... mit filozofálsz, hidd el az
a fõ,
hogy sok pénz legyen és
elég nõ...
(Rapülõk)
A rendszerváltozás óta eltelt utóbbi néhány év alapvetõen a cashrõl szólt. A gyorsan változó társadalmi és gazdasági viszonyok alapjaiban és húsbavágóan érintették a mûvészettel foglalkozók körét is. Számos mûalkotás és mûvész kezdett el foglalkozni a pénzzel (l. A pénz diszkrét pálya c. kiállítássorozat, a Létminimum Társaság projektje 1995-ben, vagy Petõ Hunornak a támogatási rendszerrel szimbiózisban élõ mûvész reflexióját megjelenítõ munkája, a Szponzorom árnyékában , Ravasz András Ehetõ pénz c. munkája ostyából készült csokoládényomat címleteivel stb.). A pénz mint téma a képzõmûvészetben szerencsére kellõképpen általános ahhoz, hogy ne lehessen kisajátítani.
A „fekete pénz”-projekt egy füstös, gõzös éjszakai kocsmázás alkalmával született meg a kezdeményezõ néhány fiatal mûvész körében. A kiállítók: Braun András, Csiszér Zsuzsanna, Ferenczi Róbert, Forgács Kristóf, Fuchs Tamás, Gajzágó Donáta, Haász Katalin, Huszár Andrea, Korodi János, Korodi Luca, Kovács Lola, Maurer Dóra, Ötvös Zoltán, Szabó Ágnes, Szabó Márton, Szigeti András, Uglár Csaba. A pénz `nembeli' feketesége, a pénzhez esszenciálisan tapadó feketeség, rossz, szenny, mocsok, bûn volt az ötlet kiindulópontja. A mûvészek kiválasztását – a Lengyel Intézet kurátorának segítsége mellett – maguk a kezdeményezõk tartották kezükben, így a végeredmény egyfajta mûvészi önszervezõdésnek is felfogható.
Az ötletgazda mûvészek
némelyike, így Gajzágó Donáta, Szigeti
András vagy Braun András (papírpénzek felismerhetetlenségig
felnagyított, és raszterfelületszerûen absztrahált
részleteivel) már korábban is megjelenítette
a pénzt mûveiben. Gajzágó Donáta egész
sorozatot szentelt (
Éjszakai pénz, Naptár-pénz
stb
.) a pénznek és asszociációs vonzástartományának.
A korábbi pénz-tematikájú, vagy azt valamilyen
összefüggésben felhasználó munkákhoz
képest a `fekete pénz' szervezõdés újszerûsége
abban áll, hogy történeti, gazdasági-társadalmi,
a pénz disztribúciójának és szocializációjának
kérdését firtató gondolatok mellett a pénz
megjelenésének, a pénztervezésnek, a hamisítványnak
és igazinak esztétikai és vizuális játékát
is adja.
A mûvészet történetében
végighúzódó vonulat alapvetõen a pénz
meg- és elítélésének bibliai szemléletére
épült, legyen szó a `superbia', az `avaritia' fõbûnérõl,
Júdás áruló cselekedetérõl, vagy
a flamand életképek tanító-példázatos,
allegorikus pénz-, gazdagság-, szegénységábrázolásáról.
Ez a testamentumi eredet, ill. annak profanizálása nyomja
rá bélyegét még olyan modern alkotásokra
is, mint a Buñuel-Dali szerzõpáros híres filmje,
az
Andalúziai kutya
emlékezetes, pénzérmékkel
lefedett szemû embert mutató jelenetében. A Lengyel
Intézetben kiállító fiatalok
(+ Maurer) teljesen szekuralizált
szemlélettel közelítették meg a kérdést,
mégis megmaradt a mûtörténeti és általánosan
emberi hagyomány hozadéka abban, hogy egy morális
megkülönböztetés (a pénz és eredetének
„eredendõ” bûnössége) szolgált kiindulópontként.
A kiállításnak volt egy „fekete krónikája” is. A pénz veszélyes üzem: Korodi János egy csuklyás, bólogató (halál)emberfigurát szánt az intézet elé, hogy az arrajáró, betévedõ vendégeket fogadja – amit az intézmény nem tudott vállalni. Így viszont nem láthattuk másik munkáját sem a kiállított mûvek között.
Vigyázz, haver, vigyázz,
hogy mit beszélsz, te komolyan hiszel abban, amit beszélsz?!...
(Ganxsta Zolee és a Kartell)
FEKETE PÉNZ
Ez a cím szûkebb értelemben olyan létezõ társadalmi jelenségeket jelöl, mint a feketegazdaság, a feketepiac, a feketemunka, a pénzmosás, a maffia... Számunkra azonban a fekete sokkal tágabb értelmû, hiszen a pénz létezését és mûködését kifejezõ „jelzõként” szánjuk.
Mire való a pénz? Létezik-e? Meg fog-e-valaha szûnni? Minek kezelhetõ? Vándorol, szaporodik, tönkremegy, úszik, beszél, de nincs szaga, apját és anyját is szívesen látjuk és mégsem létezik, mi az?
A kiállításon szereplõ munkák nem pusztán politikai, társadalmi vagy kritikai szempontokat képviselnek, hanem egy tágabb, asszociatív gondolatkörbe tartozó kérdésekre adott válaszokat.
A pénz idõbelisége, egyrészt a története mint folyamat, ahogy a konkrét értéket képviselõ anyagi forma elektronikus jelekké, anyagtalan, elvont fogalommá vált. Visszaváltozhat-e anyagi létezõvé, például tiszta energiává? Vezethet-e ez a folyamat egy hirtelen összeomláshoz, amely a pénz halálát jelentheti? Avagy ez is egy végtelen történet, önmagába forduló Möbiusz-szalag?
A pénz mint a jelen pillanat mértékegysége, ahogy szüntelenül változik és behelyettesíthetõ egy naptár rendszerébe, hiszen ugyanolyan megegyezésen alapuló emberi találmány, akár az idõ mérése. A pénz mint mesterséges fény. Szabad a gazdag? A hatalom bõre avagy a király új ruhája. A pénztervezés mûvészete.
A pénz a leggyakorlatiasabb fogalom, létezése azonban önmagában kétséges, hiszen anyagtalan mutató. A magukat materialista és logikus embereknek vallók is egy absztrakt illúziónak kiszolgáltatottan élnek.
A legelsõ fekete pénz, az árulás kétezer éves mértékegysége, a félelem bére.
Örömünkre szolgál, hogy ez alkalommal a pénzt mi osztjuk.
(A kiállító mûvészek közös nyilatkozata)
A bejárat melletti üvegfal fölött
szó szerinti fekete, azaz feketére festett pénz adta
meg a kellõen komor alaphangulatot: a „Fekete Ház” képe
egy százdollárosról (Ötvös Zoltán
munkája), csak éppen átforgatva; ami a valóságos
bankjegyen fehér felület, az itt feketében látszik.
Impresszionisztikus könnyedséggel lebegõ asszociációkat
keltenek a munkák, de Ötvös másik munkája
az elõbbi mellett figyelemreméltó konstellációba
helyezi jelentésüket is – egy-egy seriffjelvényre emlékeztetõ
embléma között (ami mellesleg Dávid-csillag szabású)
– lépcsõsor emelkedik/ereszkedik, a lépcsõfokok
homlokfelületén felirat: INDEPENDENCE, a csillagok belsejében
pedig YES, SIR szöveg. Az egyetemes világpénz, a dollár
hazája, a Mammon birodalma Amerika? Ott, ahol a világ legnagyobb
pénzfedezetéül szolgáló nemesfémeket
egy sivatagi bunkerben õrzik, valójában a bûn
fedezetét rejtegetik. A világ csendõre nem eszméket
és forradalmakat exportál, hanem sokkal kifinomultabb módszerrel
financiálisan szökik be más országok gazdaságába.
A pénz globalizációja egy világméretû
kincsesbánya urává tesz – hacsak egy tõzsdei
spekuláció keresztbe nem vágja az egészet.
De nyilván finom utalás történik társas
szemléleti közhelyeinkre is: "
aNewYorkból-
ésAmerikából-vezérelt-
liberálzsidó-uzsoratõke- világméretûbefolyásolása”
stb.
A mûvészek kommunisztikus-utópisztikus
szervezkedésének manifesztumában néhány
hely konkrétan vonatkozik kiállított mûvekre,
így például Haász Katalin fizetõeszköz-felületû
Möbiusz-szalagja egy végtelen történet ikonjának
fogható fel: az ember pénzteremtõ szükségletének,
annak, hogy mindig szüksége van kézzelfogható,
szimbolikus csereeszközre, amely munkából és
energiából születik, majd papír formájában
jelenik meg és forog közkézen. Ennek a történetnek
a jövõ belátható idõtartományában
még nem lesz vége. Haász másik munkája,
A felfedezés órája
eléggé beszívott
(felszívott) ötletnek bizonyult, az utolsó elõtti,
az elhatározás utáni pillanatot ragadja meg, amikor
a fehér por elõkészítve,
hozzá papírpénzbõl sodort szippantó
mellékelve – de errõl még lesz szó.
Uglár Csaba csókos fotója
modern környezetbe helyezett, mai szereplõkkel személyesítette
meg
az újszövetségi történetet,
mindenki utánakereshet a megfelelõ helyen: Lk 22.48. Szabó
Ágnes ovális tükörmezõre szecessziós
hangulatú alakos mustrát helyezett fel, formai egybejátszással
a papírpénzek hasonló ábrázolásmezõivel.
A pénz a lélek tükre? Pénz a lelke mindennek.
Csiszér Zsuzsa valódi apróra vágott és bezúzott, tömbösített ötezres pénzekbõl próbált retikülfélét formázni. Használt, lefárasztott, agyon-”dörzsölt” bankóból készült használati tárgy. A pénz kifáradása, amortizálódása, csak éppen anyagi értelemben, a használat felõl. A „nagy halból”, azaz nagy címletbõl így válik apró/lék/pénz. Csiszér másik munkája – Sweet Honey – Alain Delont mutatja Zorro szerepében, aki a (szintén) romantikus Rózsa Sándor latinizált, mindenki számára érthetõ kiadása, érintetlen és naívan bûntelen tahiti virágkoszorúk, rózsák özönétõl körülvéve. Az egész ábrázolás olyan, mint maga a színész: sweet, geil, nyálas-mázas, és nem utolsó sorban iszonyú röhejes – egyszóval a mû elérte szándékát.
Az egyik fõ keresztanya, Kovács
Lola több munkája is a pénzben ketyegõ pokolgép
önmegsemmisítõ hatására épült.
A pénz tehát olyan bomba, mely tulajdonosa ellen fordul.
Most még ott érzed a kezedben, a következõ pillanatban
azonban szétpukkad, elszáll, semmivé válik.
Ezt mutatja doboz-formájú, hordozható kis pokolgépe,
a pénz amolyan hordozható háborús emlékmûve:
a kivilágított dobozon a visszaszámlálás
számjegyei: 9,8,7,........., 0, ami egy gránátot dobó
harcos talapzaton álló alakjában végzõdik.
Kovács Lola másik doboza egy „fekete doboz”-szabású
kis peep-show box. Szép fekete kéjkoporsó, a kukucskáló-nyíláson
betekintve csillogó flitterrel bélelt belsejében forgó
dobogón hanyag tartású csontváz kelleti magát.
Harmadik munkája, egy olaj/vászon kép, egy felnagyított
és falra akasztható pénzterv, színházi
függönnyel, reflektorokkal, homokóra és egyéb
szimbolikával a nagy leleplezésre, a nagy durranásra
várva. A kiállítás egyik sarkában Van
Gogh 1888-as Napraforgók-jával találjuk szembe magunkat,
blondelkeretben, ahogy azt kell. Csak a szignó különös,
Vinsent olvasható keresztnévként – Korodi Luca szellemes
munkája egybecseng azoknak a pénzhamisítóknak
a rafinériájával, akik miniatûr, az olvashatóság
határán álló betûkkel – hogy ne legyenek
büntethetõk – odaírják „ez a pénz nem
valódi”. Ferenczi Róbert munkája fehér botját
szorongató vakot ábrázol a Vakok Intézete elõtt
– ez teljes talány (vagy az értelmezõ nyomorúsága?).
Braun András a rá jellemzõ, általa kitalált
pénz-eredetû munkájával magától
értetõdõ természetességgel szerepelt
ebben a tematikában. Szigeti András két cibachrom/akril
munkája gyûrt felületû pénzrészleteivel
elsõsorban megjelenésével tûnik ki, akár
computerprint is lehetne. Látványosan megmutatkozik az az
analógiás gondolkodás, amely az egész projekt
világát meghatározza.
Laguardaire halott, Fantomas
él
c. szellemes munkáján ott a Cápa, a
Citroen DS, Fantomas és Juve felügyelõ, de egy egész
korszak favorizált autótípusa. Fantomas a mai bûnözõk
kontrasztjában gáláns úriember volt, aki viccelõdve
packázhatott a hatóságokkal. Egyszóval a rossz
gyõz, a jó veszít, és elnyeri méltó
büntetését. Jótett helyébe ne várj
semmit! A fiúkat lelövik, a lányokat megdugják.
Fuchs Tamás képe (
13.05.98)
C3?O-felirattal Scipio,
az emberszabású robot portréja a Star Wars trilógiából,
de profilból feltûnõen emlékeztet Raoul Hausmann
1922-es Dada-fejére (Mechanischer Kopf), ami még ráadásul
kapcsolható is lenne a pénz témához, hiszen
az objekt-kollázsra Hanna Höch ékszeresdoboza, valamint
egy pénztárca is applikálva volt. Szabó Márton
kevés eszközzel, hatásosan adja elõ
Talpra
Magyar
témáját: egy papírtízforintos
Petõfi arcképével, egy talpas pohár alá
begyûrve. Ez a pénzekkel való könnyed szórakozás
könnyen megtalálja elõképét a mindennapok
nyelvi humorában
(a pénzérméket mondjuk
Bod-pikkelynek becézgetik), játékaiban (ld. a közismert
„lehúzós” játékot), vagy azokat a népi
leleményeket, hogy az ezerforintost bizonyos helyen behajtva egy
kicsi elefánt profilja válik láthatóvá.
Maurer Dóra egy kétforintos (egy „Bélás”) perspektivikus
képét tárta elénk – az emberi bélcsatornáról
felvett röntgen-képpel. Gajzágó Donáta
fiktív bankjegyek nagyméretû, parafrazált képeit
mint fiktív festményeket szokta bemutatni, ezekbõl
láthattunk kettõt a kiállításon. Az
egyik ábrázolásmezõjében egy szinte
vojnichi szubtilitással megfestett, titokzatos homályba veszõ
átjáró, pilonos épület – határátkelõ?,
autópályakapu? – látható.
Éjszakai
pénz
c. képe az ötszáz forintosról
ismert látvány kivilágított Lánchidas
változata. Kelet-Európa Bangkokja, Pest mégis megér
egy estet? Színpompás kirakat, a vonzó turisztikai
látványosságok mögötti nyomor és
bûnözés elkendõzésére? Az ország/állam
látvány- és hagyománykincse az ismeretterjesztõ
turisztikai brossúrák szintjén jelenik meg hivatalos
pénzeinken is – egy kis budapesti panoráma a Gellérthegyrõl,
és hasonló finomságok – , de ez már egy más
kérdés.
Azért a pénzkérdés továbbra is létkérdésünk, ebben nem ismerünk tréfát, amit az is mutat, hogy valamennyi (!), a munkákba helyezett-installált papírpénznek nyoma veszett, és valószínûleg nem kiállítási relikviaként, a mûvészet ellen-állhatatlan szeretetétõl hajtva lettek zsebrevágva. Így tûnt el a kétszáz márkás Huszár Andrea fémtartójából is (mely önmagát bosszulhatja meg új tulajdonosa kezében, merthogy hamis).
Paul Feyerabend, anarchista tudománymetodológus nyilatkozta egyszer, hogy a pénzt nem valami rossznak kell tekintenünk, hanem a szabadság zálogának, hiszen a pénz szabadságot ad arra, hogy függetleníthessük magunkat az önfenntartás napi gondjától. Ezzel a nézetével taccsra tette azt a moralizáló-alternatív felfogást, mely a mûvészvilágot sokáig jellemezte, és az értékes-kommersz szembenállásában fejezõdött ki. Szóval, szerezz pénzt, és lõdd ki magad az életbe – valahogy így szól korunk hedonista életfilozófiája, ami úgy látszik, mégis hagy némi hiányérzetet a mûvészek mai nemzedékében.
A pénz beszél, hallgass
a szóra
ne tegyél soha a fekete lóra...
... hajtom a pénzem, hajtom a
bulám,
nincs aki elmondjon értem egy
imát
(Döglégy és a Kartell)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu