A magyar jogfilozófia (jogbölcselet)
kétségkívül egyik legjelentõsebb mûvét
veszi kezébe az olvasó, ha hajlandó a sokszor megerõltetõ
koncentrációt igénylõ szöveget végigolvasni.
E tudományszak XX. századi története a "fordulat
évéig" kevés olyan mûvet tudott felmutatni -
pedig a szerzõn kívül olyan nemzetközileg is számon
tartott képviselõi voltak az említett tudományszaknak,
mint Pikler Gyula, Somló Bódog, Moór Gyula, Bibó
István, Szabó József és mások -, amely
az európai tudományos köztudatban, a hivatkozott alapmûvek
sorába tartozna. Horváth Barna Jogszociológiája
(1934)
1
és Somló Bódog Jogi Alaptana (1917)
2
az a két alapmû, mely a jelentõsebb nyugat-európai
könyvtárakban biztosan föllelhetõ. Talán
még Moór Gyula német nyelven megjelent tanulmányainak
különlenyomatait lehet megemlíteni, amelyekre a két
világháború közötti korszakban az európai
kortársak alkalmanként hivatkoztak.
A bemutatandó mû szerzõjérõl
- a témakörben kevéssé járatos érdeklõdõk
számára - annyit érdemes tudni, hogy a magyar jogbölcseleti
gondolkodás egyik markáns, sokak szerint különc
alakja volt. Budapesten született 1896-ban, és hazájától
távol, New Yorkban halt meg 1973-ban. Tudományos pályafutásának
elsõ, felkészüléssel töltött évtizedét
követõen a meg nem értettség légkörében
élte le életét. Itthon félt a provincializmustól
- errõl Horváth Barna maga is szól az 1944-1945 fordulóján
írt memoárjában
3
-, munkásságát
külföldön inkább elfogadták, sõt elismerték.
Az 1949-es kényszerû emigrálását megelõzõen
a szegedi (1940-tõl kolozsvári) jogi kar jogfilozófia-professzora
volt - jeles tanítványai közül említésre
méltó Bibó István, Erdei Ferenc, Szabó
József, Vas Tibor, Reitzer Béla -, majd a háború
után akadémiai státuszban folytatta tudományos
tevékenységét. Munkássága részleges
elismerését jelentette, hogy 1945-ben a Magyar Tudományos
Akadémia levelezõ tagjainak sorába választotta.
1949 elejére helyzete idehaza teljesen ellehetetlenült, s családjával
együtt elhagyta az országot. Az emigrálást követõen
rövid ausztriai tartózkodás után az Újvilágban
próbált szerencsét. 1950 és 1956 között
politikatudományt, jogelméletet és nemzetközi
jogot tanított a New York-i Graduate Faculty of Political and Social
Science The New School of Social Research vendégprofesszoraként.
Nehéz anyagi körülményei idõközben
arra késztették, hogy állást vállaljon
az Amerika Hangja Magyar Osztályán, ahol nyugalomba vonulásáig,
1964-ig dolgozott. Eközben számos alkalommal megfordult Európában,
s mint vendégprofesszor tanított Zürichben (1948, 1964),
Bécsben és Berlinben (1962), Freiburgban (1964), Koppenhágában
és Gentben (1966).
4
A szûkszavú biográfiai
adatok mögött kiemelkedõ tudományos tevékenység
- amely kiterjed a jogfilozófia, etika, szociológia, politológia
területére - oktató-nevelõi és közéleti
teljesítmény rejlik. Bibó István egy interjúban
ekképp jellemezte egykori kedves tanárát, késõbbi
kollégáját és barátját: "Horváth
Barna nyugat-európai típusú tudós volt, Bécsben
és Angliában járt elõzõleg, mielõtt
professzor lett volna, Bécsben Kelsent hallgatta. [...] Angliában
Harold Laski tanítványa lett, aki a munkáspárt
balszárnyának volt az ideológusa. Horváth Barnának
volt egy finoman prezentált, semmiképpen sem harcos, liberális
anarchista álláspontja, és ebben a liberális
angol szocialistákhoz állt közel. Ugyanakkor a tudományt
szenvedélyesen komolyan vevõ európai értelmiségi
jelenség volt."
5
Más helyen mesterérõl
szólva megjegyzi: "Ô jogszociológus volt elsõsorban,
és ami fõ, valamiképpen mentes volt az akkori közélet
konzervatív kötöttségeitõl, pontosabban,
volt némi angol iskolája és némi hajlama egy
tiszta anarchizmus felé [...] szemben állt az állam
mindennemû fetisizálásával."
6
Horváth Barna szûkebb
értelemben vett jogelméleti-jogszociológiai szemléletmódja
gyakorlatilag tíz év leforgása alatt (1928-1937) formálódott
meg. Lényegében negyvenéves korára, mely egybeesik
szegedi professzorságával, a "mû" elkészült.
Három fõbb munkájában - Jogbölcseleti
jegyzetek (1932), Rechtssoziologie (1934), A jogelmélet vázlata
(1937) - konstituálódott jogszemléleti "vezérfonala"
a szinoptikus látásmód és az ehhez funkcionálisan
kapcsolódó eljárási (processzuális)
jogszemlélet. Horváth elméletének eredetisége
két alapvetõ - a korabeli jogfilozófiában egymásnak
ellenfeszülõ - paradigma összeegyeztetésében
mutatkozik meg. Az újkantiánus (Lask, Rickert, Verdross,
Kelsen stb.), illetve a pragmatikus-empirikus szemléletmód
(Pound, amerikai realizmus, pszichologizmus stb.) egyidejû érvényesülésében
megjelenõ egymásra vonatkoztatás, a szinopszis gondolata
mindenképpen figyelemre méltó elméleti iránya
volt a megújulásra törekvõ kontinentális
jogszemléletnek. Horváth Barna empirizmus iránti fogékonysága
két okra vezethetõ vissza. Pályája elején
mint gyakorló jogász - ezt visszaemlékezésébõl
tudjuk - tudatosan élte meg a norma és valóság
ellentmondásait, amelyekkel a neokantianizmus nem nézett
szembe, másrészt az 1920-as évek végén
tett angliai útja során nagy hatást gyakorolt rá
az angolszász jogi kultúra.
Horváth Barna mûve
tematikailag két, jól elkülönülõ részre
tagolódik. Az elsõ, A jogszociológia mint módszertani
probléma címet viselõ részben fõként
a Hans Kelsen nevéhez fûzõdõ "tiszta jogtan"
(a szerzõ más helyütt kelsenizmusnak is nevezi) fogalmi
apparátusára támaszkodva és azt bizonyos szempontból
kritikailag továbbfejlesztve a jogszociológia mint elméleti
tudomány megalapozásának lehetõségével,
elõfeltevéseinek rögzítésével,
tárgyával, módszerével és tudományelméleti
besorolásával foglalkozik. A második, A jogszociológia
fõ problémái címû részben - melyben
a pragmatikus-empirikus paradigma hangsúlyosságát
tapasztaljuk - a jogi valóság és megismerés
szociológiáját nyújtja a jog és az általa
legfontosabbnak vélt "társadalmi objektivációk"
- a gazdaság, a harc, a hatalom, a tudás és az eljárás
- közötti összefüggés tárgyalása
révén.
A szerzõ a jogszociológia
elõfeltevéseinek kapcsán részletesen szól
a jogszociológiai megismerés pozitív és negatív
elõfeltevéseirõl, az elõfelvetések tudományelméleti
következményeirõl és röviden a jogszociológiával
szembeni fõ ellenvetésekrõl. Már e bevezetõ
fejezetekben megfogalmazza a jog lényegére vonatkozó
téziseit: "A jog teljes mértékben képes arra,
hogy vagy normára, illetõleg értékre vonatkoztatott
természet, vagy természetre, illetõleg valóságra
vonatkoztatott norma legyen, hiszen maga a jog e kettõ módszer
tiszta szinopszisában rejlik..." (70. old.) Az általa mûvelt
jogszociológiát - Hans Kelsen terminológiáját
szem elõtt tartva - "tiszta jogszociológiá"-nak nevezi,
amely mentes a dogmatikus, bizonyíthatatlan elõfeltevésektõl
(81. old.). Azonban nemcsak "tiszta" ez a jogszociológia, hanem
a szerzõ szerint "kritikai" is, hiszen önnön elõfeltevéseinek
következetes átgondolása jellemzi.
A harmadik fejezet legvégén
hivatkozott - a mû legterjedelmesebb (151-159. old.) - lábjegyzetében
Hans Kelsen gondolatainak eltérõ interpretálása
kapcsán a Moór Gyulával - a pesti jogi kar jogfilozófia-professzorával,
a magyar jogbölcselet korabeli legtekintélyesebb tagjával
- folytatott, ekkorra már elmélyülõ vitájának
lehetünk tanúi. ("Moór [...] nem immanens, hanem transzcendens
kritikát gyakorolt mind Kelsen, mind pedig az én irányomban,
mégpedig úgy, hogy Kelsent egyidejûleg veszi védelmébe,
velem és magával Kelsennel szemben." [175. old.]) Ez a vita,
mely végkifejletében méltatlan, személyeskedõ
elemeket sem nélkülözött, azért is érdekes,
mert a korszak egyetlen jogfilozófiai vitája volt, és
a szerzõ mindezt korábbi mentorával - aki habilitációját
mindenben támogatta - szemben folytatta.
7
A jogszociológia tárgyát
és módszerét bemutató két fejezet Horváth
Barna mûvének talán leglényegesebb része,
itt fejti ki szinoptikus elméletét elõször rendszerezetten.
Kelsennek az 1910-es évek közepén megfogalmazott közismert
és az idõ tájt bevett tételébõl
indul ki: "a kellés sohasem vezethetõ vissza a létre,
és sohasem vezethetõ le a létbõl". A lét
és a kellés egymást kizáró voltának
neokantiánus alaptételébõl kiindulva azonban
azt vonja le, hogy a jog olyan tárgy, amely "egyfelõl létezik,
másfelõl pedig érvényes". A jog egy sajátos
tárgykettõsség ("reflexív tárgyszurrogátum",
"kellésre irányuló lét"), melyben a biológiai-pszichológiai
jelenségek sokféleségeként megjelenõ
társadalmi magatartáshoz - egy bonyolult eljárási
apparátus közbejövetelével - egy norma hozzárendelõdik.
A jog valójában csak egy gondolati tárgy ("reflexív
gondolati képzõdmény"), lét és kellés
együtt szemlélése. Tehát Horváth Barna
szerint nincs harmadik ismerettárgy.
De vajon milyen módszerrel
vizsgálható tudományosan e tárgyilag kettéhasított
képzõdmény? - teszi föl a kérdést
a szerzõ. Ha nem elegendõ sem a "normatudományi",
sem a "természettudományi" módszer, akkor egy harmadik,
sajátos módszerre lesz szükség a jog jelenségvilágának
megragadásakor: "a jog tárgyilag kettéhasított
gondolati képzõdményként a reflexív
módon együttnézõ gondolkodás, a természetet
és a normát funkcionálisan egymásra vonatkoztató
gondolkodási módszer terméke." (112. old.) Vagyis
a Horváth Barna-féle jogszociológia módszere
nem tárgykonstituáló: "Mivel a jogszociológiának
szükségképpen a természetet és a normát
kell egy reflexív gondolati képzõdményben egymásra
vonatkoztatnia, így módszere nem hozhat létre harmadik
tárgyiasságot..." (113. old.) A jogszociológia módszere
nem a megismerés, hanem - a szerzõ terminusa szerint - a
"gondolkodás módszere", "a lét és a kellés
funkcionális látásának módszere, röviden:
a "módszerek módszere" (uo.). A módszertisztaság,
a módszerszinkretizmus elkerülése tehát csak
a "tiszta elválasztáson" alapuló szinopszis (=együttnézés)
esetén érhetõ el: "a jog tudományos tárgyalásáról
csak akkor lehet beszélni, ha a természettudományi
módszer és a normatudományi módszer egymás
eredményeit kölcsönösen kontrollálják
abban az értelemben, hogy >>kellésre irányuló
létet<< jelent-e még az, ahogyan a jog gondolati képzõdményében
e két módszer funkcionálisan egymáshoz van
rendelve. Ez a szinoptikus módszer lényege." (118. old.)
A Horváth Barna által
kidolgozott szinoptikus módszer a neokantiánus jogfilozófia
egyik alapkérdésének, az érték és
valóság kezelésének egészen eredeti
értelmezése. A "kortárs" hazai jogfilozófiai
gondolkodás legjelesebb tagjai Somló Bódogtól
Moór Gyulán keresztül Horváth Barnáig,
Bibó Istvánig e probléma megoldásával
voltak elfoglalva. Horváth Barna e módszert a jogászi
tevékenység lényegébõl bontotta ki:
"A jogász eljárása azáltal válik szinoptikus
módszerré, hogy a jogesetet a jogtételre, a jogi normát
a jogesetre vonatkoztatja." (129. old.) Minden "tételes" jogász
jogalkalmazó tevékenysége abból áll,
hogy a valóságban megtörtént cselekvéseket,
történéseket (tényállásokat) jogszabályi
tényállások (jogi norma) alapján ítéli
meg. A jogász tehát egy normatív tényállást
vet össze egy valóságos tényállással.
A jogásznak e munkájához jogszabályokon szelektált
tényismeretre és tényállásokon szelektált
jogszabályismeretre van szüksége. Míg a gyakorlati
jogász elsõdlegesen a jogesetre, az elméleti jogász
inkább a jogtételre összpontosít, de mindkettõjüket
az jellemzi, hogy együtt nézik a jogesetet és a jogszabályt.
A mû elsõ részét
lezáró utolsó két fejezet a jogszociológia
tudományelméleti helyét az általános
társadalomelmélet (szociológia) és a jogelmélet
(jogfilozófia) viszonyának összefüggésében
próbálja meghatározni. Itt számos, már
korábban tárgyalt gondolatra való hivatkozással
is találkozunk, melyek egyedüli funkciója, hogy a Horváth
Barna által mûvelni kívánt jogszociológia
lényegét, tudományrendszertani helyét kijelölje.
Ennek kapcsán megállapítja, hogy a jogszociológia
vagy a jogelmélet részeként, vagy pedig egyik irányzataként
mûvelhetõ. Az ún. szûk értelemben vett
jogszociológia mint a jogelmélet része "fõképpen
a történeti jogi valóság átalakulásaival,
a jogi változás jelenségeivel foglalkozik" - valójában
ez felel meg a korszak szokásos besorolásának. Az
ún. tág értelmezés szerint - a szerzõé
ilyen - a jogszociológia mint sajátos és önálló
jogelméleti irányzat funkcionál, amelyben a jogot
a társadalom részeként fogja fel, és ekkor
a jogelmélet - a jogra vonatkozó legáltalánosabb
jogi megismerés - a jogra alkalmazott társadalomelmélet:
"a jogelmélet nem más, mint alkalmazott szociológia,
azaz jogszociológia." (133. old.)
Horváth Barnának a
mû elsõ részében kifejtett gondolatai az európai
és a kontinensen túli kollégái figyelmét
is fölkeltették. Vitatottsága ellenére jogelmélete
maradandó értékét bizonyítja, hogy a
Rechtssoziologie elsõ részét más, korábban
németül publikált tanulmányainak társaságában
1971-ben újra megjelentették.
8
A kötet szerkesztõje,
Manfred Rehbinder írja elõszavában: "Az egyik legfigyelemreméltóbb
és legkiegyensúlyozottabb elmélet, amelynek ismerete
nélkül nem lehet alapkérdésekrõl értelmesen
vitát folytatni."
9
A kötet második részében
a szerzõ a szinoptikus értelemben vett jogszociológia
tapasztalati vonatkozásait (empirikus jogszociológia), a
társadalmi alapok és a jog funkcionális kapcsolatát
mutatja be. A jog változó történeti képzõdményként
való felfogásából adódóan e rész
központi problematikájává teszi a "jog alapjául
fekvõ" társadalmi objektivációknak (gazdaság,
harc, hatalom, tudás, eljárás) és a jog "funkcionális
teljesítményösszefüggéseinek" vizsgálatát.
Ehhez a neves angol szociológusnak, L. T. Hobhouse-nak a társadalom
és a jog változásának értelmezésére
kidolgozott univerzális fejlõdési típusait
(növekedés, hatásosság, szabadság, kölcsönösség)
hívja segítségül.
A könyv e második része
- mint ahogyan azt a mû második kiadása is mutatja
- az utókor számára talán már kevésbé
érdekes. Itt egy kérdéskörre, a jog és
eljárás viszonyára érdemes fokozott figyelmet
fordítani, amely kapcsán az "eljárási jogszemléletét"
fejti ki a szerzõ. Az itt leírtak azzal a gondolattal egészítik
ki a jogeset és jogtétel folytonos (szinoptikus szerkezetû)
egymáshoz rendelését, hogy az eljárás
e folyamat következményeként (processzuális jogszemlélet)
alakul ki: "Az elõre meghatározott magatartásként
felfogott eljárás szinoptikus gondolati képzõdmény,
amely a meghatározó normának és az általa
meghatározott tényállásnak, az igazság-értéknek
[...] és az elõre meghatározott folyamat konkrét
valóságának összehasonlító, egymásra
vonatkoztató szemléletében ölt testet." (338.
old.) A tárgyalt társadalmi objektivációk egyikénél
sem indokolt úgy a joggal való "generikus azonosítás"
- vallja a szerzõ -, mint az eljárás esetében:
"az eljárás a jog genus proximuma". A szerzõ részletes
jogtörténeti fejtegetéseiben igazolja tételét,
miszerint az eljárási dualizmusban, az anyagi jognak az alaki
jog keretében megvalósuló kifejlõdésében
lehet fölfedezni a jog legelemibb tényét, az eljárást.
A jog mint a társadalmi eljárások legfejlettebbike,
a legfejlettebb eljárási apparátus kialakításával
valósítja meg az eljárás felsõ fokát.
Horváth Barna mûve
megjelentetésével az Osiris Kiadó nagy szolgálatot
tett a háború elõtti magyar jogfilozófiai gondolkodás
hazai rehabilitálásának. Az 1980-as évek közepéig
feledésre ítélt, hivatalosan "burzsoá"-nak,
"polgári"-nak címkézett
10
jogbölcseleti
mûvek újbóli közreadása - a fordítás
révén az érdeklõdõk szélesebb
köreihez eljutva - lehetõséget nyújt egy tudományszak
vállalható és vállalandó hagyományainak
megismeréséhez. Horváth Barna Jogszociológiájának
kiadása dicséretes folytatása Somló Bódog
11
és Moór Gyula
12
utóbbi években
- részben reprint kiadásban - megjelent mûveinek.
Az ismertetésekben, könyvbírálatokban
ritkán esik szó a mû fordítójáról.
Jelen esetben mindenképp meg kell említeni Zsidai Ágnes
nevét, akinek személyében a legszakavatottabb Horváth
Barna-kutató vállalkozott e feladatra. A fordító
nem csupán hozzáértõ fordítása,
hanem a könyv elé írt terjedelmes bevezetõ tanulmánya
révén is "társszerzõjévé" válik
a mûnek.
Természetjog és pozitivizmus
(Társadalomtudományi füzetek
9.)
Magyar Társadalomtudományi
Társaság, Pécs, 1928. 37 old.
Die Gerechtigkeitslehre des Aristoteles
(Acta... Univ. Hung. Franc.-Ioseph. [Szeged]
Sect. Jur.-pol. IV.) Szeged, 1931. 48 old.
Bevezetés a jogtudományba
Szeged, 1932. 150 old.
Rechtssoziologie
Probleme der Gesellschaftslehre und der
Geschichtslehre des Rechts
Berlin-Grunewald, 1934. XII, 332 old.
A jogelmélet vázlata
Szeged, 1937. XXVI, 265 old.
A közvélemény ellenõrzése
(Acta Univ. Szegediensis, Sect. juridico-politica
XIV. 2.)
Szeged, 1939. 63 old.
A géniusz pere
Sokrates - Johanna
(Universitas Francisco-Josephina Kolozsvár
Acta juridico-politica 3.) Kolozsvár, 1942. 226 old.
Népszerû szociológia
(A Munkásakadémia könyvtára.
Elõadássorozat 19.)
Országos Szociálpolitikai
Intézet, Bp., [1942] 36 old.
A közvélemény vizsgálata
(Universitas Francisco-Iosephina, Kolozsvár.
Acta juridico-politica 8.)
Kolozsvár, 1942. 167 old.
Angol jogelmélet
(A Magyar Tudományos Akadémia
Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata
13.)
Bp., 1943. 658 old.
Probleme der Rechtssoziologie
(Schriftenreihe zur Rechtssoziologie und
Rechtsstaatsachenforschung 20.)
Duncker u. Humblot, Berlin, 1971. 204 old.
Forradalom és alkotmány
Önéletrajz 1944-45-tõl
Ford. Nagy Endre, ELTE [Bp.] 1993. 129
old.
Jogszociológia
A jog társadalom- és történelemelméletének
problémái
Ford. Zsidai Ágnes
(Osiris Könyvtár. Jog) Osiris,
Bp., 1995. 430 old.
Horváth Barna könyvei
1 * Horváth Barna: Rechtssoziologie.
Probleme der Gesellschaftlehre und der Geschichtslehre des Rechts. Grunewald,
Berlin, 1934. XI+331 old.
2 * Somló Bódog: Juristische
Grundlehre. Felix Meiner, Lipcse, 1917. (2. kiadás: 1927., újranyomva:
Scientia Verlag, Aalen, 1973)
3 * Horváth Barna: Forradalom és
Alkotmány. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai
Intézet, Bp., 1993.
4 * Az életrajzi adatokról
bõvebben: Nagy Endre: Bevezetés Horváth Barna: Demokrácia
és jog címû tanulmányához. Medvetánc,
1985. 2-3. szám, 295-303. old.; Szabadfalvi József: Demokrácia
és jog. Adalékok Horváth Barna politikaelméletéhez
(1945-46). Magyar Közigazgatás (XL) 1990. 7. szám, 605-613.
old.; Lichtenstein József: Egy habilitáció története.
Horváth Barna pályakezdése. Szeged, 1990. 10-11. sz.
57-58. old.; Zsidai Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. (Kandidátusi
értekezés) Bp., 1994. (Elsõ rész, elsõ
fejezet); Szilágyi István: Circus Juris. Dráma és
jogfilozófia Horváth Barna életmûvében.
In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás
történetébõl. Bíbor, Miskolc, 1995. 211-266.old.
5 * Huszár Tibor: Bibó István.
Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Kolonel,
Bp., 1989., 24. old.
6 * Uo. 216. old.
7 * A vita elõzményeirõl
és lefolyásáról lásd: Szabadfalvi József:
Vonzások és taszítások - Moór Gyula
és Horváth Barna kapcsolata. Magyar Jog (XLIV) 1994. 11.
szám, 654-660. old.
8 * Horváth, Barna: Probleme der
Rechtssoziologie. Duncker und Humblot, Berlin, 1971. 204 old.
9 * Uo. 6. old.
10 * Szabó Imre: A burzsoá
állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai,
Bp., 1980.
11 * Somló Bódog: Jogbölcsészet.
A Juristische Grundlehre kivonata. Szerk.: Takács Péter.
Bíbor, Miskolc, 1995., 160 old.
12 * Moór Gyula: A jogbölcselet
problémái (1945). Reprint: Hatágú Síp,
Bp., 1992. 80. old.: Jogfilozófia (Dr. Moór Gyula egyetemi
ny. r. tanár elõadásai után jegyezte: Püski
Sándor) Püski, Bp., 1994. 275 old. (a nevezetes 1936-os egyetemi
jegyzet nyomdai úton elõállított változatlan
szövegû kiadása.)
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu