De hol van már Otmar Freyherr von Verschuer,
ki tudós doktor volt, megszállott elme,
és a haladást mindennél többre becsülte?
De sajnos, csak azt becsülte!

Ki frissen metszett fejet kapott spirituszban,
rendszerint a Birodalmi Posta szállította keletrõl, mert
a megkínzott gyermekarcok vonásait csodálta.
És különös az ikrekért rajongott.

Famulusa küldött neki mindig a friss hullákból
anatómiailag korrektül kimetszett részeket,
ártatlan szemeket, mert mestere erre vágyott.
És gyûjteménye ma is ritkaság!

Hol van Georg Leibbrandt, Erich Neumann, Wilhelm
Kritzinger, hol Gerhard Klopfer, az ügyvéd, Otto Hoffmann,
a kereskedõ, és Heinrich Müller, aki eltûnt nyomtalan?
És a többi kilenc hová lett?

Tizenöt férfi beszélgetett kilencszásznegyvenkettõ január
huszadikán az Am Großen Wannsee egyik villájában,
a kesernyés cigarettafüst és az erõs konyak ködében.
A fanyar szag alig hasonlított a vérhez.

És hamarosan nem várt megrendelések futnak be
az erfurti Topf und Söhne céghez. De ekkorra már
senki sem kérdi, hol van az õrült porosz tiszt?
És hová tûnt Henriette Vogel szeme kékje?
 

 Utazás Berlinbe hirtelen

Kivettem egy nap szabadságot, és péntek éjjel már Berlinben
voltam. Szombaton reggel oda mentem a hivatalába, beküldtem
neki egy névjegyemet, egy bizonyos Gotthard nevére szólót,
hogy ne keltsek feltûnést, aztán várakoztam. Boldog voltam,

hogy ott lehetek. Aztán jött õ, meglepõdött egy kicsit, de nem
túlságosan, igen kedves volt, elálldogáltunk ott egy darabig.
Délben aztán beültem vele egy órára egy cukrászdába. Hivatal
után két óra hosszat kószáltunk. Estére bálba volt hivatalos,

üzleti okok, mint mondta, nem maradhatott el róla. Vasárnap
délelõtt több mint három órát sétálgattunk, majd beültünk
egy kávéházba. Délután eljöttem. Egy medalionban, amelyet
novemberben kapott ajándékba tõlem, ott van a képmásom,

és meg is mutatta. Sose menne máshoz feleségül, mondta;
a leveleimet sosem dobná el, a fényképeit nem kérné vissza,
készséggel írna továbbra is, de azt se bánja, ha nem kell többé.
 

 Utazás Berlinbe majd

A legszerencsésebb esetben úgy kerülök majd Berlinbe,
mint akit felmorzsolt az álmatlanság és a fejfájás. Tehát
a háború után ilyen emberként fogok Berlinbe költözni.

Az elsõ dolgom az lesz, hogy bebújok egy lyukba, és ott
kivallatom magam. Hogy mi lesz az eredménye, nem
tudom. A bennem lévõ eleven ember még reménykedik.

Az ítélõ ember azonban nem. Csak ha valami módon
kiszabadulok abból a lyukból, csak akkor van jogom
hozzád, hogy megellátogassak az Immanuelkirchstraßén.

Te is csak akkor látsz majd engem úgy, ahogy kell, most
ugyanis, akár az Askanischer Hofban, akár Marienbadban,
akár a Tiergartenben, méltán nézel rám úgy, mint

a rossz gyerekre, bolondra vagy ehhez hasonlóra,
olyan rossz gyerekre, akikhez érdemén felül vagy
kegyes, holott érdeme szerint kell annak lenned.
 

 Berlin-Steglitz

Az én vakmerõ vállalkozásom abban áll, hogy néhány napra
Berlinbe jöttem. Nem étkezem nagy társaságban, tehát csak
belsõ szégyenkezésre van módom. Egyébként itt Steglitzben

békés az élet, a gyerekek jó színben vannak, a koldulás
mértéke nem nyugtalanító, a korábbi gazdag idõk bõséges
alapokat hagytak erre a korra, tehát, épp ellenkezõ elõjellel,

inkább ez megszégyenítõ. A város belsõbb részeit persze
nem látogatom, mindössze háromszor jártam bent. Az én
Potsdamer Platzom a steglitzi városháza elõtti tér, s ha

még ez is túl lármás, boldogan alámerülhetek a csodálatos
csendû fasorban. Nem, utazásról most szó sem lehet.
Palesztina egyébként is elérhetetlen lett volna a számomra,

viszont így, a berlini lehetõségeket figyelembe véve, nem is
sürgetõs. Persze Berlin is csaknem elérhetetlen, és elõfordulhat,
hogy a palesztinai utazás prágai úttá zsugorodik. Maradjon

legalább ennyiben, s nehogy az legyen belõle a végén, hogy csak
a liften megyek az Altstädter Ring egyik bérházában, a szobámig.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu