Victor Burgin Árnyékok, a Time és a család képei Szinopszis: Abból a világból, mely egy meghatározott számú, módszeresen végiggondolt és pontosan körvonalazható képmennyiséggel bírt, mára elérkeztünk egy olyan társadalomba, melyet elborítanak a "röptében" fogyasztott képek - színes magazinok, matricák, videókölcsönzõk, TV adások, kábel TV, szatelit és az egyre realisztikusabb komputer szimulációk. Könyvek, folyóiratok, TV csatornák és CD-ROM-ok egyre növekvõ kínálatának átfutása közben elárasztanak a múlt és a jelen szenvedésének képei, a pusztításé, testeké, melyek a szó szoros értelmében darabokban vannak. Mi magunk is szétszakadunk ebben a folyamatban, nem csupán érzelmi és morális tekintetben, de a nézés aktusának széttöredezõ struktúrája miatt is. Egy képekkel átitatott környezetben, mely egyre inkább hasonlít szubjektív fantáziáink belsõ terének kifordítására, kezd eltûnni a határ szubjektum és tárgy között, és a szubjektum abban a térben esik szét, melyben létrejött. Az ilyenfajta széttöredezettség, decentralizáltság, valamint szubjektum és tárgy határainak eltûnése a paranoia jelei. A digitális képgyártó technológia mindemellett az általa gerjesztett szorongások terápiájaként is kínálja magát. Burgin mindezeket a kérdéseket David Allan: A festészet eredete c. festménye (1745, National Galleries of Scotland, Edinburgh) és a Time magazin egyik 1993-as különszámának címlapfotója kapcsán vizsgálja. Ezen a fotón egy fiatal nõ látható, akit az "eljövendõ, soknemzetiségû Amerika arcá"-nak kiáltottak ki. A nõ a valóságban nem létezik, képét számítógéppel, sokak arcképének szintéziseként állították elõ. Vissza "A felfedezés eõtti pillanat"-hoz