Tavaszi nap a télben

  Egészen világos horizontok. Velence-fény.
  Hegyek palotája, feltornyozódva, egymásra rétegzõdve.
  Alatta, elõtte, a dombok között, világlón,
  ködszalagok  a tó fölött.

  Olykor füst, alatta és fölötte.
  Még barnák a mezõk.
  A fák még feketék és karcsuak.
  Árnyak, akár a Giacomettiéi,
  vonulnak át más árnyékokon.
  A napba nézõ emberek
  sápadt arca.
  Fáradt, ráncokkal szabdalt bõr. Nyugodt pillantás.
  És nincs még gyerekzsivaj sem.
 
 

Téli este a Wannsee-nél

  Ismét leszállóban az éj.
  És az erdõkbõl
  köd gomolyog föl.
  És a tó õriz még, nyugaton,
  egy árnyalatnyi vöröset,
  a nap emlékét.

  És a messzeség, kelet felé, zsugorodik.
  Víz és szárazföld összefolynak.
  Éggé lesz minden.  Az ágak,
  fehér-feketén, beléfúródnak.
  A madarak álomba
  hullnak.
 
 

ki innen

  ha ismét megjönne a hó
  ebbe a tájba mely
  bekerít engem
  kilátópontjaival
  melyekrõl lenézve
  a kilátásaimat
  fürkészem talán
  megtörténhetne hogy a havon át
  újra megtalálnám a nyomomat
  ki innen

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu