A sorozott haderő nemcsk morálisan, hanem katonai szempontból is megbukott: ezt jelzik az ismételt NATO-kritkkák valamint a hivatalos beismerés: "nincs egy ütőképes dandárunk." Ennek dacára jelentős politikai erők "nemzetfilozófiai" megfontolásokból ragaszkodnak a kényszersorozás fenntartásához. A lakosságot az áttérés állítólagos nehézségeinek emlegetésével, a költségek mesterséges felnagyításával próbálják befolyásolni.
Az önkéntes-szerződéses haderőre való áttérés hazánkban nem most kezdődik, az már évek óta tart: egyre kevesebb súlya, szerepe van a sorkatonaságnak. Így az áttérés elsietettnek semmiképpen nem mondható. Másrészt 1997-ben, a NATO-népszavazási kampány hirdetései is a közeli áttéréssel kecsegtettek. Különös, hogy azok, akik akkor e reklámok mögött álltak, vagy hallgatásukkal hagyták kialakulni a reményt, ma még a 2002-es határidőt is rövidnek mondják. Következetesebb, felelősségteljesebb politizálást várunk politikusainktól.
Farkas Henrik
ügyvezető