(PÁRIZS) - (2001. szeptember 20.) Az Amerika „kivételességérõl”
szóló doktrína fontos szerepet játszott a szeptember
11-i borzalmas mészárlásra való reagálásokban
Amerikában és külföldön. Doktrínának
neveztem, de ez azon jellegzetes hiedelmek közé is tartozik,
amelyekben gyakorlatilag mindenki osztozik, aki az Egyesült Államokban
él, vagy oda szeretne kivándorolni. Amerika, ebben buzgón
hisznek, mindig is kivétel volt, és kivétel is lesz
az alól, ami rendszerint vagy szokás szerint máshol
történik. Az amerikaiak nemcsak azt hiszik, hogy Amerika
a legjobb, legszabadabb, leggazdagabb, leghatalmasabb ország. Abban
is hisznek, hogy Amerika más. Szerencsésebb. Védve
van a szokásos megpróbáltatásoktól és
katasztrófáktól, amelyeknek más országok
ki vannak téve.
Miért volt Amerika majdnem kétszáz évig
az emigráció fõ iránya? Mert Amerikában,
úgy hiszik, nem ismétlõdnek meg újra a régi
történetek. Hogy Amerika kivétel a történelem
és a politika minden normális szabálya alól,
ez a felvilágosodás ideológiájából
származó alapvetõ elképzelés. Amerika
valóban Újvilág.
Amerika mindenekelõtt a telepesek országa, azon
az elven alapul, hogy más országból jönnek ide
emberek, ez teszi Európa minden más országától
eltérõvé. Ezt nem lehet elég sûrûn
hangoztatni. De különbözik más telepes országoktól
is, az olyanoktól, mint Kanada és Ausztrália, éppen
azért, mert ezek az országok sokkal kisebb számú
lakosságukkal és az elmúlt két évszázad
történelmében játszott sokkal marginálisabb
szerepükkel nem léphetnek fel azzal az igénnyel, hogy
kivételt képeznének.
Itt nem történhet meg, így szól az
amerikai krédó. De most „itt” is megtörtént.
Milyen értelemben kivétel hát Amerika még mindig?
Az olyan lapos közhelyek, mint hogy „Amerika már sose lesz
a régi” - amely gyorsan átalakul abba, hogy „A világ
már sose lesz olyan, mint volt”, tükrözik a megsértett
immunitás érzését.
Az amerikai kivételesség doktrínája
és az amerikai hatalom szükségszerû és
helyes voltában való hit egymáshoz kapcsolódó
koncepciók. Ha terrorista támadások fordulhatnak elõ
Amerikában, akkor az amerikaiaknak azt kell érezniük,
hogy az országuk gyenge - ezt az érzést a németeknek
vagy más európaiaknak nehéz lehet felfogni annak alapján,
hogy mennyivel erõsebb Amerika ténylegesen bármely
más országnál.
Hogy az amerikaiak elveszítették „érintetlenségüket”,
ez egy másik közszájon forgó fordulat mostanában.
De miben áll ez az ártatlanság? Nem úgy van-e,
hogy az amerikaiak állandóan elveszítik az ártatlanságukat?
Emlékszem ugyanerre az érzésre J. F. Kennedy meggyilkolása
idején. Az amerikaiak állandóan elveszítik
az ártatlanságukat. Aztán visszanyerik - a következõ
katasztrófánál.
Természetesen sajnálom, hogy feléledt a
hidegháborús retorika, válaszul a szeptember 11-i
eseményekre és annak érdekében, hogy megnyerjék
külföldi szövetségeseiket a terrorizmus legyõzéséhez
szükséges bármilyen akciókhoz. Ez nem egy bipoláris
világ, és az „ellenséget” nem lehet nemzetállamokkal
definiálni. Mint a gazdaság, mint a tömegkultúra,
mint a járvány (az AIDS-re gondolok), a terrorizmus most
elsõsorban nemzetek feletti. És mondanom sem kell, ami a
leginkább taszít, az a katasztrófát követõ
giccses vallásosság, az amerikai retorika kulturális
hiúsága.
Ezt el akartam mondani, de nagyon fontosnak tartom, hogy elsõsorban
nem a retorikára kell reagálni.
Valamiféle háború folyik, a terrorizmus valódi
- mint a kalózkodás volt a 18. és 19. században
- , és harcolni kell ellene. Senki nem utálhatja nálam
jobban a jelenlegi amerikai kormányzatot, de a New York-i és
washingtoni mészárlásokra való reagálásomban
nem hagyhatom magam ettõl vezettetni.
Továbbá nem hiszem, hogy az volna az amerikaiak
legfõbb feladata, hogy megértsék, miért gyûlölik
õket ennyire az iszlám világban. Persze, hogy van
errõl valami elképzelésem. A szokásos nézet
az, hogy az Egyesült Államokat azért gyûlölik,
mert Izraelt támogatja. De ennél biztosan összetettebb
a dolog. David Rieff azt állítja, hogy Izraelt nagyrészt
azért gyûlölik, mert az USA helytartójának
tartják. Úgy gondolja, és ebben egyetértek
vele, hogy ha holnaptól béke volna a Közel-Keleten,
és létrejönne egy palesztin állam, a terrorizmus
akkor is folytatódna.
Végül idéznék David Rieff levelébõl,
amelyet ide küldött nekem Párizsba, ahol ezt írom
szeptember 20-án: „Ez a terrorizmus nem egy bizonyos ügyért
folyik. Ez a világ azon részének a lázadása,
amely egyértelmû vesztese az új gazdaságnak,
az új szekularizmusnak, az új modernitásnak, és
ez a lázadás a világ azon része ellen irányul,
amely mindennek a felépítõje és haszonélvezõje.
Sajnos az iszlám az, a maga meg nem reformált és erkölcsileg
valóban visszahúzó voltában (gondoljunk csak
a nõk növekvõ elnyomására), amelyben ma
olyan vallási áramlatok kezdenek dominálni, amelyek
fenyegetve érzik magukat ezektõl a változásoktól.
Az olyanoktól, akik a globalizáció veszteseinek, tulajdonképpeni
áldozatainak tekintik magukat, nem lehet mást várni,
mint hogy örömmel fogadják a globalizáció
nyerteseinek minden vereségét. De ez csak azt erõsíti
meg, azt igazolja, hogy ami most történik, mindazok után,
ami elhangzott és ami történt, az háború.
Követett el az Egyesült Államok hibákat? Természetesen.
Követett el az Egyesült Államok bûnöket? Természetesen.
De ezek az igazságok nem fosztják meg az Egyesült Államokat
attól a jogától, hogy megpróbáljon megálljt
parancsolni a terrorizmusnak. Jelenthet-e ez szõnyegbombázást?
Természetesen nem. Felhatalmazza-e ez az Egyesült Államokat
háborús bûnök elkövetésére?
Természetesen nem. De a terrorista fenyegetés valódi,
és nem fog abbamaradni. A fenyegetés nem csak a rossz amerikai
politika velejárója, ahogy sok tisztességes amerikai
hinni szeretné - bár ennek a politikának egy része
valóban provokáló hatású volt. Ugyanaz
a gondolkodásmód, amely Salman Rushdie-t halálra ítélte,
bár megölnie nem sikerült, most sikeresen ítélt
halálra mintegy hatezer embert, köztük egy csomó
külföldit is az Egyesült Államokban. Ennek az erõszaknak
a megállítására erõszakra lesz szükség.
A háborús szabályok szerint cselekednünk kell,
nemcsak hibáztatni magunkat a további mészárlás
megelõzése érdekében.”
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
SONTAG, Susan
A pusztulás képei
Európa, 1971
A fényképezésrõl
Európa, 1981
A betegség mint metafora
Európa, 1983
Halálkészlet
Európa, 1989
Az AIDS és metaforái
Európa, 1990
A vulkán szerelmese
Holnap, 1994
„Wagner vizei”
Magyar Lettre Internationale, 11
„Godot-ra várva Szarajevóban”
Magyar Lettre Internationale, 12
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu