöstyén Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely Transart Communication 2,
Béke mozi. Dunaszerdahely
|
|
|
"És a nyolcadik harsonaszóra megjelenék
négy angyal, akik megemelék a Földnek négy
szegletét, ahogy kárpitot; hajlítanák föl begöngyölve folyókat és földeket,
füveket és minden élő fákat.'"
"...Vízi Péter hátrahajította fésűjét és azon
nyomban olyan áthatolhatatlan erdő kerekedett, hogy a vasorrú bába
visszafordította seprűnyelét, s dúlva-fúlva hazavágtatott..."
'" Valamiféle, műalkotásokból ...
nyert képzet, művészeti eló'kép, elvárás diktálja a
művészet mibenlétéről alkotott ítéleteinket, tételezzük azt mimetikusnak, konceptuálisnak, szimbolikusnak vagy bármi
másnak..."
|
|
|
Ha tudatunk hátterében Németh Ilona installációja munkál,
akkor úgy ítéljük meg, hogy a művészi alkotás - lényege szerint teremtés, új
valóság létrehozása. Németh munkájában a teremtő elvet látjuk igazolva.
Németh a természettel dolgozik, de annak nem látványa, vagy a táj bárgyú arca
érdekli, hanem a benne szunnyadó, bennünk lakozó, láthatatlan, megszelidíthetelen fenevad; erejét próbálgatja
miközben felriasztja a mocorgó vadat. Az eredmény nem természetes, azzal
inkább ellentétes, Németh ugyanakkor természetes, érzéki erőket hív életre.
A Bartók 32 Galériában álló installációnak metaforikus értéke is van, ereje
azonban inkább a vele való találkozás közvetlen szenzuális élményében rejlik.
A tömérdek nádból készített installáció betölti az egész termet, keskeny
folyosót hagyva csak a hosszúkás terem közepén, mintha egy csodamód megindult
nádas költözött volna be. E felfordulásban aligha meglepő, hogy úgy látunk,
mintha úsznánk a nádasban, pedig szilárd talajon járunk, bár a kiszáradt,
szúrós, roppant nádtömeg erre alig szorít helyet.
A derékszögben elfordított nádszálakból álló bozót hol
mint felvágott seb, hasadék, szurdok tűnik elő; másrészt mint szűk alagút
hív, búvóhelyet kínál, beszív; fölénk hajlik, magasodik; érintésünktől zizeg,
surrog; ahogy beljebb és egyre beljebb hatolunk lehullott szárak recsegnek,
roppannak lábunk alatt; sÍmogató cÍmerek lélegzetünktől rezzennek; szá.raz
szálak mint ezernyi kard felsértenek; a sűrűség beborít, elnyel. A nyársakkal
szegélyezett ösvény bár egyenes, vége látható, mégis titkokat rejt, a rajta
való átjutás megfejtést ígér, holott '"nincs megfejtés, de nem is kéne,
csak szabad bejárás a mindenségbe'" (feLL). Ez
az ölelő seb, érdes, tövises út-látomás kiszikkadt, holt levelekből eleven
valósággá vált, a szemünkkel, bőrünkkel, mozdulásainkkal tapasztalt másféle,
újfajta valóság normális valónkból kizökkent.
Tatai
Erzsébet
|
