A Detektor címû munka tulajdonképpen egy mobil, elektronikus, interaktív közeg, amely mint érzékszerv mûködik.

A plafonról - szabályos négyzetrácsot alkotva - vékony huzalok lógnak. Ezek végén, a padlóhoz közel, különbözõ "jeladó" vagy "jelhagyó" egységek (rádió, ecset-festék, iránytû-mágnes) függenek. Amikor belépünk a terembe, át kell vágnunk ezen a sötét, csak részben megvilágított huzal-erdõn. Miközben mozgunk, óhatatlanul megmozdítjuk ezeket az ingákat, s ezzel mûködésbe hozzuk a felfüggesztett egységeket (a rádió megszólal, az ecset fest, stb.). Mozgásunk egy, a termen kívül látható, térképszerû led-táblán követhetõ: a rács alakban elhelyezett ledek felvillanása jelzi a teremben mozgó ember útvonalát.

Õ maga is detektor, mint ahogyan a rendszer és a led-tábla is az. Ez a tripla megfigyelõ-megfigyelt viszony fizikai és társadalmi modellként is értelmezhetõ: "A megfigyelés és a leírás finomságának megvannak a maga határai, s ez a tény a dekódolás folyamatának is eleve határt szab. A minden üzenetnél jelen lévõ alapzajszinthez tudnánk ezt a jelenséget hasonlítani. De mi magunk is zajforrások vagyunk, mégpedig ennél vaskosabb módon, amikor a gyakorlati munkánkban kísérleti tévedéseinkkel véletlenszerû zörejeket hozunk létre" (Jacob Bronowski: A természet logikája. Európa, Budapest, 1986, 42.o.)