Gyerekjáték?


Képes Ifjúság  - Közélet 2263-2264. szám  2003. január 29.
KOINÓIA X/5. 2003 május

Nyolcéves lehettem, amikor első és egyben utolsó fegyveremet kaptam. Sanyi, egy idősebb fiú adta valami apróságért cserébe. Aztán már én is mehettem a faluvégi fiúkkal együtt kipróbálni a csúzlit. A fákon szöszmékelő madarakra lőttünk. Megláttam egy nagyobbacska madarat a diófa ágán. Megcéloztam, repült a kavics, egyenesen a madár felé. Csak azt láttam, hogy a madár felrebbent. Hogy leesett-e vagy elrepült, azt már nem tudnám megmondani -- belémhasított a rémület és a bűntudat, a szégyen, és hazarohantam. Azt ugyanis világosan éreztem: ha megöltem a madarat, az visszavonhatatlan. És azt is éreztem, hogy nincs mentség. Nem ismertem még a mai vadászati érveket, ürügyeket: táplálékszerzés, vadgazdálkodás, ökológiai egyensúly, csúcsragadozói szerep stb. Gyermeki őszinteséggel tudtam, hogy csak egy fura vágy, valami kusza bizsergés -- amit ma úgy neveznék: perverzió -- hajtott. Ez pedig nem elég indok egy élet kioltásához.  

A gyerekek, különösen a fiúgyerekek szeretik a fegyvereket. A fegyverszeretet nem genetikai adottság, hanem a környezet nevelő hatására alakul ki. Már akkor is, ott a noszvaji faluvégen hatott a környezet. Az idősebb fiúk is így szokták, azoknak is van. Ha nem légfegyver, legalább csúzli.  

Mára az erőszak, a fegyverek reklámja óriásit fejlődött. TV-készülékek és számítógépek képernyőiről naphosszat ömlik a burkolt fegyverreklám. Milyen jó is meglátni az áldozati lényt, sunyin, nehogy idő előtt észrevegye a gyilkos szándékot. Meglátni, célba venni, eltalálni, megölni. Csupa sikerélmény a fegyvertulajdonosnak.  

Azt, hogy madarakra nem fogok fegyvert, már az első kalandom után elhatároztam. Érdekes, hogy sokkal tovább tartott, amíg e fogadalmamat emberekre is kiterjesztettem. Megint a környezetet hibáztathatom. A kitűnő Gárdonyit, aki megírta az Egri Csillagokat, aminek nyomán gondolatban eljátszottam a törökök lelövöldözésével. Petőfit, aki megírta: "Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer." Ám valójában nem, vagy nem elsősorban a halni szó az ideillő, inkább az ölni. Mert a haza semmit sem profitálna a honfi öncélú halálából, csak abból, ha halála előtt számos ellenséget küld a túlvilágra. Hibáztathatom kedvenc költőmet, Aranyt, akinek Toldija kötelező olvasmány volt. Sorolhatnám tovább a hősi harc, a háború, a vitézség szépségeit dicsőítő közvéleményformáló forrásokat.  

A fegyverszeretetre a legjobb ürügy a honvédelem. "Tűzoltó leszel, s katona." A játékfegyver mintegy előkészület a hivatásra, a harc nemes mesterségének gyerekkorban való megszerettetésére. A honvédelmi nyílt napokon tömegek tolonganak. Példás családapák kedveskednek gyermekeiknek játékfegyverrel, lövöldözős komputerjátékokkal. Még az ellenségszeretetet hirdető Jézus követői, a hivő keresztények között is. Bele sem gondolnak, milyen bizarr társítás: játékfegyvert a szeretet ünnepére! Egy vasárnap buszon utaztam. Néhány éves csöppség méretéhez képest óriási műanyag karabéllyal célozgatta az utasokat, puff, puff, a papa pedig láthatóan elégedett volt: kisfia nem zavarta az egyházi újság elmélyült tanulmányozásában.  

Rádióhallgató kérdezte a pszichológust: vegyen-e gyermekének fakardot. A pszichológus válasza egyértelmű volt: feltétlenül. Merthogy -- mondta a közkeletű érvet -- "a gyerek mindennel tud hadakozni, a mutatóujját is használhatja játékpisztoly helyett". Döbbenten hallgattam. Mert igaz, hogy a mutatóujjal is lehet célozni, ám nagyon vidám lenne ez a glóbusz, ha csak mutatóujjal céloznának embertársaink! A játékfegyver egy folyamat része, jön a légfegyver, majd esetleg a maroklőfegyver -- természetesen önvédelemmel indokolva. A helytelennek tartott gyermeki vágyakat nem lenne szabad kielégíteni. Inkább el kellene magyarázni, miért helytelen. Nem kellene azonnal behódolni a rossz divatnak, a gonosznak.  

Nem vagyok idealista, tudom, hogy fegyverekre szükség van. De a fegyver nem játék, nem jó játék. Nem gyerekek kezébe való. Emlékszem egy vezérkari tisztre, aki elmondta: ő bizony nem vesz gyermekének játékfegyvert.  

Nem vagyok pacifista sem, bár rokonszenvezem velük. Az erőszakot gyakran csak erőszakkal lehet féken tartani. De attól, hogy valamire szükség van, még nem kell dicsőíteni. Faludy György a második világháború alatt írt. Szonett című verse a Roosevelt repülőerőd falára volt felírva angolul. Ezt a verset olvasta fel a költő mintegy tíz évvel ezelőtt az Erőszakellenes Fórum Hirosima-napi rendezvényén. Kezdő és záró sorait idézem:  

"Bombázni mégy, de ne örülj ennek,  
(...)  
nehogy unokád szégyenkezve mondja:  
pilóta volt, mert behívták, de ronda  
kéjgyilkos lett, mert közben élvezett."  

Farkas Henrik

Kép: Óvodások fegyveres kiképzésen (Kína, 1977)

**********************************************
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL   -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)

Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.