Új Honvédségi Szemle 2001/12, 110-113
Hozzászólás A Polgár Biztonságérzete - mozgásban a védelmi szektor (ZMNE és a Nemzeti Értelmiségi Klub által rendezett, 2000.03.07) című tudományos tanácskozáson
A civil kontroll igénye azt sugallja, hogy a hadsereg iránti bizalom nem feltétlen, a társadalomnak, a polgároknak mintha félni kellene saját hadseregüktől. Paradox helyzet: a hadsereget éppen a biztonságérzet kedvéért tartja el a társadalom, ám ez egy olyan elkülönült, hierearchikus szervezet, amelynek tűzereje bárkiben - nemcsak a potenciális külső ellenségben - félelmet kelthet.
Ez a félelem bizony olykor igencsak indokolt. Nálunk legutóbb az 1999 decemberében a kalocsai és szabadszállási laktanyákban terjedő agyhártyagyulladás járvány érzékeltette, hogy milyen veszélyes lehet a hadseregünk, ha az ott uralkodó állapotok nem megfelelőek. Jól működő civil kontroll esetén ilyen pánikhangulat biztosan nem alakulhatott volna ki, de valószínűleg azok a szégyenletes körülmények sem fordulhattak volna elő, amelyek tápot adtak a gyilkos kórokozók terjedésének.
A magyar fiatalok túlnyomó többsége igyekszik elkerülni a katonaságot. Ebben a kollektív népi bölcsesség által feldolgozott történelmi tapasztalat is szerepet játszik, de talán még fontosabb tényező a katonaságtól való egyéni félelem. Ennyi fiatal egyszerre nem lehet oktondi: ők nagyon is jól érzik, hogy félniük kell. Félnek is rendesen: a 98-as adatok szerint a sorozásra behívott budapesti fiataloknak kevesebb mint 5 %-át sikerült mundérba bújtatni.
Bármennyire indokolt is a saját hadseregtől való félelem, a civil kontrollt nem a belső igény, hanem a művelt Nyugatról idesugárzó elvárások teszik ma megkerülhetetlenné.
A civil kontroll eszközdftárába nem sorolnám be magukat a sorozott kiskatonákat: ezt a vicces témát inkább hagyom a kabaré- és karikatúraszerzőknek.
A civil kontroll igazi eszközei, tényezői:
- a média,
- a civil szféra, civil szervezetek,
- a politikai szféra,
- a jogállam erre hivatott egyéb intézményei,
A médiának, az általa biztosított nyilvánosságnak igen nagy ereje van. Ez megmutatkozott a járvány idején: a média reflektorfénye szinte pillanatok alatt érezhető javulást eredményezett a kiskatonák életkörülményeiben. Sajnálatos, hogy a média általában csekély figyelmet szentel a hadseregben uralkodó állapotokra, a mélyebb összefüggések feltárására, ehelyett inkább csak a �kevés a pénz� szlogen aggódó iemételgetésére korlátozódik.
A jogállam intézményei közül az ombudsmani intézmény is hallatott magáról a már említett járvány kapcsán. Polt Péter helyettes ombudsman hivatala gyorsan és hatékonyan lépett, vizsgált és megállapított. Úgyannyira, hogy a honvédelmi miniszter nem tudta leplezni bosszúságát: nem szokott hozzá a civil kontroll ilyen váratlan, gyors, hatékony, szakszerű és igen eredményesen kommunikált alkalmazásához.
A civil szféra általános válságban van. Krónikus aktivitás- és pénzhiányban szenved. Ahol pedig pénz van, ott bizonyára vannak megbízók és elvárások is. A válság okai közül csak egyet említek: az emberek nem tudják elhinni, hogy befolyásolhatnak bármit is a civil szféra eszközeivel.
A civil szféra csak akkor vehet részt hatékonyan a honvédelmi civil kontrollban, ha katonák aktív részvételére is számíthat. A civil szférának tehát elemi érdeke, hogy a katonáknak közéleti, polgári, politikai jogai legyenek. Ha ugyanis e jogok nem érvényesülnek, akkor a hatalom megfoszthatja szakértői bázisától a neki nem tetsző civil irányzatokat. Megtörténhet, hogy a hadsereg struktúráját érintő szakmai vonatkozású kérdéseket politikainak minősítik. A hatalom miközben gátlástalanul igénybe veszi a katonai szakértőket, a neki tetsző katonai véleményeket, ugyanakkor megtiltja a katonák számára a másik álláspont érdekében kifejtett közéleti tevékenységet.
A felvázolt séma nem csak egy elvont gondolatmenet: a honvédelmi politika irányítói ezt a módszert a hadkötelezettséggel kapcsolatban már alkalmazták is. Miközben a hadkötelezettség mellett érvelő katonákat semmi szankció nem fenyegette, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának ügyvezetője, Szűcs Mihály alezredes ellen fegyelmit indíttattak. Ismét a média és Polt Péter helyettes ombudsman fellépése volt eredményes, ennek köszönhetően Szűcs alezredes folytathatta HEL-beli tevékenységét.
Sajnos, ekkor is megmutatkozott a civil szféra általános gyengesége: a civil szervezetek nem vették észre, hogy a történet legalább annyira szól a civil szféra megszólalási jogáról, lehetőségéről, mint a katonák polgári jogainnak biztosításáról.
A civil kontroll kétségtelenül legerősebb eszköze a politika. Magyarországon a legkisebb ok sincs arra, hogy katonai puccstól kelljen tartani. Ilyen eddig sem volt, de még a környezetünkben sem várható. A civil politikusok irányítását, döntési kompetenciáját senki nem kérdőjelezi meg.
A civil irányítás tartalmát illetően már korántsem ilyen rózsás a helyzet. 1998 óta a Honvédelmi Minisztérium és az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke ugyanazon szűk politikuscsoportból kerül ki. Ez a tény aggályossá teszi a civil kontroll korrekt érvényesülését, és valószínűleg szerepe volt a sorozatos honvédelmi botrányokban is. Hiszen így nem várható el, hogy a HM propagandakiadásait, meglepő előléptetési gyakorlatát a HB kritikkusan szemlélje. Hozzátenném: a HB-ben szerintem különben is dominál az egészségtelen kényelemszeretet, a túlzott �békevégy�, más szóval a konszenzusra való törekvés. A választópolgárok joggal tarthatnának igényt arra, hogy az irányzatok, különbségek markánsabban megjelenjenek.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a honvédelmi politikát irányító politikuscsoport a honvédelmet nem szakmai, hanem �nemzetfilozófiai� kérdésnek tartja. A jelzőt Lányi Zsolt, a HB kisgazda elnöke vezette be a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetését indítványozó népi kezdeményezés parlamenti vitájában.
A �nemzetfilozófiai� honvédelem-felfogás szerint mindenkinek be kell vonulni, mindenkinek ki kell vennie részét a honvédelemből. Nemcsak háborúban, hanem békeidőben is. A hadsereg a hazafiság iskolája, hazaszeretetre nevel. Ez a felfogás nem új, és nem is korlátozódik hazánkra. Ugyanakkor az élet, a történelem számos esetben megkérdőjelezte, cáfolta a hazafiság és a katonai szolgálat bensőséges kapcsolatát feltételező, széles körben elterjedt nézeteket. Utalok itt a két világháborúban való magyar szereplésre, a cseh irodalom világhírű gyöngyszemére (Svejk, a derék katona), vagy egészen friss példaként a jugoszláv parlament amnesztia-törvény vitájára, ahol is Milosevics ex-elnök felesége patetikus beszédben állt ki a nemzetfilozófiai felfogás mellet.
A nemzetfilozófiai honvédelem-felfogás szöges ellentétben áll a racionális alapon szervezett, modern, a mai körülményekhez igazodó haderő-modellel. Az utóbbiban a költséghatékonyság, a piacgazdaságba való integrálódás, a fegyveres honvédelem professzionális, szakami szempontjai dominálnak. Ez az ellentét - ugyancsak Lányi Zsolttól kölcsönvett képpel - a szurony és a rakéta ellentéte. E két fegyvernem erejének összemérése csak szürrealista szónoki fogásként értékelhető.
Nemzetfilozófiai alapon mindenkinek be kell vonulnia. És jaj annak, aki nem lép egyszerre, aki nem akar hazaszeretetéről katonai eskül alakjában is tanúságot tenni. Még akkor is, ha a hadsereg létszámigénye ezt nem indokolja. Azazhogy mégsem mindenkinek: csak a férfiaknak. Nem is tudom, hogy a nők hazafiságra való nevelését miért hanyagolják el az eszme zászlóvivői.
A nemzetfilozófiai gondolatvilágtól igen távol áll a civil kontroll. Legfeljebb egy formában tudják elképzelni: abban, amit egy napilap karikatúrája mutatott: meztelenre vetkőztetett katonajelöltek állnak a sorozóorvos előtt.
A kormány legújabb terve, miszerint felül kell vizsgálni - a szigorítás igényével - az egészségügyi alkalmasságot - baljós fejlemény. Arra utalhet, hogy a nemzetfilozófiai felfogás terjedőben van.