HEL felhívás - a civil mozgalmat támogató katonák jogaiért. 2000-11-20.


A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája november 25.-én 10 órai kezdettel tartja tartja közgyűlését a Budapesti Városvédő Egyesület helyiségében (VI. ker., Eötvös u. 10.)

Mint az közismert, a HEL 1998-as közgyűlése után a honvédelmi miniszter fegyelmi eljárást kezdeményezett a HEL-ben folytatott tevékenysége miatt egy honvédtiszt ellen. Akkor egyetlen intézménytől kapott a HEL hatékony jogvédelmet: az állampolgári jogok országgyűlési biztosától. Polt Péter helyettes ombudsman jelentése következtében Szűcs Mihály alezredes felújíthatta HEL-beli tevékenységét.

A HEL azonban most is aggódik. A Honvédelmi Minisztérium vezető politikusainak, valamint az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elnökének megnyilvánulásai, az általuk használt hangnem félelmet kelthet az önkéntes hadsereget pártoló hivatásos katonák között. A HEL ismételten felhívja a figyelmet: a civil kontroll szempontjából aggályos, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetése és az OGY Honvédelmi Bizottságának elnöke ugyanabból a pártból, ugyanabból a szűk politikai csoportból kerül ki. Aggályainkat alátámasztják az újabb és újabb honvédelmi botrányok.

A HEL kéri a Miniszterelnök Urat, a jogállam illetékes intézményeit, valamint a politikai élet szereplőit: biztosítsák az egyenruhás állampolgárok jogait, lépjenek fel e jogok önkényes és indokolatlan korlátozása, a megfélemlítés ellen. Nem fogadható el, hogy egy politikuscsoport véleményét ráerőltesse a társadalomra, félelmet keltsen azokban a tisztekben, akik szakmai lelkiismeretükre hallgatva az övékétől eltérő véleménynek adnak hangot.

Budapest, 2000.11.20.

Farkas Henrik
ügyvezető

BACK