A HEL nem tartja elfogadhatónak az interpellációra adott miniszteri választ

Budapest, 2002-12-18.

Mécs Imre képviselő december 3-án interpellációban sürgette a kényszersorozás mielőbbi megszüntetését. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter válaszában elmondta: gőzerővel dolgoznak a reformon, de a kényszersorozás az EU csatlakozásig már nem szűnik meg. Ezt azzal indokolta, hogy a HM számításai szerint a teljesen önkéntes haderőre való áttérés óriási többletköltséggel járna. A miniszter válaszát a képviselő elfogadta. A HEL viszont nem ért egyet a miniszteri válasszal: a mi véleményünk szerint a kényszersorozás jóval előbb megszüntethető.

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája üdvözli, hogy a honvédelmi  vezetés intenzíven dolgozik a kényszersorozás megszüntetéséhez vezető reformon. Ugyancsak örömmel vettük, hogy a korábbi időktől eltérően, most a HEL-nek alkalma van hallatni hangját, a Honvédelmi Minisztériummal korrekt, barátságos kapcsolatunk van, véleményünkre figyelnek. A HEL elismeréssel nyugtázza az SZDSZ képviselőinek a folyamat sürgetését szorgalmazó akcióit. Sajnáljuk, hogy ebben a kérdésben még mindig nincs nemzeti konszenzus. Ellentétben a lakosság, de különösen az érintett fiatalság nagy többségének véleményével, jelentős politikai erők próbálják átmenteni, bebetonozni a morálisan és szakmailag egyaránt elavult sorozást, a kötelező katonai szolgálatot illetve kiképzést.

Most a kérdés gazdasági oldala került előtérbe: a honvédelmi vezetés szerint a kényszersorozás megszüntetéséhez szükséges előfeltételek megteremtéséhez idő és pénz kell. Ezt az állítást vitatjuk. A miniszteri válaszban például szó esett az objektumok őrzéséről, de arról nem, hogy a kényszersorozás megszüntetésével azonnal óriási anyagi és humán erőforrások /hadkiegészítés!/ szabadulnának fel, ezek egy részét is lehetne őrzésre átcsoportosítani.

A HEL-nek nincs álláspontja a katonai költségekről: nem kifogásoljuk az emelést, mint ahogy nem kifogásolnánk a csökkentést sem. Az ellen viszont szót emelünk, ha a többletköltség-igények a folyamat elhúzódását célozzák vagy azt eredményezik.

Azóta a honvédelmi tárca számításainak további részletei is nyilvánosságra kerültek. Ezek szerint 106-122 milliárd többletköltséget igényelne az önkéntes haderőre való áttérés. Igen nagy tételt jelentenek e számításban a laktanya- illteve lakásköltségek, de  még ruhára is 3.5 milliárd forint igény (fejenként több mint 400 ezer forint!) van elszámolva.

Emlékeztetünk arra, hogy 2000-ben már végzett számítást a HM, akkor a mostani összeg kétszeresét hozták ki, mert akkor a cél az volt, hogy az áttérést irreálisnak tüntessék fel. Ám a HEL a mostani számvetést sem tudja elfogadni. Ez a számítás figyelmen kívül hagy igen jelentős állami megtakarításokat illetve többletbevételeket.

Ismételten hangsúlyozzuk: nem tudjuk elfogadni, hogy a sorkatonákat kiváltó szerződéseseknek másfajta ruha, szállás, életminőség jár, mint az ”igénytelen” sorkatonáknak. Döntsék el végre az illetékesek: a közkatonák körülményei jelenleg elfogadhatóak-e vagy sem? Ha igen, akkor a sorkatonákat kiváltó szerződéseseknek is elfogadhatók. Ha nem, akkor viszont sorkatonákat sem lehet kényszeríteni elfogadhatatlan körülmények közé. Mert nincs kétféle - szabad és szolga, első illetve másodosztályú – állampolgár!

A HEL gyűjt és a Honvédelmi Minisztériumhoz eljuttat olyan javaslatokat, ötleteket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a kényszer kiváltásának folyamatát lényegesen felgyorsítsuk. Alábbiakban mellékeljük az eddig továbbított  javaslatokat.

Farkas Henrik ügyvezető
Vida István ügyvivő

Mellléklet:

Ötletek, javaslatok a kényszer kiváltásának meggyorsítására.

1. A sorozással, polgári szolgálattal, sorkatonák kiképzésével kapcsolatos intézmények rövidesen feladat nélkül maradnak. Ezen intézmények fejlesztését, utánpótlását le kell állítani illetve átképzésekről kell gondoskodni!. Meg kell szüntetni – ha még eddig nem szüntették meg – a sorozásos hadkiegészítési képzést az oktatási intézményekben! Emlékeztetünk arra, hogy a sajtóban már régen megjelentek kritikák, amelyek szerint elhibázott a honvédség diszlokációs rendszere: nem segíti elő a szerződésesek és önkéntes tartalékosok jelentkezését.
2. A sorkatonák illetményének felemelése. Iránymutató lehetne a minimálbér. Ez a lépés csökkentené a szükségszerűen bekövetkező igazságtalanságot, hiszen a többszázezer sorköteles fiatal közül már csak legfeljebb néhány tízezret fognak behívni. A 2002 év elején bevezetett (HM/EüM rendelet) sorozási szigorítások visszavonása. Ezek a szigorítások katonai szempontból is elhibázott, kizárólag azt a célt szolgálták, hogy a sorozást kiterjesszék, bebetonozzák.
3. Tegyék lehetővé a szerződéskötést azon férfi jelentkezőknek is, akik nem voltak sorkatonák! Ez a lehetőség növelné a szerződésesnek jelentkezők számát, javítaná a szerződéses egységek színvonalát, morálját, és megszüntetné az alkotmányellenes nemi diszkriminációt, hiszen a női jelentkezőktől sorkatonai időt eddig sem követeltek meg.
4. Vezessék be a hathónapos szerződés lehetőségét pontosan olyan követelményekkel, alkalmassági feltételekkel, amelyeket ma a sorkatonákra alkalmaznak. Ezek a szerződésesek átvehetnék a sorkatonáktól most megkövetelt feladatokat, másrészt utánpótlást jelenthetnének a hosszabb idejű önkéntes illetve hivatásos állomány számára.
5. Mindaddig, amíg a sorkatonaság fennmarad, azon sorköteleseknek, akik behívásukat önként, soron kívül kérik, adjanak felemelt illetményt vagy egyéb előnyöket.! Jelenleg egy korosztálynak csak mintegy egyharmada hívható, és ez a behívottak számára csak hátránnyal jár. Még nagyobb lesz a jogos elégedetlenség a következő átmeneti időszakban, hiszen senki sem akar utolsó ”áldozat” lenni. Elhibázottnak tartjuk a szigorítást a méltánytalanságok kezelésére, sokkal inkább célravezető lenne előnyök biztosítása az önként jelentkezőkenek.
6. Ma a sorkatonák többsége kiszolgáló-ellátó munkát végez. Ezen munkák egy részét ki lehetne válltani közmunkával, alkalmi munkásokkal (munkanélküliek). A társadalomra nem veszélyes (pl. gondatlanságból közlekedési balesetet okozó) elítéltek az elzárás helyett választhassanak fegyver nélküli katonai szolgálatot .
7. Az önkéntes haderőre való átállás több tárcát érintő bonyolult feladat javasoljuk KORMÁNYBÍZTOS , vagy tárcaközi bizottság kinevezését. Erre azért is szükség volna, hogy a társadalom szempontjából gazdaságilag legelőnyösebb megoldásokat megtalálják, hiszen pl. a költségek nemcsak a honvédelmi tárcát érintik.
***********
Küldi: Farkas Henrik 3856788, 4631450

**********************************************
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL
  -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)

Ez az oldal a
Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.