IVETA GERASZIMCSUK
SZÉLSZÓTÁR

Abszolút idõ - Idõ, amely mindenféle ciklusoktól függetlenül létezik, amelyben azonban a végtelen univerzum különbözõ részein lejátszódó minden lehetséges ciklus, jelenség és esemény egymással összefüggésbe hozható lehetne. A modern fizika, amely tehetetlennek bizonyult az univerzumbeli események pontos egymásra következésének meghatározásában, kételkedik az A.I. fogalmában, amelyet mind az anemofilek, mind a kronisták használatában gyakran elõfordul. A kronisták nézete szerint az ÓRÁS kell hogy rendelkezzék az AI-vel, mert tökéletes pillantásával képes egyszerre látni az egész univerzumot. Az anemofilek klasszikus ellenérve az ismert helyre támaszkodik Grigorij Vetyer 5. könyvébõl: "Ha az ÓRÁS valóban tökéletes, akkor õ képes az egész örökkévalóságot egyszerre látni és mindent, ami benne történt, történik és történni fog. Az ÓRÁSnak nem kell idõ, csak a tökéletlen lényeknek van rá szükségük. Az ember köztudottan csak korlátozott számú dolgot képes egyszerre észlelni. Feltehetõleg ezen az idézeten alapul a következõ, Einsteinnek tulajdonított tétel: "Számunkra, fizikusok számára a múlt, jelen és jövõ közti különbség csupán illúzió, bár nehéz tõle megszabadulni."

Anemofilek (görög anemos - „szél", phileo -„szeretek") - eredetileg szélimádó az antik Görögországban. Tágabb értelemben mindenki, aki számára létezik a jövõ múlt nélkül. Az A. mindig jobban szeretik ha van szél, mint ha nincs, legyen szó akár a legnagyobb viharról. Az A. mindig örömmel fogadnak minden változást, még ha ez nem jelent is javulást.

Az A. Társaságát az i.e. 3. században alapították a Kronos-Társaság (a kronisták) ellensúlyozására. Eredetileg vallási egylet volt, az A. a szeleket imádták - Boreasztól Apheliotészig. A késõbbiekben a társaság fokozatosan más tevékenységi területre állt át, mivel sok követõre találtak. A Társaság statútumában (a keletkezés ideje ismeretlen) a következõket rögzítették: „Anemofilnek számít az olyan ember, aki korra, nemre, gondolkodásmódra vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül meg akarja változtatni az életét, anélkül hogy erre múltbeli körülmények késztetnék, és aki olyannak tartja magát, mint a szél, amely mindig változást hoz. Igazi anemofilnek tartható az olyan ember is, aki sosem hallott a társaságunkról, de az eszméit követi."

Az A. minden civilizáció elengedhetetlen részét képezik, de koncentráltságuk a különbözõ létszférákban egyenlõtlenül oszlik el. Az A-et két csoportra osztják: passzív és harcias A-ra. Az A. közül kerülnek ki mind a jövendõmondók. Megállapították, hogy felkelések idején megnõ az A. száma, ami nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a kronisták egy része átlép az A. táborába. Békeidõben ez fordítva van. Ezért van az például, hogy az alapvetõ mûvek, az enciklopédiák és a szótárak a társadalmi stabilitás idején keletkeznek. Bizonytalan, hogy ez a megállapítás a Szélszótár ra is érvényes-e.

Aol barlangok (szélbarlangok) - Barlangok, amelyekben természetes szellõzés van, és amelyekben minden feltétel adva van ahhoz, hogy a szelet hallani lehessen. Az A-beli hanghatások kutatásával sok tudós foglalkozott. A legismertebbek Haddock tanulmányai. Az A-beli hanghatás érdekes koncerttermek tervezõi számára is.

Általános törvények elmélete - elmélet, amelyet anemofilek egy csoportja dolgozott ki a 19. században. E logikusan felépített elmélet szerint ugyanazok a törvények, amelyek a természetbõl (azaz az ÓRÁStól) erednek, hatnak ugyanúgy mindenre - a kémiai folyamatokra, a szelekre, az organizmus, a gondolkodás és egészében az emberiség fejlõdésére. Ez a tétel, amelynek helyességében egyes anemofilek 1-es meggyõzõdési fokozattal hittek, rémületbe ejtette a jövendõmondókat. Mert ha a megfelelõ tudományos vizsgálatok következtében mindenki tudomást szerezne az általános törvényekrõl, (és az Á. megalkotói éppen erre szólítottak fel), akkor az egész Program és kiváltképpen a jövõ ismertté válna. Legalábbis éppolyan sikeresen vagy sikertelenül „láthatnák" át az emberek a jövõt, ahogyan a múltat „átlátják". A múlt, jövõ és jelen különbsége eltûnne, és a jövendõmondóknak nem volna mivel foglalkozniuk.

De a jövendõmondók megnyugodhattak. Elõször is az Á. megalkotói idõvel sokat veszítettek a tekintélyükbõl, mivel egy sor militáns anemofil megpróbálta az Általános Törvények mûködését felgyorsítani a világban és különösen Kelet-Európában, ami számos felkeléshez vezetett. Másodszor abban a pillanatban, amikor megfoghatóbbá vált az Általános Törvények elismerésének lehetõsége, kiderült, hogy az ember valójában sem a jövõjét, sem a Programot általában nem szeretné megtudni. A jövõ ismerete megfosztaná az önálló választástól, de legalábbis az önállóság illúziójától. Ehhez járul Boldog Bezimjanszkij szerint, hogy "az emberre jellemzõ, hogy a végtelenségig reménykedik abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak... Az ember egyszerûen nem tudja, hogy ez a világ mindazzal, ami benne volt, van és lesz, a lehetõ legjobb. Mert nem tehet mást, mint hogy megfeleljen az ÓRÁS akaratának, különben az ÓRÁS nem volna mindenható. És az ÓRÁS akarata, mint minden tulajdonsága, tökéletes."

Érdekes Haddock véleménye is: „Az Á-ben nincs hely az emberi boldogság számára, és nincs recept a boldogulásra. Igyekszik mindent tudtul adni, és a világot arra kényszeríteni, hogy ennek a közismert forgatókönyvnek megfelelõen fejlõdjék. Az élet értelmének önálló egyéni keresése itt ki van zárva. Az embernek lényegénél fogva gyûlölnie kell az Á-t és a Program ilyen irányú értelmezését, mert ez esetben a Program mûködhet nélküle mint egyén nélkül is. Szerencsére még kereshetjük az élet értelmét. Bármi jusson is eszünkbe, a Program nincs feltárva, az Á. nincsenek eléggé kidolgozva még ahhoz sem, hogy a látszólag legegyszerûbb dologgal megbirkózzanak, - elõre megmondják egy juharlevél röppályáját a szélben."

Boldog Bezimjanszkij (szül. 1950 Kujbisev, ma Szamara) - orosz történész és filozófus. Valódi nevének elhallgatását kérte a Szélszótárban. Hosszú ideig foglalkozott az antik Görögország történetével és építészetével. Kutatásai során dolgozta fel az anemofília tanait, és 1968 óta "igazhitû anemofil"-nek vallja magát. Résztvett egy expedícióban Líbia délnyugati részén, ahol feltehetõleg Garamantida feküdt. Egy sor filozófiai munka szerzõje, amelyek rendkívül érdeklõdésre találnak a világ minden anemofílja körében. A legismertebb a Willem Wawydwerelddel folytatott levelezése.

Bolond szél - olyan szél, amely negatív hatással van az emberekre, gyakran vált ki kedvetlenséget és szorongást. A világban mindenütt ismerik különbözõ neveken (pl. battikoloa kassan néven Ceylonban, mint vente rocho t Rio de Janeiróban). A jelenség természete tisztázatlan, de bizonyíthatóan megállapították, hogy B. vagy egyszerûen erõs szél esetén emelkedik a bûnözések és az öngyilkosságok száma.

Doktor - szél, amely az emberi pszichére és az egészségre rendkívül jótékony hatást mutat. Feszültségoldó és megnyugtató hatása van. A világon mindenütt ismeretes.

Eleve meghatározottság - a Program megváltoztatásának lehetetlensége.

Az E. kérdése az egyik legfontosabb az emberiség által meg nem oldott kérdések között. Az E.-ról írtak a kronisták és az anemofilek is.

„Az E. eszméje - elmélkedett Grigorij Vetyer - elkerülhetetlenül ahhoz a gondolathoz vezet, hogy az ember hajlamos a saját boldogtalanságát és szerencsétlenségét valaki másra, végsõ soron az ÓRÁSra hárítani. Azt lehet mondani, hogy az ember az idõ feletti tehetetlenségre ítéltetett - talán azért, mert a múltat nem tudjuk megváltoztatni. De valamikor az, amit ma múltnak nevezünk, jövõ volt, és a változatok végtelenségébõl, amelyeket az ÓRÁS elõre látott (ld Grammatikai idõ , a Szélszótár megjegyzése), az ember maga választ ki egyet. Egy ilyen hipotézis iróniája azonban abban áll, hogy e végtelen számú változatok között található az is, amely a báb szerepére ítél minket az Õ kezében. Következésképpen fejtegetéseink egy lépéssel sem vittek közelebb az E. kérdésének megoldásához."

Emléknapok - napok, amelyeket egyik-másik múltbeli esemény kapcsán ünnepelnek meg. A Naptár általi szabályozásnak vannak alávetve. Az a hagyomány, hogy az E-t valamely csillagzat jegyében ünnepelik, az emberi természet bizonyos sajátosságait jelzi. A kronisták azért ünneplik az E-t, hogy ily módon közeledjenek a múlthoz. Az anemofilek ezeknek a dátumoknak a megünneplését olyasminek tartják, amirõl a jövõben a meggyõzõdés magas fokán kell majd beszélni. Mind a kronisták mind az anemofilek tájékozódási pontoknak tekintik az E-t, és joggal. Mivel az ilyen tájékozódási pontok megteremtése nem okoz nehézséget, az E. száma állandóan növekszik, különösen, ha ugyanazt az eseményt egyidejûleg ünneplik különbözõ csillagzatok ciklusaira épülõ naptárok szerint, mint Indiában. A legfontosabb E.-nak az újév számít, amely bizonyos mértékig az Idõ kezdetének évfordulója.

Éneklõ híd - híd az Elbán Lauenburgban (Schleswig-Holstein), acélszerkezet, déli szélnél aolhangokat ad. Kitûnõ tájékozódási pont. Az É. hangjait rögzítõ kazettát õrzik Boldog Bezimjnszkij fonotékájában az aol barlangokban és az antik és az új világ olyan különbözõ kultikus építményeinek hangjaiból készített más felvételekkel együtt, amelyeket szintén a szelek szólaltatnak meg építészek és szobrászok tervei szerint.

Fata Morgana - olasz tündér, a káprázat patrónusa (ld F.M. 2)

2. Optikai hatás, amelyet sokszor a szél vált ki (pl. az odavivõ szél a Volga-vidéken, a Chamsin Arábiában, Garamantida szelei). A F.M., mint minden káprázat, jól szemlélteti Platón filozófiáját és Lobacsevszkij geometriáját. Az elõbbihez elég az ideák világára emlékeztetni, amelyek az antik filozófus tanítása szerint számunkra tapasztalatilag már ismert dolgok formájában vetülnek ki a ebbe a világba (eredeti és másolat viszonya). Ami Lobacsevszkij geometriáját illeti, a F. M. sosem jöhet létre, ha a fénysugár, amely a leginkább megközelíti az ideális egyenest, nem torzul el.

3. Az irodalmi-tudományos misztifikáció klasszikus példája, amelyet Grigorij Vetyer, az anemofília apostola alkotott. A misztifikáció olyan jól sikerült, hogy csak a 19. században leplezõdött le, aminek sem az anemofílek, sem a kronisták nem örültek. Grigorij Vetyer ábrázolása szerint F.M. (valódi nevén Francesca Teresa Terzelli) 1359-ben született Palermo egyik elõvárosában elszegényedett, de nemesi családban. Ezt követte egy boldogtalan szerelmi história, idegen földre távozás és a kolostorba vonulás Katharina néven (a német Alpokbeli) Héthegyek Minden Szentek kolostorában.

//Grigorij említi, hogy Francesca / Katharinára, aki gyermekkorában latinul tanult, szerencsétlen módon nagy hatást tett Abélard és Héloise levelezése. Egyes kutatók késõbb megjegyezték, hogy valószínûleg Vetyer maga állt a Katasztrófáim története hatása alatt, és õ volt az, aki Katharinát rávette, hogy filozófiát, ógörögöt és más nyelveket tanuljon, és ettõl kezdve a „F.M." álnév alatt írjon (ennek az álnévnek a megválasztásában az igazhívõ katolikusból már kiérzik az eretnek). F.M. talált egy lehetõséget (Grigorij elhallgatta, milyet), amelynek segítségével tanulmányai végül kijutottak a kolostor falain kívülre. Ezek a tanulmányok számos kéziratos másolatban forogtak közkézen a legtöbb német és itáliai városban, és még Franciaországot is elérték. F.M. elgondolásait minden kronista alkalmazta, aminek az anemofilek persze nem örültek. Vetyer megerõsíti, hogy 1410-ben utóbbiak segítségével derítették ki, ki rejtõzik a F. M. álnév mögött (sokat segített ebben a kolostor apátnõje, aki gyanúsnak találta, milyen mértéktelenül sok gyertyát használ a tiszteletre méltó matróna). F.M.-t, ahogy ez szokás volt, (a katár és a kronista) eretnekség, istenkáromlás és boszorkányság vádjával illették, és azt követelték, tagadja meg mindazt, amit leírt. Vonakodás nélkül megtagadta F.M. még azon a napon az értekezéseit. Megintcsak Grigorij tanúsága szerint egy négy évvel késõbb F.M. neve alatt megjelent könyvben a következõ gondolat szerepelt: „Meggyõzõdésükért csak azok halnak meg, akikben nincs meg a meggyõzõdés. Szentek és eretnekek, akik életüket adták a tanaikért, elsõsorban saját maguknak bizonyították, hogy valóban hisznek. De az igazság nem szûnik meg igazság lenni akkor sem, ha nem ismerik fel vagy ha megtagadják. Az ÓRÁS a tanúm."

F.M. 1423-ban halt meg a Minden Szentek Kolostorában, ott is temették el.

Évszázadokon át olyanok használták F.M. érveit, akik meg akartak szabadulni a jövõtõl. Közben sokszor egyik fél sem vette észre, hogy bálványuk munkáiban olyan gondolatok vannak, amelyek egyenesen lázadnak a kronizmus és nem kevésbé az anemofília ellen.

Felkelés - idõszak, amelyben minden másként zajlik, mint a megszokott életben.

„Az emberre jellemzõ, hogy azt reméli, nem lesznek felkelések" - írta Grigorij Vetyer. „Elenyészõen kevés olyan anemofíl létezik a meggyõzõdés magas fokán a többi ember között, akik hozzászoktak, hogy az idõt egyenletesnek észleljék, mint egy teve járását: találkozókat beszélnek meg, ünneplõ ruhát választanak az emléknapok megünneplésére, és pénzt tesznek félre gondolva ‘a jövõre’. Annak ellenére, hogy az idõ mindenkinek megmutatja, hogyan tud folyni, menni, szaladni és repülni - egy pillanat néha az örökkévalóságig tart, máskor észrevétlenül elrepül egy év. Nem kell feltétlenül latinul tudni és Tertullianusnál olvasni ‘az emberi idõrõl’. Bár a szent atyák tanulmányozása természetesen kívánatos."

Egy F. idõszakát és a tervek meghiúsulását nevezik az emberek „elveszett idõnek" vagy „nehéz idõknek". A megszokott tájékozódási pontok elvesztésével erõsen csökken az embereknek a jövõvel kapcsolatos meggyõzõdési foka, az ember csak a jelenre gondol.

Garamantida - ország, amely valahol a mai Líbia délnyugati részén volt található, más szóval az antik civilizáció peremén. G-rõl csak töredékes bizonyítékok maradtak fenn. Így Hérodotosz és utána más szerzõk is arról számolnak be, hogy a bikák ebben az országban hátrafelé jártak. Az állatok eme különös viselkedésmódjának oka tisztázatlan. A bikák nehéz szarvával, ahogy Hérodótosz írta, ez aligha magyarázható. Valószínûbb, hogy egy szél késztette a bikákat arra, hogy visszafelé menjenek (ld Ökörkorbács)

A 20. században erõsen megnõtt a tudósok érdeklõdése G. iránt. Fölfedezték, hogy G. esetében egy elég magas fejlettségi színtû országról volt szó. Eme ‘afrikai Atlantisz’ kialakulásának és bukásának okai mégsem világosak. G. kutatásával foglalkoztak kronisták és anemofílek is (bár utóbbiaktól általában távol áll az ilyen fajta kutatás). Így aztán Haddock, Wawydwereld és Boldog Bezimjanszkij különbözõ idõkben jártak a líbiai ásatásoknál. A két utóbbi sosem találkozott, de híres levelezésük éppen a G-val összefüggõ kérdések körül bontakozott ki. Haddock azt írta az „ Egy kronista naplójá" -ban: „Helytelen volna azt állítani, hogy ebben a történetben engem csak a sziklák érdekeltek, amelyek egyebek között a garamantok falfestményeirõl is híressé váltak. Mint igazi kronistát nem csábíthatott volna ez az ország, ez az idõbeli Fata Morgana ( hiszen lidércekben itt nincs hiány!). Ezt hosszú ideig Hérodotosz kitalálásának tartották, aztán elismerték történelmi valóságnak, legújabban pedig megint nem hajlandók hinni a létezésében, vagy az ûrbõl származó idegeneknek minõsítik a garamantákat. Mindenesetre ahhoz, hogy G. létezésében hinni lehessen, oda kell utazni a sivatagba, ahol kétezer éve látszólag semmi nem változott (bár expedíciónk célja annak bizonyítása, hogy az éghajlat a garamantok idejében kedvezõbb volt, úgy hogy ki tudott itt alakulni egy magasan fejlett civilizáció). És itt mégis közelebb van az ember a múlthoz, mint bárhol másutt."

„Két oka van annak, hogy igazhitû anemofilként elutaztam az ásatásokhoz G-ba - magyarázza Boldog Bezimjanszkij egyik Wawydwereldhez írott levelében. - Elsõsorban a nosztalgia ifjúkori antik tanulmányaim iránt, amelyektõl sosem tudtam egészen elszakadni. Másodszor (ez egy igazán anemofil ok) az ember sehol sem érzi magát közelebb az idõhöz, a jövõhöz, mint a sivatagban. Nem tudjuk, hogy egy és ugyanazon idõszakban hol megy végbe több változás - Európában, az én szülõföldemen vagy itt. Csakhogy az elõbbi helyen valami váratlan történik - felkelések stb., a másikon azonban az, ami várható volt - homokviharok után minden (minden egyes!) homokszem újra leesik. Tegnap volt egyébként egy ilyen vihar. Elõre figyelmeztettek bennünket, úgyhogy tûrhetõ körülmények között vártuk ki. A beszélgetés a viharokra terelõdött, „a sivatag démonjaira", hangjukra és szokásaikra, és megkérdeztem, hogy melyek közülük a legveszedelmesebbek. Kiderült, hogy nincs rettenetesebb, mint egy láthatatlan forgószél. A szél rendszerint felkapja az útjába kerülõ rakás homokot, füstöt, hamut, gõzt, és a széltölcsér tetején felhõkorona képzõdik. És ha a „démon" megjelenik, könnyû elõle védekezni. De a láthatatlan forgószelek „tisztán" jönnek, ennélfogva váratlanul, és ezért veszedelmesek. Aztán a beszélgetés még további szelekre terelõdött, „macskafarkokra", azt hiszem. De már nem figyeltem oda. Arra gondoltam, milyen igazuk volt a Széltorony papjainak, hogy az idõt szélként képzelték el: Ha mindenfajta lom összegyûlik benne, amely események, felkelések és emlékezetes dátumok segítségével teszi számunkra észrevehetõvé, képesek vagyunk jól felismerni és történelmet írni. Ha azonban a jelen nézõpontjából semmit nem tudunk megismerni, azt sem tudjuk megmondani, az adott korszak (G. története például) nyugodt vagy viharos volt-e."

Valahol G. közelében volt, szintén Hérodotosz szerint, a Lótuszevõk földje.

Grammatikai idõ - az ige sajátsága. A Minkovski-féle igére nem jellemzõ. A G. összevetése különbözõ nyelvekben e nyelvek fejlõdését mutatja a bonyolulttól az egyszerûbb felé, és ugyanez történik a nyelv más struktúráival is. (ld az ÓRÁS létezésének nyelvészeti bizonyítását Fata Morganánál). Az egyszerûsödési tendencia alól az egyetlen kivétel a futurum kialakulása, ami nem létezett a régi nyelvekben. Az ige jövõideje a feltételes módból fejlõdött ki, ami a latin nyelv példáján jól felismerhetõ, vagy a felszólító és óhajtó módból, ami germán nyelvekben figyelhetõ meg. A kronisták még egy általános törvényszerûséget is felállítottak: minél szétágazóbbak egy nyelv struktúrái, annál régebbi ez a nyelv. Morgana reflexiói szerint az ÓRÁS nyelvében a konjunktivusznak végtelen számú lehetõsége létezik, ami a világ fejlõdési lehetõségeinek végtelen számát feltételezi.

A futurum mint olyan meglétének hiánya a régi nyelvekben arra utal, milyen bizonytalannak tûnt az ókor embere számára a saját jövõje, és milyen nagy volt az anemofilek hatása a nyelvek fejlõdésére (míg a kronisták által olyannyira kedvelt plusquamperfektum kihalóban van).

Grigorij Vetyer (Gregorius Ventus, szül. 1347 Aachenben, Németországban, megh. 1423 ?) - vándorfilozófus, az anemofilek apostola. Ferencesrendi barát, akit többször vádoltak paulinus, ariánus, bogumil, anemofil és egyéb eretnekséggel. Munkái máig fennmaradt másolataiból ítélve (az elmúlt ötven évben talált tizenhat másolatból kilencet ismertek el hitelesnek) G.V. eszméi nagy kedveltségnek örvendtek.

Haddock, Michael Lewis (szül. 1932 Louisville, Kentucky, USA, megh. 1994 a Héthegyi Mindenszentek Kolostorában, Svájcban) - amerikai speliológus, karsztológus és geomorfológus. H. apja turistákat vezetett a híres Mammoth barlangban. A barlangok, az ókor és az ásványok iránti lelkes érdeklõdés meghatározó késõbbi tevékenységére nézve is. H. többször vett részt kockázatos expedíciókban - az Egyesült Államokban, Ausztriában, Svájcban, Líbiában, Oroszországban, Indiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban. 1958-ban vizsgálta elõször a hanghatásokat aol barlangokban. Számos tudományos értekezés szerzõje. H. naplója, amelyet 1955-tõl rendszeresen vezetett (Egy kronista naplója) , nagyon értékes a specialisták és mindenki más számára is, akik a kronisták tanításai iránt érdeklõdnek. 1994-ben, svájci tartózkodása során bebocsáttatást nyert a Héthegyi Mindenszentek nõi kolostor archívumába. Egy verzió szerint azt remélte, hogy ott bizonyítékot talál arra, hogy Fata Morgana valódi történelmi személy volt, Grigorij Vetyer viszont az õ tudatos kitalációja. Kutatásainak eredményei nem váltak ismertté, mivel váratlanul meghalt, mert a fejére esett egy nehéz fóliáns a legfelsõ polcról.

Házas szél - szél az Üdvtó felett, amely éjszakára elpihen.

Héthegyi szél - szél az Alpokban.

Hiperidõ - az, amin az idõ „rohanását" mérni lehetne, ahogy egy autó helyzetváltoztatását is az úthoz való viszonyban mérjük. De az ilyen megfontolások révén elkerülhetetlenül szembekerülünk a relatív rendszerekkel: Az út a földgolyóval együtt mozog, a földgolyó a nap körül - és így tovább, az ismert séma szerint.

Idõ - fogalom, amelyet sem az anemofilek sem a kronisták nem definiáltak vagy írtak le kielégítõen, ami kihatott az I-re vonatkozó szócikkek tartalmára minden szótárban, a Szélszótárat is beleértve. Így az értelmezõ szótárak mintegy tíz jelentését adják meg az I. szónak, amelyekben nehéz valami egységet felfedezni. Az enciklopédikus és egyéb kézikönyvekben az adott szócikket lényegében az idõ mérésének módszerére vonatkozó információk töltik meg és azok bírálata, akik mindennek ellenére azon fáradoztak, hogy az idõt definiálják.

Az idõmérésre több berendezést találtak fel, kiváltképpen a közönséges órát. De méréssel és leírással se a kronisták se az anemofilek nem foglalkoznak behatóan, mivel az elõbbieket csak a múlt érdekli, az utóbbiakat csak a jövõ. A Szélszótárban azonban ad Grigorij Vetyer egy definíciót az idõrõl, amely a leginkább megközelíti az igazságot: „Az idõ a keresztény szentháromság legjobb szemléltetése, mivel ez múlt, jelen és jövõ egy lényegbõl eredõ hármas egysége. De én igazán hiszem, hogy az ÓRÁSnak végtelenül sok arca és neve van, ahogy ezt Fata Morgana a létét bizonyítva kimutatta. Azt írta, hogy az ÓRÁS nyelvében végtelen számú grammatikai idõ létezik." Az ÓRÁS viszonya az I-höz számos vitát váltott ki mind az anemofilek mind a kronisták körében. Fata Morgana amellett erõsködött, hogy a mindenható ÓRÁS megvolna I. nélkül is. Az anemofilek erre azt hozták fel, hogy ha az ÓRÁS nem ismeri fel az I-t, akkor nem mindenható, és eretnekséggel vádolták Fata Morganát.

Idõk kezdete - számos nép elképzelésében az a pillanat, amelyben az emberek elkezdik észlelni az idõt, mivel vagy éppen akkor jöttek a világra, vagy mert kiûzettek Vertográdból, és többé nem képesek az egész világot, mint az ÓRÁS, egyidejûleg észlelni. A legtöbb mitológiai rendszerben az I. megelõzi az empirikus történelmi idõt, és a világnak az ÓRÁS általi teremtésének aktusával indul. Sok kronista véleménye szerint az ember a világ leírása során intuitíve reprodukálja az idõbeli teremtés aktusának leírását.

Az emberiség nézeteinek sokfélesége a világ korára vonatkozó eltérõ felfogásokban is megmutatkozik. A világ korára vonatkozó különbözõ elképzelések keveredésébõl, mint a különbözõ kalendáriumok, kultúrák és tradíciók keveredésébõl emelkedik ki az általános emberi tónus. A különbözõ mitológiákban az I-t rendszerint teljes káoszként írják le, amelyben az események lefolyása gyakran éppen ellenkezõ az Idõk Végezetével.

Idõk Végezete - számos nép elképzelésében az a pillanat, amelyben az emberek megszûnnek észlelni az idõt, amennyiben vagy megszûnnek a világot egyáltalában észlelni, vagy amennyiben az ÓRÁShoz válnak hasonlatossá. Az I. után az emberi észlelésben, akárcsak az ÓRÁS észlelésében minden esemény egyidejûleg megy végbe. Senki nem tudja a meggyõzõdés elegendõ fokán megmondani, mikor következik be az I. Némely népek elképzelése szerint az I. nem azonnal, hanem szakaszosan következik be - felkelések elõzik meg, az idõnek egy ún. eszkatologikus felgyorsulása, eltérések a csillagzatok megszokott ciklusaiban és a naptár eltörlése.

Bizonyos értelemben minden felkelés felfogható egy kis I-nek.

Inga - szilárd test, amely az õt érõ erõhatás (egy rugó felhúzása, súly) alatt kilengéseket végez egy mozdulatlan pont körül. Az I. lengései egyforma idõszakaszokban mennek végbe, ezt a tulajdonságot használják fel az óráknál. Számos kronista nézetei szerint az I. mozgása (a lassulását is beleértve) az emberiség fejlõdésének kitûnõ szemléltetõje: felkelésrõl felkelésre, az Idõk Kezdetétõl az Idõk Végezetéig és vissza.

Jövendõmondók - emberek, többnyire anemofilek, akik az idõt önszántukból vagy mások megrendelésre elõre látják, miközben figyelmen kívül hagynak tájékozódási pontokat, és nem támaszkodnak elegendõ mennyiségû korábbi információra (amelyeket rendszerint a kronisták gyûjtöttek össze).

A J. évezredek óta próbálják megérteni a Programot, és feltárni a komponensei közti kölcsönhatást. Eközben feltöltötték megismerõ-apparátusukat (kellékül számukra elsõsorban a kézikönyvek és szótárak szolgálnak, köztük a Szélszótár). Jóllehet minden J. az „idõ" és a „végtelen" fogalmával operál, egyikük sem definiálta kielégítõen ezeket a fogalmakat, nyilván mivel az ilyen, akárcsak más definíciók helyességérõl való meggyõzõdés foka a J. esetében elég alacsony. Mindazonáltal azokat, akiknél a megfelelõ kérdésekre vonatkozó meggyõzõdés foka még alacsonyabb, a J-nak sikerül rávenni arra, hogy sok mindent elhiggyenek. Bár a J. az idõ egészét át tudják látni, többnyire csak a jövõrõl kérdezik õket. A J-nak a múltról, jelenrõl és jövõrõl adott leírásait nem lehet a dolgok reális állásának való megfelelés szempontjából ellenõrizni (ahogy egyébként a kronisták kutatásait sem, amelyekrõl ugyanilyen gyakran hallani, hogy nem alapultak elegendõ mennyiségû információn). Elõször is tetszés szerint lehet õket értelmezni. Másodszor egyetlen leírás sem tudja visszaadni a végtelenül bonyolult valóság egy ezredrészét sem.

Kronisták (Kronos - isten a görög panteonban, késõbb a gör. kronosz szóval való összekeverés folytán - az "idõ") - eredetileg Kronosz-imádó, a Kronosz-társaság tagja. A szó tág értelmében mindenki, akinek a számára létezik a múlt jövõ nélkül. A K. jobban szeretik, ha nincsenek változások („A legjobb újság, ha nincs újság"),

a szélnél jobban szeretik a szélcsendet. Egy igazi K. a legfullasztóbb idõben is csukott ablak mögött ül a szobában, és sose kapcsolja be a ventillátort.

A kronistákat passzívakra és militánsakra lehet osztani. A K. ellenségesen viszonyulnak minden változáshoz, még a javuláshoz is, mivel ezek elkerülhetetlenül valami ismeretlent vonnak magukkal. Hogy a jövõnek ettõl a bizonytalanságától elmeneküljenek, a K. buzgón kutatják a múltat. A K. múlthoz való viszonyát jól kifejezi Quintilianus ismert tétele: „A történelem arra való, hogy megírjuk, nem arra, hogy átéljük".

Minden másnál többre tartják a K. az idõt, amelyet az ÓRÁS legértékesebb adományának nyilvánítottak.

Értelmetlen elfecsérlését bûnnek tekintik. A kronisták öntudatlanul vagy tudatosan abban hisznek, hogy az idõ véges. Emiatt aztán az anemofilek több ízben vádolták õket eretnekséggel ("ha az idõ véges, akkor az ÓRÁS nem mindenható"). A Kronosz-társaság statútuma meghirdeti a K. feltétlen odaadását a nyugalom, a változatlanság eszméinek, a történelem iránti szent érdeklõdést és a jövõtervek elutasítását. Számos tudós, politikus és nyárspolgár konstatálta megelégedéssel, ráakadva késõbb ezekre a dokumentumokra, hogy õ száz százalékos kronista.

Kronosz - titán a gör. mitológiában. Azt jósolták neki, hogy saját fia kezétõl fog meghalni. K. megpróbált ellenszegülni ennek a programnak, és lenyelte saját gyermekeit, de Zeusz, akit csecsemõként elrejtettek elõle, megölte apját, mikor felnõtt. A népetimológia összekapcsolta K. nevét a kronosz (gör. "idõ") szóval. Ez a hiba, amelyet a görögök nem akartak kijavítani (ebben érezhetõen benne volt a kronisták keze), magyarázza az ismert szólást: „Az idõ felfalja gyermekeit" és a nem kevésbé közismert kifejezést: „agyonütni az idõt".

Kronosznak (róm. Saturnus) áldozták Görögországban a Kronosz-ünnepségeket, Rómában a szaturnáliákat (ld Emléknapok), amelyek során urak és szolgák szerepet cseréltek, azaz önként eljátszottak egy felkelést.

Az i.e. 3 században Athénben alapított Kronosz-társaság volt a kronisták elsõ szervezete.

Kurilok (szélfúvás okozta kõzetkopás révén keletkezett szobrok) - reliefek, amelyek erózió révén jönnek létre és furcsa formákat öltenek. Gyakorlatilag mindenütt fellelhetõk - Gotland szigetétõl egészen Örményországig.

A K. szemléletesen mutatják a szél és az idõ munkáját és a látszólag még oly állandó tájékozódási pontok változékonyságát is, amilyenek a hegyek. Tanaik szemléltetésére az anemofilek gyakran hivatkoznak a K-ra.

Legényszél - szél az Üdvtó felett, amely késõ este sem pihen el.

Leírás - egy konkrét tárgy vagy jelenség sajátosságának elkülönítése és nyelvi formába való átvitele.

A L. a valóságnak való teljes megfelelésre (Objektivitásra) törekszik, de ez az ideál elérhetetlen, mivel minden tárgyat végtelenül hosszan lehet leírni. Ez okból, valamint a leíratlan dolgok végtelenségére való tekintettel a kronisták minden erõfeszítése legfeljebb egy csepp a forró kõre.

A L-kban gyakran alkalmaznak tájékozódási pontokat, különbözõ fajta konkrét és elvont fogalmakat. Fölösleges volna a Szélszótár lapjain a L. összefüggésében a középkori univerzália-vitát kommentálni. Érthetõ, ha a kronisták többsége a nominalista álláspontot foglalta el, mivel a realizmusban az emberi individualitás elárulását látták: Fontosabbnak tartották elõször saját néven megnevezni magukat, csak azután az „ember" univerzáliával. Erre az álláspontra egyebek között a régi nyelvek tanulmányozása is késztette a kronistákat. Közismert, hogy az elvont fogalmakat jelölõ szavak jóval késõbb keletkeztek, mint amelyek konkrét dolgokat jelölnek.

Az anemofilek igyekeznek minden L-t az idõtõl függetlenül megadni (erre volna való a Minkowski-féle ige használata), de ez távolról sem sikerül nekik mindig. A kronisták viszont arra a következtetésre jutottak, hogy az ember a legtöbb L-ban pszichológiai sajátosságainál fogva hajlik arra, hogy a dolgok lényegét eredetükkel hozza összefüggésbe (a logikában ezt genetikus meghatározásnak hívják). Más szóval, ha egy asztalt írnak le, azt mondják „fából készült tárgy" („kivágnak egy fát"), „amely egy asztallapból és lábakból áll" („a fából asztallapot és lábakat készítenek, aztán összeillesztik"). A világ L-a ebbõl a nézõpontból nem más, mint az eredeti teremtés menetének kifejtése, mivel a teremtést és az eredetet mindig az idõben gondolják el.

Elég János evangéliumának elsõ soraira gondolni, ahol a gör. logosz t Szent Jeromos nem véletlenül fordította a latin verbum -mal, egy olyan szóval, amely egyszerre jelent „szó"-t és „igé"-t. Mert az ige adja vissza nyelvileg az idõt. A latinok számára az idõ látensen benne volt minden szóban, következésképpen minden L-ban is. A kronisták ebbõl azt a következtetést vonták le, hogy leírás idõn kívül tényleg elképzelhetetlen.

Lotofágok (gör. „lótuszevõk")- békés törzs, amelynek földje valahol Garamantidán túl terült el.

A L. „mézédes lótuszokkal" (Homérosz) táplálkoztak, amely õket, és mindazokat, akik barátságos népként ezzel megvendégeltek, a feledéssel ajándékozta meg (köztük Odüsszeusz útitársait is). A L. mint olyan nép, amely teljesen megszabadult a múlttól, mindig lelkesítette az anemofileket. Az anemofilek sokat próbálkoztak, hogy a lótuszvirágnak megfelelõ növényfajtát találjanak, de ezt a keresést siker sosem koronázta. A kísérletek során néhány anemofil megmérgezõdött, meghalt, ily módon a jövõtõl szabadulva meg. Érdemes itt megemlíteni, hogy a szellõrózsa néhány fajtája szintén mérgezõ. Késõbb feltaláltak olyan szereket, amelyek hatása az emberi emlékezetre a lótuszvirág elfogyasztásáéhoz hasonló, de figyelemre méltó módon az anemofilek lelkesedése ez esetben gyorsan alább hagyott. Ami a lótuszvirágot illeti, a kronisták felállítottak néhány verziót e növény fogyasztásának élvezetével kapcsolatban. Azt a sajátosságot, hogy kioltja az emlékezetet, a görögök nevének a lat /felejtés/ szóval való hasonló hangzásának tulajdonították. A kronisták azt állították, hogy olyan nép, amely a múltját teljesen elfelejtette volna, sosem létezett. L-nak a szó szoros értelmében mindazokat lehetne nevezni, akik a lótusz ehetõ részeivel (magok, rizóma) táplálkoznak.

Meggyõzõdési fok - viszonyított mérték, amely egy egyénnek egyik-másik megállapítás helyességérõl való meggyõzõdését jellemzi. A M-ot az alábbi képlet szerint lehet kiszámítani: M.=(m-n)/(m+n), ahol m a kedvezõ döntés melletti érvek ( argumenta „pro" ) száma, n pedig a kedvezõtlen döntés melletti érveké ( argumenta „contra" ). A M. +1 és -1 közötti értékeket vehet fel. Ha a M.= +1, akkor nem fér kétség a kijelentés helyességéhez, ha M.= -1 , akkor nem fér kétség egy kijelentés hamisságához. Az olyan igazságok, amelyek M-a +1-gyel vagy -1-gyel egyenlõ, örök igazságok. Ezek megfogalmazásánál a Minkowski-féle ige használata volna helyénvaló. Az összes többi kijelentés M-a változik az idõk folyamán, mert csak addig vagyunk arról meggyõzõdve, hogy a folyó nem folyik visszafelé, amíg egy erõs szél nem kezd az árral szemben fújni. Ezt azonban a kronisták gyakran elfelejtik.

Mérés - eljárás, amelynek segítségével meghatározható egy (mérhetõ) nagyság viszonya egy mértékegységül vett hasonló nagysághoz. A hasonlóság feltételének feltétlen betartása mellett mindent mindennel lehet mérni - a súlyt vízilóban, kilogrammban vagy unciában, az idõt évszázadokban, nemzedékekben és holdfordulókban.

M-ket régóta végeznek. A M. a kronisták kedvenc eljárása, akik sokszor idézték Dimitrij Mengyelejev tételét, miszerint „a tudomány ott kezdõdik, ahol elkezdenek mérni". A különbözõ nagyságok M-re különbözõ mérõeszközöket találtak fel (például az órát az idõ M-ére), etalonokat (például a rõf mint hosszmérték, amely európai városok piacterein egy házfalra volt erõsítve) és skálákat (például a Beaufort-skála a szélerõsség mérésére). Minden mérés pontatlanságokkal jár. Minél kisebb a mértékegység és minél pontosabb a mérõeszköz, annál jobban megközelíti a mérési eredmény a mért mennyiség tényleges értékét, amelyet csak az ÓRÁS ismer. Az ÓRÁSnak ugyanakkor nincs szüksége mérésekre, a mértékegységek viszont a végtelenségig kisebbíthetõk. Ugyanez mondható el M. végtelenül nagy mértékegységeirõl is, amelyeket a modern tudomány használ.

... „Tegyük fel - írta Boldog Bezimenszkij Wawydwereldnek - hogy az ember mindent megmért, mindent megismert, - akkor mi van? Agyi kapacitását 100%-osan kihasználta - és egyetlen új gondolattal sem képes többé elõállni. Bizonyára ijesztõ elképzelés! Ezért tulajdonítjuk a végtelenség kategóriáját a számunkra legértékesebb dolgoknak - mint a képességeink, lehetõségeink, érzéseink, a tér és az idõ. Ezért szeretnénk, hogy a „mérési hiperbola" „végei" a mikro- és a makrokozmoszban, a múltban és a jövõben szintén végtelenek legyenek..."

Minkowski-féle ige - ige, amelynek nincs grammatikai ideje, és örök, változatlan dolgokat fejez ki, például 2x2=4. Ebben a kijelentésben a szorzásra és az egyenlõségre utaló szavak alapjában véve a M-vel is helyettesíthetõk. A M. Hermann Minkowski (1864-1909) német matematikusról és fizikusról kapta a nevét, aki elsõként javasolta a bevezetését (ezt a javaslatot a Szélszótár által ismert modern nyelvek egyikében sem valósították meg). A ma ismert nyelvek közül az ó-egyiptomi olyan, hogy egy a M-hez nagyon hasonló formát használtak benne. Ebben a nyelvben nem volt igeidõ mint olyan.

A M. használata lehetõvé tenné egy régi képlet második részének átalakítását, amelynek szerzõje sajnos ismeretlen: „A világot az idõben írjuk le, õ azonban idõn kívüli". Ebben a képletben a „mi" és az „õ" helyére különbözõ változókat helyettesítettek be, köztük azt is: „halandók" - „isten" és „kronisták" - „anemofilek".

Naptár - az idõ számolására való rendszer, különbözõ népeknél más-más természetû. A N. rendszerint a többféle égi ciklus valamelyikén alapul. A naptár két alapvetõ fajtája a nap- és a holdnaptár. Ezek az ismétlõdõ ciklusok szolgálnak az idõbeosztásnak is alapul. A naptárt a kronisták és az anemofilek egyaránt fontos találmánynak tekintik: elõbbiek, mivel a múltbeli tájékozódási pontok kényelmes rendszerét adja; utóbbiak, mivel tájékozódást kínál a jövõben. De a kronistáktól eltérõen az anemofilek hajlanak arra, hogy megváltoztassák a N-t, hogy még pontosabbá tegyék. Az anemofilek vagy a kronisták dominanciáját egy adott életterületen aszerint is meg lehet állapítani, hogy mikor és mennyi változás került be a N-ba. A fáraók a régi Egyiptomban trónra lépésükkor megesküdtek, hogy nem változtatják meg a N-t. Minden N-reform általában a ciklusok maximálisan nagy számának megragadására törekszik. A program iróniája abban áll, a ciklusok végtelenül nagy számának a végtelennel egyenlõ a közös nevezõje. Azaz az ideális N-nak az egész örökkévalóságot magába kell foglalnia.

Program - feltételes forgatókönyv, amelyben minden benne van, ami a világon volt, van és lesz. Alapjában véve az univerzum eszmei tartalma. A P. létezése nem bizonyított, de a meggyõzõdés foka létezésével kapcsolatban néhány embernél igen magas. A P. megalkotását az ÓRÁSnak tulajdonítják. Az a kérdés, hogy az ember eszközölhet-e lényegi változtatásokat a P-on, vagy játszhat-e legalább cimmedia dell'arte -t, az eleve elrendelés kérdése is. Kronisták és anemofilek is próbálták a P-t kutatni, miközben ezek is, azok is a kronisták által gyûjtött anyagra támaszkodtak. De az anyag feldolgozása során különbözõ úton jártak: a kronisták az analízis, az anemofilek a szintézis útját választották. A kronisták eközben nem hajlandók az univerzum végtelenségét elismerni. Mert ha az univerzum végtelen, mondják õk, akkor az általuk gyûjtött információk, bármennyi legyen is, sosem képesek visszaadni a világ sokféleségének még a legcsekélyebb töredékét sem. Erre az anemofilek azt jegyezték meg, hogy ha viszont az univerzum véges, akkor a kronistáknak elõbb vagy utóbb nem marad tennivalójuk. A világ végtelensége esetén mind a szintézis mind az analízis útján végtelen sokáig lehet kutatni.

A P. kutatói késõbb mégis két teljesen eltérõ elméletet állítottak fel, a törés itt már nem a kronisták-anemofilek vonal mentén jött létre. Az elsõ elmélet szerint a P., ha egyáltalán van ilyen, nem feltétlenül tartalmazza egy ok-okozati viszony szükségszerûségét, és a különbözõ fajta jelenségek nem propter hoc , hanem egyszerûen csak post hoc lépnek fel. Ezzel a világ megismerésének lehetõsége bármely módszerrel teljességgel ki van zárva, kivéve a közvetlen észlelést vagy az ÓRÁS kinyilatkoztatását. A kronisták munkálkodása az ok-okozati viszony tisztázására hiábavaló, mivel nincsenek törvények, amelyek szerint a P. futhatna. Ami a másik elméletet illeti, az inkább az Általános Törvények Elmélete néven ismeretes.

Szél - „légmozgás, rendszerint horizontális", ez a kronisták definíciója, „a szélcsend hiánya", ez az anemofileké. Megkülönböztetnek természetes és mesterséges eredetû Sz-t (ha például ventillátor idézi elõ).

A Sz. tanulmányozására, leírására és mérésére, valamint elõrejelzésének megkísérlésére az ösztönzést az európai tudomány számára a balaklavai katasztrófa adta. Egy váratlanul feltámadó vihar 1856-ban a balaklavai öbölben (a krími partoknál) elpusztította gyakorlatilag az egész ott veszteglõ angol-francia flottát.

„Sokszor beszélnek arról, hogy az ember az ÓRÁStól eltérõen sok dolgot nem tud irányítani, az idõt például - írta Boldog Bezimjanszkij Wawydwereldnek. - De valamikor a Sz-t is irányíthatatlannak és elõreláthatatlannak tartották - amíg a balaklavai katasztrófa jól fel nem rázta Európát. Éppen akkor, 1856-ban szedték össze magukat a tudósok, és elég sok mindent elértek. Legalábbis ma már nem olyan szabad a Sz., mint például Fata Morgana korában."

Szélkakas - a szélirány jelzésére szolgáló berendezés. Csak olyan országokban van rá szükség, ahol gyakran változik a szélirány. (Vertográdban felesleges) A szél hatására végzett mozgása elõbb-utóbb kört ír le (különben a szélrózsának nem volnának minden irányban szirmai.) Az ÓRÁS egyszerre észleli a szélkakas minden lehetséges pozícióját.

Szélmalom - általános megjelölés egy olyan konstrukcióra, amely a szélenergiát másfajta energiává alakítja át, pl. elektromos energiává. Az ily módon nyert energiát késõbb egy ventillátor segítségével mesterséges szél elõállítására lehet használni.

Szélrózsa - grafika ábra, amely a szélviszonyokat ábrázolja egy adott helyen. A nyolc (vagy tizenhat) vektor a szelek visszatérésének kifejezésére szolgál. A vektorok csúcsait egy görbe vonal kapcsolja össze. A kronisták által viszonylag hosszú ideig gyûjtött anyag alapján megszerkesztett szélrózsát az anemofilek a jövõbeli szélviszonyok elõrejelzésére használják.

Szélszótár - 1. Szótár, amely definíciókat, leírásokat, kommentárokat, idézeteket és személyi adatokat tartalmaz, amelyek valamilyen módon a széllel kapcsolatosak. A Sz. tartalmának helyessége az olvasó meggyõzõdési fokától függ. Nem világos, hol, mikor és milyen nyelven jelent meg elõször ez a könyv, vagy legalább szócikkeinek egy része (feltehetõ, hogy a szócikkek különbözõ idõpontokban keletkeztek). Nem tudni, hogy a szócikkek összetétele állandó-e (a szócikkek száma valahol a nulla és a végtelen között van). Hogy a szócikkek egy része világosan a 20. század végére utal, nem jelent semmit - egy ügyes jövendõmondótól is eredhetnek. Nem világos, hogy a Sz-t egyetlen szerzõ írta-e vagy személyek egy csoportja állította össze, s hogy az anemofilekhez vagy a kronistákhoz sorolható(k)-e... Abban a pillanatban, amikor ezek a sorok íródnak, a Sz. részben már a múlté, részben még a jövõ zenéje.

2. Megjelölés számos olyan könyvre, amelyekhez a Sz.1-nek semmi köze, de keletkezésében talán felhasználásra kerültek, úgy mint: meteorológiai alapmûvek, boszorkányok, kronisták kézikönyvei stb.

3. Sz.1 és Sz.2 számos hamisítványa és utánzata.

Széltorony - torony Athénben, i.e. a 2. században emelte Andronikosz Kireszt Athéné Archegeti istennõ tiszteletére. Máig megvan. Kiváló tájékozódási pont. Utólag kapta a nevét. 12,8 m magas, átmérõje 7,9 m. A nyolcszögletû alaprajzú Sz. minden oldalánál ott a megfelelõ égtájnak megfelelõ szélisten szobra (É - Boreasz, ÉK - Kaikasz, K - Apheliotosz, DK - Eurosz, D - Notusz, DNy - Libsz, Ny - Zephürosz, ÉNy - Skiron). A szelek ábrái között egy napóra is található, mivel a Sz-ban elsõsorban az idõ mérésével foglalkoztak (erre utal a Sz. görög neve Horlogium , azaz (nap)óra). Ha a nap nem sütött, vízórát használtak (gör. klepsidra ) - ilymódon az idõ mérése szakadatlanul biztosítva volt. A Sz. tetején egy Tritont ábrázoló széljelzõt helyeztek el, aki botjával mindig a megfelelõ szélirányt mutatta. A Sz. pontos mása megtalálható a szevasztopoli tengerészeti könyvtárban (a Szinopszkaja-lépcsõ közelében). Ennek láttán tette fel magának elõször a kérdést Boldog Bezimjanszkij: „Vajon miért foglalkoztak a görögök ugyanazon a helyen a szelek kutatásával és az idõ mérésével? Vajon ez a tudományos szintézis elsõ kísérlete volt, vagy egyszerûen a dolgok természetes felfogása? A kronisták megszokták, hogy az egységes világot végtelen részekre osszák, és ezeknek mindig újabb neveket adjanak. Az anyagot molekulákra osztják, az idõt múltra, jelenre és jövõre. De csak az egység létezik. A régi evenkek úgy fogták fel az idõt, mint egy embert, akinél az alkotórészek egysége az élet és az egészség alapja. És vajon mi tarthatta vissza a görögöket attól, hogy az idõt és a szelet éppolyan szétválaszthatatlannak tekintsék, mint a jobb kezet a baltól, a tegnapot a holnaptól? És még ha a görögök az idõt szélnek tekintették is és a szelet idõnek, ezzel nem volt se inkább se kevésbé igazuk, mint azoknak, akiknek a vizsgálódásaiban a ventillátor, az órás és a darab papír, amelyen ezek a sorok állnak, egymás mellé kerülnének. Minkowski és Einstein végül is eljutott a homogén négy dimenziós idõ-tér gondolatához."

Táblahegy - 1.(Mensa) Csillagkép közvetlenül az égbolt déli sarkának közelében, a déllel és a déli széllel kapcsolják össze.

2. Hegy Afrika délnyugati részén (Dél-Afrikai Köztársaság), a Tábla-öböl déli partja felett 1087 m magasságban emelkedik. Kiváló tájékozódási pont. A T. formája, ahogy a neve is mutatja, egy asztalra emlékeztet. A hasonlóságot egy „asztalkendõ" is erõsíti, egy fehér orografikus felhõ, amely délnyugati szél esetén a T. tetejére telepszik. Az északi lejtõnél az „asztalkendõ" vízesésszerûen lecsapódik, anélkül hogy leérne a hegy lábához. Az „asztalkendõ" erõs szél feltámadásának elõjele. T. a lábánál elterülõ Fokváros jelképe. Sokszor magára vonta tudósok és turisták, anemofilek és kronisták érdeklõdését egyaránt. „A T. - írta Haddock - nem olyan érdekes egy geológus vagy speleológus számára, mint más hegyek. Mégis csodás színjáték! Szemünk elõtt egyszerre megelevenedik minden évszázad, amelyek folyamán e hegy egykor magas csúcsát az idõ lekoptatta, lehordta, leszaggatta, míg olyan lapos nem lett, mint egy asztal lapja. De ezek az évszázadok elmúltak, özönvíz elõtti lények és emberek élték át õket, és hogy holnap mi lesz, hogy megéljük-e a következõ napot vagy sem, azt senki sem mondhatja meg teljes biztonsággal. Mert még maga a T., ez a kolosszus is egy másodperccel azután, hogy végigírom ezeket a sorokat, a semmibe zuhanhat."

Tájékozódási pont - Valami ismert dolog, aminek a segítségével az ember meghatározhatja helyét az idõben, a térben, az emberi társadalomban stb. T-ként szolgálhat bármely tetszés szerinti tárgy vagy jelenség, ha a rá vonatkozó információk már ismertek a tájékozódni akarók számára. Példák a T-ra: a Táblahegy, felkelések dátuma, egy katonai személy vállapja. Példák egy T. használatára: „Ez a Táblahegy, tehát a lábánál Fokvárosnak kell lennie". Lehetséges a fordított sorrend is: „Ez Fokváros, tehát efölött kell lennie a Táblahegynek".

Egy T-tól elvárható a változatlanság és a megismerhetõség. Hérakleitosz szerint azonban „Minden folyik, semmi sem állandó", és ami az egyiknek megismerhetõ, a másiknak megismerhetetlen lehet. „Egy afrikai professzor ismerõsöm - idézte fel Haddock - buzgón bizonygatta nekem, hogy a zebrának fehér alapon fekete csíkjai vannak, nem pedig fehér csíkjai fekete alapon, de én kitartok az ellenkezõ véleményem mellett."

Újkor - 1. Idõszak, amelynek számítását új naptár (új stílus) szerint végzik, amit sokszor az anemofilek vezetnek be felkelések után azzal a céllal, hogy legalább ily módon megszabadítsák a jövõt a múlttól.

2. Korszak a történelemben, amely az elsõ polgárfelkelésekkel kezdõdött. A kronisták emelik ki, hogy hangsúlyozzák a közelmúlt egységét a múlttal, figyelmen kívül hagyva az idõ általános egységét. (Egyébként a legközelebbi múltat hasonló célzattal legújabb kornak nevezik.)
 
 

Végtelen - kategória, amelyet a kronisták és az anemofilek egyaránt használnak, bár egyikük sem adott róla megnyugtató definíciót és leírást. A V-re a következõ kölcsönviszony jellemzõ: Minden végtelen számú része maga is végtelen, azaz a V-nel egyenlõ. Már a Nagy Anemofób is erre a következtetésre jutott, amikor elõször tette fel a kérdést: Mi hosszabb, az egyenes vagy a sugár?... A V. jellemzi az ÓRÁS minden tulajdonságát. Mindenhatósága magában foglalja a lehetõséget minden része (minden teremtménye), köztük az ember számára, hogy vele egyenlõvé váljék. A V. kategóriáját tulajdonítják ezen kívül a térnek és az idõnek is, de ezzel távolról sem ért egyet minden kronista.

Vertograd - 1. (ószláv) - Paradicsom, a Boldogok szigete, Csodaország számos nép elképzelése szerint. A V-rõl szóló leírásokban az embereknek a jobb életre vonatkozó elképzelései tükrözõdnek. Senki sem tudja pontosan, hol található. V. létezését összekapcsolják az idõk kezdetével, az idõk végezetével, vagy egyszerûen csak e világ határain kívül képzelik el - ilyenkor V.-t istenek, a halottak szellemei és más természet feletti lények lakják. Az emberek igyekeznek V-be eljutni, oda, ahol nincs idõ (ld. fent), ahol mindenki boldog, és ahol mindig ugyanaz a szél fúj (Homérosznál Zephürosz).

- 2.(„Szélország", „A szelek pólusa", „Szélvidék") - általános elnevezés olyan területekre, ahol erõs és gyakori szelek uralkodnak, vagy olyan területekre, ahonnan a szelek jönnek. V. gyakorlatilag a föld minden szegletében van. Példa V-ra a Szelek völgye Kína északnyugati részén, az Everest csúcsa, amit a „Szelek királynõjének" hívnak, gyakorlatilag egész Patagónia (a „Viharok földje"), a Keresztély Herceg öböl Grönlandban, Namíbia fõvárosa, Windhoek („Szélvidék") stb.

Wawydwereld , Willem - (szül. 1921 Windhoek, Namíbia) - dél-afrikai történész. Tanulmányok Dél-Afrika õstörténetérõl, Garamantidáról és az ókori Görögországról. Hozzá íródott Boldog Bezimjanszkij leveleinek jelentõs része.

Zárszó: óra - idõmérõ szerkezet. Különbözõ Ó-k ezt eltérõ pontossággal teszik. Az Ó. gépezete azonban csak azt képes mérni, hogy egy adott pillanattól kezdve mennyi idõ telt el, például a rugó felhúzásától kezdve. Ahhoz, hogy az Ó-n mutatott idõ amilyen pontosan csak lehet, megközelítse az abszolút idõt, (tehát azt az idõt, amit egy meghatározott helyen a többi óra mutat) be kell állítani, vagy át kell állítani, például idõzóna-váltásnál.

Boldog Bezimjanszkij így kommentálja ezt a kérdést Wawydwereldhez írott egyik levelében: „Gondoljunk csak arra, milyen könnyen hagyja magát megoldani az idõ feletti uralom kérdése az Ó-mutató segítségével. Emlékszem, hogy az iskolában sokszor mind elõreállítottuk 15 perccel az óránk mutatóját az osztályban, hogy meggyõzzük a franciatanárnõnket, hogy az õ órája késik, és hamarabb hazamehessünk. Az ember mégis azzal gyötri magát, hogy nincs hatalma az idõ felett, és ezt is tökéletlensége további bizonyítékának tekinti. És itt az az érv nem segít, hogy egyszerûen csak nem tudjuk, hogy irányíthatjuk az idõt. Mert ha valamit nem tudunk, akkor azt is tökéletlenül nem tudjuk. Nem marad más, mint azzal vigasztalni magunkat, hogy ez az ÓRÁS szándékai szerint van így, aki mindent egyesít magában: tökéletességet és tökéletlenséget, tudást és nem-tudást, a világ kronologikus és egyidejû észlelésének képességét, uralkodást és nem-uralkodást az idõ felett."

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta