Kliphalom

(Kántor István Monty Cantsin Ámen videómunkái a C³-ban)


Lehet, hogy Bábelben sok nyelv volt, de csak egy torony, amely azonban minden ellenkezõ híresztelés ellenére nem a sokféle beszéd miatt dõlt össze, hanem mert a belõlük emelt épületet rosszul építették az akkori okleveles mágusok. Végül is egy ház sem attól áll meg, hogy, mondjuk, csak mészbõl emelik.
A hetvenes évek eleje óta Kanadában élõ Kántor István költõ-performer videómûvészeti alkotásai nemcsak pályájának és radikálisan a heterogenitásra épülõ gondolkodásmódjának sokrétûségét képezik le, hanem egyúttal egyrészt a kortárs intermediális mûvészet, másrészt a történelmi avantgarde örökség eredendõ nyelvi gazdagságát is plasztikusan láthatóvá teszik. Ez nyelvi komplexitás, valamint a tõlük elválaszthatatlan technikai és mediális összetettség azonban egy olyan radikális társadalomkritikai szemléletet érzékít meg, amely nemhogy nem oldódik fel semmiféle high-tech nárcizmusban, hanem a sodró ritmusú kép-hang kompozíciókban a vitathatatlanul mûnyelvi érvényû elemeket a hiperkonzum-idiotikus hatalmi elnyomás elleni fegyverként (még pontosabban: fegyveralkatrészekként) használja fel.
Egészen pontosan a mai tömegkultúra kétségtelenül legtömegesebb fogyasztói termékét, a videóklipet mint össztársadalmi totemet veszi alapul Kántor videóköltészeti érvényû alkotásaihoz, s miközben láthatóan beszéli s élvezi annak nyelvét, azt már-már anarchisztikus vadsággal fordítja a fogyasztói társadalom elnyomógépezetei ellen. Ez a vadság azonban sokkal inkább végzetes elszántságnak tekinthetõ, mivel roppant mûvészi figyelemmel párosul. Miközben az elnyomógépezetek képi-tematikai motívumai és hatalmi aktusai is igen gyakran megjelennek (rendõrök vagy rendõrségi kellékek, útelzárások, erõszak-szimbólumok, tömegoszlatás, stb.), az elnyomásra és az erõszakra sokkal inkább a mûvészi eszközök kompozicionális összefüggései vallanak: a radikálisan szerkesztett hangkép, a rettenetes tempójú vágás és a jól megválogatott, koncepciózus szöveganyag együttese.
A nemrégiben a C³ Kulturális és Kommunikációs Központban bemutatott videóválogatás elsõ darabja, a Barricades (Barikádok) pusztán már címével is mutatja ezt az irányt. Rendkívül érdekesek azonban a képi konkrétumokhoz és a zenei-hangképi radikalizmushoz - gyakran éppen a verbális anyagon keresztül - társuló kultúrtörténeti gondolati zónák is, amelyeket jelen esetben az Ószövetség mitologémái tápláltak. Az "Anti-Városok Trilógia" darabjai szintén már címükkel utaltak erre: Jerikó, Babylon, Ninive. Az elnyomás, a romlás, a kiszolgáltatottság, a megsemmisülés, az ellenállás örök magatartásmintái elevenednek meg ezekben a szinte futurisztikusan jelenbeli látomásokban, amelyek - mint a valóban szellemi erõvel rendelkezõ látomások hagyományosan - nem a világon kívülit, hanem a világban jelenvaló láthatatlant idézik elénk nagy erõvel.
A Kántor egyéb munkáiban, fõként performanszaiban is megmutatkozó, a megalkuvásellenesség energiáit hordozó agresszivitás, az anarchizmus hagyományait is idézõ, elkeseredetten radikális társadalomkritika a költõ videómûvészetében a legautentikusabban és a legátütõbben mindenképpen a konzumkép-kultúra ellen fordított anti-klip mûfajában valósul meg, amelyben egyúttal úttörõ szerepkört is tölt be a szerzõ. Még kimeríthetõ lehetõségek állnak elõtte s az effajta mûvészi és mûfaji nyelveket kutató mûvészek elõtt azokon a képhangi területeken, ahol a videó kínálta nyelv és technika még a hagyományosan a filmbõl eredõ gondolkodással kontaminálódik. Ezek érthetõ módon a tágasabb és hosszabb formák, ahol az idõhatárok jelentõs különbsége óhatatlanul a filmes dramaturgia és jelenetezés reminiszcenciáit hívja elõ egy eredendõen más mûnyelvi közegben.
Hogy a mai magyar és európai avantgarde mûvészet egyik legfajsúlyosabb képviselõje ebben a nehezen megoldható problémakörben is határozottan jó irányba mozog, azt éppen idõben legutóbbi, 1997-es Black Flag (Fekete Zászló) címû videómunkája tanúsítja, amely a videóklip mûfajából eredõ képi-hangi eszközöket és kompozíciós megoldásokat úgy tágítja érvényesen a filmidõ irányába, hogy a mûnek a videóból mint nyelvbõl merítõ, sajátos képhangi meghatározottsága sem halványul el.

A C³-ban a gondolati összefüggéseikben elrendezve, a maguk szellemi egységében bemutatott videómunkák szövegrészletei vagy utalásai gyakran olyan szállóigeként, mottóként, idézetként, aforizmaként beállított mondatokat tartalmaznak, amelyek valójában magának a szerzõnek, vagyis Kántornak a nevéhez fûzõdnek, s olykor radikálisan kiélezett gondolatait illesztik archaikus-biblikus vagy egyszerûen csak történelmi elõtérbe. Ilyenek például a Joe Shoe-nak (v.ö. Joshua) tulajdonított mottók az Anti-Városok Trilógiában.
Ezek egyike nem kevesebbet állít, mint hogy az alapvetõ, örök ellentét nem másutt áll fenn, mint "between expression and supression". Vagyis a (politikai-mûvészi-emberi) KIFEJEZÉS és a (politikai-társadalmi-hatalmi) ELNYOMÁS között. Mondjuk azt, hogy nem így van?

Szkárosi Endre


VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ