(részlet a Dumpf-szonettekből)

     "Hervad már ügetünk eltévedt lovasok"
             (Dumpf Endre)

szitáló dämmerung
e kerti tar böröndben
az ember elmereng
szép szabadtéri röntgen
a vasra szól az isten
helyezzem rá az állam
és ne idegesítsem
s beteglap van-e nálam
s bár bennszakad a lég
én pizsamátalan
szólok beh szép vagy ég
s te föld beh szép alant
stb. mind ti csontok
élek sőt colát bontok

*

amelyen csüngök amelyen vakírok
te vagy az alkony hólábbadt ege
őszi orrcsepped szúrós hidege
átjár uram s mint szép hegyes fakírok
úgy hordom néked fenn az orromat
egyébiránt amit felírtál vényre
az nemcsak hogy kiváló orrsövényre
de szabályozza a sírásomat
ha végül mint egy kutyahúzta szán
alágördülvén összehúzza szám
mint jégretek takony– s kikönnyeződöm
torokszorító kissé nyelni tán
de nem sírok az eszkimók után
a nyelv alatti kásás hómezőkön

*

a mindenség akár a spongya
eltévedt csöppjét vonz haza
a téli ég nagy demizsonja
colával töltve éjszaka
lelkem a szénsav telizsongja
ó barna méhek évszaka
bürökíród mind kiiszom ma
habár a bennsőm megszaka
s a kerti út hol testem tolat át
beszippant mint egy alagút
kidőzsölt puffadt vonatát
büfébe járó luftbalonját
kiből ha ezt a jót kivonják
csak szar marad és pizsama

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu