Tudnék mesélni. Csak nem izgat már,
hogy a vízválasztó felénk esô
oldalán a puttók girhesebbek.
Hogy az élet tovaterjed a földben,
a lábon elhalt fák benépesülnek,
és a máj az önmagát emésztô
napkorongnál is fehérebb.
Mostantól találgassa más,
hogy a konyha ajtajában milyen
szavakat hallottam szerelemiszapnak.
Hogy a kuporgó állatkák közül
az ünnep következô délutánján
melyikben lett töltelék a másik,
és a szemek, amelyek egyáltalán még
követnek, akkor most kizárásos alapon
emberi vagy állati ragaszkodásra példák.

*

Nem kondoleálok. Csak érdekel,
hogy ha jelekké alakítva egy másik
rendszerben találkozunk, majd mirôl
ismerem fel. Ha térdét felhúzva
elalszik, amikor mesémet még
ki sem találom, csak betakarjam,
vagy mellé is feküdjek? Ahogy
végre felébred, és látja rajtam,
hogy egymást folytató útjaim
megint légoszlopok közt vezetnek,
tapintatosan jelzi-e, hogy elkísérne?
Indulás elôtt kicsit zavarban
még rákérdez, hogy nekem mióta
van itt tetoválás, vagy egyszerûen
csak beütik, hogy enter?

*

Ezeknek sosem elég az angyalok
karából lógó orral távozókból.
A sápadt hôsbôl, akit régi nevén
szólítanak meg az új csehóban,
és három érintésbôl megjegyez
magának egyet. Az éjszakai adásban
még ígérik, hogy diónyi madárfaj
utolsó hímje is dalol majd,
magnóra váltok. Járok egyet
a sehogy sem táguló lakásban,
és a délutáni dolgot levezetem
abból, hogy a folyónak erre
a partjára születtem. Hallom,
hogy forgolódsz, az ágy felé
kerülök, közben lecsavarom a hangot.
Leülök a kényelmetlen székre,
nézem, hogy milyen az, amikor álmodsz,
és mindjárt mondom is magamnak.

Kérjük, küldje el véleményét címünkre: holmi@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta