A káosz-elmélet egyik fontos tétele a kaotikus folyamatok kezdeti feltétel iránti szokatlan érzékenysége, amely leginkább a „pillangó-hatás" néven vált ismertté.

A jelen mûvészetét meghatározó technikai médiumok fejlôdési iránya, használata, mûvészi lehetôségei éppoly beláthatatlanok, mint a múlt század film és távolbalátás, holográfia és számítógép elôtti korszakának újításai voltak a maguk idejében. A két idôszak ezáltal egymásra vonatkoztatható.

Ha a jelenhez vezetô utakat vizsgálva észrevesszük az „elôzmény", az ötlet vagy találmány eredetiségét, azt amelyet megjelenésekor jelent(het)ett, azon tulajdonságaival akár, amelyek késôbb feledésbe merültek, akkor a „jövôbe láthatunk".

Alkalmazzuk e technikát, és vegyük észre a régiben az újat, a tradíció eredeti gazdagságát, és az újban a régit, múlékonyságát és divatosságának unalmát. A médiumok között élô ember könnyen elveszhet a túl sok információ hatására, miközben minden tájékozódását látszik szolgálni.

A kommunikációs krízisbôl kivezetô utat a médiatörténet újfajta áttekintése és a mûvészet minôségérzékeny iránytûi mutathatnak. A technikai médiumok archeológiájának kutatása csak mint mûvészeti tevékenység lehet elég érdekes ahhoz, hogy nyilvánosságot kapjon, és így segítse a jelen tudatos jövôvé alakulását.