Nemes Csaba
Pillangót fogtam
Vegyes technika, installáció (fotó, üvegvitrin, 120 x 150 cm, 2db), 1996

Pillangó adás, 1996
Videóinstalláció

Hogy miért lyukas Krisztus keze? A mûvészetben gyakran hangzik el ez az értékmérõ meghatározás: megragadott pillanat. Ezeket a pillanatokat ám gyorsan kell tudnunk elengedni, hogy a következõt is elcsíphessük - véljük, és tesszük. Ez a szakadatlan folyamat, az elkapások és elengedések egyenletes ritmusa valójában akkor sem törik meg, amikor markunkban érzünk egyet a számtalan közül, hiszen a pillanat helyett csak annak vergõdõ pillangóját szoríthatjuk izzadó tenyerünkbe. És ez a kétségbe esett vergõdés pontosan megegyezõ a mi kapkodásunkkal. Kapkodunk, mert egyre nehezebbé válik valódi pillanattal találkoznunk. A szép színes lepkék visszahúzódnak a telekommunikációs térbe, ahol ionizálódnak, majd emlékezetünkben kisülve elpusztulnak, vagy ritkább esetekben gondolataink vékony szövetét átrágva, felöltõnk bélésébe bújva, petéiket rejtve - halnak. 1995 nyarán többször is megpróbáltam pillangót fogni. Kézzel. Elõször egy veteményes kert ágyásai között esetlenkedtem, egy-két szomorúan megnyomorított káposzta és káposztalepke eredményével. Késõbb egy domboldalon felfedezett forrásmenti vadkörtefásban ezer és ezer pillangó röpködött körülöttem. Úgy éreztem, csak a kezemet kell kinyújtanom. De egyetlen egyet sem tudtam sem elkapni, sem megragadni. E reménytelen igyekezet után különös megtapasztalást nyújtott a Balkán országaiban jól ismert, a házak falán, kapuján elhelyezett fekete "gyászpillangók" (traur) katartikus látványa. A különbözõ nagyságú és minõségû anyagokból egyedileg készített "peperudákat" a múlhatatlan emlékezet jeleként hosszú évekig tartják tiszteletben, együtt fakulnak, kopnak a házzal és lakóival. Néha a fekete anyag önmaga ellentétévé, hófehérré válik. Azt hiszem, többé nem megyek a vadkörtefásba, nem kell nekem lepkevadásszá lennem, hogy pillangóm legyen. Legfeljebb többé nem teszek levendulát a garderobe-ba. És miközben dirib-darab foszlányokkal agyamat foltozom, egy 2000 éves történetjavításra is sor kerül: Mikor egy lepkevadász egész életén át ûzve-kergetve végre elkapott egy lepkét - s mint akkor hitte, az egyetlent -, és addig-addig szorongatta igazságának bizonyítékaként, hogy mire eljött az az O.J. Simpson-i nap, mikor is a bizonyítékot felmutassa Pilátusnak, akkorra a lassan szétnyíló öklökben már nem volt semmi. - Csaló! - ordította a nép. Pedig mindkét tenyerén apró lyukacska látszott. Pontosan olyan, amelyrõl mindenki elismerheti, hogy ilyet csakis a molylepkék rágnak ... Fotók: Bulgáriai gyászpillangók (Fotó: Nemes Csaba) Vissza a Jelenkoordinátákhoz