Bár északi szél fúj még és hûvös a fû -
   már vidoran néz le a Nap,
   s mintha belõle csorogna a Földre,
   széttöredezik, szétfoly a foltos arany.

   Sok idegen és szilárd napdarab
   világol úton-útfelen.
   Még az éjben is fénylenek
   a pitypang csillagok: sok borzas, kicsi, sünfejû.

   Mi mind, kik itt ázunk az úton õvelük
   az Istenség levált darabjaként, örülhetünk:
   az égi híd pillére földig ér.

   A teremtmények minden szenvedése, mint
   az összerogyott gravitáció,
   csak tûhegynyi anyag, amely kilõtt
   golyóként robban majd világgá.

   A szivárvány jele hazug, boldog, ledér.

   S alatta mi, egy nagy, vizes tavasz
   rigója, férge, csigája, dió-
   fája, esõje, Zsófija vagyunk.

   Egy üveg pirosló sombefõtt
   az évnek asztalán, amelyet elhagyunk.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu