2000.02. Sajtószemle

0203
0203
Választhatnak. (Rozgics Mária: Vállalható a polgári szolgálat is Póda Jenő a hadkötelezettség eltörléséről. Napi Magyarország: 2000. február 03.)
A hadkötelezettség eltörlésének kikényszerítésére aláírásgyűjtést kezdtek a szabad demokraták. A sorozott vagy "zsoldos" hadseregről évek óta a közvélemény előtt folyik a vita. - A honvédelmi tárca becslése szerint évente legkevesebb 30-40 milliárd forint pluszköltséget igényelne a váltás - nyilatkozta a Napi Magyarországnak Póda Jenő, a miniszterelnöki kabinetiroda biztonságpolitikai főtanácsadója.
- Az SZDSZ érvelésében, szóhasználatában visszatérő, állandóan ismétlődő elem a "kényszersorozás" pejoratív kifejezés. A szóhasználat tévedésen alapul, ugyanis az alkotmány szerint a "haza védelme minden állampolgárnak kötelessége", de az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetve polgári szolgálatot teljesíthetnek. Tehát hazánkban már tíz éve nem kötelező fegyvert fogni és katonáskodni. Lehetőség van önként polgári szolgálatot teljesíteni. Ezt a jogintézményt egyébként a későbbiekben is célszerű fenntartani - mondja Póda Jenő (képünkön).
- Csupán politikai elhatározás kérdése, hogy sorozott vagy hivatásos hadserege legyen az országnak?
- A mai magyar hadsereg nem csupán sorozott és hivatásos katonákból áll. Hosszú évek óta szolgálnak szerződéses katonák is, így a hadsereg átmenetet képez a sorozott és az önkéntes - toborzott - hadseregmodell között. Az SZDSZ célja, hogy egy politikai döntés aktusával eltörölje a tisztán sorozott honvédséget - ami már nincs is -, és egy professzionális hadsereget hozzon létre. A kormányprogram szerint mindez szerves fejlődés eredményeként fog megvalósulni, már több éve tart, s még hosszú évekig elhúzódik az átmenet. Az átalakulás feltételei között a legfontosabbak a társadalom véleménye és a pénz. A professzionális hadsereg - adott létszám mellett - ugyanis lényegesen drágább.
- Mennyivel?
- Visszatérő kritikai elem, hogy a kormányzat számolja ki, mennyibe kerülne pontosan az átmenet. Ez a pontos számolás különböző okok miatt nem végezhető el, legfeljebb becsülni lehet a költségeket. Jelen helyzetben körülbelül hétezer szerződéses státus esetén körülbelül háromezer-kilencszáz fő feltöltöttség érhető el. Nyilvánvaló, hogy magasabb jövedelemmel, jobb élet- és munkafeltételekkel, magasabb presztízsű pályakép esetén lehetne csak növelni a feltöltöttséget. Önma-gában persze a szerződéses katonák helyzete nem kezelhető, az ő felemelésük feltételezi az egész honvédségi piramis felemelését. Egyébként sem lehet még a jelen helyzetben pontosan meghatározni, hogy menynyi ráfordítással lenne elérhető a hétezres státus feltöltése. Ezek után kellene megállapítani az összes sorkatonai hely szerződésessé alakításának anyagi feltételeit úgy, hogy legyen is elegendő jelentkező ezek betöltésére. A honvédelmi tárca becslése szerint évente legkevesebb 30-40 milliárd pluszköltséget igényelne a jelenlegi hadseregmodellről a tisztán toborzottra való áttérés.
- Miből finanszírozható ez a többletköltség?
- Kommunikációs szempontból legfontosabb lenne a szóhasználatbeli szándékos ferdítésnek és a helyzet pontatlan ismertetésének korrekcióján túl a döntés következményeinek pontosítása. A választókkal meg kell értetni, hogy a helyes kérdésfeltevés nem az, hogy "kíván-e ön toborzott - zsoldos - hadsereget Magyarországon", hanem az, hogy "kíván-e ön toborzott - zsoldos - hadsereget Magyarországon annak árán, hogy a szükséges többletköltségek fedezésére az ön adóját 2-3 százalékkal megemeli a parlament"? Csak így értethető meg világosan, hogy a politikai döntést meghozni kockázat nélküli, de a finanszírozáshoz adóemelés híján csak más rendszerektől - oktatás, szociális szféra, infrastruktúrafejlesztés - lehetne pénzt elvonni.

Igaz, igaz. (2000.02.05.  HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ: "A tömeghadseregek korszaka véget ért")"- Ma Magyarországon kényszersorozás van, hiszen a fiataloknak nincsen választási lehetőségük - vélekedett Fodor Gábor, aki tegnap délután a belvárosban személyesen fogadta az emberek támogató kézjegyét.."

Jól kiszámolták. (2000.02.09 18:00 Kossuth Esti Krónika. Háttér. Idézi: HM sajtószemle 2000.02.10.)
"Mik az érvek és az ellenérvek? Erre kereste a választ Azurák Csaba."
...Ahány szakértő, annyi adat. Rögtön az első a Honvédelmi Minisztériumtól, amelynek közigazgatási államtitkára, Wachsler  Tamás szerint a tisztán hivatásos hadseregre való átálláshoz legalább tíz évre van szükség. Wachsler Tamás: - A kormány számításai azt mondják, hogy ha az SZDSZ szándékai szerint itt és most azonnal megszüntetnénk a sorkötelezettséget, akkor ez azt jelentené, hogy az első években csak a bérköltség évi 88 milliárd forint pluszt igényelne. Tehát csak a bérre ennyivel többet kellene költeni, nem beszélve arról a további 70-72 milliárd
forintról, ami az infrastruktúra átállítását
jelenti..... Hogy milyen érvek szólnak még a sorkatonai rendszer fenntartása mellett? ....Felvetődik az a probléma,
hogy a hadsereg elszakad a társadalomtól. Nem véletlen, hogy németek, ahol a hadsereg önállóságának
drámai történelmi következményei voltak, nem is foglalkoznak azzal a
gondolattal, hogy megszüntessék a
sorkatonai szolgálatot, és lehetne még sorolni...."
"Mécs Imre: ...Tehát mi azt állítjuk, hogy az  önkéntes hivatásos haderőre való átállás az megoldható a jelenlegi költség és a tervezett költségvetési kereteken belül, semmilyen plusz pénz nem kell. "
"Lányi Zsolt: ... Igen, 10-12 évben. Én is behatárolhatom. Nem azt mondtam, hogy soha sem, hanem akkor, amikor olyan ifjúságunk lesz, hogy önkéntesből összeáll egy akkora hadsereg, ami ehhez az országhoz szükségeltetik."
*************
Kommentár.:  Ha az államtitkár adatai helyesek volnának, azok azt jelentenék, hogy évi 88 milliárd forint bért "takarit meg" az államkassza.  KIktől is tartja vissza ezt a horribilis bértömeget az állam? /Ez valóban horribilis, 20000 sorkatona van jelenleg, de a tervezett létszám még kisebb./
Más. A történelmi tények inkább a sorozott Wehrmacht tragikus következményeiről regélnek, nem a weimari intermezzorol. /F.H./
***********************
Vaan-e kapcsolat a  járvénnyal? (2000.02.10. NÉPSZAVA.  Szabó Iréne: Új ruhát kapnak a sorkatonák). " Lapunk értesülése szerint a tavalyi 400 forintról 500-ra emelik például a napi étkezési
normájukat   ......beindítják a laktanya-felújítási programot."

Van, akinek hat hónap is sok. (2000.02.10. NAPI MAGYARORSZÁG : Felújítják a  MiG-29-eseket). "Téves a Magyar Hírlapban megjelent tegnapi
híradásnak az a része, hogy az amerikai Cubic Applications szerint a jelenlegi 27 ezres sorkatonai létszámot ötezerre kellene csökkenteni - reagált az újságcikkre Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szó vivője. ...Megtudtuk: rövid időn belül  döntés születik arról, hogy mikortól csökken hat  hónapra a sorkatonai  szolgálat időtartamra, illetve lehetőség leszi arra, hogy három hónapos alapkiképzés után adójellegű befizetésül
kiváltsák az érintettek a szolgálati idejük fennmaradó  részét."

0216
Van alternatíva. (Szűcs Mihály: A sorozott haderő alternatívája   2000. február 16. Napi Magyarország 11 . oldal)
...Már unalomig ismerjük a pártok témafelelőseinek érveit, de ki ismeri például Molnár Ferenc őrnagy katonaszociológust, a sorkatonai szolgálat körülményeinek kiváló kutatóját? .......Magam az önkéntes haderő híve vagyok, de tisztelem és meghallgatom a másik fél álláspontját. Így tettem a lapban megjelent Király Béla-interjúval, Ugró Miklós és Kiss Álmos Péter írásaival vagy legutóbb Póda Jenő nyilatkozataival.

0217
Az amerikás törzsőrmester itt tanácsad és kedveli a sorozást.    (Magyar Fórum, 2000. február 17. Franka Tibor: Ölni vagy meghalni)
 A kaposvári SZDSZ javaslatára a párt � mintegy
 felkarolva a szerintük népi kezdeményezést �
 aláírásgyűjtésbe kezdett a kötelező katonai szolgálat
 megszüntetéséért.
....Arról, hogy kell-e, és ha igen, milyen körülmények
 között Magyarországnak fizetett haderő, arról egy, az
 USA hadseregében 20 évet szolgált magyar katonai
 tanácsadót, Kiss Álmos Pétert kérdeztük.
 Az informatikai és vezetési diplomával rendelkező 46
 éves nyugdíjas törzsőrmester tavaly január végén
 szerelt le és költözött haza Magyarországra. A New
 York-i, kaliforniai, végül pedig frankfurti körleteket,
 tisztilakásokat és luxusbérleményeket egy szilasligeti
 félig kész családi házra cserélte fel. Azt mondja,
 elsősorban azért, mert végre megváltozott a rendszer,
 aztán pedig hátha igénybe veszik kinti tudását az itthoni
 haderő átalakítása során.
...Egyik nagyapja csendőr volt Kisvárdán, a  másik vitéz, mert helytállt a román és olasz fronton.  Ennek ellenére � mivel édesapja a szocialista építészet  egyik elfogadott szakembere volt, nevéhez fűződik a  kiégett Budapest Sportcsarnok tervezése is � könnyű
 gyerekkor után a közgazdasági egyetemre járhatott.
 � Láttam a jövőmet, bürokrata leszek vagy senki. Nem
 szóltam a szüleimnek, csak vonatra ültem és elmentem
 Finnországba, onnan Svédországba, onnan pedig
 Rómába. A trieszti menekülttáborban laktam hat
 hónapig, aztán következett New York. ... A  vietnami háborút követően Nixon kezdte meg az  USA-hadsereg átalakítását. Mivel világot akartam látni,  és közben élni is valamiből, jelentkeztem.
 A lerongyolódott sereg szavazóhelyiségében majdnem
 a nyakába ugrottak: érettségije van, beszél angolul,
 szereti a kihívásokat és önkéntes. ...
 � Négyéves szerződést írtam alá. ... Aztán
 nagyszerű ember válik belőlük, akik elsősorban nem az
 eszmékért meg a hazáért, hanem a szakaszért, a
 bajtársért küzdenek. ...
Kiss úr elmondása szerint az amerikai hadsereg
 negyven százaléka színes bőrű, ami előrevetíti, hogy
 Magyarországon is a hivatásos hadsereg, főleg az első
 időben, a szociális hálóból kipottyant rétegekre
 számíthatna. Közülük aztán felemelkednek a jobb
 képességűek.
 � Nem szabad mintákat átvenni, mert egészen más a
 történelmi és földrajzi helyzet a tengerentúl, mint
 Kelet-Közép-Európában. ... Magyarországon a kötelező sorozás
 belátható időn belül nem törölhető el.  Indokainak felsorolása előtt leszögezi: éhesen, rossz  elhelyezési körülmények között nem lehet sem  hivatásos, sem kötelező katonáskodást megvalósítani.
 Fegyelmet, kitartást és küzdőszellemet csak  elfogadható környezetben szabad követelni.  Ugyanakkor meg kell fizetni a katonát. Példaként említi  az ellátás melletti keresetet, összege nálunk is a  mindenkori minimálbér fele lehetne. Azoknak, akik
 alkalmatlanok, adót kellene fizetniük, hiszen az állam
 adósai. Ugyanakkor gondoskodni kellene azokról, akik
 családot, gyereket hagytak otthon, abból az összegből,
 amelyet a nemzetbiztonság fenntartásáért az
 alkalmatlanok juttatnának a költségvetésnek. Ezzel egy
 időben és állandóan gondoskodni kell a honvédelem jó
 és a nemzet által nagyra értékelt sajtójáról. A magyar
 harcos, a magyar honvéd, a magyar katona 1945-ig
 fogalom volt. A kommunizmusban aztán kikiáltották
 csatlósnak, szolgának, sőt fasisztának: az ország
 koronájából az ország kapcája lett. A legfontosabb az
 erkölcsi és anyagi megbecsülésen túl a feladat.
 � Erre azonban most alkalmatlan a magyar honvédség
 � állítja a szakember. � Fegyelmet, kétes gyakorlatú és
 egzisztenciájú parancsnokokkal, ráadásul felülről, nem
 lehet kierőszakolni. Ha nincs fegyelem, akkor nem lehet
 feladatot teljesíteni, és az egész felesleges
 időhúzásnak tűnik. Ha nincs csapatszellem,
 egymásrautaltság és közöttük élő tiszthelyettes, akkor
 megette a fene. Itthon mindezt még tetézi az elavult
 kiképzési rendszer is. A balkáni felfogás szerint nem az
 alkalmasság a fontos, hanem a pártállás meg a
 csillagok száma. Ez nevetséges.
 És példát említ. Amíg Magyarországon egy logisztikai
 feladatot, mondjuk 100 vendégkatona ellátását, egy
 alezredes és három tiszt intéz, addig Németországban
 egyetlen 25 esztendős őrmester. Persze annak van
 szava, döntési joga, mobiltelefonja és autója,
 magyarán: a feladatot teljesíti és nem a főnökének akar
 megfelelni. Nálunk, tisztelet a kivételnek, sörhasú
 elöljárók pöffeszkednek a szakasz előtt. Úgy festenek,
 mint egykoron az iskolai ünnepségeken piros
 úttörőnyakkendőben felvonuló kopasz igazgatók.
... Azt tanultuk, csak két szín van:
 a katonaruha zöldje és a vér pirosa. És meg tudtuk
 csinálni, amit kellett, mert megtanítottak, kiképeztek rá.
 Nem szorongtunk, nem fitymáltunk, nem szánakoztunk,
 helyette büszkék voltunk.
 A hivatásos katonák fenntartása szerinte hosszú
 távon sem lenne olcsóbb, hiszen gondoskodni kellene
 a sereg családi és intézményi hátteréről. A hatékonyság
 sem lenne annyival magasabb, mint amennyibe a
 létrehozása kerülne. Erre példát is említett: a svájci
 vagy az izraeli hadsereg bármelyik hivatásos
 hadsereggel felveszi a versenyt.
 � Ehhez a NATO-nak semmi köze � legyint Kiss úr. �
 Az átalakítás akár velük, akár nélkülük ugyanolyan
 nehéz és költséges. A tagság nem minden, hiszen
 előnyei, de hátrányai is vannak szép számmal. Egy
 olyan ország honvédelme, amilyen a miénk,
 szövetségesekkel vagy azok nélkül is, csak akkor
 ütőképes, ha fegyelme, elszántsága és tekintélye van.
 A technikai hiányosságok pótolhatók kiképzéssel,
 szakértelemmel, kedvezményezésekkel és az
 agresszív győzni akarás kifejlesztésével. Fordítva ez
 már nem igaz: hiába a pénz és a technika, ha silány a
 katona.
... � Befejezem a házamat, működtetem a katonai
 tanácsadó cégemet, a többit majd meglátjuk. Szeretnék
 itthon maradni és részt venni a haderő-átalakításban.
 Persze ez nemcsak rajtam múlik. Ha hívnak, ha kellek,
 itt vagyok. Viszont el is tudok menni vissza Amerikába,
 vagy máshová, hiszen kettős állampolgár vagyok. De
 nem szeretnék � teszi hozzá a kapuban.

0218
Floridában szép a tél. (Népszava  2000.  február 18.  Belföld  Szélsőjobboldali kiadvány az iskolákban -NÉPSZAVA-információ )
"Iskoláknak is elküldte kiadója az "1956, a forradalom igaz története" című füzetet,  amely szerint Szálasi Ferenc törvényesen került hatalomra. A tanulmánnyal - amelyet Szalay Róbert hadtörténész írt - néhány hete a sajtó is foglalkozott. Szélsőjobboldali kiadója, vitéz Bánkuty  Géza floridai otthonában pihent ugyanis a  közelmúltban Lányi Zsolt, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke�."

Kinek, hol szabad? (2000-02-19 Magyar Hírlap.  Haszán Zoltán: Tábornokok a pártrendezvényen.)
"A vezérkari főnök külön  engedélyével vett részt szinte a  teljes tábornoki kar azon a  konferencián, amelyet a Fidesz  szervezett a haderőreformról.
 Katonák számára tiltott a részvétel  pártpolitikai rendezvényen, ám az  elöljárók szakmai fórumnak ítélték meg a tanácskozást."

"A miniszter beszédét - az előtte felszólaló Szájer József  frakcióvezetővel együtt - szinte a teljes
 tábornoki kar hallhatta, miután erre engedélyt kaptak a vezérkari főnöktől.  A katonákat törvény tiltja el a
 pártpolitikai rendezvényeken való  részvételtől és az ezekben a  kérdésekben való véleménynyilvánítástól.
 Fodor Lajos vezérkari főnök szerint a  tanácskozás nem politikai volt, hanem  egy parlamenti frakció által szervezett  szakmai fórum. A részvétel önkéntes
 volt - tette hozzá. Értesülésünk szerint 1997-ben éppen egy Fidesz-politikusokkal szervezett gödi
 találkozó miatt romlott meg az akkori miniszter, Keleti György és a vezérkari főnök, Végh Ferenc kapcsolata. A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája
 nevében felszólaló hivatásos katona Szücs Mihály ellen pedig fegyelmit indított felettese politikai tevékenység miatt. "
********
Kommentár. Szűcs Mihály alezredes ellen a fegyelmieljárást a HEL 1998-as közgyűlésén elmondott beszédére alapozták. Az ombudsmani jelentés a fegyelmi eljárást több szempontból is kifogásolta, megállapítva, hogy a katonák politikai jogai csak jogszabályban rendezett módon korlátozhatók.
*******************

0218
Már csak néhány év??  (Kereszténydemokrata Hír-lap, 2000/2, 2000. február 18. A kormány másfél éve)

Hasonló gumicsontot szolgál fel most az SZDSZ a kötelezõ katonai sorozás ellen, amelynek már az egyszerû nyilvántartását is "sorozás" helyett "kényszersorozásnak" nevezik, nagyobb hatás kedvéért, mintha kötéllel fognák a legényeket, és egyenesen ágyútölteléknek vinnék. Eközben a törvénymódosítók maguk is tudják, hogy néhány éven belül megszûnik a kötelezõ katonai szolgálat, most viszont nincs rá elég pénz, hogy zsoldos hadsereget állítsunk fel. Talán azt remélik, hogy évek múlva majd eldicsekedhetnek vele, hogy a sorozás eltörlése az õ diadaluk? Vajon lesznek- e még akkor, hogy dicsekedhessenek?



Csattanós cáfolat.
(2000.02.24. MAGYAR NEMZET):

AZ ÖNKÉNTES HADSEREG költségeiről teljesen korrektek a szaktárca számításai, sőt a minisztérium többfajta számítást is végzett - reagált Erdélyi Lajos, a HM szóvivője a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának közleményére, amely szerint a HM önkéntes hadseregre való áttérésre vonatkozó költségszámítása nem hiteles, nem objektív, hanem
aktuálpolitikai célokat szolgál.

Költségszámítások. (2000.02.24 07:46 MTV1 Naprakész -MTV1- idézi HM sajtóválogatás, 2000.02.25)Műsorvezető: Pataki K. - Kapuvári G.
"Mv:- Összejött az ötvenezer aláírás, amely azt igazolja, hogy sokan úgy gondolják, hogy legyen vége a kötelező sorkatonai szolgálatnak. Mécs Imre, a Honvédelmi Bizottság tagja, Simicskó István a
Honvédelmi Bizottság alelnöke. ..."
"Mv: Az anyagi szempontokat említette,. A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája szerint a
HM önkéntes hadseregre vonatkozó áttérési költségszámításai nem hitelesek, nem objektívek és aktuálpolitikai célokat szolgálnak."
"M.I.:- Én szakember vagyok, és most nem kommentálok. A következőről van szó,két héttel ezelőtt kértem a Honvédelmi Minisztert írásbeli kérdés formájában, amire köteles 15 napon belül válaszolni, pontosan... egy napunk van, erre céloztam, tehát pontosan támasza alá hatástanulmányokkal, számítássokkal a parlamentben lévő kijelentéseiket. Homoki úr akkor 2OO milliárd forint plusz költségről, ő maga 15O milliárd forint plusz költségről beszélt, a mi véleményünk pedig az, hogy egyharmadával lecsökkentett létszámú honvédség ki tud jönni a meglévő pénzkeretéből, tehát mondjuk nullszaldóval megoldható. Én készültem a ma reggelre, itt van a Der Spiegelnek a 8. számából egy cikk, amelyben arról van szó, hogy a német Bundesver egyetemen a
volt főszemlélő Snell tábornoknak vezetésével munkabizottság alakult, amely kimutatta, hogy rövid időn belül át kell térni a sorkötelezettségről a ivatásos
hadseregre a Bundesverbe, és ezzel 7 milliárd  megtakarítás a minimális."

Sugall a szaktárca. (2000.02.24. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Hamis adatok?,  HM sajtóválogatás 2000.02.29.)
"A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL) szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) önkéntes hadseregre való áttérésre vonatkozó költségszámítása nem hiteles, nem objektív, hanem aktuálpolitikai célokat szolgál. Számításaival - amelyek szerint az áttérés a következő néhány évben több száz milliárd forintba kerülne - a szaktárca azt akarja sugallni, hogy az önkéntes hadsereg  követelése irreális."

Az államtitkár hasonlata. (2000.02.24. (168 ÓRA: Volt egy nagyhazugság,  HM Sajtóválogatás 2000.02.25.).
Haderőreform, járvány, aláírásgyűjtés, hatásköri vita honvéd vezérkar és minisztérium között... Nem  mondhatni, hogy a Magyar Honvédség körül ne lenne feszültség. Miért? Wachsler Tamás volt
fideszes politikussal, a HM közigazgatási államtitkárával BUJÁK ATTILA beszélgetett az okokról.
"- Gyakran bírálja a szabad demokratákat, mondván, politikai tőkét akartak kovácsolni a járványból, ezért
álltak elő a profi hadsereg eszméjével és az aláírásgyűjtéssel. Elvileg a Fidesz is híve az  önkéntes haderőnek.

- Politikai döntés kérdése, akarunk-e hivatásos hadsereget. Én nem tekintem evidenciának. De mindegy, el kell dönteni. Ami nekem visszás, az az, hogy az SZDSZ egy járvány kapcsán állt elő ezzel. A tipikus viselkedés ilyenkor az ellenzéki pártok részéről is az, hogy nem kell dicsérni a kormányt, de legalább azzal kell bíztatni a lakosságot: nyugodjon
meg, nincs probléma. Ők viszont arra használták fel a történteket, hogy megpróbáljanak néhány ütést bevinni. Ez visszataszító.

- Nana. A Fidesznek is voltak erőteljes akciói. És nem volt még például Magyarországon - hogy az ön jelenlegi főnökeire, a kisgazdákra célozzak -, aki
naponta ellenfelei lemondását követelte?

- Politikai akciók vannak. De ez a dolog arra emlékeztet, mint mikor árvíz idején - homokzsákpakolás helyett - valaki kiáll a gátra tüntetni a közlekedési miniszter bajusza ellen."

Költséges ürügy. (2000.02.25. ÉSZAK- MAGYARORSZÁG: Népszerű pártvezetők: önmagában nem elég, HM Sajtóválogatás 2000.02.29)
"- A szabad demokraták vezetője a szerkesztőségünkben folytatott beszélgetésben is kiállt a sorkatonaság eltörlésének követelése mellett, ..."Kiderült, hogy a honvédség pazarlóan működik, hogy 26 laktanyát be lehet zárni, tehát eddig  feleslegesen terhelték a költségvetést - érvelt a pártelnök. A  felvetésre, hogy más, a sorkötelesség fenntartását támogató pártok a váltás feltételezett magas költségeire hivatkoznak, Magyar Bálint úgy reagált: az SZDSZ számításai jóval alacsonyabb értéket mutatnak, mint a kezdeményezés ellenzőié. Szerinte a jobboldali pártok a magas becsült költséget csak ürügyként használjak az  elutasításhoz. A lényeg: azon pártok azt tartják, minden magyar férfi legyen katona, hogy "nem jó magyar ember, aki nem fog fegyvert". Minek'' - tette fel a költőinek szánt kérdést a szabad demokrata politikus, s a közelmúltbéli közvéleménykutatások eredményeire hivatkozott, amelyek szerint a lakosság többsége hozzájuk hasonlóan elutasítja a kényszersorozás intézményét."

A MIÉP sorozáspárti.  (2000.02.26. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ:A MIÉP a profi katonaság ellen, HM  Sajtóválogatás, 2000.02.29.)
"Legalább tíz évig még nem valósítható meg, hogy
hazánkban hivatalos katonák alkossák a hadsereget; a MIÉP különben sem kér a zsoldosok, "hazaszeretetéből" szól a párt állásfoglalása.
A témáról Kapronczi Mihály országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi bizottságának tagja tájékoztatta tegnap, pénteken a sajtó képviselőit..... A MIÉP szerint az SZDSZ azért szorgalmazza a
sorkötelesség eltörlését, hogy csökkent népszerűségén javítson, "ezt csak előre hozott kampányfogásnak lehet értékelni", a fiatalság szimpátiáját akarja elnyerni - több százezer szavazat reményében."

Tisztázandó kérdés.  (2000.02.26. ZALAI HÍRLAP:
Laktanyából került ki a vírus?, HM Sajtóválogatás, 2000.02.29.)
"Nincs megbetegedés a Magyar Honvédség
városföldi laktanyájában, ahol az ott tartózkodók egy része csütörtök óta nem  hagyhatja el a helyőrséget - közölte Szolnoki László, a honvédség egészségügyi csoportfőnök-helyettese pénteken. Az intézkedésre azért került sor, mert ennél az alakulatnál dolgozik
közalkalmazottként az édesapja annak a kisfiúnak, aki szerdán halt meg fertőző agyhártyagyulladásban."
 

BACK