Nyílt levél Dr. Szabó János honvédelmi
és Dr. Mikola István egészségügyi miniszterhez
Tisztelt Miniszter Urak!
A honvédelmi és az egészségügyi tárca számos gondja közepette Önök - szerintünk jobb ügyhöz méltó buzgalommal - rendeletet terveznek, amelyben szigorítani akarják a sorköteles fiatalok egészségügyi alkalmasságának elbírálását, ellenőrzését.
A kényszersorozás - érthetően - mindig is kiváltotta egyrészről az érintetteknek a felmentésre való törekvését, másrészről a hivatalos szerveknek velük szembeni gyanakvását. A szimuláns-problémakörrel foglalkozóknak javasoljuk Jaroslav Hasek: "Svejk" című világhírű regényének tanulmányozását.
A kétségtelenül meglévő problémát már számos fejtett ország gyökeresen megoldotta, sőt néhány keleti ország is tervezi azt a megoldást, amit George Robertson NATO-főtitkár és neves hazai katonai szakértők is javasolnak: áttérést a kényszersorozásról az önkéntességre. Hazánkban is látszik, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. Szerintünk minden energia, amit a sorozás szigorítására fordítanak, fölösleges pazarlás, sőt egyenesen káros.
A tervezett szigorítások számos kellemetlenséggel járnak az érintett fiatalokra, többletadminisztrációval, többletmunkával az egészségügyben dolgozókra, és többletterhekkel a társadalomra, elvonva az amúgy is szűkös kapacitásokat más területekről. Továbbá, mivel az alkalmasságról teljes biztonsággal sohasem lehet dönteni, ezért fennáll annak a veszélye, hogy a ténylegesen alkalmatlanok közül is egyeseket besoroznak majd a szigorítások következtében. Ki lesz a felelős az esetleges hibás döntésért, illetve az ebből következő egészségügyi károsodásokért, netán tragédiákért? Nem inkább arra kellene-e törekedni, hogy véletlenül se kerüljön behívásra egyetlen alkalmatlan sem?
A szigorítási tervekkel kapcsolatban kérjük Önöket, hogy tekintsék át a szerződéses katonák egészségügyi alkalmassági vizsgálatát is. Nem tartanánk ugyanis elfogadhatónak, ha más szempontok érvényesülnének a szerződéses illetve sorkatonák alkalmasságánál, miközben a feladatuk ugyanolyan jellegű.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a rendelettel kapcsolatos információkat - beleértve a szerződéses katonák alkalmassági szempontjait és a megfelelő statisztikai adatokat is - juttassák el hozzánk. A hadkötelezettség megszüntetésért küzdő HEL aggódó figyelemmel kíséri a sorkatonákkal kapcsolatos rendeleteket, intézkedéseket.
Tisztelettel:
Bródy János, Farkas Henrik, Vida István
ügyvivők
***************************
Dr. Szabó János honvédelmi miniszter válasza
gif
vagy
tif file-ban..
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
1. számú példány
Nyt.szám: JIF-1275/9/2001.
Farkas Henrik úr ügyvivő Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája
Buda]2est
Tisztelt Ügyvivő Úr!
Nyílt levelében a sorköteles fiatalok egészségügyi alkalmassága
elbírálásának szalanai kifogásolása mellett a kényszersorozást
ostorozza.
Az utóbbival kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája előtt is ismert az Alkotmány azon
szabálya, mely szerint az általános honvédelmi kötelezettségek
teljesítése minden magyar állampolgár számára kötelezettség és jog is.
Az alkotmányos előírásoknak megfelelően a jelenlévő országgyűlési
képviselők 2/3-ának szavazatával elfogadott honvédelmi törvény
szabályozza részletesen a hadkötelezettség jogintézményét.
Ezen törvényi szabályozás keretein belül a sorkatonai szolgálat
időtartamának folyamatos csökkentése iránti társadalmi és politikai
igény egybeesik a korszerű honvédség kialakítására, a hivatásos és
szerződéses jellege erősítésére irányuló törekvésekkel. Országgyűlési
döntés alapján a jelenlegi sorozáson alapuló, reguláris haderő
átalakításának folytatásával megalapozzuk a professzionális haderőre
történő áttérés lehetőségét. A Kormány a Magyar Honvédség fejlesztése
során a professzionális haderő megteremtésére törekszik, a jelenlegi
időszakban az áttérés feltételeinek megteremtése a feladat.
Az egészségi alkalmasság elbírálásával kapcsolatban jelzem, hogya
katonai szolgálat alkalmassági követelményei időszakról időszakra
változnak. Az utóbbi évtizedben a hadkötelesek egészségi állapotában
erőteljes romlás következett be, amelyet dominánsan a funkcionális
pszichikai (mentális) zavarokban és szellemi (intellektuális) fejlődés
visszamaradásában szenvedő sorkötelesek növekvő száma jellemez.
A honvédelmi törvény a sorozás új szakmai elemeként pszichológiai
alkalmassági vizsgálat elvégzéséről is rendelkezett, továbbá előírta,
hogya sorozást egy helyett két szakorvos (belgyógyász és sebész)
végezze, valamint a sorkötelesek összeírása során el kell végezni az
előzetes orvosi szűrővizsgálatot is. A 7/1996. (VII.30.) HM-NM együttes
rendelet határozta meg a katonai szolgálatra való alkalmasság egészségi
és pszichológiai követelményeit, valamint az alkalmasság elbírálásával
kapcsolatos igazgatási és eljárási szabályokat.
Az elmúlt fél évtized során gyorsuló ütemben növekedett a katonai
szolgálatra alkalmatlanok aránya (2000-ben elérte a sorozottak 50
%-át), amely a sorozás szakmai követelményeinek szigorodására, illetve
a sorköteles korú népesség egészségi állapotának további romlására
vezethető vissza. Ugyanakkor a fentiek mellett a helyzet romlásában
feltételezhetően nem elhanyagolható szerepet játszik a katonai
szolgálathoz való negatív hozzáállás. Ennek megoldása az új
alkalmassági rendelettől nem várható.
A szolgálati idő és a létszám csökkentése indokolja az alkalmassági
követelmények újraszabályozását, melynek keretében a minősítéseket a
következők szerint tervezzük módosítani:
- a jelenlegi "B" jelű minősítést ("Alkalmas fogyatkozással fizikai
korlátozás nélkül") megtartva úgy fogalmaztuk át, hogy ebbe a
kategóriába legyenek sorolhatók a jelenlegi "D" jelű minősítések is.
("Alkalmas szakmájának, képesítésének vagy polgári foglalkozásának
megfelelő beosztásban"). A "B" jelű minősítés új tartalma: ("Alkalmas
katonai szolgálatra fogyatkozással fizikai, és/vagy pszichikai
korlátozással". E minősítés többnyire szemészeti, hallószervi, kisfokú
szellemi elváltozásoknál kerül alkalmazásra, melyek enyhe fokú
maradvány tünetek visszahagyásával gyógyultak.
- az alkalmassági követelményrendszer legfontosabb módosítását a
jelenlegi "C" minősítés ("Alkalmas fizikai, pszichikai korlátozással")
újrafogalmazása képezi, miszerint "Alkalmas katonai szolgálatra
fizikai, pszichikai korlátozás sal mozgósítás esetén, illetve
póttartalékos kiképzésre".
A szerződéses katonák alkalmasság-vizsgálatát nem érinti a jelenlegi
módosítás.
Utoljára, de nem utolsó sorban szeretném tájékoztatni, hogy a Magyar
Honvédség egészségügyi szolgálata is a "NIL NOCERE" (ne árts) alapelv
szerint működik, azaz csak azokat minősíti alkalmasnak, akik
alkotmányos kötelezettségüket a haza fegyveres védelmét egészségi
állapotuk várható romlása nélkül tudják teljesíteni.
Budapest, 2001. december -n.
Tisztelettel
Dr. Szabó János
A honvédelmi
miniszter és
az egészségügyi miniszter 9/2002. (II. 28. ) HM-EüM
együttes rendelete
a hadkötelezettség alapján teljesítendő katonai szolgálatra és a
katonai
oktatási intézményi tanulmányokra való egészségi alkalmasság
elbírálásáról