Sorozott nemzeti őrsereget – de minek?

Népszabadság  • 2001. december 7.

Az Országgyűlés által a minap tárgyalt – Simicskó István által kezdeményezett – határozati javaslat a Nemzetőrség létrehozásáról nagyon rövid. Mindössze két pontból, összesen három mondatból áll. Az indokolás is alig hosszabb. Pedig a Fidesz nemzetbiztonsági politikusa nem akármire, hanem „egy önálló fegyveres erő” létrehozására tett javaslatot. A még tavaly szeptemberben, képviselői önálló indítványként benyújtott javaslat a Nemzetőrség létrehozásának időpontja tekintetében viszont nagyon konkrétan fogalmazott. A kezdeményező szerette volna, ha még az idén megalakul a „Nemzetőrség parancsnokságának törzse, valamint egy nemzetőregység”.

Simicskó István máshol kifejtett elképzelése szerint (Új Honvédségi Szemle, 2001. január) a Nemzetőrség („nemzeti gárda, honi gárda, territoriális erők stb.”) „sajátos magyar képződmény”, olyan „bajtársi közösség”, „ahol frissen tartják a fegyver- és harcászati ismereteket”. Feladata „a hadra fogható” „idősebb és fiatalabb férfiak” (és „akár hölgyek”), az „egymást követő”, „elmaradt” korosztályok kiképzése, a katonai utóképzés, a tartalékképzés, továbbképzés, a területvédelmi erők megalakítása, a katasztrófavédelmi alegységek képzése és mozgósítása, a honvédelemhez valamilyen formában kapcsolódó tevékenységek összefogása és „a hadsereghez, fegyverforgatáshoz, honvédelemhez kapcsolódó klubok, önképző körök, technikai sportok befogadása”. A nevezettek behívására nyáron kerülne sor, hogy az „megfeleljen a továbbtanulni akarók számára is” összesen „három hónap körüli” időtartamban, mivel az alapkiképzés ma is ilyen hosszú. A Nemzetőrség mintegy 20-22 ezer fős, vegyes rendszerű, önkéntesekből és sorozott állományból álló fegyveres testület lenne, amely „felváltaná” a jelenleg hasonló létszámú „sorkatonai intézményt”. A három hónapos alapképzés mindenki számára kötelező lenne, utána viszont önkéntes alapon lehetne nemzetőrként tovább szolgálni. Minden megyében és Budapesten működne egy-egy nemzetőrközpont ezer-ezer emberrel. Kizárólag az „lehetne katona, határőr, rendőr és más fegyveres testület tagja”, aki volt nemzetőr. Simicskó elképzelhetőnek tartja azt is, hogy idővel ezt a követelményt ki lehetne terjeszteni „minden férfira, aki állami szolgálatban, közhivatalban akar dolgozni”.

A Nemzetőrség létrehozásának gondolata azonban nem érthető meg teljes egészében Simicskó István másik „a Magyar Honvédség professzionális haderővé történő átalakításáról” szóló (Vidoven Árpáddal együtt benyújtott) országgyűlési határozati javaslata nélkül, mely azt célozza, hogy az MH „jelenlegi tényleges katonai állományát fokozatosan váltsa fel a kizárólag hivatásos és szerződéses katonai szolgálatot teljesítőkből álló honvédség”.

A Fidesz (a kormány) két honvédelmi fegyveres szervezetet kíván létrehozni. Az első a jövőnek és a NATO-nak szól, ennek tehát modern, jól felszerelt és motivált, külföldön is bevethető hadseregnek kell lennie. A NATO elvárásainak kizárólag egy hivatásos és szerződéses katonákból álló professzionális, kis létszámú hadsereg felel meg. A másik szervezet a Nemzetőrség. Ez lenne a múlt és hazafias, a militáns, az egyházi és ideológiai nevelésnek helyet adó sorozott tömeghadsereg.

E koncepció politikai hozadéka az, hogy az SZDSZ és a későn ébredő MSZP mellett és ellenében, kormányzati pozícióban lehet hangoztatni a hivatásos hadseregre való áttérést, a nemzetközi trendekhez való alkalmazkodást, a NATO-kompatibilitás elérését, miközben a jelenlegi sorkatonai szolgálathoz képest eljelentéktelenítettként lehet beállítani az „egynyári” nemzetőri szolgálatot.

Humánpolitikai szempontból is „kiváló” az ötlet, mivel a professzionális hadseregbe nem illő (nem kellő, alkalmatlan) hivatásos katonák alkalmazhatók lesznek a nemzetőrök kiképzésére és a nemzetőrségek fenntartására. Infrastrukturálisan is „bölcs” az elképzelés, mert a toborzott szerződéseseknek és hivatásosoknak fel nem ajánlható, lerongyolódott katonai infrastruktúrát a nemzetőrségnek oda lehet adni, a felújítás alatt lévő laktanyákat nem kell eladni. Az „elit” és a „plebs” fegyveres testületre jutó, folyamatosan növekvő katonai kiadásokat hatékonyabban lehet majd felhasználni, hiszen a három hónapos amatőrök szerényebb körülményekkel és amortizálódott fegyverekkel is beérik, fizetést sem kell adni nekik (csak nemzeti öntudatot). Több jut a NATO-szinten teljesítő, idejüket és életüket pénzért adó, kockáztató profi katonáknak és az „elit”-hadseregnek. Bár lerövidül, de átmentődik az általános hadkötelezettség.

A kezdeményezők 1848 és 1956 hagyományaként próbálják beállítani a Nemzetőrséget, miközben annak szervezésmódja is, a történelmi helyzet is egészen más. (A Nemzetőrség lényege az önkéntesség volt.) Ez a Nemzetőrség fenntartaná azt a szocializációs erőteret, amelyben úgymond „a fiú férfivá érik”.

A Nemzetőrség valójában a katonai folklór, a huszáros hagyományőrzés és cserkészes együttlét nemzeti romantikával és harcos kereszténységgel átitatott ötvözete. Felsejlenek benne a közelmúlt honvédelmi intézményei, a Munkásőrség („hét végi bajtársi közösségekben történő gyakorlatozás”), az MHSZ „klubmozgalom” vagy a kötelezően oktatott honvédelmi ismeretek című tantárgy. Ez a rendpárti, ideologikus és emocionális szemlélet nem képes belátni, hogy a sorozásos modell mára szakmailag, morálisan, jogilag és katonailag egyaránt megbukott, azt mesterségesen és kényszerrel életben tartani lehetetlen. Képtelen továbbá elfogadni azt, hogy a polgári szolgálat intézménye integrálhatatlan a Nemzetőrségbe.

Az, hogy a nemzetőri szolgálat előfeltétele legyen bármilyen állami vagy közhivatalban való szolgálatnak, túltesz azon is, amit az átkosban megköveteltek az állampolgároktól.

A Simicskó-féle kettős javaslattal bizony az államhatalom erősödik és nem a polgári berendezkedés. Ha ezeket elfogadják, akkor a honvédelemben is úgy kezdődik el a jövő, hogy legalább olyan rossz lesz, mint a múlt.

Csapody Tamás
jogász, szociológus


BACK