Iványi Gábor

1975

Népszámlálás

Idôrôl idôre megszámláltatunk, hogy híjával avagy többségével találtatunk-e. Nos, ami engem illet, 1975-ben éppen annak az egy "többletnek" örvendeztem, melyet persze január elsô három hetében, amikor is a számlálás zajlott, ugyan még nem vehettek figyelembe, mert csak áprilisban érkezett meg, de nekem az összeszámlálandók közül mégis a legkedvesebb volt. Elsô gyermekem 1975-ben kezdte el az életét. Éppen háromhetes volt, amikor a VI. kerületi rendôrségtôl idézést kaptam "személyi igazolvány végett" való megjelenésre, melybôl elôállítás, majd egy majdnem megkezdett elôzetes letartóztatás lett. Jól emlékszem még a lajstromba vett cipôfûzôkre, nyakkendôre és "manjeta" gombra. A közben kiötlött indok közveszélyes munkakerülés volt. A valóság azonban az, hogy 1973-ban kezdôdôen és 1974-ben elmérgesedve a Magyarországi Metodista Egyházban tisztogató akció kezdôdött az Állami Egyházügyi Hivatal és a Szabadegyházak Tanácsa felbujtására. Azokat a lelkészeket, segédlelkészeket és teológusokat igyekeztek lehetetlenné tenni, akik tiltakoztak az Állami Egyházügyi Hivatalnak (ÁEH) az egyház belügyeibe való törvénytelen beavatkozásai ellen. Természetesen ezt a "reakciós", az állam és egyház rendezett viszonyát imperialista körök felbujtására támadó tevékenységet (valahogy így minôsítette akkori ágálásunkat Balló István, az ÁEH 1975-ben leváltott elnökhelyettese) 1975-ben már nem lehetett egyszerûen rendôrségi ügynek tekinteni. A dolog menete az volt, hogy megtalálták az együttmûködésre kész egyházi tényezôket, bármilyen törvénytelen akciójukat legálisnak ismerték el, az egyház külföldi szervei számára nem hagytak kétséget afelôl, hogy amennyiben nem zárkóznak fel a "törvényes vezetés" mögé, készek az egész Magyarországi Metodista Egyház felszámolásán munkálkodni, majd miután megszülettek a koholt és nevetséges vádak alapján kreált ítéletek, immár nyilvánosan is színre lépett az ÁEH, hangoztatva, hogy törvényben elvárt kötelessége az elismert vallásfelekezetek törvényes mûködésének szavatolása, ezért minden eszközzel serkentette és támogatta a törvénytelen ítéletek végrehajtását.

Errôl volt szó a fent említett ügyben is, amikor - tekintettel arra, hogy önként nem voltam hajlandó egyházam önjelölt vezetôinek bevinni a személyi igazolványomat, hogy abból a munkaviszony rovat "segédlelkész" bejegyzését kitörölhessék, beidéztettek a rendôrségre, ahol a motozás eszközével jutottak hozzá a kis barna fedelû könyvecskéhez, s azalatt a néhány nap alatt, amíg változtatást eszközöltek benne, új tapasztalatokat gyûjtöttem zsebmetszôk, szeméremsértôk, fegyverrejtegetôk és más tarka népek között. Emlékszem, egyszerre vártunk az elsô tíz órában sorsunk további alakulására "Gulyás báróval", aki egy rövidáruüzletben több mint tízezer forint értékû gombot lopott. Amilyen tapasztalatlan és naiv voltam, kihallgatóimmal, egy Siskovits nevû ôrnaggyal (megdöbbentett emlékszem, hogy aranylánc volt a csuklóján, ilyen rendôrt addig sosem láttam) és egy Rácz nevû századossal keserû vitába keveredtem arról, hogy "ma már" ilyen törvénytelen eljárásokban a rendôrség nem vehet részt. Siskovits gúnyolódott, Rácz acsarkodott. Kérdeztem tôlük, mit csinálnak majd, ha kiderül, hogy ahhoz, amit velem tettek, nem volt joguk.

- Akkor majd rehabilitáljuk - mondta mély megvetéssel Rácz.

- Mint Rajkot - találtam fején a szöget. Mire a százados ôrjöngve üvöltözte, hogy ne merjem magam Rajkhoz hasonlítani.

- Egyházad persze tudja, hogy hol vagy és tiltakozik, mi? - faggatott az állítólagos fegyverrejtegetô cellaparancsnok, akit valószínûleg megfigyelésemre hoztak be néhány napra.

De nagyon elôreszaladtam. Még csak ott tartottunk, hogy akkor éppen három hete voltam apa, és módom nyílt gyönyörködni harcias feleségemben és a bámulatomra zavartan és izzadtan motyogó Rácz százados meghunyászkodásában, akinek ajtaja elé gyermekem édesanyja leült és kijelentette, hogy addig nem mozdul onnan, amíg engem a fogdából elô nem hoznak. Ahogy elnéztem a behúzott nyakkal pislogó Ráczot, miközben feleségem erélyes szavakkal magyarázta, hogy mivel kellene foglalkoznia egy normális rendôrnek s a rendôrségnek, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy bizonyosan ez a gyenge pontja az ingerlékeny századosnak, s némi elégtétellel képzeltem el, hogy idônként otthon is mit kényszerülhet végighallgatni a "normális rendôrrôl".

Bizonyára elnézik nekem, hogy ennyit fecsegtem, s közben egy keveset a nôkrôl is (lám, még nem is mondtam, hogy az akkor háromhetes csecsemô egy kislány volt), hiszen 1975 az ENSZ által meghirdetetten

A Nôk Nemzetközi éve

is volt. Ezzel összefüggésben említendô meg, hogy akkor is felparázslott az abortusz körüli vita. Olaszországban enyhítették, (Nyugat-)Németországban viszont megszüntették az illetékes alkotmánybíróságok a mûtét engedélyezésérôl szóló törvényeket.

De essék szó néhány jelentôs nôrôl.

Ugye emlékeznek rá, hogy ekkor robbant be a politikai életbe Mrs. Hilda Margaret Thatcher, akinek személyében nem csak az addig legfiatalabb konzervatív politikust (49 éves volt akkor) választották elsöprô többséggel pártvezérré, hanem személyében a modernkori brit politikában ô volt az elsô nô, aki miután a miniszterelnöki szék várományosa is lett - ilyen magas pozíciót betölthetett. A magyar politikai újságírás természetesen nem rajongott személyéért, a Magyarország (XII. évfolyam 7. szám) úgy mutatta be, hogy "az 1970-ben gyôztes Heath-kormányban már az oktatási és tudományos ügyek minisztériumának az élén találjuk… Sokan vették rossz néven, amikor megszüntette a nyolc éven felüli iskolásgyermekeknek akkor még járó ingyen tejet. >>Thatcher the Milk-snacher<< - >>Thatcher, a tejrabló<< - lett a gúnyneve. A kincstár ezzel évente kilencmillió fontot takarított meg, a költségvetés aránylag elhanyagolható részét. Mindezért Mrs. Thatcher úgy harcolt, mintha Anglia jövôje forgott volna kockán."

A másik nagy politikusnô Indira Gandhi, akit másként kapott szárnyára a hír: az allahabadi bíróság bûnösnek találta "abban, hogy választókerületében a helybeli hatóságot és a rendôrség segítségét is igénybe vette a választási gyûlés emelvényének felállításához, valamint a gyûlés alatt a hangszórókhoz az utcai vezetékbôl fogyasztott áramot."

De nem csak hivatásos nôi politikusok szereztek nevet maguknak 1975 folyamán. Biztosan emlékeznek a szép Patricia Hearstre, aki dúsgazdag (és a leányzó szerint "pig") apját, szüleit faképnél hagyva ragadott fegyvert és csavargott néhány zavarosfejû barátjával, míg fülön nem csípték. De ha már a lövöldözô nôknél tartunk, utólag megemlíthetô, hogy Ford amerikai elnök ellen szeptember folyamán kétszer is (sikertelen) merényletet kíséreltek meg, elôbb egy 26, majd egy 45 éves nô hibázta el. Talán ha egy tapasztalt 70 körüli próbálkozott volna… Egyébként 1975-ben bôven akadtak

Terrorcselekmények

Májusban kezdôdött a Baader-Meinhof terrorista csoport pere Stuttgartban. De már azt megelôzôen februárban elrabolták a berlini képviselô-választások elôtt Peter Lorenzet, márciusban saját unokaöccse gyilkolta meg Feiszal királyt, egy hónap múlva terroristák társaik szabadon engedése reményében elfoglalják az NSZK stockholmi nagykövetségét, két túszukat kivégzik, augusztusban családjával együtt kiirtják a bangladeshi államfôt, szeptemberben ETA-terroristákat végeznek ki Spanyolországban, októberben a bécsi, majd a párizsi török nagykövetet ölik meg, novemberben pedig a híres olasz filmrendezôt, Pasolinit gyilkolják meg brutálisan.

Terrorcselekmény volt az év utolsó említésre méltó eseménye is: az egész évben az érdeklôdés homlokterében levô OPEC bécsi központjában ejtenek arab terroristák 70 túszt, akik közül hármat meg is ölnek, majd repülôn Líbiába mennek, és itt engedik el túszaikat.

Olyan boldogtalan év volt 1975 ilyen szempontból! Éppen ezért jelentett oly nagy bátorítást az Új Ember (február 2-i) számában az a rövid hír, melynek már a címe is magához húzta a szemünket: "Kadhafi Krisztusról - A líbiai elnök újévi üzenetében, amelyet megküldött a legtöbb államfônek, álszentnek ítéli a szokásos újévi jókívánságokat, mert nincsenek összhangban a tettekkel, ami miatt az új esztendô is rossz és szerencsétlen lesz. Azt ajánlja, az emberek elmélkedjenek a Korán és a Szentírás némely versérôl, hogy megbánják bûneiket. Tudatára kell ébrednünk, hogy nagyon eltávolodtunk Krisztus parancsaitól, és nagyon hallgatunk a Sátán szavára. A világnak újra szüksége van Krisztusra." Ha már bûneink ostoroztattak, talán itt a helye, hogy

Némelyek haláláról

is beszámoljunk. Nem idôrendi sorrendben, hiszen azon túl nincs többé idô. November végén eltemették Madridtól északra az "Elesettek Völgyében" a hajdan József Attila által is a Spanyol nemes sírversében megénekelt Franco tábornokot. A helyére lépô I. János Károlyt lapjaink nem üdvözlik kellô derûlátással, noha "a Gallup Intézet közvélemény-kutatása azt állítja, hogy >>országos felmérése<< szerint a megkérdezett személyek 86%-a helyeselte Juan Carlos herceg trónralépését".

A másik öreg harcos Csang Kaj-sek, a tajvani diktátor, aki áprilisban 88 évesen vitte sírba nagy álmát, Kína újraegyesítését.

Két másfajta öregúr haláláról is essék szó. Mindketten fôpapok, az egyik Mindszenty József bíboros, akit 82 évesen intett magához az Úr. Az Új Ember példás fegyelemmel csupán egy nyúlfarknyi nekrológot közöl Lékai apostoli kormányzó tollából, és VI. Pál pápával való rövid levélváltását ismerteti. Csaknem pontosan ilyen terjedelemben számol be a Reformátusok Lapja (augusztus 24-i számában) a 93 éves korában elhunyt dr. Ravasz László távozásáról.

Az év legjelentôsebb, bennünket is érintô nemzetközi eseménye

A helsinki megállapodás

volt. Derûs dolog így utólag olvasni, hogy e fontos, az európai biztonságot érintô megegyezés sikerét akkori elemzôink elsôsorban "a szocialista országok lendületes és következetes politikájának" tulajdonították, leszögezve, hogy "a szocialista külpolitikát a jövôben is az elvi szilárdság és a gyakorlati rugalmasság jellemzi. Ennek érzékeltetésével országaink valóban méltóképpen zárják a diplomáciai évet, s biztató kezdet tanúi is lehetünk: 1976-ban a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítása, az államok közötti együttmûködés kiszélesítése az imperialista erôk elleni küzdelem változatlanul és bizton építhet a szocialista államok közösségének aktív békepolitikájára."

De visszatérve Helsinkihez. Mint említettem "…az Európai Biztonsági és Együttmûködési értekezlet ilyen befejezése mindenekelôtt a szocialista országok számára hoz erkölcsi, politikai sikert. A nyugati polgári sajtó kommentárjaiban helyenként hangot kapott a felismerés, hogy a konferencia létrejöttében a Szovjetuniónak, és személy szerint Leonyid Brezsnyevnek mekkora érdemei vannak."

A konferencia tíz pontban rögzítette megállapításait. Nehéz lenne eldönteni, mi az, ami a harmincezer szóból álló 100 oldalas záróokmány, "A Zöld Könyv" tartalmából a legfontosabb. Sorrendben az európai biztonsággal összefüggô politikai alapelvek kerültek az okmány élére. Tiszteletben tartani az államok jogát az egyenlôségre, a szuverenitásra, arra, hogy a maguk életét a saját törvényhozásuk alapján szervezzék meg, lemondani az erôszakról és az erôszakkal való fenyegetôzésrôl, sérthetetlennek nyilvánítani valamennyi európai állam határát, a határokat csak békés úton, közös megegyezéssel és a nemzetközi joggal összhangban lehet megváltoztatni. Békés eszközökkel rendezni minden vitát az államok között. Tiszteletben tartani az államok területi integritását a földön, a tengeren, a levegôben egyaránt. Tartózkodni más államok belügyeibe való beavatkozástól. Fajra, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül elismerni mindenki számára az emberi jogokat. Megadni a népek önrendelkezési jogát. Az államok közötti együttmûködést fejleszteni a kölcsönös megértés, a bizalom alapján. S a 10. alapelvben az aláírók azt vállalták, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségeik teljesítésénél figyelembe veszik a Záróokmány rendelkezéseit" - írta Pálfy József A Béke ünnepe címû cikkében a Magyarország augusztus 3-i számában.

"Helsinki után tettek jöjjenek",

követeli a Reformátusok Lapja (szeptember 28-i száma). És így is történt. Az Opus Pacis, a katolikus papi békemozgalom sietett is megerôsíteni az egyházi békeharc hídfôállásait.

A katolikus papi békemozgalom alakuló gyûlésére 1950. augusztus 1-jén került sor. 35 békepap 7500 kollégájának (köztük protestánsoknak is) küldött meghívót. Mintegy háromszázan meg is jelentek, s az ott Horváth Richárd és Balogh István vezetésével elkészített határozatokat kettôszázhetvenhárman alá is írták. Elsô lapjuk a Kereszt címet viselte. Elsô fôszerkesztôjét 1951-ben disszidálás közben egy határôr lelôtte. A Szentszék az újságot egyházi cenzúra alá vette, és 1955-ben egy dekrétummal betiltotta. Mondanunk sem kell, hogy az állam a békepapokkal tárgyalta meg a fontosabb kérdéseket, így például a papok fizetésének az ügyét is. Grôsz érsek elítélése után az ÁEH kierôltette a megfélemlített fôpapságból békepapjai pozícióba helyezését. Havasi Gyula A magyar katolikusok szenvedései 1944-

1989 címû könyvében állítja (166. old.), hogy "több vezetô békepap végzett pártiskolát és lett magasabb pártfunkcionárius, BM tiszt, természetesen titokban. Még 1989-ben is elsápadt egyikük, amikor egy újságíró nekiszegezte, hogy BM ezredes." A forradalom után Grôsz megpróbálta Opus Pacis név alatt a szervezetet újjáalakítani és semlegesíteni. A cél az lett volna, hogy az O.P. átvegye és hirdesse az Országos Béketanács, illetve annak katolikus bizottsága által felvetett békegondolatokat. Kezdetben kényszerbôl az alsópapság is részt vett a papi békegyûléseken, különben zaklatták és áthelyezték ôket. A nyolcvanas évek második felében azonban már viszonylag nehéz volt olyan esperesjelöltet találni, aki e kör tagja lett volna. Amikor Ijjas József volt a Püspöki Konferencia "Békemûvének" az elnöke, akkor az elnökhelyettest Paskai Lászlónak hívták. Az állami támogatással kéthetente 12 ezer példányban megjelent újságjuk a Katolikus Szó volt. A békepapi körbôl kerültek ki azok a katolikus lelkészek is, akik például éppen az 1975-ös választások alkalmával is országgyûlési képviselôvé lettek. Érdekesség, hogy míg általánosságban a Szentszék megtiltotta papjainak a napi politikában való részvételt, és például a nicaraguai kormányban szerepet vállaló katolikus papokat fel is függesztette, addig ezt (mármint hogy katolikus papok üljenek a parlamentben) magyar vonatkozásban eltûrte. Csak futólag említem meg, hogy amikor 1989-ben Szendi püspök nyílt sürgetésére, hogy tudniillik az Opus Pacist szüntessék meg, a Püspökkari Konferencia elrendelte a szavazást, egyedül Paskai bíboros voksolt hûségesen a "Békemû" megôrzése mellett.

1975-ben nemcsak a 25 éves kerek évforduló megünneplése volt a tét. Minden bizonnyal szükséges volt megerôsíteni a közpapság elôtt is, hogy Helsinki a magyar egyházpolitikában nem hozhat alapvetô változásokat. "Hitünk, hivatásunk, szolgálatunk igazi megértése, átélése s egyházunk, hazánk, népünk, híveink szeretete, érdeke állított bennünket a mozgalom sodrába" - mondta az Országház Kongresszusi termében tartott ünnepségen szeptember 23-án Mag Béla apát, az Opus Pacis ügyvezetô igazgatója, az ünnepi elôadó. Azután "szólt azokról a megpróbáltatásokról, amelyeket a megnemértés, az egyházi szolgálat helytelen értelmezése, az egyházi tradíciókba burkolt politikai maradiság és az ellenforradalom egyházi kivetítôdése okozott a mozgalom zászlóvivôinek" - írja a megemlékezésrôl szóló beszámolójában az Evangélikus Élet. "A mérlegkészítéskor elmondhatjuk, hogy elkötelezettjei voltunk a béke és a szocializmus ügyének, következésképpen aktív részesei és támogatói a társadalmi haladásnak, az új társadalom építésének, a világbékéért folyó nemzetközi küzdelemnek, a szocializmus építésének egyházi támogatásával is, országos tervek, döntések, választások egyházi pártolásával is. Meggyôzôdtünk, hogy népünk - velünk együtt - a szocializmustól várja a biztonságos, békés életet" - zárta szónoklatát Mag Béla.

Ha létezett változás a katolikus egyház belsô mozgalmi életével kapcsolatban, akkor az a következô volt. VI. Pál Evangelii Nuntiandi buzdításában 1975 végén hosszú fejezetet szentel a kisközösségek munkájának, úgy jellemezve ôket, hogy azok az "egyház reménye". Ebben az idôben a Bulányi páter vezette 1945-ben alapított "Bokor" bázisközösség, valamint a Fokoláré közösség mûködött, továbbá abban az évben kezdte bontogatni szárnyait a Katolikus Karizmatikus Mozgalom is. Az egyházi és világi hatóságoknak azonban a legtöbb fejfájást a Bokor okozta. Megítélésében annyi változás történt, hogy míg Helsinki elôtt az ÁEH és a hatóságok ezt a mozgalmat rendôrségi ügynek tekintették és akként is kezelték, Helsinki után az egyház felsô vezetésétôl várták el, hogy "eljár azok ellen az egyházi személyek ellen, akik a Magyar Népköztársaság törvényes rendje és kormányának építô munkája ellen fellépnek". Így közösítették ki gyakorlatilag, bélyegezték meg és szolgáltatták ki Bulányi pátert és követôit Lékai bíborossal az élen a katolikus egyház vezetôi, sôt, a békepapság szócsöve, a Katolikus Szó odáig ment, hogy az egyházi kisközösségeket egyenesen a nácizmushoz kapcsolta: "Az ún. elit kereszténység… bölcsôje a hitleri Németország volt. A második világháború végén itthon is megszületett a kópia. Mint afféle kópia, nem sikerült. Tíz esztendôvel ezelôtt más nevet kapott a gyerek, és lett belôle bázis-kereszténység."

Az ÁEH segített Lékainak. Egy 120 nevet tartalmazó papi listát adott át a káros tevékenységet folytató klerikusokról. Többségüket áthelyezték, figyelmeztették, rendszabályozták, így sokan közülük elhagyták az országot, kivetkôztek, sôt állítólag akadt valaki közülük, aki nem bírta idegekkel és öngyilkosságot követett el.

Hasonló tapasztalatokat gyûjtöttünk a Helsinki utáni szellem valóságáról a szabadegyházakban is. Egyházam "vezetôi" ekkor lakatolták le elôször kispesti egyházközségünk imaházának ajtóit, kiáltványt függesztve ki, hogy itt az istentiszteletek megszûntek. Milyen fiatal voltam! Emlékszem, mikor megláttam a lepecsételt és lezárt ajtót, "felindított az Úrnak Lelke". Hogy összenyaklott a hitvány kis lakat a markomban! Ma boldog vagyok, ha sikerül egy diót összeroppantani. Aztán még kétszer kellett az ajtót az idegen kezek lakatjaitól megszabadítani, mire az egyház "magánlaksértés" címén tett feljelentését követôen az Állami Egyházügyi Hivatal támogatásával egyesületi joggal való visszaélés bûntette címén polgári büntetôeljárás indult ellenünk.

De emlékszem, akkor ismerkedtem meg egy szegény csetényi mesteremberrel is, aki kitûnô bányagépész, sôt fegyverkovács is volt, emellett pedig községében a pünkösdi gyülekezet korábbi prédikátora. Azzal keresett meg, hogy a veszprémi megyei rendôrkapitányság Csillag József nevû egyházügyi rendôr századosa hosszú zaklatás után a beszervezés elhárítása miatti dühében rendôri felügyelet alá helyeztette, sôt több más gyülekezeti tagjával együtt súlyos pénzbüntetést rótt ki a kilencgyerekes apára. Ungvári Sándornak hívták a szóban forgó és szintén a saját egyháza által is üldözött lelkészt (aki tavaly tért meg az Örökkévaló békességébe, miután agyongyötört családjában eltemette két felnôttkorban elveszített gyermekét és feleségét, lányai közül hárman a zaklatások elôl a hetvenes évek végén Nyugatra menekültek, két gyermekének az értelme pedig elborult).

Ungvári Sándor azzal keresett meg, hogy lehetetlen azt képzelni, hogy Kádár János ne ôszintén írta volna alá a Helsinki megállapodás 7. pontját, miszerint kötelezô "az emberi jogok tiszteletbentartása mindenki számára fajra, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül" - ezért nem segítenék-e neki a fôtitkár urat levéllel megkeresni, hátha az ô tudta nélkül történnek vele szemben a fájdalmas bántások. Ezt a levelet fogalmaztuk:

"Igen tisztelt Fôtitkár úr! Lehetôségeinkhez képest figyelemmel kísértem a Helsinkiben folyó békekonferencia munkáját, s örömmel értettem meg, hogy a népek továbbhaladnak azon az úton, melyen a vitás kérdéseket és elvi ellentéteket az egymás kölcsönös megértése alapján igyekeznek megoldani. Népköztársaságuk részérôl Fôtitkár úr írta alá a békés elveket magábafoglaló záróokmányt, ezért bizalommal fordulok Önhöz nehéz, megaláztatott helyzetemben, hogy segítségét és megértését kérjem.

1975. okt. 17-re beidéztek a Veszprém megyei Rendôrfôkapitányságra, ahol személyi igazolványomba a következô bejegyzést tették:

>>A Veszprém megyei Rendôrfôkapitányság 2-307/1975. sz. határozatával rendôrhatósági felügyelet alá helyezte Csetény község területén.<<

Az idézett határozat indoklása pedig így szól:

>>A rendelkezésre álló adatokból megállapítást nyert, hogy Csetény községben engedély nélkül mûködô vallásos jellegû összejöveteleket tart, illetve csoportosulást vezet.

Szervezô és agitációs tevékenységet fejt ki országos viszonylatban egy vallásos jellegû szervezet létrehozásában, tevékenységével zavart kelt a törvényes keretek között mûködô egyházszervezetek, felekezetek és gyülekezetek körében, rontja az állam és egyház közötti jó viszonyt. Tevékenysége nem kívánatos a közrend-közbiztonság, az állambiztonság szempontjából, ezért rendôrhatósági felügyelet alá helyezése indokolt.<<

Tisztelt Fôtitkár úr, én nem vagyok már fiatal ember. Kilenc gyermekem van, akiket becsületesen neveltem és nevelek. A Veszprém megyei Rendôrfôkapitányság jól ismeri családi körülményeimet, hiszen Csillag József úr, a megyei hatóság egyházi ügyekkel foglalkozó századosa hosszú éveken át kéthetente felkeresett és ezen felül más módon is tartotta velem a kapcsolatot, azon fáradozva, hogy képességeimet a Rendôrséggel közremûködve kamatoztassam.

Én azonban nem éreztem magamat erre alkalmasnak.

A tisztelt Rendôrségnek ismernie kell a rendôri felügyelet alkalmazhatóságának feltételeit, ezért nagyon meglep és megdöbbent, hogy a törvényeinkben lefektetett elvek ellenére ilyen súlyos lépésre szánta el magát.

Engem tájékoztattak az 1/1957.(III.29.) BM számú rendeletrôl.

Ebbôl megtudhattam, hogy: 2. [[section]] (1) >>Az 1. [[section]]-ban felsorolt kényszerintézkedéseket nem lehet elrendelni azzal szemben

a) akinek legalább két tíz éven aluli gyermeke, vagy

b) két keresôképtelen hozzátartozója van, akinek eltartásáról gondoskodik és a kényszerintézkedés a hozzátartozóinak eltartását károsan befolyásolná.<<

Nekem még hat gyermekem és feleségem eltartásáról kell gondoskodnom. Egy nagy lányom már hét éve ideggyógyászati kezelés alatt áll. Feleségemnek állandóan szemmel kell tartania s a betegség kiújulása esetén mentôért szalad. Egy 100%-os rokkant fiam (mindkét lábát és egyik szemét vitte el az akna) Budapesten tanul. Én szoktam szállítani fel és vissza. Éppen most értesített, hogy hozzam haza néhány nap szünetre. Legkisebb leánykánkat pedig idôrôl idôre ellenôrzô vizsgálatra kell vinni Budapestre csípôficama miatt.

Bár a hivatkozott rendelet 6. [[section]]-ának (4) bekezdése erre szintén kitér, munkám végzésében is nagyban korlátoz a rendôrségi határozat. Csetény, Szápár, Jásd, Tés, Dudar, Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Bakonybánya tanácsának szerzôdéses készenléti embere vagyok, valamint én vagyok karban- és fenntartója bisztrók, iskolák, óvodák, rendelôintézetek, napközi otthonok, utcai kutak vízvezeték-szereléssel kapcsolatos részeinek. Munkám és az anyagbeszerzés (amit csak kocsimmal tudok ellátni) rendkívül lefoglal, fizetésem nem nagy, hiszen beteg ember vagyok, mindezek következtében havi jövedelmem igazolhatóan lecsökkent 2000 Ft körülire. További korlátozás esetén családom ellátásával kapcsolatban súlyos kérdések merülhetnek fel.

Az 1957. (III. 19.) BM sz. rendelet 8. [[section]] (1) azt is tartalmazza, hogy a sérelmesnek tartott határozat ellen fellebbezésnek van helye, a rendôrség erre sem hívta fel a figyelmemet, sôt aláírattak velem egy olyan nyilatkozatot, hogy határozatukban megnyugszom.

Bár a Veszprém megyei Rendôrfôkapitányság határozatának indoklása azzal zárul, hogy tevékenységem a közrend-közbiztonság, az állambiztonság szempontjából nem kívánatos, a fentebb már teljes terjedelmében ismertetett megokolásból kitûnik, hogy a rendôrség által félreértett és nem jóindulattal vizsgált vallásos életem képezte a kényszerintézkedés alapját.

Hadd világítsam meg Fôtitkár úr elôtt mindazt, amit a rendôrség határozata olyan sötét színekkel ecsetel:

1. >>A rendelkezésre álló adatokból megállapítást nyert, hogy Csetény községben engedély nélkül mûködô vallásos összejöveteleket tart, ill. csoportosulást vezet.<<

A nevezett helyi gyülekezetnek (amely már 26 éve jön össze ugyanazon a helyen) igazolvánnyal ellátott hivatalos vezetôje voltam. Közösségünk több évvel ezelôtt kétfelé osztódott, ezután bevonták igazolványomat, ezen intézkedés mögött az is meghúzódott, hogy Palotay Sándornak, a Szabadegyházak Tanácsa Elnökének a pünkösdi gyülekezettel szemben anyagi visszaéléseit (melyek közül több esetben szem- és fültanú voltam) elôtte is bíráltam.

Gyülekezetem jelentôs része kitartott mellettem s változatlanul összejöttünk vallásos életünk gyakorlására. Nem mint pünkösdi gyülekezet, hiszen igazolványom megvonása után, annak igazságtalan és törvénytelen volta miatt, többé nem tartottuk magunkra nézve kötelezônek központunk közösségi szabályzatát. Csak mint kis imaközösség léteztünk, ahol nem volt semmiféle tisztség, hanem mindenki egyenlôképpen beszámolhatott vallásos élményeirôl, gondjairól. Mindezt Csillag József százados úr is tudta, de azt is, hogy létezésünkrôl, vallásos tevékenységünkrôl a helyi egyházügyi tanácsos urat is tájékoztattuk, tanácsait kikértük, s ô nem is gördített akadályt a gyülekezeti élet elé. Mindezt írásbeli dokumentumokkal bizonyíthatom.

2. >>Szervezô és agitációs tevékenységet fejt ki országos viszonylatban egy vallásos jellegû szervezet létrehozásában.<<

Az utóbbi években Csillag József úr egyre erôsebben kezdett unszolni, hogy valamely elismert vallási csoporthoz, egyházhoz csatlakozzunk. Részben a szomorú múltbeli tapasztalat, másrészt egy hivatalos utakkal, gondokkal járó gyülekezetvezetés erômet meghaladó terhe visszariasztott. A tôlünk elvált gyülekezetrész felé is nyitottak akartunk maradni, hiszen többeket közülünk rokoni szálak is fûznek hozzájuk.

Mégis, mindezt félretéve s a helyzet tarthatatlanságát megértve, úgy mi, mint az ország területein levô, szintén sehová sem tartozó és sok éve mûködô, velünk kapcsolatot tartó néhány kis imaközösség, tárgyalásokat kezdtünk a Krisztus Egyháza közösség vezetôivel. Mindez valahol rosszallást válthatott ki, mert az említett felekezet riadtan visszalépett az összekapcsolódás gondolatától, ezután egy, a Szabadegyházak Tanácsához tartozó másik felekezetet kerestünk meg, ahonnan még nem érkezett megkeresésünkre válasz.

A dolgoknak nem jóindulatú beállítása az, hogy szervezô és agitációs tevékenységet fejtenék ki, hiszen csak a legális lehetôségeket kerestük már hosszú ideje létezô csoportokkal együtt. Fenti állításaimat szintén igazolhatom írásbeli dokumentumokkal.

3. >>Tevékenységével zavart kelt a törvényes keretek között mûködô egyházszervezetek, felekezetek és gyülekezetek körében. Rontja az állam és egyház közötti jó viszonyt.<<

Bár igen rendhagyó, hogy a rendôrség ennyire szívén viseli az egyházak és felekezetek vallási életének belsô zavartalanságát, konkrétumokkal soha nem tudja ezt az állítást igazolni. Soha semmit megzavarni nem törekedtünk. Akik velünk kapcsolatot tartanak, saját meggyôzôdésükbôl teszik ezt. Azt viszont konkrétan tudjuk, hogy volt egyházi központunk középkori eretneküldözô buzgalommal kíséri szemmel létezésünket.

Zavart legfeljebb azzal kelthettünk körükben, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt minden buzgalmuk ellenére is megmaradtunk.

A tisztelt rendôrség indoklásának az a mondata, hogy rontom az állam és egyház közötti jó viszonyt, csak azt bizonyítja, hogy konkrétumok hiányában ilyen ijesztôen hangzó súlyos kijelentéshez kellett nyúlnia. Tudom, hogy nem az én esetemben hangzik el elôször ez a mondat.

Meggyôzôdésem, hogy az állam és egyházak közötti jó viszonyt nem a békességesen imádkozgató és becsületesen dolgozó munkásemberek rontják meg, hanem a társadalmunk elveivel oly szöges ellentétben álló és sajnos mégis megtûrt egyházi korrupció megfélemlítésre, lelkiismeret megnyomorítására való törekvés. Mindennek már túlhaladottnak kellene lennie ebben a korban, ebben a társadalmi formában, ilyen örvendetes, világméretû átalakulások idején.

Nem titkolom, hogy több külföldi vendég fordul meg nálunk. ôket volt egyházam vezetôségének tájékoztatásai hozták el. A valóságról akarnak meggyôzôdni.

A különbözô társadalmi rendszerekben mûködô kommunista pártok is törekszenek egymást megismerni, a másik életét figyelemmel kísérni. Mi, keresztyének is egyek vagyunk, de éppen azoknak a krisztusi elveknek a kibontakoztatásában, amelyek nagyon jól beilleszthetôk a mi társadalmi rendünk pozitív törekvéseibe.

Engem a Horthy-rendszer csendôrei fizikailag is megkínoztak vallásos meggyôzôdésem miatt (akkor >>büdös kommunistá<<-nak mondtak), de ez az ütés sokkal jobban fájt.

Bízom abban, hogy tisztelt Fôtitkár úr meg fog érteni és segítségül lesz abban, hogy ez a szomorú és kínos ügy rendezôdjön.
Az Ön iránti teljes megbecsüléssel és tisztelettel
Csetény, 1975. október 19.

Országgyûlési választások

is voltak 1975-ben. A Magyarország többrészes riportot közölt a parlament mûködésérôl. Az 1971-75 közötti idôszakban a Tisztelt Ház hatalmas munkát végzett: 34 ülésen tanácskozott és 23 törvényt alkotott. Többek között a szövetkezetekrôl, az ifjúságról, a házasságról, a népgazdasági tervezésrôl, a családról és a gyámságról, s megalkotta az egészségügyi, valamint a társadalombiztosításról szóló törvényt. Az Országgyûlés tagjai "négy év alatt 39 esetben éltek a kérdezés jogával. …a legtöbb interpellációs kérdést a közlekedés és postaügyi tárca vezetôjéhez intézték (a témák között gyakran felbukkantak a rádió- és tévéadások vételi viszonyai, a telefonproblémák, az útépítéssel, a közúti közlekedéssel kapcsolatos gondok".

Az Új Ember július 15-i Az urnák elôtt címû vezércikke Hegyi Béla tollából többek között a következôket tartalmazza: "…Vasárnap a szavazóurnák elé járul az ország népe, hogy megválassza ügyeivel megbízott képviselôit. Ez a jelentôs össztársadalmi esemény, amely meghatározza az elkövetkezô öt év állami életét és közéleti tevékenységét, minden honpolgárt mérlegelésre késztet: hazánk eddigi eredményeinek értékelésére, kilátásainak felmérésére, és saját személyes sorsának vizsgálatára. A hívô ember, aki e nagyobb közösség egyenrangú és cselekvô tagjának érzi magát, arra a vezetô testületre adja le szavazatát, amely az elmúlt évtizedben is tovább vezette a nemzetet az anyagi felemelkedés útján, hogy immár kibontakozhattak a szocializmus teljes felépítésének látható távlatai. A jólét jelenlegi szintje megteremtette a még jobb lét megteremtésének feltételeit is. Megalapozta és kivitelezhetôvé tette a társadalom és az egyén olyan fokú gyarapodásának programját, amely egyúttal az általános szellemi, kulturális felemelkedést és egy minôségileg új ember kialakítását is célul tûzte ki (…) Amikor a mai vasárnapon a hívô ember a Hazafias Népfront jelöltjeire szavaz, azt a programot, azt a politikát választja, amely a társadalom további építését nem nélküle, hanem vele természetes egységben kívánja megvalósítani s amely tudomásul veszi azt, ami ôt világnézetileg sajátosan megkülönbözteti és egyben a közös célokhoz fûzi."

Tessenek csak tanulni az elôdöktôl! Ilyen választási buzdításokat kell fabrikálni! Nem is kellett második fordulót rendezni! Az arra érdemesek 99,9%-ban (a leggyengébbek is 99,7%-ban) elnyerték jól megérdemelt voksaikat.

1975

1975. jan. 1. Magyarországon rendelet írja elô az alkoholisták kötelezô intézeti gyógykezelését.

Az ENSZ meghirdeti a Nemzetközi Nôévet, amivel a nôk egyenjogúsítását kívánja elôsegíteni.

1975. jan. 1-11. Az izraeli hadsereg megtorló akciókat hajt végre palesztin táborokban arab merényletekre válaszul.

1975. jan. 2-22. Népszámlálás Magyarországon.

1975. jan. 3-4. Az Arab Liga kairói konferenciáján úgy határoznak, hogy minden Izraellel szomszédos arab állam támogatja a PFSZ-t.

1975. jan. 9. Moszkvában megtartja elsô ülését az orenburgi gázvezeték építésével foglalkozó bizottság.

1975. jan. 15. Ferihegyen lezuhan a Malév egy IL-18-as repülôgépe.

A gép 9 fôs személyzete életét veszti.

1975. jan. 16. Lisszabonban megállapodást írnak alá Angola függetlenné válásáról.

1975. febr. 11. Nagy-Britanniában Margaret Thatchert választják a Konzervatív Párt elnökévé.

1975. febr. 13-17. Moszkvai napok Budapesten a fôváros felszabadítása 30. évfordulójának alkalmából.

1975. febr. 13. Cipruson a törökök által megszállt zónában kikiáltják a török szövetségi állam megalakulását.

1975. febr. 18. Aláírják az elsô magyar-szovjet földgázegyezményt. Az olasz alkotmánybíróság az anya veszélyeztetettsége esetére engedélyezi az abortuszt.

1975. febr. 20. Budapesten felavatják a Taurus gumigyárat.

1975. febr. 25. Karlsruhéban a nyugatnémet alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi az abortusznak a terhesség 12. hetén belüli végrehajtását engedélyezô, 1974 áprilisában elfogadott törvényt.

1975. febr. 27. Öt nappal a berlini képviselô-választások elôtt elrabolják a CDU helyi elnökét, Peter Lorenzet. Elrablói - a "Június 2. Mozgalom" - hat anarchista azonnali szabadon bocsátását követelik. A túszt végül március 5-én elengedik.

1975. febr. 28. Súlyos metrószerencsétlenség Londonban: egy szerelvény az alagút falának ütközik, és 40 ember veszti életét.

1975. márc. 3. Budapesten felavatják Károlyi Mihály szobrát, Varga Imre alkotását.

1975. márc. 4. OPEC-konferencia Algerben.

1975. márc. 8. Az iraki kormány amnesztiát hirdet a kurd függetlenségi mozgalom aktivistái és a menekült kurdok részére.

1975. márc. 16. Beregdarócnál összekötik a "Barátság" kôolajvezeték magyar és szovjet szakaszát.

1975. márc. 17-22. Az MSZMP XI. Kongresszusa. Meghirdetik a "fejlett szocialista társadalom felépítésének" programját. A KB elsô titkárává ismét Kádár Jánost választják. A politikai bizottságból kimaradnak: Fehér Lajos, Kállai Gyula és Nyers Rezsô, újonnan bekerülnek: Lázár György, Maróthy László, Óvári Miklós és Sarlós István.

1975. márc. 21. Az NSZK-ban a freiburgi közigazgatási bíróság döntése nyomán felfüggesztik a wyhli atomerômû építését.

1975. márc. 25. Szaúd-Arábiában saját unokaöccse gyilkolja meg Fejszál királyt. Utóda Háled trónörökös. A merénylôt június 18-án halálra ítélik, és nyilvánosan lefejezik.

1975. márc. 28. Az Elnöki Tanács közkegyelmet gyakorol a "felszabadulás" 30. évfordulója alkalmából.

1975. ápr. 1. A budai Várban Nemes Dezsô, az MSZMP PB tagja megnyitja a Munkásmozgalmi Múzeumot.

1975. ápr. 4. Katonai díszszemle Budapesten a Dózsa György úti Felvonulási téren a "felszabadulás" 30. évfordulója alkalmából.

1975. ápr. 5. Tajvanon meghal Csan Kaj-sek, aki 1950-tôl volt a szigetország elnöke.

1975. ápr. 10-11. Az Országgyûlés tavaszi ülésszakán elfogadják a társadalombiztosítási törvényt, állampolgári joggá válik az ingyenes orvosi ellátás. Módosítják az alkotmányt: 5 évenként kell országgyûlési választásokat tartani.

1975. ápr. 15. Az NSZK-ban, Biblisben üzembe helyezik a világ legnagyobb atomerômûvét.

1975. ápr. 24. Öt terrorista hatalmába keríti az NSZK stockholmi nagykövetségét. A túszok elengedéséért bebörtönzött társaik szabadlábra helyezését követelik. Két túszt kivégeznek, mivel az NSZK kormánya nem hajlandó tárgyalni velük, majd felrobbantják a követség felsô emeletét. Végül az égô épületbôl való menekülés közben fogják el a terroristákat.

1975. ápr. 30. Az észak-vietnamiak teljes gyôzelmet aratnak: Dél-Vietnam ezután bejelenti a feltétel nélküli kapitulációt és Saigon feladását.

1975. máj. 2. Egy belga felségjelû Mirage vadászgép Alsó-Szászországban lakott területre zuhan, és 7 ember veszti életét.

1975. máj. 6. Bécsben meghal Mindszenty József bíboros. Május 15-én temetik el Mariazellben.

1975. máj. 7-9. Budapesten tárgyal Szaddám Huszein iraki elnök.

1975. máj. 12. A kommunista khmerek uralta Kambodzsa naszádjai foglyul ejtenek egy amerikai hajót. Válaszul az Egyesült Államok tengerészgyalogosokat vezényel Thaiföldre. 14-én amerikai harci gépek elsüllyesztenek 3 kambodzsai naszádot, és másnap kiszabadítják a hajót.

1975. máj. 15. Fock Jenô helyett Lázár Györgyöt nevezik ki a Minisztertanács elnökévé.

Engedélyezik Kopácsi Sándor emigrálását Kanadába.

1975. máj. 19. A japán Junko Tabei az elsô nô a világon, akinek sikerül megmásznia a Mount Everestet.

1975. máj. 21. Stuttgart-Stammheim egy speciálisan átalakított büntetés-végrehajtási intézetében megkezdôdik a Baader-Meinhof terrorista csoport pere. Ítélet az ügyben csak 1977 októberében születik.

1975. máj. 25. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából Zánkán felavatják az Úttörôvárost.

1975. jún. 4. Izrael befejezi csapatai részleges visszavonását a Sínai-félszigetrôl. Másnap - 8 éves szünet után - újra megnyitják a Szuezi-csatornát.

1975. jún. 5. Nagy-Britanniában népszavazást rendeznek az Európai Unióban való bennmaradásról: a résztvevôk 67 százaléka a maradásra voksol.

1975. jún. 12. Indiában súlyos belpolitikai válság alakul ki: Indira Gandhit bûnösnek találja a legfelsôbb bíróság választási korrupcióban, és eltiltják a hivatalviseléstôl. Tisztségét azonban megtartja, majd 26-án rendkívüli állapotot hirdet ki.

1975. jún. 15. Országgyûlési választások Magyarországon: 33 körzetben történik kettôs jelölés. A választásra jogosultak 97,6 százaléka vesz részt a voksoláson, és 99,6 százalékuk a hivatalos jelöltekre szavaz.

1975. jún. 16. Az olaszországi választások a kommunisták elôretörését hozzák.

1975. jún. 24-26. A KGST Budapesten tartja XXIX. ülésszakát: összehangolják az 1976-1980 közötti terveket.

1975. jún. 27. Czóbel Béla Múzeum nyílik Szentendrén.

Az NSZK és Brazília 12 milliárd márkás együttmûködési szerzôdést kötnek az atomenergia békés hasznosítására: az NSZK-ból 8 komplett atomerômûvet szállítanak Brazíliának.

1975. júl. 1. A strasbourgi Európa Tanács mûemléki évvé nyilvánítja 1975-öt. - Ausztriában súlyos károkat okoz az árvíz.

1975. júl. 3. Az M7-es autópálya Székesfehérvár-Balatonvilágos szakaszának átadásával gyorsforgalmi összeköttetés létesül a fôváros és a Balaton között.

1975. júl. 4. Budapesten összeül az új országgyûlés: miniszterelnökké újra Lázár Györgyöt választják meg.

Hamburgban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik Varsó egykori Gestapo-fônökét.

1975. júl. 6. A wimbledoni tenisztornák történetében elôször nyer színes bôrû a férfi egyesben: az amerikai Arthur Ashe.

1975. júl. 17. Az ûrhajózás történetének elsô amerikai-szovjet közös vállalkozása: összekapcsolódik és 48 órán át együtt repül a Szojuz-19 és az Apollo ûrhajó.

1975. júl. 23. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbítja a békefenntartó csapatok mandátumát a Sínai-félszigeten.

1975. júl. 29.-aug. 2. Kádár János vezetésével küldöttség utazik Helsinkibe az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet záró szakaszára. Augusztus 1-jén kerül sor a záróokmány aláírására: 35 európai és amerikai állam csatlakozik a chartához, amely a különbözô rendszerû országok egymás mellett élését szabályozza.

1975. aug. 4. Magyarországon 20 százalékkal emelik az üzemanyagok és 20-50 százalékkal az építôanyagok árát.

1975. aug. 12. Budapesten megalakul a Nemzetközi Kodály Társaság.

1975. aug. 15. Puccs Bangladesben: meggyilkolják az addigi államfôt (Mudzsibur Rahmant) és családját, és ostromállapotot hirdetnek ki.

1975. aug. 18. Budapesten üzembe helyezik a Széchenyi-hegyi tv- és URH-adóállomást.

1975. szept. 3. Libanonban egyre inkább polgárháborús helyzet alakul ki, a különbözô vallási és politikai csoportok közötti összecsapások átterjednek Tripolira majd Bejrútra is.

1975. szept. 5. Sacramentóban egy 26 éves nô merényletet kísérel meg Gerald Ford amerikai elnök ellen. 22-én San Franciscóban újabb sikertelen kísérlet történik: egy 45 éves nô lô rá az elnökre. Utóbb mindkettôjüket életfogytiglani börtönre ítélik.

1975. szept. 7. Súlyos földrengés Törökországban, amely 3 ezer halálos áldozatot követel.

1975. szept. 8. A kalocsai érsek vezetésével magyar zarándokok utaznak Rómába.

Felavatják a kiskörei vízi erômûvet.

1975. szept. 23. A Parlamentben ünnepséget rendeznek a békepapi mozgalom megalakulásának 25. évfordulóján.

1975. szept. 27. Spanyolországban - a nemzetközi tiltakozás ellenére - kivégzik az ETA 5 halálra ítélt terroristáját, akiket rendôrök és kormánytisztviselôk megölésében találtak bûnösnek.

1975. szept. 29. A PFSZ képviseleti irodát nyit Budapesten.

Kecskeméten felavatják a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet.

1975. szept. 30. Bejrút közelében lelövik a Malév utasszállító gépét: 60 ember veszti életét.

1975. okt. 1. Muhammad Ali tizenharmadszor is megszerzi a profi ökölvívó világbajnoki címet.

1975. okt. 3. Pakson leteszik az atomerômû alapkövét.

Az Egyesült Államok megszünteti a Törökország elleni fegyverembargót.

1975. okt. 5. Ausztriában a szocialisták nyerik a választásokat.

1975. okt. 12. Új helyen nyílik meg a Nemzeti Galéria: a felújított Budavári Palotában.

1975. okt. 22. Bécsben terroristák agyonlövik a török nagykövetet. Két nap múlva a párizsi nagykövetet gyilkolják meg.

1975. okt. 30. Spanyolországban Juan Carlos herceg veszi át az ország irányítását a beteg Franco diktátor helyett.

1975. nov. 1. Pier Paolo Pasolini olasz költôt, írót, filmrendezôt brutálisan meggyilkolják.

1975. nov. 3. A német szövetségi kancellár Iránba látogat.

1975. nov. 4-13. Magyarországon szovjet kulturális napokat tartanak.

1975. nov. 10-12. Az amerikai-

magyar gazdasági tanács elsô ülése Budapesten.

1975. nov. 11-14. Lázár György, a minisztertanács elnökének látogatása Olaszországban. 13-án a pápa magánkihallgatáson fogadja: 1945 óta ô az elsô magyar miniszterelnök a Vatikánban.

1975. nov. 11. Függetlenné válik Portugália korábbi gyarmata, Angola.

Az ENSZ közgyûlése határozatban ítéli el a cionizmust, mint a rasszizmus egyik fajtáját.

1975. nov. 20. Meghal Francisco Franco spanyol diktátor, aki 1939 óta irányította Spanyolországot.

22-én a Bourbon-házból származó Juan Carlost királlyá kiáltják ki és megkoronázzák.

1975. nov. 30. Az Országos Anyag- és Árhivatal bejelenti, hogy december 1-jétôl, illetve 1976. januártól és júliustól különbözô termékek fogyasztói ára 30-50%-kal emelkedik.

1975. dec. 1. G. Ford amerikai elnök kínai körútra indul.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbítja a békefenntartók mandátumát a Golán-fennsíkon.

1975. dec. 8.-13. A SZOT XXIII. Kongresszusa Gáspár Sándort választja fôtitkárrá.

1975. dec. 10. A Nobel-békedíjat Andrej Szaharov szovjet atomfizikusnak adományozzák. A szovjet vezetés a "szovjetellenesség jutalmának" titulálja a kitüntetést.

1975. dec. 13. Gyôrben, az Ady Endre lakótelepen átadják a 15 éves lakásépítési program keretében készült egymilliomodik lakást.

1975. dec. 15. Alapításának 25. évfordulóját ünnepli az egyik legjelentôsebb magyar emigráns folyóirat, az Új Látóhatár.

1975. dec. 21. A OPEC bécsi központjában 70 túszt ejtenek arab terroristák. Hármat közülük megölnek, majd repülôn Algérián át Líbiába mennek, ahol több túszt elengednek. Végül 23-án Algériában megadják magukat.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu