A gumicella, melyben csapkodok,
a testem. Húsban hogy legyek
szabad?
Kapálózom és mindenem
szakad;
szagod fogom, körmöm pléhen
kopog.
Téged fognálak, senki mást,
Uram: a köpésed is mézbefúlt
üröm.
Nem üthet ki a dicséret balul:
az elsõ szólam fûrészporba
hull.
Bocsásd meg, hogy megszülettem
e világra én Uram.
Testté lenni felcsörtettem
és az idõm elszurom.
Mért nem uralkodsz bennem:
- lehessen jónak lennem?
Egész álltó életünkben
legfeljebb igazulunk.
Megérjük a pénzünket,
ha
meg kell minket váltani.
Ebben a mély kárhozatban
ki mer rád kiáltani.
Lóhalálában élünk
-
de Jót Istent remélünk?
Filmünkben a gyilkos vulkán
Úr-ejakuláció.
Missa iudeorum
Felszökellnek in excelsis az elfeledettek,
gloria, a levetettek, a voltak.
Recseg-ropog a gömbölyû
retek,
emberek, szemek.
Nem hamu és por támad
föl, hanem
a halfarkú sejt.
Az ég kárpitján
anyaöl-repedés.
Befonnak mindent folyondár folyók,
megcsendül egyetlen kõ,
egyetlen halhasú villanás,
ezt az egyetlen hangfényt selymelik
lehajtott fejjel az alvók,
az ember-drapériák.
Minden elmozdul, odafent a ringó
bábok és
a szúrós napszem, a szentek
verdesése.
Fölhólyagzik, benedictus,
ellapul.
Kifacsarodik a nyál, savanyú
lé az alázat.
Csak önmagát halhatatlanul.
Hosanna.
In excelsis ez a ropogás, hasogatás.
Erõteljesen
fölfelé. Hosanna in excelsis.
Beburkolózna in Agnum Dei. Belepuhátlankodnak,
miserere nobis. Lehetséges? Nagyon,
nagyon
homok és morzsák és
dara és só a bõre alatt.
A kívánság fölhorzsolja
a szájpadlásom.
A hólyagcsend. Credo.