ÜDVÖZLET LAPPFÖLDRÕL

A nyugati kultúrák más kultúrákat magukhoz viszonyítva értékelnek. Így azok primitívek, kezdetlegesek. A más kultúrkörben élô népek primitív népek, s e népek szellemi termékei primitív alkotások. Hosszú idô eltelt azóta, hogy a nyugati kultúra felfedezte: tányér alakú a Föld. Ma már csak mosolyogni lehet rajta.

Ultima thule valóban távoli ország. A kékellô hegyek, a hosszú, nyomasztó félhomály, és a nyáréjszakák mesés napfénye. Mindenesetre átkozottul hosszú idáig az út, legalábbis Helsinkitôl. Hosszabb, mint Teneriféig.

A tájékozottabbaknak talán valamivel ismertebb, ha a történetben megemlítjük Lappföldet, a Sarkkörön túli helyet, hol még emberek élnek e nyomorúságos végeken, kicsiny tôzegkunyhókban tengetve életüket napról napra a természet csodáiból. A kíméletlen körülmények miatt azok az emberek aprók és csenevészek, füsttôl elvakított szemük zavarosan vizenyôs, lábuk görbe az angolkórtól, hajuk durva, merev és fekete, bôrük vöröslôen sötét, ami még sötétebbnek fest a naptól és a piszoktól.

Aki pedig ott él, az a munkanélküliség fészkének ismeri e vidéket, ahonnan az emberek Svédországba költöznek vasércet bányászni, vagy délre háztartási alkalmazottnak, mindenesnek. Mintha ott, Lappföldön, nem lehetne élni.

Talán lehetne adni nekik valamit.

Könyöradományt a felvilágosult, nemes lelkû emberektôl.

Használt ruhákat.

Esetleg pénzt is.

Biztosíték a lelkiismeret elhallgattatására.

„Elhallgattatására?”

„Hisz Lappföld kap segítséget. Folyamatosan.”

„Olcsóbb lenne az egész népességet átköltöztetni délre, legalább sikeres munkára lenne valami esély, a többit meg szociális gondozásba vehetnénk. Hiszen a világ legfejlettebb országai közé tartozunk. Mi és a többi skandináv ország képviseljük a világ lelkiismeretét.”

„Gondold jól meg, hogy mit beszélsz! Így fejezed ki a háládat?”

Mindenesetre megpróbálok gondolkodni. Amennyire csak képes vagyok ezzel a kis primitív agyammal.

Lám, milyen célszerûen elrabolták tôlünk a földünket, és átváltoztatták állami tulajdonná, turistákévá, közös üdülô területté. És, mintha csak a biztonság kedvéért, még mindig irtják az erdôket, hisz a csupaszra tarolt területeken nem lehet megélni. Duzzasztógátakat építenek, hogy felboruljon a természet egyensúlya, így a lappok megláthatják, hogy ki is itt az úr. De ez sem elég tulajdonjoguk bizonygatására, földjeinket rénlegelôknek eladják, nekünk. Azaz a kicsiny kis primitív agyammal fel kellene végre már fognom, hogy a föld az államé, a lappok pedig csak csavargók e kopár vidéken.

„Lappok – hisz az egy kihalóban lévô törzs.”

Igen, annak kiáltották ki már jó régen, és hogy hogy nem, a halál ôket nem akkor gyûjti be, mikorra a világvégét jósolták.

„Nana, még anyanyelvük, sôt hazájuk sincs!”

És valóban, igazi intelligenciát tükröz a bájosan, szájat csücsörítve, kisujjat egyenesen feltartva nekem szegezett kérdés: „Ön valóban beszél finnül...?”

Sajnos, beszélek finnül. Méghozzá lényegesen jobban, mint a finnt meglehetôsen jól beszélô déliek. És képes vagyok gondolkodni is e nyelven. És írni is. Mindezen kívül szôke vagyok, majdnem „valkeapää”, fehér fejû... Tanultam is valamicskét. De legfôképpen illôen tudom használni a kultúrszavakat, legalábbis úgy, hogy ne kelljen hiába számra venni a fene nevét.

Aprónak éppen apró vagyok, de az alakom csinos, és a lábaim is egyenesek. Színesen öltözködöm, sôt mi több, jóképû vagyok. Fellelkesülve akár lágy, éneklô finn nyelven is elbeszélgetek, talán nem csoda, ha a felvilágosult és okos hölgyek férfiúi mivoltomra is kíváncsiak.

„Istenem, vajon az övé milyen lehet...”

Igen, csak egy primitív néphez tartozom, énekem is csak valamiféle jojkázás. És annyira az isten háta mögött élek, hogy nincs arrafelé semmi, se színház, se opera, sôt még angol WC sem.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu