- töredékek -

mit is kezdhetnénk ennyi
év után mit kezdhetnénk
már külön-külön fölöslegessé
idejét múlttá és idegenné
válva jó hát elviselni inkább
e vértelen hömpölygõ lét
lassú áramlásait egy ágyba
egymás mellé bebújni egy
ágyból kelni akkor is mikor
már nem - mondod - nem
is vonzzuk nem kívánjuk
csak taszítjuk egymást

*

és lekapcsolni a villanyt
még egy utolsó pillantást
vetve aznapi mindennapi
életünkre mielõtt végleg
sötétbe borul minden és
hintázik és lebeg körülöttünk
és csak a lassan gomolygó
düh marad melynek egyértelmû
iránya és célpontja a másik
amit õ mondott amit õ
csinált vagy elmulasztott vagy
amit szétrombolni látszott

*

s a hol közelebbrõl hol
távolabbról érzékelhetõ
zajokból neszekbõl csak
az marad szétrajzó
gondolataik hátterében
hogy ott vannak egymás
mellett a vaksötétben s a
paplan alatt némán lapu-
lókat a csendjük a szótlan-
ságuk az egymást hallgatás-
sal büntetõ szándék rin-
gatja át egyre távolodó
egyenletes megszûnésbe
egymástól pár centire a
vaksötétben nem össze-
fonódva nem egymáshoz
bújva hanem távol egyik
a másiktól látszólag együtt
de valójában már teljesen
függetlenül

Mintha abba fáradtunk volna

(Tizenharmadik levél)

jó volna még ha szóba jöhetne
egyáltalán ha megbeszélhetnénk
még egyszer még egyetlenegyszer
ha elmondaná s ha elmondhatnám
a meglehetõs közönnyel a tétova
beletörõdéssel való fogadtatás
kockázata nélkül

mert nem veszett el nem tûnhetett
végleg el mindaz ami valaha még
lehetett köztünk s bár eddig minden
körülményes próbálkozás az újra-
kezdésre minden kísérletünk elbotlani
megakadni látszott minden nekilódulást
aztán makacs megtorpanás követett s
mert fellebbezni sem volt hová tiltakozni
sem volt kinél már aligha reménykedhettünk
abban még hogy ami már fékeveszett az
még valaha megfékezhetõ megállítható
hogy tán tehetünk valamit ellene hogy
tehetnénk valamit mert amúgy minden
megkérdõjelezhetõ szétzilálható
minden nekilódulás megtorpanásba
változhat át s nem az együttlét
zsibongató öröme hanem a fásultságé
az ami belep majd befed és terebélyesedik
rajtunk köztünk a tompa kábulat mint
a világban kint mint körülöttünk a
zûrzavar

Amit pislákolni vélünk látni

(Tizennegyedik levél)

elfogy lassan a fény elfogy
türelmünk tömör sötét fogja
be a valamikori színhelyeket
gaz borítja be az udvart a
rideg tárgyakat amelyek
körülvettek a kidobott lavórt
a drótra aggatott ruháink
s amit távolról még pislákolni
vélünk amit pislákolásnak
szeretnénk vélni nem is
létezik már nem is volt ezt
mondjuk minek is minek is
lett volna kinek nekem
nekünk miért hogy enyhítene
valamelyest hogy tompítaná
kicsit mindazt ami talán
tompíthatatlan

és lógnak a drótra aggatott
törülközõk pislog is tán
valami fény elérni látszik
minket felérni hozzánk
az udvarban a lóhere leve-
lein csillogva remegnek az
esõcseppek s vastag köd
omlik egy távoli völgy
szája felõl

Tartalomjegyzék | Jelenkor

http://www.c3.hu/scripta