Kovács Sándor Iván

DUGONICS-FORGÁCSOK

Szauder József Dugonics-margójegyzetei

A Dugonics emlékezete (lásd még tanulmánykötetében: Az estve és az álom, 1970) negyven év múltán is megérdemli a tapsokat és az újraolvasást: ihletett és sok újat mondó. A szegedi színek és determinációk – emeli ki a szerző – különösen ott vannak Dugonics “halzsíros rokonság”-hitében, karjéliai észak-kultuszában. A lapp–finn–magyar nyelvrokonság elmélete ellen akkor “nemességünk tekintélyes része” még tiltakozott. “De miért irtózott volna attól Dugonics, a polgárból lett értelmiségi, aki tudta élvezni és leírni is élvezetesen a szegedi Tisza halait és halászai munkáját?”

Szauder természetesen mindenekelőtt Dugonics Etelkájából készült előadására. Az Országos Széchényi Könyvtár 1788. évi első kiadású Etelkáját használta (raktári jelzete: 78.341), és annak főként I. kötetét grafitceruzás jegyzetekkel látta el. Sokszor emelte ki a neki fontos helyeket alá- vagy melléhúzásokkal, különféle karikákkal, egyéb jelekkel, és olykor néhány szóval is a margóra vetette véleményét. Csak az I. kötet első száz lapjának glosszáit szemelgetem (a többit is végigkísérhetné és kommentálhatná a tanulmánnyal összevetve egy bölcsészhallgató), hogy bepillanthassunk a felkészülés munkájába.

Az előszóban Dugonics nyelvi programja mellé került kétszer kettős ceruzavonás: “A magyar közmondásokat, példabeszédeket néhol tömöttebben is belekerítettem”. A 6. lap jegyzete: “utalás Gyöngyösire” (vö. “Marssal társalkodó kemény magyarok”). A 16. lapon ez a megjegyzés: “fr[ancia] kert” (Kazinczyról szólva Szauder értekezett a Neoklasszicizmus és angolkert viszonyáról is). A 21. lapon: “a leány engedelmes atyjához”; a 33. lap elismerése ennek a Dugonics-idézetnek szól: “csudállották mostani lúd-mérgét az előbbeni libának” (az író ezt bizony Etelkáról mondja). Vonalat kapnak ilyen velős mondások is: “Több kéz hamar kész” (35); “tele vagy szóval, mint a duda széllel” (39); “szél ellen ne peselj” (40); “Ki-ki lába alá vágja forgácsát” (44). Ezek a helyek is elnyerik Szauder tetszését: Etelka “csitri-bodros báránykája” (46); “gyönyörű hangokkal haboztatták a levegőt” (57); “Etelka nemes szívének nem nemtelen heve” (62). Van még ilyen Szauder-jegyzet: “helynév maradt” (vö. 160: a szegediek “mái napiglan azon tót Ballagi tónak nevezik”), vagy van ilyen: “nyárspolgár” (60; ezt a főpapról mondja). Kedvére voltak Szaudernek hosszabb összefüggő részek is, mint pl. “ama Jövevény” és Etelka találkozásának leírása: “Etelkának lábai előtt letérdelt, szemérmesen mosolygó orcáját éppen akkor fordította a kisasszonyra, midőn ez is sűrű nedvben úszó szemeit éppen amannak szemeire szegezte. Egybenakadtak a lopó pillantások” (61).

Ezt a mondatot én emeltem ki dőlt betűvel, hogy hozzátehessem: Dugonics itt kedvelt Gyöngyösijének azt a helyét követi, ahol a Porábúl megéledett Phoenix házasulandói, Kemény János és Lónyai Anna először találkoznak; “Lappogatják egymást oldalló szemekkel. // Végre addig mennek az ál-pillogásban, / Két titkos tekintet ütközik egymásban, / Hol az szem az szemet találja lopásban” (I, 5. rész, 31–32). Dugonics már az előző lapon is Gyöngyösi szavával szól: a “nyárspolgár” főpapról mondja: “Ezen szemes vigyázó ama két szerelmeseket egyenként lopogatván”.

A “szőke folyó” Bálint Sándor “Szegedi szótár”-ban

Ad vocem: Jólánka. A sikerkönyv Etelka folytatása a Jólánka: a “jó lánka”, az Etelka leánykájáról írt újabb Dugonics-regény (1803). Szauder természetesen vigyáz rá, hogy a szójátékot megőrizve ne Jolánkának írja (ahogy lexikoncikkekben, “spenót”-okban áll). A szegediség Dugonics utáni legnagyobbjának, Bálint Sándornak a Szegedi szótárában (II, 1955, 577) érdekes módon nincs benne Dugonics “tiszaszőkítő” ötletének legszebb teremtménye, a Csokonai “szőke bikk”-jéhez fogható “szőke Tisza”. Bálint Sándor az Etelkából (II, 1788, 114) csak a Tiszavízhörpintés Dugonics favorizálta rítusát és úzusát említi, és Jólánka-idézete is (I, 1803, 193) csak a “szőke folyó” magasztalása: “Oh be áldotta ennek a szőke folyónak nagy hatalmú vizét!” Azokban a példakifejezésekben sincs semmi szőke, amelyeket a Tiszáról idéz a Szegedi szótár; a szőkénél is csak a ’sárga hajú’ és ’hirtelenszőke’ magyarázat szerepel. Vajon miért nem idézi a kiváló szerző az Etelka I. részéből (1788, 160) a további két kiadásban is megismételt, népszerűsített (1791, 1805) “szőke Tiszá”-t? Az lenne az oka vajon Bálint Sándor tartózkodásának, hogy a népköltészet nem ismeri a Tisza szőke jelzőjét, csak az ’iható’ jelentésű tisztát? Alighanem. Lássuk erre nézve a Szegedi szótár két címszavát, a tiszakutat és a tiszavizet, melyek értelme szerint a Tisza vize “még a múlt század végén is ivóvízül szolgált” (II, 579).** És olvassuk el egy Kálmány Lajos gyűjtésébe belekerült népdal első sorát: “Tisztán foly a Tisza, boldog, aki issza.” (Még hármas belső tiszta rím is van benne.)

Déry Károly Dugonics-kötetei

Déry Tibor őseiről – Egri Péter családfája szerint – ez került bele Ungvári Tamás Déry-könyvében (1973): “Az első nyom egy Kecskemétről 1786-ban Szegedre vándorolt Deutsch Hirschről szól, akinek felesége Szorl Rozália 105 esztendős korában halt meg Szegeden 1844-ben. […] Déry dédapja Salamon; gyermekét Adolfnak hívja. 1848-ban Szemere Bertalan hadügyminiszter engedélyezi névmagyarosításukat Déryre. 1848 júliusából szól az akta, valószínűleg abból az időből, amikor Adolf már a szabadságharc zászlaja alatt szolgál. Felesége, született Freund Mária 1849-ben hazaszerető lelkületének szolgálatába zsidóságát állította. A levert szabadságharc után Aradról számos katona szökött át Szegedre. Nagy részük honvédtiszt. […] Freund Mária piócás zsidónak öltöztette a menekülteket; így jutottak el Törökországba.

Déry Tibornak melyik őse ez a Dugonics-olvasó Károly, nem találgatom. De emlékszem Dérynek egy 1960-as vagy inkább 1970-es évekbeli írására (talán a Népszabadságban vagy egy heti újságban jelent meg), amelyben elmondja családja egyik tagjából, hogy Kossuth fegyverszállítója volt: gyutacsot, fojtást, ólmot adott el a szabadságharc vezérének, minimális tisztességes haszonnal.

Jól emlékszem? Botka Ferenc, a Déry-életmű kiváló ismerője, amikor levélben megírtam ezt neki a Jólánka possessor-bejegyzései kapcsán, úgy válaszolt: az ő cédulái nem tudnak ilyen Déry-írásról. Elküldte Ferenc barátom a szegedi Déryekről egy Délmagyarország-beli cikk xerox másolatát is: egykori kedves tanárom, Nacsády József írta. De ebben sem találtam sem a Jólánkát olvasó Déry Károlyt, sem a fegyverüzletre vonatkozó információt.