How to be a dandy in an age of mass culture?

Néha meglepõen sima út vezet skandalumtól kultuszkönyvig. Gerard Reve elsõ regénye a negyvenes évek végén még tisztességes port kavart Hollandiában, késõbb istenkáromlásért is beperelték az írót - mára Az esték az irodalmi kánon részévé vált és iskolai kötelezõ olvasmány. Reve pedig a maga hetvenöt évével élõ klasszikus: hazájában tavaly decemberben indult életmûkiadása 2001-ig tart.
Kollégája, Herman Brusselmans a flamand irodalom "szép ifjú fõistene": az angry young Belgiansként aposztrofált írógeneráció hiperaktív tagja, olykor botrányos felolvasóestek és irodalmi performanszok gyakori résztvevõje. Bár A férfi, aki munkát talált nem elsõ kötet, a nyolcvanas évek közepén rögtön zajos siker koronázta Az esték flamand "kistestvérét".
Mindkét könyv a kozmikus unalom regénye, mely elsõ nekifutásra nem ígérkezik túl szórakoztató témának, ám a kettõbõl egy regény határozottan szórakoztató. A másik pedig alapmû.

Gerard Reve Az esték kel a Semmi könyvét írta meg, amely saját állítása szerint "a Biblia és a telefonkönyv kivételével minden más könyvet feleslegessé tesz"... Bár a regény elolvasása után legszívesebben tényleg e kettõ egyikéhez nyúlnánk, vegyük elõ inkább Brusselmanst, hogy jó vége legyen a napnak.
Hosszú napok múlnak el meglehetõsen lassan Az esték lapjain. Tíz nap és tíz este (anti)hõse Frits van Egters: jön, megy, figyel, kommentál, éjjel "rém>álmodik", reggeltõl az óramutatót bámulja. Betéve tudja és gyûlöli szülei percre kiszámítható napirendjét, a szürcsölést, slampos apját ("Miért nincs ezen az emberen ing?"), a rádiókapcsolgatást, a szénhordást. Csekély számú barátjával kedvenc idõtöltése az idõ töltése , különbözõ betegségek és testi folyamatok kitárgyalása, morbid viccek és horrortörténetek mesélése, az elmúlás és a kopaszság fürkészése, a "gusztustalan, de csodálatos" dolgokban való eszelõs vájkálás. A tizedik estére már mi is bennfentesként mozgunk a van Egters-ház fojtó levegõjében, minden döcögõ perccel el tudunk számolni, holott a falakon kívül éppen szilveszter éjszaka zajlik. A karácsonyi történet, mely minden szakrális elemet nélkülöz, Istenhez szóló újévi fohásszal és a "szenvedéstörténet" záróakkordjaként halvány újjászületés-képzettel végzõdik ("Megláttatott - mormolta -, nem maradt észrevétlen") - ez utolsó este pedig rémálom nélkül ér véget.
A regény erõssége az a narrációs technika, amely végig a klasszikus irónia-metódusra, kimondott és kimondatlan divergenciájára épít ("- Hülyén áll ehhez a sapkához ez a kabát? - kérdezte. ¯Te jó isten - mondta magában Frits -, micsoda összeállítás. - Csinos, egyszerû viselet - mondta -, jól is áll neked. Szolid és nem rikító.") Valamennyi beszélgetés funkciója az idõ kitöltése, a kínos csend elkerülése ("Gyorsan, gyorsan - mondani valamit...", "Ez a téma kitart legalább egy negyedóráig...", "Mindjárt otthon vagyunk - még ki kell találnom néhány megfelelõ mondatot..."), miközben állandó belsõ monológ reflektál a (semmitmondó) mondottakra és történtekre. Frits gondosan ügyel minden szavára, minden szófordulatot elõre eltervez, legszívesebben gondolatban is mindent definiálna, osztályozna, kategorizálna: "A szemölcs, mi is a szemölcs? Adjunk csak egy jó, precíz meghatározást! Minek jártam iskolába, ha még erre se vagyok képes?"
Ez az állandóan bekapcsolt kontroll, kordában tartott agymûködés, görcsös önvizsgálat és folytonos diagnózis-késztetés a Cukor Kékség Ferijének "testigazgató" Terminátor-figuráját is felidézi, nem nélkülözve annak moralizáló-ironizáló didaxisát sem. A figura kimondva és kimondatlanul egyfajta doktor-szerepbe helyezkedik, s ha nincs más páciens (szó szerint is: tûrõ, elszenvedõ fél), maga felé fordul figyelme. A gyakran felbukkanó narcisztikus szimbólum, a tükör a hiányzó "másikat" is helyettesíti, "aki" - egy elítélt, majd bûnei alól felmentett plüssnyúllal egyetemben - a diagnoszta fennhangon közzétett ítéleteit kénytelen "végighallgatni"....
A többi szereplõtõl való távolságot és kontrasztot növeli, hogy Frits nyelve a végletekig mesterkélt: állandóan idegen regiszterek között mozog, váltogatva a Biblia, az orvosi enciklopédia, a meteorológia vagy a média vendégszövegeit. Klisék, rigmusok, mondókák, tudományos szócikkek és reklámszövegek cinikus kavalkádja építi ezt az elidegenített szólamot, mely legtöbbször feltûnõen ünnepélyes és formális - "Kérem, akceptálják nyomatékos bocsánatkérésemet!" és hasonlók. Amit pedig nem mond ki, (lényegében semmi fontosat), az harsányan szimbolikus rémálmaiban gyötri minden éjjel.
A regény metaforikus szerkezete lassan folyó percekbõl, órákból, napokból, sivár szobákból, házakból és utcákból hatalmas, mozdulatlan tablót épít; olyan világot, melynek koordinátái közt a triviális a patologikussal fonódik össze, s melyre katarzis és viszolygás egyként természetes olvasói reakció.

A Reve-regény botrányos nihilizmusa negyven év múlva bájos spleenné szelídül Herman Brusselmans kötetében: Louis Tinner, egy brüsszeli hivatal magányos könyvtárosa mindent megtesz azért, hogy ne nagyon zaklassák az olvasók. Nyugodtan cigarettázva és sörözgetve a helyén mindig kivár hat-hét telefoncsörgést és kopogást ("Valami belül..., villant át az agyán, valami mélyen a lelkemben... azt súgja, hogy ne válaszoljak erre a hívásra. A két füléhez szorította a tenyerét."), az ajtón Belépni tilos tábla, de egyébként is gyakran bezárkózik vagy félnapokra eltûnik az irodaházból. A könyvtári állományt és a néha-néha célt érõ olvasókat egyként tiszteli:
"Tovább sétálgatott a polcok között, és hirtelen a kezébe vett egy könyvet. - Hm - mormolta -, szépen megírt munka, melybõl nem hiányzik a szükséges fanyar humor. Ügyesen összeollózta. Ez az ifjú szerzõ (...) megérdemli, hogy tovább kövessük lépéseit az irodalom rögös útján. - Kitépett egy lapot a könyvbõl, összegyûrte, és bedobta egy polc alá. - Akinek panasza merül fel irodalmi mûveink oldalfûzését illetõen, legyen szíves három példányban hozzám fordulni. Kilenctõl tizenkettõig, vagy kettõtõl ötig. Köszönöm."; vagy: "- Simenon tulajdonképpen nem is író, nem tudta? Konyhakertész egy vontatóhajón. Az unokahúga írta az egész életmûvét. Vagy valamelyik a tízezer nõje közül, mittudomén. Annyira fárasztó ez az egész. A fáradtság elsõsorban itt jelentkezik, ni... Louis két ujjal megmasszírozta a fejét a két szemöldöke fölött. - Itt. És most jobb, ha elmegy. Ebben a könyvtárban nincs elég hely kettõnk számára."
Állandó elidegenítõ belsõ monológ itt is a narráció és az irónia eszköze; visszatér néhány revei toposz, mint az idõ nehézkes pergetése és a kommunikáció fenntartására tett kísérlet állandó kudarca ("A beszélgetésnek nem szabad megszakadnia. Mert ha megszakad, jön a hallgatás"). Louis szólamának építõelemei szintén jobbára reklám- és dalszövegek, szleng szófordulatok, nyelvi klisék, s részben a könyvtár szövegvilága - mindazonáltal meg sem közelíti a Frits van Egters-i kaleidoszkópszerû nyelvet.
Bár A férfi, aki munkát talált , szándékoltan vagy sem, de voltaképpen Az esték "továbbírásának" tekinthetõ, a számos hasonlóság ellenére a szerzõ nem imitálja a többszörösen "dupla fenekû" revei regényt. Az esték spirituális, keresztény-mitikus rétege majdnem nyomtalanul felszámolódik, ami pedig Revénél "húsbavágó", itt egyfajta parodisztikus visszfény. Louis állandó önvizsgálatát (a tükör nála is nagy szerepet kap) és hipochondriáját jobbára az unalom gerjeszti, s Frits elfojtott agresszivitása is legfeljebb nonkonform lazaság és arrogancia. (A könyvön viszont röhögni lehet, meglehetõsen sokat, nem utolsó szempont.) Brusselmans ügyes trouvaille-ja, hogy míg Frits van Egters munkaidejérõl semmit sem tudunk meg (csupán egyszer tesz említést róla: "Hivatalban dolgozom. Aktákat szedegetek ki a szekrénybõl. Ha kivettem, visszarakom. Ennyi."), Louis Tinnerrel csak munkaidõben találkozunk. A derék könyvtárost azonban hamarosan elbocsátják, senki sem vevõ humorára, s a cinikus próféta, a "magányos vándor" a brüszszeli utcán végzi: "...Azt hiszem, Louis még életben volt. A szavak, amiket motyogott, érthetetlenek voltak, de hogy fontos szavak voltak, abban biztosak lehetünk."

Érdekes és zavarba ejtõ konstelláció, hogy a holland-flamand irodalomból egymást követõ generációk kultuszkönyvei, ráadásul a modern nárcizmus "ikerregényei" csaknem egyidõben jelentek meg magyarul. S azt hiszem, immár lehetetlen bármelyiket nem a másik "felõl" is olvasnunk, annál is inkább, mert ötven év (és Brusselmans) után talán már Reve is kevésbé sokkoló olvasnivaló: inkább izgalmas és (idõ)igényes kaland, egyszóval jó kis idõtöltés . Ezt a szokatlan kalandot teszik a magyar olvasó számára is teljessé a kitûnõ fordítások, melyek remekül birkóznak meg a két regény stílusbravúrjaival és nem mindennapi humorával.

Tartalomjegyzék | Jelenkor

http://www.c3.hu/scripta