A kilencedik

Dokumentumok

 1966. november 28-a és december 3-a között zajlott az MSZMP IX. kongresszusa, amely döntött a gazdasági reform bevezetésérõl. Az alábbiakban olyan szemelvényeket igyekeztünk kiválasztani a kongresszusi jegyzõkönyvbõl, (1) amelyek nemcsak a kor politikai szóhasználatára vetnek fényt, de azokra a politikai és ideológiai csapdákra is, amelyeket az akkori pártvezetés kerülgetni igyekezett.
 

Kádár János központi bizottsági beszámolója, november 28.

  „Az ideológiai területnek csupán néhány kérdését kívánom röviden érinteni – elsõként a szocialista tudat, az anyagi érdekeltség és az anyagiasság összefüggéseit. Nálunk az utóbbi idõben többen aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy egyrészt az életszínvonal emelkedése, másrészt a különbözõ negatív hatások következtében csökken a forradalmi szellem, és teret nyer az önzõ anyagiasság, társadalmunkat az »elpolgáriasodás« veszélye fenyegeti. A párt a szocialista tudat, közgondolkodás erõsítése mellett sokszor szól az anyagi érdekeltségrõl, sõt a gazdasági mechanizmus reformja kapcsán még növelni is kívánja azt. Véleményünk szerint itt különbözõ kérdésekrõl van szó, két olyan jelenségrõl, amelyek közül az egyik káros és leküzdendõ, a másik pedig teljes összhangban van a szocialista elmélettel és gyakorlattal. (…)
  Az életszínvonal 1957-ben bekövetkezett jelentõs emelkedése, (…) a telekvásárlás, a családiház-építés, a személygépkocsi-vásárlás, a külföldre utazás tömegessé válása, a nyugati tõkés országokkal létrejött széles felületû érintkezés kétségtelenül a kispolgári gondolkodás, az önzõ anyagiasság szemléletének bizonyos fokú erõsödéséhez vezetett.
  A kispolgári gondolkodás a többi között a kispolgárság létébõl is fakad. De mai viszonyaink között lehetõvé kell tenni mindazt a magánkezdeményezést, ami segíti a szocialista célok megvalósítását. Azokat a torzulásokat pedig, amelyek ezt hátráltatják, le kell küzdeni. Ez lenini politika. (…)
  Más kérdés a kispolgári gondolkodás, a haszonlesés, az önzõ anyagiasság szelleme. Ez idegen a szocializmustól (…) Megint más kérdés a dolgozók anyagi érdekeltsége a szocializmus építésében (…) Valljuk és hirdetjük, hogy a szocialista társadalom építése megkívánja a tömegek tudatos cselekvését, áldozatkészségét, önzetlenségét, közösségi szellemének erõsítését. A kettõ azonban nincs ellentétben egymással. (…) a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. (…)
  A gyakorlat ebben a kérdésben is bizonyítja a párt álláspontjának helyességét. Azokban az években, amelyekben a dolgozó tömegek… életszínvonala (…) jelentõsen emelkedett, sok százezerrel nõtt azoknak a kommunistáknak – és pártonkívülieknek – a száma, akik (…) anyagi ellenszolgáltatás nélkül, minden szabad idejüket, sokszor egészségüket feláldozva, a szocializmus tudatos építõiként vették ki a részüket legnagyobb társadalmi feladataink megoldásából. Ezekben az években jött létre és vált erõs szervezetté a Munkásõrség, amelynek tagjai (…) minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták és vállalják belsõ rendünknek, a nép hatalmának, szocialista vívmányainak fegyveres védelmét. Ezekben az években született és vált tömegessé a szocialista brigádmozgalom, a szocializmus tudatos építõinek, élenjáróinak újabb nagyszerû mozgalma.” (2)

Cservenka Ferencné,
a Pest megyei Pártbizottság elsõ titkára, november 29.

  „Miért folyik mégis vita a párt vezetõ szerepének érvényesülésérõl? (…) szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy sok elvtársunkból nem a rosszindulat, hanem a munkáshatalom, a párt féltése szólal meg. (…)
  (…) azonban nem lehet mindenkivel egyetérteni, aki a párt, a munkásosztály vezetõ szerepét reklamálja, mert elég sokan tértõl, idõtõl, tényektõl függetlenül vizsgálják a párt vezetõ szerepét, vagy minden részkérdésnél rögtön a Központi Bizottság állásfoglalása után kiáltanak. A párt vezetõ szerepét nem lehet, nem szabad mozaikokon, egyetlen kérdés vizsgálatán keresztül megítélni (…) A párt vezetõ szerepe a társadalmi berendezkedésünk egész rendszerét magába foglaló elvi és gyakorlati tevékenységgel azonos. (…)
  Mindannyian felelõsek vagyunk azért, hogy a párt vezetõ szerepe miként érvényesül. A politikai vonal minden – akár jobb-, akár »bal«(sic!)-oldali irányú – torzítása egyformán káros.” (3)

Leonyid Iljics Brezsnyev,
az SZKP KB fõtitkára, november 29.

  „A magyaroknak van mivel büszkélkedniük! Melyik európai kapitalista ország dicsekedhet azzal, hogy ipari termelése több mint hatszorosa a háború elõttinek, hogy nemzeti jövedelme több mint háromszorosára növekedett. Az egész kapitalista Európában nincs ilyen ország! (…)
  A világ forradalmi átalakítása nem ismer kitaposott és sima utakat, minden körülmények között alkalmazható kész recepteket és képleteket. (…) Nem könnyû dolog a nép élcsapatának lenni, a nép élén haladni. A marxizmus–leninizmushoz, a munkásosztály és a nép ügyéhez való rendíthetetlen hûségre, éleslátásra (…), elvhûségre s egyben rugalmas taktikára, állhatatosságra és higgadtságra van szükség ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a nehézségeket. (…)
  A Magyar Szocialista Munkáspárt tettekkel bizonyította, hogy mit jelent a párt vezetõ szerepe a szocialista építés minden területén. (…) A szocialista világmozgalom fejlõdésének tapasztalataihoz hasonlóan, a magyar kommunisták tevékenysége ismételten aláhúzza, hogy a kommunista pártnak döntõ szerepe van a szocializmus építésében. Az új társadalmi viszonyok sikeres építése, a népgazdaság és a kultúra fejlesztése, a szocialista tudat formálása csak a kommunista párt vezetésével lehetséges. A szocializmus és a párt, a párt és a nép elválaszthatatlan egymástól. Ez a szocialista társadalom erejének és szilárdságának egyik legfontosabb feltétele.” (4)

Friedrich Ebert, 
a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, december 1.

  „A monopoltõke és az újnácik által irányított, az európai biztonságot és a világbékét veszélyeztetõ politikán mit sem fog változtatni, hogy a nagykoalíció kormányában együtt ülnek majd a jobboldali szociáldemokraták és a CDU–CSU-vezetõk. Éppen most hozták létre ezt a kormányt! (…)
  A nagykoalíció kormányának kancellárja Kiesinger, a régi náci (…). Fontos tisztségek betöltõjeként aktív részese volt a ribbentropok és a goebbelsek politikai irányvonala megvalósításának. A szociáldemokrata Willy Brandt, alkancellárként sem lesz egyéb, mint rózsaszínû fügefalevél, amellyel a náci Kiesinger barna põreségét próbálja leplezni. (…)
  Az SPD vezetõségéhez, tagságához és szociáldemokrata barátainkhoz írt leveleink segítségével meg akartuk akadályozni, hogy Németország, a Német Szövetségi Köztársaság még egyszer a weimari köztársaság útjára lépjen, amely a munkásosztály vereségéhez, a fasizmus gyõzelméhez és a második világháborúhoz vezetett. (…) Az SPD vezetõsége azonban figyelmen kívül hagyta a munkásosztály múltbéli keserû tapasztalatait, folytatta közös menetelését a reakcióval, egészen a »Fallex 66« elnevezésû hadgyakorlat bunkeréig. Mindez csak logikus betetõzést nyert a nagykoalíciós kormányban.” (5)

Szviridov Ivánné, 
a ófehértói Búzakalász Tsz elnöke, december 2.

  „Termelõszövetkezetünk lúdtenyésztéssel is foglalkozott. A ludak egy hányada törzsállomány volt, más felét hízóállományként akartuk értékesíteni. Sajnos, a lúdállomány kolerával fertõzõdött. Beoltottuk az állatokat, meg akartuk menteni õket. Felvettem a kapcsolatot a baromfivállalattal, hogy vegyék meg a libákat, ne legyen annyi kárunk. Négyszeri oltás után végre a Baromfifeldolgozó Vállalat debreceni gyáregysége elvitte a libákat. A 2491 libáért  28 000 forintot kaptunk. Gondoltam, hogy mivel a libák be voltak biztosítva, az Állami Biztosító megtéríti a kapott ár és a biztosítási összeg közti különbséget. Sajnos, azt közölték velem, hogy mivel a liba nem elhullott, hanem megmentettük, nem tudják kifizetni a biztosítást. (…) Tetszenek tudni, 80 000 forint kárt csináltam a szövetkezetnek azzal, hogy megmentettem a libákat.” (6)

Kádár János zárszava, december 2.

  „A Német Szövetségi Köztársaságban most új kormány alakult. (…) Ez természetesen elsõsorban a Német Szövetségi Köztársaság népének az ügye, de közvetlenül érinti valamennyi németet.
  Pártunk és kormányunk úgy véli, hogy nekünk nem kell változtatnunk a Német Szövetségi Köztársaság irányában folytatott politikánk alapelvein és gyakorlatán. Azt ez a kormányváltás nem érinti. Európa valamennyi forradalmi pártjával, minden ország haladó elemeivel együtt harcolunk a nyugatnémet revansista törekvések ellen, és az ellen az újfasiszta hullám ellen, amely ott most a két legutóbbi tartományi választáson jelentkezett. (…)
  A nyáron jártam egy mohácsi termelõszövetkezetben. Hasonlóan gyenge volt az is, mint amilyenrõl itt a szabolcsi elvtársnõ ( Szviridov Ivánné. A szerk. ) szólt. Azok is 12 forintos munkaegységgel indultak, aztán felmentek vagy 60 forintra. (…) Eldicsekedtek országos rekordokat döntögetõ terméseredményeikkel, aztán a fõagronómus hozzám fordult és közölte: mi is nagyon várjuk a gazdasági mechanizmus reformját, és azt is megmondom, miért. A reform nélkül megvagyunk, látja, Kádár elvtárs, az emberek meg vannak elégedve (…) De van egy nagyon nyomós okunk: szeretnénk egyenes úton járni. Magyarázatként hozzátette: mindenki tudja, hogy ilyen búza-, kukoricaátlagot, ilyen hizlalási átlagot nem lehet elérni, ha mi csak a központi norma szerinti koncentrátumot adjuk. Ennél többet kell adni, és mi többet is használunk fel. Hogyan? Ezt most nem részletezem – mondta –, de a törvényesség határát súrolva. ( Derültség. ) (…)
  A kongresszus állásfoglalásai megmutatták, hogy pártunk tovább folytatja, fejleszti és erõsíti a szövetségi politikát, köznyelven a népfrontpolitikát. Megismétlem, amit a beszámolóban mondottam: ezt a szövetséget a munkásosztály vezeti. (…)
  Minthogy a párt vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játsszák a fõszerepet. Ez a kommunisták dicsõ küldetése, büszkesége és egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti. (…)
  A másik az, hogy ki van velünk, és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezõgazdaság, a kereskedelem szocialista – még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) –, pártállásra, fajra, nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. (…)
  Meg akarom említeni a néppel való összeforrottság kérdését. A nép szigorú munkaadó. Sok munkát ad, sok feje van, mindent lát és mindent követel. Régen szidta az ember a tõkést, harcolt ellene – a dolog egyszerû volt. Most szembejön az utcán egy ember, és megkérdezi: hát maguk ezt miért csinálják így? Még jó, ha megkérdezhetem tõle: kihez van szerencsém? Olyan a mandátumunk, hogy a nép számon kéri tõlünk tetteinket. Az emberek kérdéseire türelemmel válaszolni kell. Most jó a párt kapcsolata a néppel, és úgy akarunk dolgozni, hogy még jobb legyen. Az emberek a jövõben is a pártnak vessék fel a problémáikat, és azokra, amennyiben lehetséges, kapjanak érdemi választ.” (7)
 

Jegyzetek

1 A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jegyzõkönyve. Kossuth Kiadó, Budapest. 1967. Továbbiakban: i. m.
2 I. m. 55–56. l.
3 I. m. 137–138. l.
4 I. m. 145. l., 147–148. l.
5 I. m. 343–344. l.
6 I. m. 418. l.
7 I. m. 422. l., 423–424. l., 425. l., 431. l., 435. l.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu