Keresztény költők kardja


Tóth Bálint költő megosztotta lelkiismereti gondjait a Vasárnapi Újság hallgatóival. Magyar Litánia című versében, amelyet Sinkovits Imre nagy átérzéssel tolmácsolt, elmondta, hogy milyen nehéz Jézust követnie. A Mester ugyanis azt kéri híveitől, hogy szeressék ellenségeiket. A vers felidézi 56 mártírjait, szemléltetve: mennyire nem könnyű mindenkinek megbocsátani. És a költő talál egy kielégítőnek vélt megoldást: a gyilkosok nevét véssék gránitba, s legyen ennyi elég.

Tóth Bálint lelki gyötrődése, gyónása még akkor is elismerésre méltó, ha tekintetbe vesszük, hogy az elévüléssel, adatvédelemmel és egyéb fékekkel teletűzdelt jogrendszerünkben a költő büntetési javaslatától szigorúbb lépésekre nemigen van törvényes lehetőség, sőt talán még ez a gránitbavésés is sérthetné a tettesek személyiségi jogait.

Készséggel elhiszem: az ellenségszeretet jézusi követelménye valóban nehéz dió a költő számára, ám szerény, kezdő lépés lehetne a szelídséghez vezető úton az erőszak, a fegyver kultuszának elutasítása. Tóth Bálint elsőként kapta meg a Bálint-kardot. Ezt a díjat egyesek már a legrangosabb irodalmi díjnak nevezik. A díjat háromszor adták át eddig. A díj tekintélyének növekedését jelzi, hogy az idén már nemcsak tábori püspök, hanem egy civil miniszterasszony is részt vett az átadási szertartáson.

Balassi Bálint, akiről a díjat elnevezték, korának vitathatatlanul legkiemelkedőbb magyar poétája volt. Ám saját tanúságtétele és a történelemkönyvek szerint korának kegyetlen kalandora is volt egyszemélyben. Harcos volt, aki csak úgy “jókedvéből is vitéz próbálni indul”, s “sok vérben fertezvén” öl, foglyot meg zsákmányt ejt, kifejezetten örömét lelve e tevékenységben. Nem vagy nemcsak a hon védelmében, hanem mert ezt találja az elképzelhető legszebb életmódnak. Különös az igazságügyminiszter szerepe a Balassi-kultusz ápolásában, tudván, hogy noha Balassi Bálint fűvel-fával pörösködött, ám olykor nem várva meg a jog döntését, a nyers erőszak segítségével próbált érvényt szerezni akaratának. Nemcsak a törökkel, hanem még saját rokonaival szemben is.

Meg kell hagyni: a kard valóban illik Balassi Bálinthoz. De nem illik a mai katolikus egyházhoz, amely szívesen elfelejtkezne a a köztudatban még élő fegyvermegáldások szégyenteljes emlékeiről. Nem illik a hivatalos magyar politikához sem, amely vitathatatlanul az európai integráció és a jószomszédi kapcsolatok elkötelezettje. Nem tudom, hogy mivel igazolható a tábori püspök és az igazságügyminiszter jelenléte egy kardban megjelenő irodalmi díj kiosztásakor.

Tudom, sokan felszisszennekk: bántom a végvári vitézt, aki végül életével fizetett a törökkel vívott csatában. Neki sok mentsége lehet: a kegyetlen kor, a török veszesdelem, a hátrányos családi helyzet. Balassi egész családja hírhedt volt erőszakosságáról, kegyetlenségéről. Aki ilyen környezetben nőtt fel, attól nem szabadna talán számon kérni a szelídséget. Magam is úgy vélem: jobb lett volna hagyni Balassi Bálintot békében nyugodni. Régen volt, távol van tőlünk, mi már szerencsésebb korban élünk. Olyan korban, amelyben Balassi “vitézi” szellemének felidézése semmi jóval nem kecsegtet.

“Aki kardot ránt, kard által vész el”. Ezért azok, akik valóban a hazát féltik, és nem más szándékaik vannak, tegyék fel maguknak a kérdést: biztos, hogy a kard azt az üzenetet hordozza, amit szántak neki? Annyi minden van, amire valóban büszke lehetne a magyar irodalom, miért kellett pont  ilyen szimbólumot választani? Cseréljék ki gyorsan a Balassi-kardot mondjuk Arany-tollra, még mielőtt valaki megkérdezné: kinek is élezzük azt a kardot? Mert nem lehet egyszerre jámbor keresztyénnek, modern európai humanistának és egyúttal vérszomjas karddal hadonászó hadfinak lenni.

De ha már ragaszkodnak Balassihoz, legalább a maradandóbb értékeket hátrahagyó költői tevékenységét idézzék, ne harcait. Lehetne a díj például Bálint-lant. Hogy ne kelljen szégyenkeznünk: miközben más nemzetek a szerelemre, az életre, a boldogságra gondolnak Valentin-napon, mi az ölés, az erőszak jelképét dicsfényezzük.

1999. március 13.

Farkas Henrik


BACK