Elég természetes dolog egy olyan regionális kihatású
válság esetén, mint amilyennek az elmúlt évek
során a Balkánon tanúi voltunk, hogy nyilvános
vitákat kezdeményezzünk a megoldások állandó
keresésére, és igyekezzünk fontos személyeket
és intézményeket összehozni egy ilyen téma
körül. A képzelõerõ hiányára
vall, ha a problémát minden áron „a káosz felé
sodródó régió” „dekriminalizálására”
igyekszünk redukálni – ezt a gyakori hozzáállást
idõnként az az állítás ellenpontozza,
hogy „innovatív megoldásokat” kell találni, erre
van a legnagyobb szükség.
A szigorúan orvosi analógia alkalmazása sem mûködik
nagyon jól: nem arra vállalkoztunk, hogy meggyógyítsunk
egy betegséget, hanem hogy észrevegyünk és megmentsünk
értékeket – amennyiben persze vannak ilyenek. Más
szóval azt javasoljuk, hogy a Balkánról folyó
klinikai diskurzust egészítsük ki egy affirmatív,
termékeny, helyreállító diskurzussal. Vajon
csak azért szándékozunk „megmenteni” a Balkánt,
mert békét akarunk Európa hátsó udvarában,
vagy mert van ebben a régióban olyasmi, amit érdemes
megmenteni? Lehet-e bátorító epizódokat, sõt
éppenséggel „sikertörténeteket” találni
a Balkánon? Vajon a hatalmas mindent beborító balkáni
árnynak van-e napos ellenpólusa is? Ha nem veszünk tekintetbe
ilyen szempontokat, könnyen áldozatul esünk egy önelégült
diskurzusnak, amely tele van olyan jóindulatúan arrogáns
klisékkel, amilyeneket Maria Todorova tár fel Imagining the
Balkans (Ahogy a Balkánt elképzelik) címû kiváló
könyvében.
„A mi különös városaink” témájának
szentelt szimpózium alkalmat nyújt egy ilyen pozitív
perspektívára, amennyiben a „különös” szót
kedvezõen akarjuk értelmezni. A városi kultúra
a Balkánon nagyon különös, és ugyanakkor kiváló
építészeti, társadalmi, gazdagsági és
politikai teljesítmény. Multikulturális nyitottsága,
pittoreszk vonásai, a keleti és a nyugati elemek szokatlan
kombinációja, a kommunitárius szellem egyedülálló
jellege – ami egyszerre fakad archaikus hagyományokból és
a modernitás meglepõ változataiból – ezek mind
szerepet játszanak egy olyan képzõdmény meghatározásában,
amely egyszerre homogén és van tele sokféleséggel,
és amely gazdag tanulságokkal járulhat hozzá
a mai európai témákhoz. A Balkán egy konfliktusokkal
teli történelem eredménye, amelynek hátterében
paradox módon mély antropológiai, stílusbeli
és (általános értelemben) kulturális
hasonlóság rejlik.
E köré a gondolat köré szervezõdhetne
ez a bukaresti találkozó. Íme néhány
ezzel kapcsolatos téma: a balkáni város a mediterrán
világ és Közép-Európa között;
városi modellek a Balkánon: a „kis Párizs” (Bukarest),
a „kis Bécs” (Temesvár), stb.; a marginalitás komplexusa
a balkáni közfelfogásban és mentalitásban
(centrum és periféria a városi tervezésben);
az elõvárosok és a külvárosok etikája;
városi és falusi komponensek keveredése a Balkán
városaiban; civil társadalom és a patriarchális
szellem (a vallás társadalmi szerepe); az „ünnep”
fogalma a Balkánon; konszenzus és árnyalatok: a balkáni
konyha; balkáni divat Kelet és Nyugat között.
Elmondtam, mi késztetett arra, hogy házigazdája
legyek ennek a konferenciának. Túl kéne jutni a Balkán
klinikai megközelítésén. Tény, hogy ha
a Balkánról esik szó, rendszerint úgy beszélnek
róla, mint valami betegségrõl. Nem kétséges,
hogy a régió számos érvet sorakoztat fel ennek
alátámasztására. Másfelõl, ha
arra szánjuk el magunkat, hogy megmentsük a Balkánt
– ha azt mondom mi, illegitim módon az Európai Közösség
nevében beszélek –, ez kell, hogy jelentsen valamit. Csak
azért van ez, mert békét akarunk a világnak
ebben a részében, csak azért van, mert nyugodtan akarunk
aludni, úgy hogy ne zavarjanak semmiféle rendbontások
a határaink mentén, vagy talán azért, mert
vannak megmentésre érdemes dolgok ebben a régióban?
Úgyhogy ez esetben nemcsak egy normalizált, békés
Dél-Kelet-Európát akarunk, hogy egyszerûen ne
kelljen vele törõdni, remélem, ennél többet
akarunk, úgy gondoljuk, hogy vannak itt megmentésre érdemes
értékek, hogy van ragyogó ellenpontja is annak a sötét
képnek, amely errõl a régióról forgalomban
van.
A földrész többi része számára
esetleg érdekességgel bíró lehetséges
értékek sorában a kelet igen sajátos városi
kultúráját talán provokatívnak lehet
tartani, legalábbis egy olyan építészeti, szociális
és antropológiai kísérletnek, amely ösztönzõ
lehet Európa egésze számára.
Valamelyest gondot okozott nekem a cím, amelyet Konrád
György javasolt Berlinbõl ennek a tanácskozásnak:
unsere merkwürdige Stadte (a mi figyelemre méltó városaink).
Mit jelent ebben az esetben az, hogy merkwürdig? Õszintén
szólva nem tudom, és remélem több fogalmam lesz
róla a mai vitanap végén. Mi olyan különleges
ezekben a városokban? E szónak melyik szinonimájára
gondolunk azok közül, amelyek jó fordításai
a német merkwürdig szónak? Vajon a mi városaink
szokatlanok? Furcsák? Viccesek? Bolondosak? Különcök?
Rendkívüliek? Rendellenes vagy bizarr városok? Vagy
érthetetlenek? Páratlanok? Egyediek? Excentrikusak? Váratlanok?
Abnormálisak? Nem konvencionálisak? Anomáliát
jelentenek? Szabálytalanok? Érdekesek? Rémesek? Ritkaság
számba mennek? Ismeretlenek? Feltûnõek? Izgalmasak?
Sui generis városok? Mit gondolnak, e szinonimák közül
melyik illik a legjobban a Berlinbõl címnek javasolt
merkwürdig kifejezéshez? Bóknak lehet ezt venni? Mint
amikor azt mondjuk, hogy Velence csodálatosan különös
város? Mert valóban az. Vagy inkább van benne valami
pejoratív, mint amikor azt mondjuk, hogy Los Angeles elég
különös város? Mert tényleg különös
város. Épületek és emberek hatalmas agglomerátuma,
anélkül, hogy megvolna benne az az igazi városiasság,
ami Bostonban vagy New Yorkban megvan. Mi is akkor valójában?
És ha a világon mindenütt vannak különös
városok, miért kéne azt hinnünk, hogy a Balkán
az egyetlen régió, amelynek különösek a városai?
Emlékszem, néhány éve meg kellett
hívnom Bukarestbe a holland külügyminisztert. Érte
mentem a repülõtérre, és tettünk vele egy
rövid városnézõ körutat a városban.
És tíz perc után spontánul és õszintén
felkiáltott: De hát ez egy város! Ez volna a szónak
az az értelme, ami a különös mögött van?
Mint mondtam, én nem tudom, remélem Önök közül
néhányan tudják, kíváncsian várom,
hogy megosszák velem a tudásukat.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
(Bukarest, 2001. december 14-16, New Europe College nemzetközi szimpozium megnyitója)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu