Kathy Rae HuffmanSzibériai üzlet: a virtuális megvalósulása és a reális virtuálissá válásaEva Wohlgemuth és Kathy Rae Huffman projektje A Szibériai üzlet című utazási projekt egy valódi utazás volt annak felderítésére, hogy a nyugati áruk mit érnek Szibériában (nem pénzben, hanem csere-értékben kifejezve), ugyanakkor információk és személyes kapcsolatok virtuális utazása is volt egyben.1 A valódi tárgyakon keresztül olyan emberekkel kerültünk kapcsolatba, akikkel különben talán sohasem találkoztunk volna. Tárgyaink és kereskedőpartnereink viszonya visszavonhatatlanul meghatározta projektünk végkimenetelét. Bécsben hagytunk egy gipszmásolatot minden egyes tárgyról, amellyel Szibériában kereskedtünk, s ezeket azután az onnan hozott cseretárgyakkal össze lehetett vetni. Az oroszországi kapcsolat új kontextust teremtett a művészek - s Kelet és Nyugat - közötti interkulturális kommunikációs gyakorlat tanulmányozásához. Utazásunk célja az volt, hogy megismerjünk egy olyan helyet, melyről mindenkinek volt véleménye - hogy rettenetes, talán a legszörnyűbb hely a világon. A World Wide Weben számos utalást találtunk a gyorsan változó politikai helyzetre, valamint az őslakos népek kultúrtörténetének óriási anyagára, amelyet a kommunista ideál szinte teljesen kitörölt az emlékezetből. Arra szántuk el magunkat, hogy igazoljuk vagy cáfoljuk a hidegháború következményeként kialakult propagandát, valamint feltárjuk, hogyan alakul a sorsa egy ilyen nagy régiónak a posztkommunizmus korában, egy feltehetően már lezárult korszakban. Céljainkat és terveinket a kis költségvetéshez és a szűk utazási kerethez szabtuk. Tisztában voltunk azzal, hogy olyan terület felfedezésére indulunk, mely veszélyes és kényelmetlen világként ismert. Azt reméltük, megismerjük az embereket és azt, hogyan vészelték át, hogyan élték meg szellemileg a Nyugattól való hosszú elszigeteltséget. Utazásunk elején a következőt írtuk: A hidegháború alatt közismertté vált történelmi képet vizsgáljuk meg, hogy igazoljuk, vagy saját tapasztalatainkkal váltsuk fel azokat. Szibéria hagyományosan a száműzetés és számkivetettség földje. Teljes egészében az elveszettséget szimbolizálja. A kommunizmus alatt kialakult szovjet kereskedelmi rendszer a főváros és a vidék között kialakult árucsere-rendszer volt, mely biztonságot teremtett a Szibériában élő embereknek. A Szovjetunió felbomlásával ez a rendszer is kaotikussá vált, most működésképtelen. Azt reméljük, hogy egy nagyon gyakorlatias módszer segítségével megértjük, hogyan hat ez az egyes emberekre - különösen a nőkre - akikkel találkozunk. A Szibériai üzlet 1995 tavaszán indult, nem sokkal azután, hogy visszatértem egyhónapos moszkvai tartózkodásomból. Amerikai és orosz barátainkkal töltött közös vacsoráinkon eléggé spontán módon kezdődtek a megbeszélések az elkövetkező távoli utazásról - viccesen -, „nyaralásról". Eva pályázatokat írt támogatásért. A nyár végén értesült arról, hogy az osztrák Bundesministerium (művészeti tanács) támogatása fedezi az útiköltséget, s még a tél beállta előtt útnak indulhatunk. Azonnal elkezdtünk a projekten dolgozni, a történelmi anyagot tanulmányozni: például a büntetőtáborokról, óriási gyárakról, tsz-ekről (nők által vezetett traktorokról) készült fényképeket, melyek a hidegháború alatt váltak közismertté. Saját érzelmeinkre is odafigyelve, megbeszéltük barátainkkal és kollégáinkkal, mit szimbolizál Szibéria. Egészen addig nem is voltunk tisztában az aktuális politikai háttérrel - hogy Szibéria a szovjet modell kudarcát testesíti meg, és hogy jelentős erőket von el a válságban lévő orosz gazdaságtól. A fagyos Szibériáról fantáziáltunk (Doktor Zsivágóra emlékezve), s találkozásokat képzeltünk el olyan tudósokkal, akik virtuális tájakat alkotnak egy számunkra ismeretlen időértelmezésben. Kollégánk, Tatjána (aki az eredeti tervek szerint velünk tartott volna) elutazott Szibériába, és elbűvölő történeteket mesélt a ránk váró meleg vendégszeretetről és a gyönyörű melegvizű forrásokról. Térképek és Internet website-ok köré gyűltünk, melyek óriási távolságokat és egzotikus tájakat mutattak. Ismeretlen emberekkel teremtettünk kapcsolatot az Interneten, aki közül többen orosz kapcsolattartóinkká váltak. Nélkülük nem lettünk volna képesek az Internetet bevonni utazásunkba. Az előkészületek alatt egy átalakuló, a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó hatalmas vidék képét alakítottunk ki magunkban. A cserébe beletartozott a kommunikációs kapcsolatok és az információ virtuális térben való cseréje csakúgy, mint a tárgyakkal való kereskedelem a valóságos térben. A System 10-ben szereplő 10 tárgy, melyeket Eva kiválasztott az árucserére, mint emocionális tárgyak, nagyon szubjektív választás eredményei voltak: hétköznapi dolgok, melyeket az osztrák emberek általában használnak. A tárgyak nem annyira értékük, mint inkább hasznosságuk miatt kerültek kiválasztásra, és amiatt az adottságuk miatt, mellyel az embereket egymás közötti kommunikációra bírhatják. Olyanfajta tárgyak ezek, melyeket a legtöbb tinédzser gondolkodás nélkül megvásárol. Eva így ír: A célom az volt, hogy ne magamnak vásároljak, hanem hogy elcseréljem ezeket az árukat Szibériában. Így sokkal nagyobb élvezet volt vásárolni, szabadon választhattam, az áru vonzerejére hagyatkozva, nem törődve a mérettel, vagy hogy illenek-e egymáshoz. Két óra alatt tíz tárgyat vásároltam, és igazán elégedett voltam. Moszkvába való megérkezésünk után döbbentünk rá, hogy fogalmunk sincs arról, hogyan kell kereskedni. Elkezdtük módszeresen megfigyelni, hogyan adnak-vesznek az emberek. Moszkva a volt Szovjetunió, a szovjet blokk hatalmas központja, ahová az emberek a keleti területekről (főleg a volt Szovjetunió területéről) összesereglenek, nagy távolságokat utazva, azt remélve, hogy eleget kereshetnek ahhoz, hogy jobb körülmények között éljenek. A munkanélküliség nagy, a törvény ereje pedig gyenge. A vásárlás és eladás általános gyakorlat, ami mindenütt zajlik: az utcán, a boltokban, aluljárókban és főleg a kioszkokban. A kis, előre gyártott műanyagbódék a legtöbb sugárúton ott sorakoznak, különösen a metróállomások környékén. A friss élelmiszer kivételével mindenfélét árulnak, és késő éjjelig nyitva vannak. Az utcán jellemzően a nők a kereskedők. Egyesével, hosszú sorokban állva a járókelők felé fordulnak, kezükben tartva az eladó portékát: egy pár cipőt, egy pulóvert, vagy valami olcsó apróságot. Gyakran így állnak egész nap. Jelenlétük számunkra kuriózum volt. Úgy hallottuk, Cselnok-nőknek nevezik őket (mint a szövőszék alkatrészét, a vetélőt). Ők egyfajta közvetítő emberek, akik a család férfitagjainak dolgoznak (akik Kínába vagy Törökországba utaznak az olcsó árut megvásárolni). A Cselnok-nők jelenléte szerte Oroszországban aggasztó és tulajdonképpen illegális. Azon töprengtünk, hogyan tudunk bekapcsolódni a kereskedelmi folyamatba a mi közönséges nyugati áruinkkal, melyek mindegyike (valamilyen formában) beszerezhető a kioszkokban. Az on-line szerzett ismereteink és személyes kapcsolataink biztosították az alapot a kereskedés beindulásához. Hajnalban érkeztünk Irkutszkba, legtávolabbi közép-szibériai úti célunkhoz. 3 fok volt és havas eső esett. A táj már be volt havazva (szerencsére a következő napokban elolvadt). Ez volt első ismerkedésünk a valódi Szibériával. Sok jó szándékú figyelmeztetést kaptunk, mikor kiderült, hogy Tatjána nem utazhat velünk. Félelem és gyanakvás vett körül minket minden irányból. Első látogatásunk azonban a Bajkál Őrség nevű szervezetnél, mely egy ökológiai jellegű kezdeményezés a híres tó megmentésére, minden félelmünket eloszlatta. Irina Djatlovszkaja-Birnbaum megismertetett minket egy diákkal, aki tolmácsolt nekünk, majd szereztünk egy autót a városnézéshez, illetve a kereskedés kulisszatitkainak megismeréséhez. Irkutszkban döbbentünk rá először, hogy el vagyunk szigetelve, és nem tudunk e-mailezni. Nem volt automata telefonközpont, a nemzetközi operátor pedig nem tudott angolul. Ki voltunk szolgáltatva új barátainknak és csodálkoztunk, hogyan tudtak nekünk rendszeresen e-mailt küldeni. Ezt írtuk: Kezdünk rájönni, hogy azáltal, hogy a technológiát használtuk az emberekkel való kommunikációhoz, képzeletbeli kapcsolatokat hoztunk létre társadalmi helyzetekhez és lehetőségekhez. A valóság és a virtuális közötti váltás azonban hirtelen elkerülhetetlenné vált. Virtuális kapcsolataink elég problémamentesek voltak, ehhez képest a valódiak sokkal nehézkesebbek. Valódi kapcsolataink kezdték minden korábbi eredményünket veszélyeztetni, így kénytelenek voltunk mielőbb megtalálni az eszközöket, hogy túllépjünk nyelvi korlátainkon, melyek nem jelentkeztek az infosztrádán gyorsan ide-oda cikázó gördülékeny angol üzeneteink virtuális könnyedségében. Szerencsések voltunk. Rodion, a tolmácsunk, és Szergej, a nappali sofőrünk nagyon készségesek voltak, alaposan megismertették velünk a környéket, nagy kitérőket téve, hogy mindent megmutassanak, és így otthon érezzük magunkat. Rodion az irkutszki főiskola hallgatója, angolt és spanyolt tanult. Gyorsan megértette cserekereskedelmi projektünk lényegét, és meghívott minket, hogy másnap ismerkedjünk meg osztályával. Első üzletünk alkalmával angolul beszéltünk az osztállyal, akiket Rodion már előre felkészített az alkura. A diákok nagyon lelkesek voltak, ám hamar rájöttünk, hogy igen kevés eladnivaló holmijuk van, amire korábban nem gondoltunk. Pénzt kínáltak tárgyainkért, ám meggyőztük őket, hogy ők is valamilyen tárggyal szálljanak be, bár tudtuk, hogy ez néha áldozatot jelent számukra. Rodion volt az első, a walkmanre alkudott. Sok üzletet csináltunk azon a napon, eladtuk a magas sarkú cipőt, a Kangoroo cipőket, a svájci órát és a parfümöt. Rádöbbentünk, hogy a nyelv csak egyik módja a kommunikációnak. Két diáklány elvitt minket és megmutatta a piacot, ahol láthattuk a helyi árukat, a sajtokat, gyümölcsöket, zöldségféléket. Megismertük családjaik történetét, vágyaikat, és álmukat, hogy tanárok lesznek szülővárosukban, Jakutszkban (kb. 2000 km-re északra Irkutszktól). Este órákon át „beszélgettünk" Franyával, 75 éves szomszédunkkal (egy családnál szálltunk meg ugyanis). A táncoló alakok porcelán figuráit cseréltük el egy tradicionális babuska-szobára, és bár Franya csak oroszul beszélt, megtudtuk, hogy egyszer volt egy osztrák szerelme. Eldúdoltuk a kék Duna-keringőt, amint ő körbetáncolt a konyhában, új porcelán babáit csodálva. A cserék lehetővé tették, hogy valódi embereket vonjunk be kutatásunkba. Igazán inspiráló volt maguktól az ott élő emberektől értesülni a helyzetről, nem pedig könyvekből vagy propagandából. Frusztrációnkon csak lassan, hosszú idő alatt tettük túl magunkat. Az a tény, hogy hoztunk magunkkal egy számítógépet, alapvetően fontos volt. Nem tudtuk volna mások komputereit használni. Tisztában voltunk vele, hogy turistának nézünk ki, és tudtuk, hogy a legtöbb orosz „hippinek" tartott minket, mert eltérően az összes többi külfölditől, akikkel eddig kapcsolatba kerültek, mi nem voltunk kereskedők. Nevettünk. OK, hippik voltunk, nem akartunk gazdagnak látszani (és rablások célpontjaivá válni). Internet-hozzáférésünket Alekszej Sulgin nagyvonalúságának köszönhettük (WWWArt Center) és más barátainknak, akik megengedték, hogy jelszavaikat használjuk. A Glasnet, Oroszország non-profit szolgáltatója elvileg az ország egész területéről elérhető. Mikor e-mailt kaptunk, borzongtunk az izgalomtól. Barátaink üzeneteinek olvasása erős erkölcsi támogatást és buzdítást jelentett számunkra. Mindig tudatában voltunk, hogy mennyi segítséget kaptunk azoktól az emberektől, akikkel találkoztunk. Bár úgy utaztunk, mintha Európában járnánk, kezdetben igazán nem tudtuk, hogy bárkiben is megbízhatunk-e. Jóllehet egyszer fizettünk kenőpénzt (a repülőtéren), igen nagyra becsültük azt az életerőt és személyi integritást, amit megtapasztaltunk. Szibéria óriási. Rövid idő alatt csak kis részét ismertük meg. Folyamatosan figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk biztonságunkra, tehát a valódi volt a veszélyesebb, mégis a virtuális maradt teljességgel ismeretlen számunkra. Kathy Rae Huffman, Bécs, 1997 Hálózati címek: A Szibériai üzlet két verzióban található meg a hálózaton. A site két webhelyen való tükrözése több embert vont be, és könnyebbé tette a részvételt és a távoli helyekről való kapcsolattartást. http://www.icf.de/siberian_deal http://www.t0.or.at/~siberian/vrteil.htm Bemutatók és kiállítások: Ciberrea, Bilbao, Spanyolország, 1995. október (első jelentés) támogatók: Chrono Popp: technikai felelős és website fejlesztés Angolból fordította Serfőző Szabolcs 1 A „System" projektek egy olyan programot alkotnak, melyben különböző földrajzi helyeken szobrok kerülnek elhelyezésre, hogy így emocionális kapcsolatok és egy képzeletbeli térkép jöjjön létre. A program 1989-ben kezdődött Eva Wohlgemuth és Andreas Baumann együttműködéseként, a projektek dokumentációja az Interneten a http://www.to.or.at/~siberian címen található. Vissza "A felfedezés elõtti pillanat"-hoz |