Az 1989 decemberi véres hatalmi harc után Romániában is elérkezett a leszámolás ideje. Egy egész társadalom állt ott kisemmizve. A Ceausescu-diktatúra nem hagyott hátra semmit egy mély értékválságon és az efölötti siránkozáson kívül. A legtöbb író asztalfiókja is üres volt. Hogy lehet ez?
1. A represszió
A hatvanas évek elsõ felében kezdték lassanként
kiengedni a sztálinizmus életben maradt politikai foglyait.
Ezrek tértek vissza a politikai életbe. Ennek feltûnés
nélkül kellett végbemennie. Az emberektõl elvárták,
hogy hallgassanak arról, ami velük történt. Bár
az átélt nagy terror idõszaka elmúlt, az állambiztonság,
a Securitate még mindig elég eszközzel rendelkezett,
hogy ura legyen a helyzetnek. Fontos szerepe volt ebben nem utolsó
sorban annak, hogy az egykori politikai elítéltek még
emlékeztek a terrorra az ötvenes évekbõl. A Securitate
igyekezett ezt az emlékezetet ébren tartani. Az a feltételes
mód maradt rájuk, hogy "Tudunk mi másképpen
is..."
2. Nacionálkommunizmus
A lágerek és börtönök megnyitása
Romániában együtt járt a pártvezetésnek
egy akkoriban új stratégiájával. A sztálinizmus
végeztével, a szovjet-kínai hegemónia-vitával
a háttérben a rezsim kezdte elõkészíteni
óvatos elszakadását Moszkvától. A nómenklatúra
lépésrõl-lépésre, elõször
a nagy példaképet, Titót követve, majd a prágai
tavasszal rokonszenvezve és állandóan Peking erejére
építve a szocializmus ún. saját külön
útját járta. Egy olyan országban, amelynek
ideológiai alapjait mindig is a nacionalizmus garantálta,
és amelyet másfél évtizeden át kulturálisan
is megszállva tartottak az oroszok, ez a stratégia gond nélkül
tudott érvényre jutni. A nómenklatúra visszaadta
az ország méltóságát, ami semmibe nem
került, és hirtelen tele lett különféle szövetségesekkel.
A pártapparátuson belül is felnõtt egy román
nacionalista nemzedék. Ezek inkább valami harmadik-világ
típusú nacionalizmust képviseltek, semmint a szovjetkommunizmust.
Így jött létre egy balkáni nemzeti kommunizmus,
ami végül lehetõvé tette Ceausescu számára,
hogy ezerféle trükkel megtévessze a Nyugatot, és
bevezesse a maga családi diktatúráját.
3. Kollaborálás és nacionalizmus
A rezsim hamarosan sikeresen birtokba vette a nemzeti értékeket.
A jobboldali nacionalizmusok a román értelmiség körébõl,
még a fasiszta Vasgárda túlélõi is támogatták
a kommunistákat. Ceausescu legfontosabb kártyája
a politikai játékban az orosz veszélyre való
hivatkozás volt. Amikor 1968 augusztusában Bukarestben megtartotta
híres beszédét a varsói szerzõdés
országainak prágai bevonulása ellen, amelyben a keleti
blokk országai közül egyedül Románia nem vett
részt, nemcsak értelmiségi helyeslést váltott
ki, hanem prominens személyiségeknek spontán
belépését is a kommunista pártba, méghozzá
gyors egymásutánban.
Mivel ugyanakkor a sztálinista kirakatperek áldozataivá
vált kommunisták rehabilitálási hulláma
is megindult, azt lehetett feltételezni, hogy a kommunista párt
kész megváltozni. Úgy látszott, mintha egy
reformidõszak venné kezdetét, liberalizálódás,
ahogyan akkoriban nevezték. Mindez a 60-as években kihúzta
a talajt egy esetleges ellenzék lába alól. Mind a
nacionalisták, mind a demokraták támogatták
a politikai reformtendenciákat. Egy idõre azt lehetett hinni,
hogy Ceausescunak nincs más ellenfele, csak a moszkovita õs-sztálinisták.
4. Óvintézkedések
És a Securitate is éber volt, mindent elkövetett,
hogy idejében leleplezze az ellenzéki csürhét,
és csírájában elfojtsa az esetleges ellenállást.
Ehhez a társadalom totális kontrolljára lett volna
szükség, amit lépésrõl-lépésre
meg is teremtettek. Sok konkrétumot errõl nem lehet tudni,
mivel az állambiztonság aktáit mindmáig (1998-ig)
nem tették szabadon hozzáférhetõvé.
A 90-es évek elejének antikommunista ellenzékébõl
alakult kormánykoalíció sem volt képes mindeddig
elérni az akták megnyitását - amire nyilván
jó oka van. Valószínûleg túl sok egykori
informátor található a saját soraikban.
A hézagmentes besúgás megakadályozta
ún. államellenes kéziratok megíródását,
elejét vette a szamizdatnak mind a kulturális, mind a politikai
értelemben. Egy példa: Bellu Zilbert, a 30-as évekbeli
román szalonkommunizmus egy ambivalens alakját a háborút
követõ években koronatanúnak szemelik ki, ezt
a kirakatpert a liberális kommunista vezér, Lucretiu Patrascanu
ellen akarják megrendezni. A per elõkészületei
az 50-es évek elején balkáni slampossággal
húzódnak el, Sztálin meghal közben, és
Patrascanut már 1954-ben, a Kreml-béli atyuska halála
után végzik ki politikai vetélytársai, mert
tartanak egy Gomulka vagy Nagy Imre effektustól. A koronatanú,
Bellu Zilber túléli a román gulágot, 16 évi
raboskodás után szabadon engedik, és minden átmenet
nélkül megteszik a Patrascanu és harcostársai
rehabilitálására folytatott pártvizsgálat
koronatanújának. Ezek után fog bele Zilber emlékiratai
megírásába, amelyek a kommunizmussal való szakításhoz
vezetik el. Baráti körben felolvas belõle, és
1970-ben egy nap a távollétében betörnek a lakásába,
a kézirat eltûnik. 1993-ig nem kerül elõ, amikor
is a Securitate utódszervezete, a Román Hírszolgálat
elsõ ízben ismeri el, hogy a szöveg az archívumában
található. További négy év telik el,
mire sikerül a Hírszolgálatot rávenni a kézirat
kiadására. A könyv 1997 decemberében lát
napvilágot.
5. Disszidensek
Az elsõ említésre érdemes politikai ellenzék
a 70-es évek második felében jött létre
Romániában. Ez volt az az idõszak, amikor a pártvezetés
verbális nacionalizmusa a kifáradás elsõ jeleit
mutatta. Mindenekelõtt a harmadik-világ típusú
nacionalizmus megkívánta kényszeriparosítás
látványos kudarca nyomán. Ceausescu és követõi
vízióiban a nemzeti nagyságot egy gazdasági
ugrásnak kellett volna biztosítania. A nemzeti nagyság
fedezete a függetlenség, egy további, a harmadik világra
jellemzõ mítosz. Ezt gazdasági autarkiának
nevezték, ami a 20. század második felében
a világpiac szempontjából merõ ostobaság
volt, és egyre inkább fel is emésztette a román
társadalom tartalékait. Ehhez jöttek még az olajválság
kihatásai. Románia nyersanyag-behozatalra szorult. Ezekben
az években Ceausescu céljai mindenki elõtt világossá
váltak. Egy piramisszerû felépítésû
társadalmat akart, amelyben mindenkinek az õ megalomán
tervein kell dolgoznia, és a kultúrát kínai
és koreai mintára kizárólag az õ személyi
kultuszának mûvelésére szabad mûködtetni.
Erre már megindult valami ellenállás. Mind
kulturális, mind gazdasági okokból. A zsilvölgyi
bányászok sztrájkba fognak. Paul Goma író,
az 1956-os magyar felkelést követõ letartóztatási
hullám egykori áldozata, egy emberjogi mozgalom kezdeményezõje
lesz a cseh Charta 77-hez kapcsolódva, és egy szabad szakszervezet
megalakítására is sor kerül. Mindezeket a kísérleteket
azonban csírájukban elfojtják. A bányászvezérek
eltûnnek, erõszakkal költöztetnek el egész
családokat. Az író Gomát letartóztatják,
majd emigrációba kényszerítik. A követõit
nemkülönben. A szabad szakszervezetek alakításakor
már ott van a Secu a magnószalagjával. A résztvevõket
lefogják, többségüket kitoloncolják Nyugatra.
6. A kultúra fogalmához
Az értelmiségiek, ha nem adják fel magukat a kollaborálás
mocsarában, visszahúzódnak. Írók és
mûvészek, történészek és filozófusok,
újságírók és szociológusok, akik
nem vesznek részt a személyi kultuszban, a kultúra
felé fordulnak. A rendszerrõl való hallgatás
az ellenállás aktusa lesz, és ennek tekinti a Secu
és a lakosság is. Hõsiesen kivonják magukat
az elõírt diskurzusból. Nem írni dicshimnuszt
a diktátorról a morális integritás kritériumává
válik.
Ez a gondolkodás egy elitista kultúrafelfogáson
alapul. A kultúrát ezek az értelmiségiek autonómnak
fogják fel, a kultúrát kell szolgálni. Hamarosan
már úgy fogalmaznak, hogy a román kultúra fennmaradása
forog kockán, és ezért a legtöbb energiát
a kultúra mûvelésére és megõrzésére
fordítják. Ehhez legális eszközöket használnak.
A rendszer, mindenekelõtt az írószövetség
hatalmi eszközeivel, számos folyóiratot tart fenn, amelyek
szerkesztõségeibe a 60-as évek reformesztendeiben
sok kultúra-autonomistának sikerült bejutnia. Ebben
megmutatkozik a nemzetközi kommunista ideológia ambivalenciája
is, amely mindig újra enged a kísértésnek,
hogy a kulturális értékeket integrálja, manipulálja,
de nem tudja õket kellõképpen kontrollálni.
Jellemzõ erre Constantin Noica filozófus esete,
aki egyike volt a vezetõ kultúra-autonomistáknak és
a rendszer ellenfeleinek. Tanítványaival együtt visszavonult
Nagyszeben mellett az erdélyi Kárpátokba, hogy ott
Ceausescu építkezéseinek zajától nem
zavartatva a régi görögök tanulmányozásának
szenteljék magukat. A Secu buzgón, de bizonyos tisztelettel
figyeltette, miközben a rezsim idõnként ki is adta egyik-másik
mûvét, amelyek, mivel "a román identitáson"
munkálkodtak, a hallgatólagos ellenzéket szolgálták,
de a rezsimnek is megfeleltek, mivel a nemzeti gondolatot erõsítették,
amelyre megintcsak szükség volt az oroszok ellenében.
Így fennmaradt a kultúra, ugyanakkor a hatalmi apparátus
is erõsödött. Noica akkoriban publikált könyve
ezt a címet viselte: A román létérzés.
Az idõközben elhunyt Noica két volt tanítványa,
Gabriel Liiceanu és Andrei Plesu ma kulcsszerepet tölt be a
román közéletben és kultúrpolitikában.
A hegyi tanulmányok erre is jók voltak.
7. Az értelmiség helye
A kultúra fennmaradásának szolgálata a
politikába való közvetlen beavatkozásról
való lemondást is magában foglalta. Ez olyan magatartás,
amelyet a rezignáltság motivált. A kommunisták
megvetése általában a politika megvetését
hozta magával. Az elitizmus gõgösen nézett le
a politikai alantasságokra. A politika ezeknek az embereknek a szemében
a karrier, a társadalmi felemelkedés eszköze, semmi
más. A köztiszteletet kulturális teljesítményekkel
lehetett kivívni. Ehhez azonban meg kellett maradni a legális
publikációk területén. Ennek az igénynek
a rezsim már a 60-as években elébe ment azzal, hogy
elvetette a szocialista realizmust mint a szovjet kultúra megnyilvánulását.
A stílusok pluralizmusa Romániában ettõl kezdve
nem volt téma többé.
A német kisebbség szûkebb kulturális
színterén jön létre 1977-ben az "Aktionsgruppe
Banat", amely politikai célzatú kritikai irodalomra törekszik,
de ez is a legális eszközökre bízza magát.
A csoportot szétzúzza a Secu.
Ily módon Romániában csak egyetlen említésre
méltó szamizdat jön létre a 80-as évek
elején, Erdélyben, a magyar kisebbség körében.
Ez volt az Ellenpontok címû folyóirat, amely a budapesti
színtérhez igazodott, és onnan is kapta a logisztikai
segítséget összesen 9 magyar nyelvû számának
megjelentetéséhez. A Secu rövid úton megfojtotta.
Kezdeményezõit (Ara-Kovács Attilát, Szõcs
Gézát és Tóth Károlyt) kitoloncolták
Magyarországra.
8. A maguk útját járók
A szervezett ellenzék gyors veresége mély kollektív
depressziót hagyott hátra. A 80-as években már
csak egyedülálló figurák akadnak, akik felemelik
a hangjukat a rendszerrel szemben: Dorin Tudoran, Radu Filipescu, Doina
Cornea, Dan Petrescu. Csupa moralista, akik vádjaik és intéseik
számára többnyire a nyílt levél formáját
választják. Leveleiket Nyugatra juttatják ki, és
a müncheni Szabad Európa rádióban olvastatják
be. Ez mint a legtöbbet hallgatott rádióadó Romániában
ily módon a szamizdat, legalább is a politikai szamizdat
helyettesítõjévé válik.
Éppen a 80-as években, amikor Kelet-Közép-Európában
mindenütt a szocializmus bomlásjelenségei figyelhetõk
meg, amikor ott egész területek hatósági ellenõrzését
adják fel, kerül sor Romániában, éppen
a Moszkvától való elszakadás miatt, a resztalinizáció
folyamatára. A peresztrojkának Romániára semmiféle
kihatása nincs. A nacionálkommunizmusnak hosszabb idõre
sikerült megmerevíteni a társadalmat, mint a szovjetkommunista
kurzusnak.
9. A következmények
Hogy Romániában nem volt szamizdat, és ezzel együtt
nem jött létre sem az ellenzéki kapcsolatok hálója,
sem egy vitafórum, ez 1989-ben meg is bosszulja magát. Amikor
Ceausescu megbukik, nincs szervezett ellenzék. Mindent utólag
kell behozni, így az ex- és reformkommunisták vehetik
át a hatalmat, és 1996 teléig meg is tartják,
és ezzel õk állítják a váltókat
a posztkommunista Romániában nem tévesztve szem elõl
saját érdekeik érvényesítését.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
Bibliográfia
WAGNER, Richard
Kivándorlási kérelem
Magvetõ, 1989
Kõomlás Bécsben
Pont, 1999
„Baloldal, szocializmus nélkül”
Magyar Lettre Internationale, 4.
„Testvérek között”
Magyar Lettre Internationale, 5.
„Kisebbségek felségterületei”
Magyar Lettre Internationale, 14.
„A történelem visszatérése a német
tartományokba”
Magyar Lettre Internationale, 22.
„Conspiratitis”
Magyar Lettre Internationale, 32.
"A Balkán felrobbant hídjai"
Magyar Lettre Internationale, 33
"A szocializmus indiszkrét bája"
Magyar Lettre Internationale, 35
MIHAILESCU, Vintila
"Ami a nacionalizmus mögött van"
Magyar Lettre Internationale, 18
ANTOHI, Sorin
"Mit képzelnek magukról a románok?"
Magyar Lettre Internationale, 27
PLESU, Andrei
"Értelmiség és egyház"
Magyar Lettre Internationale, 23
Román eszmetörténet
Századvég, 1994
ALEXANDRESCU, Sorin
„A román paradoxon”
Párizsi Magyar Füzetek, (1985) 16
ENGLER, Wolfgang
"Kollaboránsok országa?"
Magyar Lettre Internationale, 22
SCHADLICH, Hans-Joachim
"A dolog B-vel"
Magyar Lettre Internationale, 22
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta
http://lettre.c3.hu