Nyolc évvel ezelűtt jártam a VICO-székházban. A rózsadombi, modern
épületnek már a külcsíne is figyelemre méltó volt, a bent elém táruló pompás
elegancia, egzotikus növények, csobogó víz, csillogás pedig egyenesen lenyűgözött.
Ám a legnagyobb hatást rám akkor a portán álldogáló, hatalmas termetű fiatal,
büszke erűk tették. Gyámoltalan gyermeknek éreztem magam e hivatásukhoz
képest barátságos, magabiztos férfiak közelében, akiknek jelenléte feltétlen
biztonságot, rendet, egyúttal valami fortélyos félelmet is sugárzott. Zöld
pettyes barnás (vagy tán barna pettyes zöldes) ruhájuk akár rejtűöltözéknek
is alkalmas lett volna egy alligátorfarmon. Oldalukon hatalmas pisztolytáska
lógott, ami akkortájt még szokatlan volt egy igencsak civil intézményben,
hiszen én a Nűk Lapja szerkesztűségébe mentem.
A daliás űrzű-védűk fegyverei nem voltak képesek megvédeni Fenyű
Jánost, a Vico-birodalom tulajdonosát. Igaz, a merénylet házon kívül történt,
közúton, szeretett fűvárosunk egyik forgalmas helyén. Viszont a tudósításokból
az is kiderült, hogy Fenyű János - mint mindig -, most is magánál tartotta
a pisztolyát, mégse tudta használni; nyilván nem a kezében volt.
Kommentálnak az illetékesek, a szakértűk. Mondják, hogy Európában,
ahová igyekszünk, ez így szokás. Szokjunk hozzá mi is, vigyázzunk magunkra,
hiszen nem lehet mindenhová rendűrt állítani. Különben is elmúltak már
azok az idűk, amikor az állam paternalista módon igyekezett gondoskodni
közbiztonságról, oktatásról, betegellátásról stb. Ma az állampolgárok aktív
részvételére van szükség, polgárűrökkel, netán mindig lövésre kész, csűretöltött
pisztolyokkal.
Biztos, hogy az ilyen Európa a szívünk vágya? Nagy-Britannia
is Európában van. Ott éppen most gyűjtik be a polgároktól az évtizedek
alatt felhalmozott feyvereket, engedélyt nem adnak, az illegális fegyvertartást
igen súlyos börtönbüntetéssel fenyegetik.
Nem vagyok naív, tudom, hogy az ilyen intézkedések sem küszöbölnék
ki teljesen a veszélyt, a gyilkolást, a bűnt. Ám a civil életben jelenlevű
fegyverek számát egyik napról a másikra radikálisan le lehetne csökkenteni,
s a kevesebb fegyver egész biztosan kevesebb kozkázatot, kevesebb gyilkolást
jelentene. A britek is így gondolják.
Tisztelt Magyar Köztársaság! Mint adófizetű állampolgár, elvárom,
tegyen többet életem és polgártársaim (gazdagok és szegények, erűsek és
gyengék) életének védelmében!
Legyünk okosabbak a briteknél, ne várjuk meg, míg a cselekvést
iskolai mészárlás kényszeríti ki!
Farkas Henrik
1998. február 12.