Sokféleségi rekord
A kanadai Toronto sokféleségi rekordot tart. Emberek 80 országból 100 nyelven beszélve próbálgatják a globalizált jöv+ Bábelét. Büszkén mutogatják a különböz+ negyedek nyelvi zsibongását, potpourriját, a tiritarka arcokat és kirakatokat. Lengyelek, portugálok, karibi hinduk, kínai baptisták, angolszászok, franciák, zsidók... A városháza el+csarnokának egyik oszlopán ott vannak felvésve a városi politika vezérelvei: „igazságosság - tisztelet - összhang - jólét”. Az Egyesült Államok olvasztó tégelyét+l eltér+en ebben a kozmopolita mintaközösségben minden etnikumnak ápolnia kell rítusait, táncait, étkezési szokásait, és tiszteletben tartani a többiekét. „Mi messzemen+en meg+riztük identitásunkat és kultúránkat”, mondja valaki, aki olasz bevándorlók gyermeke. „Otthon hazai dialektusunkat beszéljük, dél-olasz ételeket f+zünk, kaliforniai sz+l+b+l állítjuk el+ saját borunkat, elkészítjük speciális paradicsommártásunkat.” Itt mindenki egyenl+, és mégis teljesen különböz+, foglalja össze egy tanítón+.
 Hogy minden csoport egységes mérce szerint különbözik, ez a multikulturalizmus kvintesszenciája. „Itt senki sem tör+dik azzal, hogy valaki fekete vagy fehér.” A városi önkormányzat egyik képvisel+n+je azt hangsúlyozza, hogy itt a különböz+ családformákat is tiszteletben tartják, „mindegy, hogy valaki éppen homoszexuális, biszexuális, esetleg elvált, egyedülálló vagy bármi”. Ezek a sokféleségre alkalmas formák.  A poligámia és a gyermeki kiszolgáltatottság, a szeparált férfi- és n+i világ családformái nem tartoznak bele.
 Az ENSZ Toronto kulturális sokféleségét kitüntetéssel méltányolta. A globális városban a küls+dleges különbségeknek visel+iket legitimálni, nem pedig rögzíteni kellene.
A bevándoroltak és leszármazottaik ingerülten reagálnak a származásukat firtató kérdésekre. „Ez valahogy azt érzékelteti, hogy nem tartozunk ide.” Ugyanakkor mindenkinek szüksége van az etnicitására - nyelvére, b+rszínére, származására, vallására - mert ez önmagában  megalapozott igények formálására jogosít fel. A származás elengedhetetlen belép+ az elosztási versenyben való részvételhez.
 Az iskolásokkal minden évben közösen megünnepeltetik a kínai újévet, Martin Luther King napját, a karácsonyt és a zsidó ünnepeket. A vegyes házasságokból való gyerekek azt mondják, etnikai hovatartozásukat - amelyre folyton rákérdeznek - a legszívesebben „multikulturális”nak mondanák. Egy francia tévé-dokumentumfilmesben a torontói emberek jólneveltsége, arckifejezése és a gesztusok óvatossága a svájci életet idézte (ami el+ítélet a svájciakkal szemben).
 A demonstratív multikulturalizmusban egalizálva vannak a kulturális távolságok és közelségek; a rendezvények sorában a szicíliaiak a kínaiak mellett, a csehek a ruténok mellett, az indiánok a skótok mellett lépnek fel, és minden csoport egyformán számít. Még a nyelvek idegensége is csak retorikus. Az állandó párhuzamos használat fokozatosan hozzáigazítja a bevándoroltak tájnyelvében a szókincset, a szójelentést és a mondatszerkezetet az érintkezés nyelvéhez. A szokások ápolásának jutalma ebben a toleranciától megrészegült Babilonban a teljes lefordíthatóság. A „különbségeket” politikai programnak teszik meg, és a muzeális és hibridkultúrák egész vadasparkját hozzák létre.
 A 20. század végén tetter+s ügyvédek, építészek és kiállításszervez+k kiszakították „a másikkal való találkozást” az összemérhetetlenségb+l, és hosszú távra a specialistákra bízták. Berlinben a Haus der Kulturen der Welt (HKW), a Világ Kultúráinak Háza van a „Szövetségi Köztársaság és más, els+sorban nem-európai népek közti folytonos párbeszédnek szentelve”. Még az önkritika is intézményesítve van. A „turizmuskompatibilis folklórbemutatók” helyett „az adott kultúrkörök csúcsteljesítményeit” nyújtják, például kínai avantgárdot és afrikai független filmet. Küzdenek az eurocentrizmus ellen (és elég dörzsöltek ahhoz, hogy tudják, az európai b+rükb+l nem tudnak teljesen kibújni). Megmutatják, hogy a nyugati fotográfia milyen képet alakított ki az idegen kultúrákról, és azt, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika rendelkezik egy „másféle modernitással”, saját világperspektívával.
 Párizsban Chirac miniszterelnök személyesen támogatja egy múzeum felállítását, amely „Az ember, a m§vészetek és a kultúrák múzeuma” volna (MHAC). Magától értet+dik, hogy elhatárolják magukat a múltbeli imperialista etnográfiai múzeumoktól. A konferenciák és kiállítások rendezésébe mindig bevonják a mindenkor érintett kultúrák képvisel+it is, még az áthidalhatatlan idegenséghez való „jogukat” is elismerik.
 
Az euroamerikai kultúra univerzális és önrelativizáló
Az új, kontrollált Nyugat és önmeghaladásra késztet+ mechanizmusa elhivatottnak érzi magát arra, hogy egy uniformizáltságtól fenyegetett földön megóvja a „sokféleséget” - a saját mindent felfaló volta és mások öngyilkos korlátoltsága ellen. Ez a metakultúra nem elégszik meg annyival, hogy az övé a kommunikáció és a kritika monopóliuma. Kulturális különféleségre is áhítozik, és mivel a többiekre nem hagyatkozhat, az összeférhetetlenségek találkozását is maga veszi kézbe.
 Tíz éve még megcsodáltuk annak a textíliareklámnak a progresszív voltát, amely színes fotómodelleket állított a sápadtarcúak mellé, megel+legezve a fajok 21. századi felh+tlen barátságát. A divatmenazséria további fejl+dése azt tanúsítja, hogy a különbözés a felszámolásával még tovább fokozható. Az összevisszaságnál még jöv+be mutatóbb a crossover, a fajkeveredés, az egyetlen testbe s§rített faji sokféleség. 1997 és 1998 legkeresettebb férfi reklámmodellje az Egyesült Államokban a 22 éves profi golfozó és tornaverseny-gy+ztes Tiger Woods volt. Egy indián és európai felmen+kkel is rendelkez+ afroamerikai és egy kínai felmen+kkel bíró thaiföldi n+ kapcsolatából származik. A multikultúrából a crossoverben csak a test marad, ami nem jelent semmit, csak saját magát.
 Az óhajtott sokféleség elillan el+lünk, ha megragadjuk, megtartjuk és elhasználjuk. Univerzális értékek nevében felkaroljuk a más kultúrákat, de kénytelenek vagyunk +ket megrendszabályozni, ha ezekkel az értékekkel szemben lépnek fel. Márpedig folyton ezt teszik, már csak azzal is, hogy nem pluralisztikusak és önkritikusak, még csak nem is bírálják önmagukból kiindulva a Nyugatot, vagy próbálják teljességében felfogni, úgyhogy még ezt is nekünk, önreflexióval bíróknak kell egymagunknak elvégeznünk.
 A világkultúrák kölcsönhatására vonatkozó majdnem minden elmélkedés arra az eredményre jut, hogy éppenséggel az  euroamerikai kultúra specifikuma, hogy univerzális és relativizálja önmagát. A nagyközönség el+tt úgy jelenik meg a Nyugat következetes önkorlátozása, mint egy szuverén szellem kifejez+dése, amely felette áll minden pártnak. Kultúrtudósaink körében manapság szokás a "nyugati" látásmódot egyoldalúként elvetni. Csodálatukat az olyan vágyálmok megtestesít+i vívják ki, mint az Umberto Eco által pártfogolt tasmániai kutatón+, aki Bolognában végzett etnológiai terepkutatást - és ezzel azt bizonyította, hogy a többiek már ott tartanak, hogy képesek a maguk szemszögéb+l összehasonlításokat végezni. (De mi köze van ennek a kutatón+nek és kutatási céljának a - 19. században kiirtott - tasmániai kultúrához?)
 A Nyugat kulturális nyitottságának megvan a maga türelmetlen és expanzív árnyoldala. Ha arról van szó, hogy piacok megnyitását kényszerítsék ki, és az emberi jogok megsértése megállapításának monopóliumát, a beavatkozás jogát kell megvédeni, + rendelkezik a definiálás hatalmával. Elveiket transzkulturálisnak nyilvánítják. Gazdasági és katonai nyomásgyakorlás eszközeivel viszik keresztül azt az értelmezést, hogy a tolerancia, az ész és az egyenl+ség a Nílus, Niger, a Jangce és az Amazonas mentén is korlátlan érvényességgel bírjon.
 Ilyen- vagy olyanfajta beavatkozásra adnak alkalmat a törzsi mészárlások, durva testi fenyítések, fundamentalista hadvezérek üzelmei, jobbágyság, n+k és gyermekek jogfosztottsága (egész az özvegyégetésig), a vérbosszú, nepotizmus, a mértéktelen állami eladósodás és a babonaság minden formája, amelyek akadályozzák a racionális gazdálkodást az IMF és a Világbank hiteleivel. A német fejl+déstámogatás-ügyi miniszter asszony, Annemarie Wieczorek-Zenl magán kívül volt a szövetségi elnök 1999 januári újévi fogadásán, miután az iráni nagykövet nem volt hajlandó kezet fogni vele - egy n+vel. Mit fognak csinálni a nyugati uralkodón+k a jöv+ben, ha a keleti országokban megjelen+ n+mozgalmak fordulnak hozzájuk segítségért?
 A n+i nemi szervek mintegy negyven afrikai és ázsiai országban folyó rituális megcsonkítását ma kizárólag veszélyes testi sértésként és az emberi jogok sérelmeként kezelik. De ez a kegyetlen szokás a fáraók kora óta azt az elképzelést közvetíti, hogy az emberiségnek a teremtés rendjében elrendelt felosztása két nemre még nem zárult le, úgyhogy a n+kr+l a klitoriszt, a férfiakról az el+b+rt el kell távolítani ennek tökéletes megvalósulása érdekében. Ott, ahol az excíziót el szokták végezni, és ahol ez „jótéteménynek” számít, a faluközösség megveti a körülmetéletlen n+ket. Az ország lakosságát tehát el+ször alaposan át kéne nevelni. A fehér felvilágosítóknak még b+ven van tennivalójuk.
Ennyit a kultúrák támogatásával kapcsolatos csendes fenntartásokról. A fehér befogadó országokban általánosan uralkodik az a felfogás, hogy a bevándorlók integrációja egyet jelent a békés együttéléssel valamint a növekv+ kulturális sokféleséggel. De az integráció-szegregáció, béke-konfliktus és diverzitás-homogeneitás problémasíkjainak sajnos alig van közük egymáshoz. A pre- vagy kora-indusztriális társadalmakból érkez+ bevándorlóknak a poszt-indusztriális társadalomba való beilleszkedést mindenesetre kulturális gyökereik fokozatos elcsökevényesedésével kell megfizetniük. (Ez az integráció ára.)
Gondoljunk csak a török bevándorlók második és harmadik nemzedékére Németországban. Az anatóliai világképek és szokások eróziója ott is végbemegy, ahol török fiatalok a militáns önérvényesítésre készülnek, az iszlámra és saját népcsoportjukra esküsznek. A bevándorlók napjai szigorú id+takarékosságnak alávetve telnek. A Németországban felnöv+ törökök többnyire akadozva és hibásan beszélik a nyelvüket. Sok török házaspár beéri egy gyerekkel vagy gyermektelen marad. Fiatal török n+k felháborodnak azon, ha a mecsetben azt hallják, hogy a n+k engedelmességgel tartoznak a férfiaknak. Az egyéni szabadság elve elhomályosítja a régi vágyakat. Az ember másképp érzékeli a dolgokat, másképp mozog, másképp eszik, másképp beszél, másképp álmodik.
A digitális korszakban a promiszkuis sokféleség az igazi, egész, teljes élet délibábja.  Ez marad meg az egyenl+ bánásmód univerzális jogából. Ökölszabályként érvényesülhet, hogy mindenütt, ahol a különbözést önmagáért dics+ítik, az egyhangú változatosság állapota uralkodik. Miután a megfoghatót megszereztük, a megértéssel és a toleranciával azt hajszoljuk, ami túl van a mi horizontunkon. De azt nem tudjuk elérni. Nem lehet rátalálni, és ha mégis jelentkezik, akkor váratlanul.

Mindig csak egyvalamik leszünk: kozmopoliták vagy a helyi hatalom és kultúrája párthívei
Egyes szerz+k elégedetten nyugtázzák Európa növekv+ kulturális sokféleségét, majd néhány cikkel kés+bb a Földnek az amerikai internet-szolgáltatók, a Coca-Cola, a McDonald’s és a Nike felvev+piacává való feltartóztathatatlan átalakulását. Európai tudósítók és tárcaírók évtizedek óta az „individualizálódás” diagnosztizálásával térnek haza Kínából: a fiatalok szeretik a popzenét, és odavannak a nyugati cuccokért. És természetesen azt várják, hogy ugyanazon termékek fogyasztása a gondolkodásmódot is hasonlóvá tegye.
 Egyesíti-e hát a jöv+ben a földrészeket az észak-amerikai tömegkultúra? És vajon érvényre jut-e ugyanakkor még egy másik tömegkultúra is Ázsiában, Európában és Afrikában?
 Civilizatorikusan és politikailag tanulságos a nyelvek el+relátható jöv+je. A ma él+ hatezer nyelvb+l a müncheni amerikanista, Gerd Rauthal feltételezése szerint a következ+ évtizedekben néhány ezer ki fog pusztulni. Az angolé a világpiac és a cybertér - de éppen ez éleszti újra a többi nyelvet, s+t még a nyelvjárásokat is. A nagy országközi térségekben és szigetcsoportokon mindig egy regionális nyelv lesz a közös nyelv, a lingua franca: A mandarin Délkelet-Ázsiában, a bahasa Malajziában és Indonéziában, Toc Pisin a Déltengeren, a szuahéli és a haussza Afrikában, a spanyol egész Amerikában (Brazíliát kivéve), a német, francia és orosz a kontinentális Európában. Az angol anyanyelvként folyamatosan veszít a jelent+ségéb+l, de a mandarin és a hindi mögött a harmadik helyen áll (a német a tizediken). Világviszonylatban közvetít+ nyelvként szolgál az angol (Universal Networking Language), megkönnyítve a többi nyelvnek a kölcsönös fordítást. Kultúrnyelvként azonban, amelynek használata az Egyesült Államokbeli amerikaiak és a britek el+joga, a végét járja. Számtalan hibrid nyelvjárás (Englishes) szaporodott el, amelyek beszél+i már alig értenek szót egymással. Pandzsabi angol, urdu-angol, a bevándorlóké Ausztráliában, az ebonics az amerikai feketéknél, az anglo-argentin, angol német mondatszerkezetekkel, Japenglish...
 Hasonló történik a popkultúrával is (amelyet regionálisan lerabolnak, átszövegeznek, pánafrikai vagy dél-ázsiai irányban átalakítanak, és a hazai tánczenével kevernek), a hollywoodi filmnyelvvel, a nyugati racionalitással, az individualizmussal és az emberi jogokkal.
 „Kultúrákban” nem lesz hiány, de érintkezni és egymásra hatni mindig csak kett+ fog. A világot átfogó hálók monopol-üzeme segíti nagy területeken mérvadó, elkerülhetetlenül Amerika-ellenes beállítottságú hatalmak felemelkedését, mert az Északon el+állított globális kultúra csak médiumokat állít fel, esélyeket és munkamódokat mutat be, de a számtalan virtuális forma egyikét sem tölti ki. Továbbra is hallgatólagosan el+feltételezi a helyeket, amelyeket tönkretesz, ezeken a helyeken fészkeli be magát most a megfoghatatlan ellenség. A cybertér egyfajta mindenütt ott lev+ protestantizmussal szembesíti a népeket: bens+vé tesz, formalizál, általánosít, felszámolja a határokat, bekapcsol, bevon, egyenl+vé tesz és tolerál. És akkor mi van? Nem lehet mást csinálni, mint üzletr+l és csatlakozásról beszélni. A kultúrák beígért harcára nem fog sor kerülni (már a többes szám is félrevezet+), de a vallások, nyelvek, térségek és események mindeddig nem ismert politizálódására igen. Mindnek kommunikálnia kell egymással, és nyugati módon racionalizálnia. De azzal, hogy közösségeket alkotnak, a történelmükben élnek, és ragaszkodnak valamihez, ugyanakkor teljességgel elhagyják a kölcsönös megértés szféráját. Ez a korrektség nyugati monopóliumának a következménye. A transznacionális intézményekben való részvétel leplezi nagy térségeknek a világtól való újabb elfordulását (Oroszország, Nyugat-Európa, Turkesztán, Arábia, Irán, Pakisztán, India, Kína, Fekete-Afrika, Brazília, Mexikó, a latinók USÁ-ja).
 Európa és Észak-Amerika zónáiban a digitális univerzalizmus nem hozza létre a kultúrák sokféleségét, inkább egy rendkívül sokrét§ társadalmi fragmentáltságot. Etnikai negyedek, jövedelmi kasztok, spirituális és szociális mozgalmak, gyermek- és ifjúsági társaságok, nemi és korosztály-csoportok, nagyvállalatok, céhszer§ szervezetek és fiókvállalataik szétforgácsoltan vagy egymásra rakódva különülnek el a térben, vagy szimbolikusan engesztelhetetlen bezáró és kirekeszt+ eljárásokkal.
 Ha egyének a világon bárhol akadálytalanul találkozhatnak, már nem tudnak mit mondani egymásnak. Az interneten személyes kapcsolatokra szomjaznak, a bevásárló központokban a faliújságoknak nagyobb a forgalmuk, mint bármikor. A képerny+k el+l a szolgáltatók koncertek, fesztiválok, utcai rendezvények és stadionok zsúfolt testközelségébe hívják az embereket, a testi kontaktustól meg a képerny+k elé.
 Nem fogunk a világok között vándorolni, ahogy  a növekedés lázában a mennyiségi gondolkodás ígérte. Mindig csak egy valamik leszünk. Kozmopoliták vagy a helyi hatalom és kultúrája párthívei, vagy cégünk testületi imázsának hordozói, vagy klánunk tagjai. Ha egy vagyunk ezek közül, a többi nem számít: t+lünk távoli sokféleség.

Bibliográfia

GEERTZ, Clifford
"Az eszes vadember. Lévi-Straussról"
Magyar Lettre Internationale, 40

FISH, Stanley
"Butik-multikulturalizmus"
Magyar Lettre Internationale, 31

BENVENUTO, Sergio
"Az igazság angolul beszél. Globalizáció és a különbözés vágya"
Magyar Lettre Internationale, 37

SZIGETI L. László
"A többoldalú identitás emancipációja - gondolatok egy kanadista konferencia margójára" Magyar Lettre Internationale, 39

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu