Szûcs Attila
Dichotómia
Festmény-installáció, 1995-96
|
A "Dichotómia" olyan, részint egyedülálló, részint duplikált képek sorozatából áll, melyek külön-külön, vagy egymásra vonatkoztatva is értelmezhetõk. A létrehozni kívánt látványszövedék egy - a képekben rejtve meglévõ - „szuperinformáció" felszínre kerülését vagy legalább ezen információ meglétének felismerését hivatott elõsegíteni. 
A kívánt hatás egy olyan sztereó kép, mely nem annyira a látás szervét - a szemet - veszi igénybe, hanem egy feltételezett gondolati aktus révén mint belsõ kép keletkezik az agyban, utalva ezzel a gondolkodásnak - sõt az ezt megelozni látszó percepciónak is - elsõdlegesen intuitív jellegére.
Útmutatás: Hosszasan nézni. Akár órákig, erõlködés nélkül. Hagyni, hogy a konkrétra vonatkozó figyelem lankadásával egyidõben megjelenjen az a „másik" kép. A két szem konvergenciájának megszünésével a látvány elõbb kettéválik, majd a perifériális zóna szûkülésével eltûnik. A szem automatikusan fókuszáló, az adott egészbõl valamit kiragadó és azt különálló szegmensként kezelõ tevékenysége utal a gondolkodásnak az ismereteket hasonlóképpen kezelõ jellegére. Ennek az automatizmusnak az önvédelmi szerepe belátható. 
Kérdések: Lehetséges, hogy a tudat részletekre fókuszáló csapongását kiküszöbölve, a fennmaradó és látszólag kaotikus „zajból" kiemelkedjen egy kép, melynek egyrészt önmagában is jelentése van, másrészt értelmet ad az õt létrehozó és egymással összefüggést nem mutató képeknek? Lehetséges, hogy a tudat állandó és önkéntelen figyelõ állásba kényszerítettsége az akadálya egy - a részekbõl összeálló - ismeretlen kép meglátásának? És végezetül: keltheti-e ez a feltételezett kép - részben a sztereogramokban rejlõ képekhez hasonlóan - új, általunk nem ismert dimenzió érzetét?
Vissza a Jelenkoordinátákhoz |
