A véletlenen múlt volna, hogy a Csillagok háborúja minden idõk legnépszerûbb moziipari terméke lett? A rendezõ nem így gondolja: elõre kiszámította, milyennek kell lennie egy kultuszfilmnek.

George Lucas vitathatatlanul korunk egyik legnagyobb sztárja. Különösen Amerikában, ahol a Csillagok háborúja az emberi civilizáció legfrissebb kanonizált mûvének számít. Szereplõi ugyanúgy (vagy még inkább) hivatkozási alapot képeznek, mint a Biblia vagy a görög mitológia alakjai. Amerikában épp ezért elképzelhetetlen, hogy valaki ne nézze meg az elsõ epizódot, a Baljós árnyakat. Amikor még csak az elõzeteseket vetítették, nem kevesen azzal töltötték üres délutánjaikat, hogy a nagy multiplex mozikban egyik terembõl a másikba rohanva csak a filmet hirdetõ elõzetest nézték meg, de azt több tucatszor egymás után.
Érdekes jelenség, hogy a Csillagok háborújának sikere nem elsõsorban a fõszereplõket emelte a köztudatba, nem õk profitáltak belõle, hanem a rendezõ. Pedig George Lucas nem az a kimondott sztár-személyiség. Félénk, befelé forduló, zárkózott ember, aki még mindig zavart mosollyal fogadja az ovációt, mely szinte mindig körülveszi. Ugyanezzel a szerény félmosollyal sétált be a rendezõ a kaliforniai Berkeley városában levõ Zellerbach Hall-ban tartott beszélgetésre, amelynek egyik résztvevõje lehettem.
Lucas nemcsak megjelenésében nem hozza egy hollywoodi rendezõsztár allûrjeit, filmes elõélete is nehezen egyeztethetõ össze az amerikai filmkészítés fõ irányvonalával. Lucas San Franciscó-ban nõtt fel, amely Amerikán belül az ötvenes-hatvanas években a hollywoodi filmkészítés egyik legkomolyabb ellenpólusa volt, az alternatív- és a dokumentumfilm fellegvára. A kis George természetesen szintén vagy dokumentumfilmes vagy alternatív, underground filmkészítõ szeretett volna lenni, és huszonéves koráig elutasított mindenféle cselekményt a filmben. Az egyetemen antropológiát hallgatott, szakdolgozatát Propp mese-morfológiájából írta; ennek értelemszerûen nagy jelentõsége lett késõbb filmjeiben.
Amikor egyetem után családi nyomásra kénytelen volt a Los Angeles-i filmfõiskolára (a University of Southern California filmszakára) menni, depresszióba esett, hiszen a legalantasabb dolognak tartotta a hollywoodi filmeket, márpedig a Los Angeles-i filmfõiskolából egyenes út vezet a hollywoodi stúdiókig. Különösen elkeserítõnek tartotta, hogy nem rendezhet olyan filmeket, amilyeneket szeretne, hanem bugyuta sztorikat kell megfilmesítenie. Ekkor – eleinte leginkább dacból, illetve azért, hogy a cselekményes filmkészítés kényszerû kompromisszumát elviselhetõvé tegye – elkezdte komolyan venni a cselekmény filmbeli szerepét. A Los Angeles-i tanulóéveket azzal töltötte, hogy a számára oly kedves proppi elméletet a filmre alkalmazza, és megpróbálja a Propp által leírt varázsmese mai megfelelõjét megtalálni.
Vlagyimir Propp A mese morfológiája címû könyvének elméletét sokan és sokféleképpen próbálták a film meséire alkalmazni. Ennek nehézsége leginkább abból ered, hogy Propp a mesék egy szûk és jól behatárolható halmazának jellegzetességeit írta le, a filmek azonban nem alkotnak ilyen jól behatárolható halmazokat. Proppnak sikerült azonosítania a varázsmese cselekményvezetésének fõbb pontjait, a filmek esetében viszont ugyanez lényegesen nehezebb, hiszen nem néhány tucat mesérõl van szó, hanem sok ezer nagyon különbözõ alkotásról. Ha viszont leszûkítjük a vizsgált filmek körét, akkor egyrészt ez a leszûkítés mindig önkényes lesz, másrészt nem vezet a filmi cselekmény általános érvényû leírásához.
Lucas sokkal gyakorlatiasabb kiindulópontot választott. Észrevette, hogy a mai amerikai filmek, amelyek átvették a mesék szerepét, egyszerûen ügyetlenül megkonstruált mesék. Történetük többnyire botladozik, különösen ha a Propp által leírt mesék feszes és funkcionális cselekményvezetésével vetjük õket össze. Lucas számára ebbõl két dolog következett. Egyrészt a hollywoodi filmek emiatt nem képesek betölteni azt a társadalmi szerepet, amely régen a mesék sajátja volt. Másrészt korunkban mégis kizárólag a film képes betölteni ezt a szerepet – de csak a mese morfológiáját követõ film. Lucas ettõl fogva egy ilyen filmnek, a mese modern kori feltámasztásának szentelte életét.
A rendezõ tehát átvette Propp módszerét, és a legnépszerûbb hollywoodi filmekben visszatérõ cselekményvezetési csomópontokat gyûjtötte össze, emellett azonban közvetlenül is megpróbálta alkalmazni a proppi mesék szerkezeti elemeit. Ennek az elméleti elõkészületnek az eredménye a Csillagok háborúja. A mai kor embere ki van éhezve a mesére, s ezért ha egy igazi, klasszikus kritériumoknak is megfelelõ mesét kap végre a moziban, nagyon hálás érte. A Csillagok háborújában Lucas megkísérelt olyan mesét szerkeszteni, amely képes megfelelni ennek az össztársadalmi elvárásnak.
Felmerül a kérdés, mi a rendezõ célja mindezzel. A siker? A minél nagyobb bevétel?  Esetleg a társadalom befolyásolása vagy manipulációja? Lucas azt állítja, hogy kizárólag filmjei társadalmi hatása érdekli. Komolyan hiszi, hogy munkái képesek megváltoztatni a modern társadalmat, sõt – nem teljesen alaptalanul – azt gondolja, hogy ha bármilyen esély is van a társadalom megváltoztatására, azt nem kormányrendeletek fogják véghezvinni, hanem a média, és ezen belül is a legnézettebb filmek: az õ filmjei. Kérdés azonban, hogy milyen irányba szeretné megváltoztatni a társadalmat.
Ezen a ponton kap jelentõséget a média és a nevelés kapcsolatának kérdése, amelyet George Lucas – aki cenzúrázza, milyen tévémûsorokat nézhetnek gyerekei – mindig is kulcsfontosságúnak tartott. Úgy gondolja, az iskolarendszernek csak másodlagos vagy harmadlagos szerepe van abban, hogy milyen ember válik a gyerekekbõl. A legerõsebb és a fejlõdés szempontjából legjelentõsebb hatás a gyerekeket a tévé és a mozi felõl éri. Épp ezért, ha a gyerekek olyan filmeket néznek, amelyekre szükségük van, akkor jobb emberekké válhatnak, s ezáltal egy jobb társadalom alakulhat ki.
Ez persze így közhelynek hangzik, Lucas azonban – aki mellesleg az amerikai elnök oktatásügyi tanácsadója – itt is teoretikus magasságokba emelkedik. Mindenekelõtt megkülönbözteti az erõszak és az agresszió fogalmát. Szerinte ezt a két fogalmat a médiával foglalkozó szakemberek, de még a szociálpszichológusok is összemossák, s ez a filmek társadalmi hatásának téves felfogásához vezet. Az agresszió csak az erõszak egyik, ezen belül is talán legkártékonyabb formája: az agresszió szándékos, önkényes, tudatos; az erõszakot kizárólag az erõszak kedvéért mûveli. Ha a gyerek sok agresszióval teli filmet néz, az valóban rossz hatással lesz a fejlõdésére, míg ez nem mondható el az erõszak más formáira. Sõt, a mindenfajta erõszakot nélkülözõ filmek hiteltelenek. A gyerekek is érzik ezt: hazugnak tartják és elutasítják az ilyen alkotásokat, hiszen mindenhol erõszakot látnak maguk körül. Lucas lehetségesnek tartja az agresszió nélküli erõszak filmes megjelenítését, amely tehát nincs rossz hatással a gyerekekre, mégis hiteles tud maradni. A klasszikus mesék hemzsegnek az erõszaktól, ugyanakkor a legritkább esetben agresszívek. A Csillagok háborúja e tekintetben is modern kori mese akar lenni.
Lucas hisz abban, hogy ha a gyerekek csupa olyan filmet látnának, amelyek az itt kifejtett elveken alapulnak, akkor a következõ generáció egy jobb társadalomban élne; e filmekkel tehát jobbá lehetne tenni a társadalmat. Veszélyesen rousseau-i gondolat ez: az emberek jobbítására törekszik, akkor is, ha esetleg az emberek maguk nem akarnak megváltozni. Rousseau-hoz képest azonban Lucas két ponton is a mai kor gyermeke. Egyrészt nem nyílt, vállalt erõszakkal akarja az embereket megváltoztatni, hanem a média segítségével; úgy, hogy az emberek észre se vegyék a változást. Másrészt Lucas gondolatai mögött világosan jelen van egyfajta pszichoanalitikus háttér, amely Rousseau-nál még értelemszerûen nem volt jelen.
A rendezõ ugyanis úgy gondolja, hogy a nézõk tudat alatt olyan filmeket néznének, mint a Csillagok háborúja, csak ezt elfedi a sok rossz és agresszív film és mindennapi benyomás hatása. Tudat alatt azonban mesékre vágyunk, és a Csillagok háborúja épp azért lett ennyire népszerû, mert tudat alatti vágyainkat teljesíti be. Ha meg is akarja változtatni tehát az embereket, nem önkényesen teszi azt, hanem a tudatalatti vágyainkhoz vezet vissza minket.
Bármilyen furcsa és esetleg kevéssé szimpatikus világkép rajzolódik is ki Lucas nagyívû elképzelései mögött, filmjei sikere mindenképpen õt igazolja. Nála mindenesetre valamiféle pozitív vagy legalábbis általa pozitívnak tartott szándék és átfogó koncepció van jelen, amely egy ilyen nagyságú médiabirodalom uránál mindenesetre meglepõ.
Másrészt viszont épp a Csillagok háborúja óriási financiális sikere teszi problematikussá a rendezõ filozófushoz méltó gondolati rendszerét. A gyerekek nevelése és a mese feltámasztása mellett valóban másodlagos lett volna, hogy ezzel a rendezõ pénzt is keressen? Valóban teoretikus és világjobbító szándékból rendezte filmjeit, a kasszasiker pedig csak ráadás lett volna? A beszélgetés során egy pillanatra sem tudtam szabadulni attól az alantas gondolattól, hogy ez épp fordítva van. Mindez a sok szép és jó elv talán nem más, mint egy üzleti siker utólagos igazolása.