A „hibás nézetek és a hibák forrásai” elleni harc alakulásáról biztosan csak annyit tudunk, ami az Élet és Irodalom akkori fõszerkesztõjének, Nemes Györgynek az Agitációs és Propaganda Osztály számára fogalmazott, magyarázatként is szolgáló jelentésében olvasható: „…Az írók egy részében van egy olyan igény, hogy általánosítható jelenséget ne a hagyományos riport formájában írjanak meg, hanem a novella és a riport közötti mûfajban, ami azt jelenti, hogy írásukban nem konkrét személyrõl van szó, több helyen tapasztalt jelenséget általánosítanak… A legtöbb kifogás az ilyen novella-riport mûfaj ellen volt (Csák, Csontos írásai), s ezért újabban kénytelenek vagyunk ezt a mûfajt mellõzni.”
  E mûfaj mellõzésén kívül sem hagyhatták intõ szó, figyelmeztetés nélkül a történteket. Ennek ellenére másfél évvel az imént ismertetett feljegyzés után újabb született, ezúttal az MSZMP Kulturális Osztályának vezetõje, Köpeczi Béla foglalta össze az irodalmi folyóiratok hasábjain olvasható „káros”, „ellenséges megnyilatkozásokat”. Éles hangú beszámolójában kitér a szükségesnek ítélt „irodalompolitikai beavatkozásokra, s a legnagyobb vétkeket elkövetõkre kiszabott büntetések ismertetésére.
  Az alábbiakban közöljük teljes terjedelmében Köpeczi Béla 1965. február 15-én kelt feljegyzését.

*

KULTURÁLIS OSZTÁLY
Készült 1 példányban

  Feljegyzés az irodalmi folyóiratokban jelentkezõ káros jelenségekrõl

  Egyes, korábban is tapasztalt hibák a Kortárs és az Új Írás 1965. januári és februári számában – a figyelmeztetések ellenére – fokozottan jelentkeztek. Csák Gyula: Békesség a bûnösöknek címû drámája, Szakonyi Károly Ködben a tavon ( Kortárs ) és Gáll István Lesen címû elbeszélése ( Új Írás ) – ha van is köztük eszmei-mûvészi különbség – egyaránt azt az álláspontot tükrözik, amelyet Csák Gyula fogalmazott meg: „Szereplõim között – írja – egy sincs, akit régebbi vagy frissebb értelemben a haladás tudatos ellenségének tekinthetnék… mégis… kibékíthetetlen ellenfeleivé lesznek egymásnak, egészen a fizikai megsemmisítés esztelenségéig.” Mindhárom írás közös jellemzõje ugyanis, hogy közéleti vezetõ hõseik a hiábavaló küzdelmekben elszigetelõdve, csalódottan, demoralizáltan az értelmetlen gyilkosság anarchikus „kiútját” választják. Jellemzõ, hogy az írásoknak ezt az összecsengését a Hétfõi Hírek kritikusa (Hárs László), valamint az Alföld címû folyóirat lapszemléje (Székelyhidi Ágoston) helyeslõen méltatta, s Hárs László koncepciózusan megfogalmazott erkölcsi offenzívát hirdetett mindazok ellen, akik már egyszer „megmérettek és könnyûknek találtattak”.
  A februári számok különbözõ témájú és mûfajú írásaiban pedig részletek sûrûsödtek össze, amelyek alkalmasak a felszabadító Vörös Hadsereg (és a Román Hadsereg), illetõleg a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok lejáratására; sértik az irántuk tanúsítandó testvéri érzületet és egyoldalúságukban a történelmi igazságot is. (Kötekedõ, erkölcstelen, a magyar rendõrségtõl szervilisen kiszolgált szovjet katonák, tisztek, Csoóri Sándor Iszapesõ , Pintér Tamás Láncreakció címû elbeszélésében; a németek igazságtalan kitelepítésének részletezése Veres Péter Mi van a faluban címû visszaemlékezésében; a „megszálló” román csapatok rekvirálásainak részletezése Galambos Lajos Zsilipek címû írásában, Kortárs , 198., 243., 246., 290., 291. lapok; Új Írás 196. lap.) Ehhez a sorhoz kapcsolódik Faragó Vilmosnak az Élet és Irodalom február 13-i számában megjelent Vodu címû írása is, amelyben az Éjszakára hajnal címû dokumentumfilm ürügyén lényegében megfogalmazza és el akarja fogadtatni azt a történelmi szemléletet, amellyel íróink jelentõs része a felszabadulás tényéhez ma közelít: „Valamitõl végleg meg kellene szabadulnunk már. Kegyes-szépítõ önáltatásainktól, amelyekkel könnyes diadalmenetté hazudjuk a felszabadulást, de szocialista önvádjainktól is, amelyekkel a történelem ítélõszéke elé rugdossuk magunkat.”
  Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek elszaporodása az irodalmi élet mûhelyeinek, szerkesztõségeinek a felelõtlenségét is mutatják, s ezért közvetlen irodalompolitikai beavatkozást tesznek szükségessé.
  1. Tarthatatlan állapot, hogy a már korábbi írásaiban ( Kubai útinapló ) is politikai oldalvágásokkal élõ Csoóri Sándor Iszapesõ címû riportja olyan ösztöndíj-támogatással született, amely a falu szocialista átalakulásának ábrázolását lenne hivatott segíteni. Éppen ezért Csoóri Sándortól az ösztöndíjat megvonjuk. Nem részesítjük további támogatásban Végh Antalt sem, mert szabolcsi riportjainak egyoldalúsága, negativizmusa összeegyeztethetetlen a fenti ösztöndíj céljával.
  Az ösztöndíj megvonása mellett Csoóri Sándorral közölte a Mûvelõdésügyi Minisztérium Irodalmi Osztálya, hogy a jövõben írása csak abban az esetben jelenhet meg, ha azt elõzõleg bemutatja a Mûvelõdésügyi Minisztérium Irodalmi Osztályának és ahhoz engedélyt kap.
  Felelõsségre kell vonni és megfelelõ figyelmeztetésben kell részesíteni a Kortárs , az Új Írás és az Élet és Irodalom fõszerkesztõjét.
  2. Fel kell venni a harcot az irodalomban elburjánzó tûrhetetlen jelenségekkel, a negativizmussal, az eszmei igénytelenséggel, vagy éppen ellenséges megnyilatkozásokkal szemben. Ennek szükségességérõl – egyesek felelõtlenségét határozottan bírálva – mindenekelõtt az irodalmi élet vezetõit, szerkesztõit kell meggyõzni, s megállapodni velük a legfontosabb teendõkben. Ehhez fel kell használnunk a Kulturális Elméleti Munkaközösség vitairatát a szocialista realizmusról.
  A bírálat és mozgósítás akkor lesz hatékony, ha a negatív jelenségeket nem általánosítjuk az irodalom egészére, ha elismerjük tényleges eredményeit, és fokozottan támaszkodunk a szocialista írók, mûvészek és kritikusok gárdájára.
  A fentiek érdekében megbeszéléseket kell folytatni írókkal, szerkesztõkkel, az állami intézmények képviselõivel.  Köpeczi Béla

  Az MSZMP agitációs és propagandaügyekben illetékes fóruma, az Agitációs és Propaganda Bizottság egy héttel késõbbi ülésén döntött a továbbiakról: az Új Írás és a Kortárs fõszerkesztõje, Simon István, illetve Baranyai Gyula figyelmeztetésben és prémiummegvonásban részesül, valamint kötelezik õket lapjuk profiljának kiszélesítésére. Galambos Lajost „pártvonalon” vonják felelõsségre. Csák Gyulának távoznia kell az ÉS -tõl, Hárs Lászlónak a Hétfõi Hírek tõl.
  Köpeczi feljegyzésének hangneme, az írások minõsítése, az írók szankcionálásának módja és mértéke igencsak meglepõ. A rendszer szerint „hibás nézeteket” vallók, a politikailag megbízhatatlanok kitaszítása a szellemi életbõl vagy állásukból, szokványos retorziónak számított a megtorlás éveiben. Az elõzetes cenzúra alkalmazását azonban nyíltan még akkor sem vállalták a kulturális élet irányítói. De ezúttal a hatalom által hangoztatott frázisokkal ellentétben nem az imperialisták fellazító aknamunkájától, nem is a belsõ ellenségtõl féltették annyira rendszerük stabilitását, mint a szocialista táborban jelentkezõ aggasztó folyamatoktól. Közülük is legfõképpen Hruscsov bukása, s az annak esetleges következményeitõl való félelem rendítette meg a kádári vezetés biztonságérzetét. A resztalinizáció támadásától tartva, s figyelmeztetésként verték el ily kíméletlenül a port a hazai „jobboldalon”, ez esetben az irodalmi folyóiratokban publikáló írókon, kritikusokon.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu