KUKORELLY ENDRE
Átsétálunk nagyanyámmal a Ferdinánd hídon a Lehel piacra

Állj meg kicsit, ez beakadt
ide. Beleakadt ez a. Nem
látod? Várj, kibogozom. Most jó.
Jól van. Vigyázz, mert ott egy
luk. Teli van kutyaszarral az
egész. Az összes változat.
Viszont legalább nem unatkozunk. Akkor
aztán, kisebb balesetek, lekonyuló csirkenyakak,
bevásárlás-ügyek, krumpli, cipelés és
kerülgetés közt tényleg átértünk a
Ferdinánd hídon. Élmunkás híd, de
mégis, nem ez a neve.
És így hazafelé is, mindig
ugyanaz, innen nézve, a Szondyból
a baloldali járda, ezt nem
tévesztettük el. A 76-os trolibusztól
rázódott a híd. Komolyan. Dõlt
a gõz, tolattak a Hámán
Kató mozdonyházból a vonatok. Így
mentünk, és elég vidáman, ha
sütött, ha nem. Karácsonykor mindig
esett a hó. Jött fel
a gõz 38 évvel ezelõtt.
Jön fölfelé a gõz, leáll
a forgalom, a troli kifarol,
pörög a kereke a jégen,
szép fehér a Nyugati pályaudvar,
zuhog a hó Karácsony délután.
Ez volt. Kis ropogás. Magától
megy. Ropog a Ferdinánd híd.
(Budapest, 1999. január 17.)
Asztal, székek, ember, nagy egyformaság

Délelõtt két órát dolgoztam fûnyírásig,
és még fûnyírásban is valamennyit.
Aztán néztem kifelé az ablakból,
ez jó volt, csak nem
volt jó idõ. Ebédnél pont
szemben sikerült leülnöm h-val. Végre
az, vagyis hogy inkább na
végre. Irigykednek, mert pont véletlenül
szemben ülök vele. De aztán
elült onnan. Véletlenül, ez is
véletlen volt, fölállt és átült
néggyel odébb. Nem nagyon fáj,
csak lesújt (v. lyt). Ha kinézek
innen, akkor nem fáj. Valahogy
nem is bizonytalankodott. Nem bizonytalan.
Feláll, átül máshova. Azonnal elfoglalták
a helyét. Leült oda egy
másik. Leül, és egybõl belenéz
a tányéromba. Én is belenézek
az õ tányérjába. Asztal, székek,
ember, nagy egyformaság, az összes
helyet elfoglalják. Kinézek a képbõl.
Tegnap láttam az Isenheimer Altar-t,
és vettem egy futball-labdát 22
márkáért. Jól vagyok, csak nincs
levegõ, vagy van, de kevés
van. Van egy ebédlõasztal, egy
kert, egy kertész, egy csomó
õszes haj, és -h, négy
székkel odébb. Egy csomag 5
Éves Terv. Igyekszek normálisan nézni.
Mindenki irigykedik. Néhányan lövöldöznek. A
társ. kérdéseket lassan megoldják. Aztán
mind meghal. És mindent elfelejtenek.
Befûtsek vagy ne. Ma is
esett. Nem egész nap, de
mégis úgy, mintha egész nap
esett volna. Mutatják, hogy megint
mit találtak el. Mindenféléket eltalálnak.
De nem az összes bemondónõ
találja el, hogy milyen képpel
mondja be. Van egy, az
mindig kicsivel korábban mosolyodik el.
Aztán az idõjárásnál már belejön.
Rossz, de vidám. Bemondja, hogy
esett az esõ. Aztán sport.
Este kijöttem egy unalmas elõadásról.
Angol nyelvû. A legváratlanabb helyeken
foglalnak el. Nem pont én
vagyok az, akinek megfelel így.
(Stuttgart, 1999. május 14.)

Emlékszem, ahogy felhúztam a szemöldököm

Este, lehet, hogy tényleg késõn,
lementem kenyérért a közértbe. Éppen
akkor ráncigálták le a redõnyt.
A pékség már biztos bezárt,
azt meg se néztem. Elsétáltam
az Izabella sarkáig, ott van
egy éjjel-nappali, de az
is zárva volt. Emlékszem, ahogy
felhúztam a szemöldököm meglepetésemben. Szoktam
én így felhúzni? Megnéztem magam
a kirakatban, az jutott eszembe,
hogy megnézem magamat. A kirakat
elõtt álltam, az ujjammal feltoltam
a homlokomon a bõrt, néztem
a ráncokat. De nemigen látszott
semmi, túl sötét volt. Lekapcsolták
a lámpákat. Ez most már
lehet, hogy nem, de az
is lehet, hogy így megy.
Kicsit azért mégiscsak láttam belõle.
(1999. január 5.)


Kérjük küldje el véleményét címünkre: jelenkor@c3.hu

tartalom | keresõ | scripta | c3

http://www.c3.hu/scripta
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
KUKORELLY ENDRE

 

Átsétálunk nagyanyámmal a Ferdinánd hídon a Lehel piacra

Állj meg kicsit, ez beakadt
ide. Beleakadt ez a. Nem
látod? Várj, kibogozom. Most jó.
Jól van. Vigyázz, mert ott egy
luk. Teli van kutyaszarral az
egész. Az összes változat.
Viszont legalább nem unatkozunk. Akkor
aztán, kisebb balesetek, lekonyuló csirkenyakak,
bevásárlás-ügyek, krumpli, cipelés és
kerülgetés közt tényleg átértünk a
Ferdinánd hídon. Élmunkás híd, de
mégis, nem ez a neve.
És így hazafelé is, mindig
ugyanaz, innen nézve, a Szondyból
a baloldali járda, ezt nem
tévesztettük el. A 76-os trolibusztól
rázódott a híd. Komolyan. Dõlt
a gõz, tolattak a Hámán
Kató mozdonyházból a vonatok. Így
mentünk, és elég vidáman, ha
sütött, ha nem. Karácsonykor mindig
esett a hó. Jött fel
a gõz 38 évvel ezelõtt.
Jön fölfelé a gõz, leáll
a forgalom, a troli kifarol,
pörög a kereke a jégen,
szép fehér a Nyugati pályaudvar,
zuhog a hó Karácsony délután.
Ez volt. Kis ropogás. Magától
megy. Ropog a Ferdinánd híd.
(Budapest, 1999. január 17.)
Asztal, székek, ember, nagy egyformaság

Délelõtt két órát dolgoztam fûnyírásig,
és még fûnyírásban is valamennyit.
Aztán néztem kifelé az ablakból,
ez jó volt, csak nem
volt jó idõ. Ebédnél pont
szemben sikerült leülnöm h-val. Végre
az, vagyis hogy inkább na
végre. Irigykednek, mert pont véletlenül
szemben ülök vele. De aztán
elült onnan. Véletlenül, ez is
véletlen volt, fölállt és átült
néggyel odébb. Nem nagyon fáj,
csak lesújt (v. lyt). Ha kinézek
innen, akkor nem fáj. Valahogy
nem is bizonytalankodott. Nem bizonytalan.
Feláll, átül máshova. Azonnal elfoglalták
a helyét. Leült oda egy
másik. Leül, és egybõl belenéz
a tányéromba. Én is belenézek
az õ tányérjába. Asztal, székek,
ember, nagy egyformaság, az összes
helyet elfoglalják. Kinézek a képbõl.
Tegnap láttam az Isenheimer Altar-t,
és vettem egy futball-labdát 22
márkáért. Jól vagyok, csak nincs
levegõ, vagy van, de kevés
van. Van egy ebédlõasztal, egy
kert, egy kertész, egy csomó
õszes haj, és -h, négy
székkel odébb. Egy csomag 5
Éves Terv. Igyekszek normálisan nézni.
Mindenki irigykedik. Néhányan lövöldöznek. A
társ. kérdéseket lassan megoldják. Aztán
mind meghal. És mindent elfelejtenek.
Befûtsek vagy ne. Ma is
esett. Nem egész nap, de
mégis úgy, mintha egész nap
esett volna. Mutatják, hogy megint
mit találtak el. Mindenféléket eltalálnak.
De nem az összes bemondónõ
találja el, hogy milyen képpel
mondja be. Van egy, az
mindig kicsivel korábban mosolyodik el.
Aztán az idõjárásnál már belejön.
Rossz, de vidám. Bemondja, hogy
esett az esõ. Aztán sport.
Este kijöttem egy unalmas elõadásról.
Angol nyelvû. A legváratlanabb helyeken
foglalnak el. Nem pont én
vagyok az, akinek megfelel így.
(Stuttgart, 1999. május 14.)

Emlékszem, ahogy felhúztam a szemöldököm

Este, lehet, hogy tényleg késõn,
lementem kenyérért a közértbe. Éppen
akkor ráncigálták le a redõnyt.
A pékség már biztos bezárt,
azt meg se néztem. Elsétáltam
az Izabella sarkáig, ott van
egy éjjel-nappali, de az
is zárva volt. Emlékszem, ahogy
felhúztam a szemöldököm meglepetésemben. Szoktam
én így felhúzni? Megnéztem magam
a kirakatban, az jutott eszembe,
hogy megnézem magamat. A kirakat
elõtt álltam, az ujjammal feltoltam
a homlokomon a bõrt, néztem
a ráncokat. De nemigen látszott
semmi, túl sötét volt. Lekapcsolták
a lámpákat. Ez most már
lehet, hogy nem, de az
is lehet, hogy így megy.
Kicsit azért mégiscsak láttam belõle.
(1999. január 5.)


Kérjük küldje el véleményét címünkre: jelenkor@c3.hu

Tartalomjegyzék | Jelenkor

http://www.c3.hu/scripta
 

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/