Utassy József
KETTEN
 
 
Én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét!
Álltál elôttem sejtelmesen,
mint egy Máriás szentkép:
én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét.
Csodára vártam csak, csodára
reggeltôl estelig.
Hetvenhetedik nôcske voltál,
a hetvenhetedik!
S én vártam a csodák csodáját,
hogy hátha megesik.
Megesett! Te estél meg, Erzsók!
Meg én, a csôdöröd.
Láttam, derül rajtunk az égbolt,
alant a föld röhög,
mert itt csak te estél meg, Zsókám,
meg én, a csôdöröd.
Hogy szidtalak! Hogy szentségeltem!
Izzott a levegô
körülöttünk, fehéren izzott,
mint nászi lepedô:
úgy káromkodtam, szinte zengett,
szikrázott az idô.
Én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét!
És most kifosztva, megrabolva:
ketten nyögjük a terhét,
s visszük, visszük a Golgotára
a keresztek keresztjét.
 
 
 
 
 
 
HA SZOMORÚ VAGY
 
 
Nézz föl a csillagos égre!
Mennyei törpe a Hold.
Választ vársz a miértre?
Törd csak, törd kobakod!
Isten elôtt soha térdre!
Gömbölyü a horizont.
Lüktet az éj, vele érd be!
Fáj a szived? Neki mondd.
 
 
LÁZCSILLAPÍTÓ
 
 
Versrovatvezetôknek
Csillapul majd a posztmodern-láz is!
Járvány hozta, az is viszi el.
Ha ki vasgolyót ültet a földbe,
várhat arra, amíg az kikel!
Én úgy gondolom, szembeötlô:
ki a dilettáns, ki a költô.
 
 
 
 
 
 
SZÉLKAKAS
 
 
El-eltûnôdöm ezen
a szélkakas emberen:
mi lesz vele, uramisten,
ha egyszer beáll a szélcsend!

---

Kérjük, küldje el véleményét címünkre: holmi@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta

---

C3 Alapítvány      c3.hu/scripta/

---