Jean Baudrillard - Jacques Derrida
Vita a terrorizmusról

JEAN BAUDRILLARD: A terrorizmus nem ideológia, hanem stratégia. Nem csupán eszköz a cselekvésre: egy egész világhelyzetet teremt, sajátos látásmóddal, mégpedig irreverzibilis helyzetet, és bizonyosan valami más, mint az erőszak instrumentalizálása. A terrorizmus olyan helyzetét alakítja ki, amiről tudja az ember, hogy ebből egyes államok cinkos módon hasznot húznak. Mégpedig oly módon, hogy a terror, ami végül is a terrorizmus magva, ideológiai terminusokban jóformán meghatározhatatlan, a morál vagy a filozófia terminusaiban szintén. Másrészt látható, hogy a terror a stratégiai értelemben eredendően új helyzetet teremt. Elismerem, hogy a katonai stratégia, a globális ellenőrzés, a biztonság stb. értelmében a világhatalom - nem az USA-ról beszélek - máris megnyerte a háborút. De a szimbolikus síkon, és ami a várható visszhangot illeti, én úgy látom, hogy a terrorizmus kerül ki győztesen.
 Pillanatnyilag a terrorizmusé a szimbolikus győzelem, mégpedig többféle okból. A szeptember 11-ei merénylet például mit akar mondani? Egy csapásra megmutatja, hogy minden hatalom egy koalíciót alkot, egyformán jelenik meg. Megmutatja, hogy minden hatalom - a demokrácia, a totalitarizmus, a liberalizmus, a fasizmus - egymásra talál a nemzetközi világrend fókuszában, a rend fókuszában egyáltalán; valamennyi, ugyanazon az oldalon - az emelő oldalán. És ez hirtelen, erőszakos módon - eléggé vad és paradox módon - megmagyaráz egy potenciális igazságot: a jogra mérnek csapást, mert a legitimitás és a reprezentáció maga az, amit e koalícióban egyesült hatalmak gonosznak titulálnak, a szuverenitás végével állunk szemben, mert ezek a hatalmak mind egy oldalon állnak. Ma látni lehet, hogy a néptömegek többé-kevésbé mind ellenzik a háborút, és hogy mégis sor kerül rá, mert minden hatalom a globális rend oldalán áll. Mivel a hatalom jól definiált, a rend oldalán áll: és ma a legitimációt és szuverenitást nélkülöző rend oldalán áll. Hogy miért? Mert nem képviseleti hatalom többé a szó igazi értelmében. A szuverenitáshoz képviselet kell, akarat, közvélemény, a szuverenitás átruházása, és végül a jognak is léteznie kell. Ma ezzel szemben a terrorizmus zűrzavart teremtett, a hatalom és a néptömegek egymástól való teljes eloldódását. Szörnyű példája volt ennek a csecsen harcosok általi túszejtés a moszkvai színházban; ott a hatalom már nem tett különbséget túszok és terroristák között. Ez a kergekóros marhák esetére emlékeztet: elővigyázatosságból lemészárolják az egész csordát. Bizonyos mértékig a Stockholm-szindrómát hozzák működésbe, egyfajta cinkosságot a terroristák és a túszok között, amit a mindannyiukat kivégző, az erőszakot közvetlenül kifejtő hatalom működése hív életre.
 Ma ebben az állapotban találjuk magunkat, egyfajta planetáris polgárháborúban. Mégiscsak arról van szó, hogy a hatalom és saját tömegei között húzódik a szakadék, és ez egészen új helyzetet teremt világszerte. Jacques Derridánál kevesebb illúziót táplálok azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy egy új univerzális, univerzalista hatalom volna jelentkezőben az öntudatosodás alapján, abból az elképzelésből kiindulva, hogy ezáltal talán helyreállítható a jognak és a politika erejének egy másik formája.
 Valami más forog kockán: egy szimbolikus rend, amely már nem fogja hagyni a hatalmi erőviszonyok és a jog értelmében szabályozni vagy deregulálni magát; mert itt már hatályon kívül helyezték a szabályokat. A deregulálás és globalizálás folyamatában éppen a terrorista akció, szeptember 11. adta az első igazi lökést - nem a piacok, a pénzügyek, stb., hanem a hatalom globalizálásában. A két blokk közti összeütközés alakulásának az eddiginél sokkal radikálisabb fázisában találjuk magunkat: a globális hatalmak és szingularitások összeütközésénél. Ezek a szingularitások lehetnek terrorisztikusak, de nem feltétlenül azok. Egy olyan összeütközésről van szó, ahol az univerzális, univerzalisztikus értékeknek, a jognak, stb., úgy látom, nem sok esélye van a konkretizálódásra.

JACQUES DERRIDA: Először is azt szeretném mondani, hogy én nem egészen úgy értettem azt az asszimmetriát/disszimmetriát, amit Jean Baudrillard az elején említett. Egyfelől a Nyugat, amely mindent adott azoknak, akik azt nem tudták visszaadni, és másfelől ezek; a viszonzás vágya éppen a terrorizmussal jutott kifejezésre, ami megengedte, hogy az úr-szolga dialektikája érvényesüljön. Én nem látom, hogy mit adott a Nyugat azoknak a népeknek - népekről beszéltem, nem államokról -, ahol az tombol, amit elavult kifejezéssel „terrorizmusnak” neveznek. Történelmi okokból vitathatatlan, hogy - mondjuk, leegyszerűsítve - az arab-muszlim Közel-Kelet népei a szegénység és marginalizáltság állapotában élnek, más népeknek még rosszabbul megy a sora, ami talán összefügg valamiképpen a terrorizmus kirobbanásával. Ez vonatkozik a palesztinokra, az iraki lakosság nagy részére és a Közel-Kelet számos népére. Az olajgazdagság vitathatatlan, de ez nem a népek tulajdona, és nem is profitálnak belőle sokat. A háború túlságosan marginalizálja őket, vagy kizsákmányolja őket az a bizonyos másik háború - a világpiac, a globalizáció háborúja. Ezt, ami minden ökonomizmus nélkül is érvényesül, tekintetbe kell venni - ismerjük a győzteseket és a veszteseket.
 Egy másik megjegyzés… Én is szoktam használni a „vírus” kifejezést, amikor az ömimmunizálás folyamatáról volt szó. A vírus nagyon érdekes dolog, amennyiben nem baktérium, nem élőlény, de nem is élettelen. Zavaró tényező egy informatikai rendszerben, egy genetikai rendszerben, a biológiai rendszerben, olyan erő, amely eredetileg se nem élő, se nem holt. Az önimmunizáló folyamat pszichoanalízise a „vírusos” jellegű kauzalitást kellene hogy tekintetbe vegye, ahol az, ami fenyeget, nem tartozik se az elevenekhez, se a holtakhoz, ahol már nem lehet ezt a nyelvet használni.
 Rátérek a nemzetközi jog kérdésére. Azt hiszem, ezen a ponton nem táplálok illúziókat, nincs bennem semmiféle optimizmus - ellenkezőleg. Mégis azt mondanám, ahogyan Kant mondta, hogy még ha minden, ami a jog, a jó, az erény és a haladás nevében történik, elbukik is, akkor is hagy jelet. Ha mindez kudarcot vall is, mint a francia forradalom egy bizonyos értelemben a terror rémuralma idején, Kant tudta ezt, volt fogalma a terrorról, a terror rémuralma volt számára annak a jele, hogy a francia forradalom elbukott; még ott is, ahol nyilvánvaló és kétségbeejtő volt, hogy elbukott, azt mondta Kant, az a tény, hogy megpróbáltak igazságot tenni, mégiscsak egy jel, ami sokat ígérő, emlékezésre méltó stb. Azt hiszem, hogy ez a jel valami esemény. Ennek analógiájára gondolom: az a rendkívül figyelemreméltó tény, hogy az Egyesült Államok igényt formált arra, hogy mielőtt belekezd egy olyan háborúba, amelyre hosszú hónapok óta készül, megerősítést, legitimációt, visszaigazolást kapjon egy nemzetközi jogi intézménytől, vitathatatlan tény, kétségtelenül eseményszámba megy. (…) Hogy strukturális - és véleményem szerint tartós - konfliktus áll fenn a Biztonsági Tanács állandó tagjai (az USA és Európa) között, arra utaló jel, hogy a dolgokon változtatni kell, annak a tanulságnak a révén, amelyet ebből Európának le kell vonnia. Ennek történelmi kihatásai lesznek. Illúziók nélkül is. Ez mégiscsak felemelő. Új erőviszonyok fognak kialakulni a földön, és az iraki kérdés ennek legalábbis csalhatatlan jele.
 A nemzetközi jogban valaminek meg kell változnia, ami egyáltalán nem változhat meg, mégpedig annak, hogy a nemzetközi jogot fogalmi szerkezete, kialakulása, jellege és retorikája szerint túlnyomórészt még az európai történelem hozta magával, a „szuverenitás”, „nemzetállam”, „háború”, „terror” stb. fogalmait. Ezek a fogalmak megújításra szorulnak, és ez a megújulás már megkezdődött.
 Röviddel szeptember 11. után az amerikai tévében közvetítették az ENSZ Kofi Annan elnökletével tartott vitaülését. Az ENSZ azon volt, hogy a nemzetközi terrorizmust elítélő határozatot hozzon. Azelőtt volt már számtalan ehhez hasonló határozat, a terrorizmust az ENSZ határozatai az elmúlt húsz évben sokszor elítélték. Kofi Annan kijelentette, hogy a nemzetközi terrorizmus miért „nagyon rossz”, miért fontos még egyszer elítélni; eközben őszintén elismerte, hogy nem tudja, mi is az; hogy a nemzetközi terrorizmust nem lehet definiálni. Először is, mert van állami terrorizmus is, és mert valahányszor terroristákat terrorizmussal vádolnak, kivétel nélkül elkezdenek, nem minden alap nélkül, arra hivatkozni, hogy az ő individuális terrorizmusuk egy állami terrorizmusra adott válasz. Ez nem gátolta meg, hogy ismét - gondolom, egyhangúlag - hozzanak egy határozatot, amely elítéli a nemzetközi terrorizmust. Hogy miért? Mert minden demokratikus állam (a demokrácia az ENSZ-hez tartozó fogalom: az ENSZ alapokmányában kifejezetten hivatkoznak rá, bár nem minden ENSZ-tagállam demokrácia), mert az ENSZ-tagországok nem is tehetnek mást, mint hogy elítéljék a terrorizmust. Mind elítélték a terrorizmust, anélkül hogy pontosan tudták volna, mit is jelent. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez így nem mehet tovább.
 Egyébként a diplomáciai érintkezés retorikájában manapság a következő beszédmódokat találjuk. Az amerikaiak és szövetségeseik, például az angolok részéről így szól a dolog: „Vigyázat, ami jelenleg történik, nem tesz jót az ENSZ-nek. Az ENSZ-et meg kell menteni. Az ENSZ nem fog ebből az ügyből sértetlenül kikerülni, a Biztonsági Tanács az ilyen beszéddel csak lejáratja magát.” A Chirac-féle logika ennek épp az ellenkezője: „A Biztonsági Tanács nevében, ezen intézmény és legitimitása érdekében kell minden olyan döntést, amely ellenségeskedésbe kezd, amely agressziót válthat ki, megerősítésre a Biztonsági Tanács elé terjeszteni.” Itt is, ott is a BT körül forog minden. Mi lesz ezek után az ENSZ-ből? Mi lesz a Biztonsági Tanácsból mint az ENSZ szuverén és viszonylag hatékony szervéből?
 Egy záró megjegyzés Jean Baudrillard azon felfogásához, mely szerint Bin Laden diadalmaskodott. Talán igen. Ami történt, az vitathatatlanul zűrzavart hozott felszínre a világrendben - nem azt mondom, hogy idézett elő, mert Bin Laden tünet és nem ok.  Vitathatatlanul felgyorsította a káosz, a rendetlenség eluralkodását a világban. De hogy a mai iraki kérdés szeptember 11. következménye volna-e, ez inkább kérdés, mint bizonyosság. (…) Az én hipotézisem ez: ha szeptember 11. nem következett volna be, Bush-t viszont mégis megválasztják, az ismert szabálytalanságok ellenére, nagyon is lehetséges, hogy az Irak-probléma akkor is előállt volna. Gondoljunk csak nemcsak az Egyesült Államok, hanem a Bush csapatát adó, ma Amerikát uraló olajipari csoportok hosszú távú érdekeire. Ami az igazoltnak tűnő stratégiákat illeti, nem a jog értelmében persze, ami követhető - az Egyesült Államoknak egyre nagyobb szüksége van olajra, az olaj feletti kontrollra; tudják, hogy Kína 7-8 éven belül a gazdasági fejlődés olyan szintjét fogja elérni, hogy szintén jelentős mennyiségű olajbehozatalra lesz szüksége, és feltehetőleg szintén a Közel-Kelethez fordul majd. Az ilyen stratégiai megfontolások nem igazolhatók, csak magyarázhatók. Arra akarok csupán célozni, hogy az iraki probléma akkor is felmerült volna, ha nincs szeptember 11.

JEAN BAUDRILLARD: Hát ebben nem értek egyet, ebben a törekvésben, hogy az esemény jelentőségét kisebbítsük. Előfordulhatott volna, hogy szeptember 11. nem következik be, attól még felmerülne az összes többi geopolitikai-gazdasági kérdés stb., a történelem ment volna a maga útján, és egyébként természetesen ismét menni fog a maga útján. De…

JACQUES DERRIDA: Ezt nem azért mondtam, hogy ezzel csökkentsem szeptember 11. jelentőségét…

JEAN BAUDRILLARD: De, ez csökkenti a jelentőségét. Mert ez az esemény valami teljesen újat teremt, és itt már nem ugyanarról van szó: a kizsákmányolás síkján még sok minden történhet, s ez konfliktusokat teremt és így tovább, de ezek konvencionális, megszokott konfliktusok, és ezek mehetnének tovább. Valami más történik: ahhoz lehetne kapcsolódni, amit arról mondott, hogy „adni”: „Nem látom, hogy mit ad a Nyugat”. A szimbolikus aspektus kérdése a fontos itt. Adni nem azt jelenti, hogy az ember ingyen, nagyvonalúan, altruisztikus módon ad valamit. Az adomány a szimbolikus szabályok szerint kihívás: felhívás a viszonzásra, ami esetleg egy kapcsolatot teremthet. Ha nincs lehetséges viszonzás, akkor az erőszak helyzetében vagyunk, nincs egyensúly.
 Adni valamit sosem ingyen adás abban az értelemben, amit a mi értékrendünkben jelent. Itt a kihívás kap hangsúlyt. És csak ez az esemény hangsúlyozta a kihívást. Ami a többit illeti: persze, továbbra is lesz erőszak, lesznek halottak… Ami azonban a kihívás szimbolikus helyzetét illeti, és a viszont-kihívásét, ami erre kialakult, csak ez az esemény magában váltott ki ekkora viszont-kihívást, mert a többi nem válasz a Nyugat hatalmára, a kultúra, a világ hanyatlására stb.
 Nem, ezek a népek az elfogadás pozíciójában vannak, még akkor is, ha ezáltal csak kizsákmányolják, elidegenítik őket, stb. Nekünk azonban, nekünk azonban még mindig van fogalmunk arról, mit jelent elvenni. Az elidegenedettek, a nincstelenek, az áldozatok azok, akiktől elvesznek valamit, egészen a szörnyű bibliai mondásig: „Akiknek nincs, azoktól elvesznek.” Ez a dolog lényege…
 Egy szimbolikus szabály, egy szimbolikus megfordíthatóság működési módját kell megérteni, túl azon a naiv szemléletünkön, amely szerint az egyiknél van a hatalom, és a másik egyszer s mindenkorra elveszi tőle. Ez azt jelenti, hogy akié a hatalom, az tud adni, mégpedig viszonzás nélkül. Ezt a szabályt, amely érvényesül, és amely szerint mindig a világhatalom javára folyt a játék, egyedülálló módon, szimbolikusan megtörték. Ezért történt itt valódi esemény. Minden más az erőszak, az erőviszonyok, stb. terminusai közé tartozik, de a szó legerősebb értelmében véve nem „esemény”.
 Továbbá hangsúlyozni kell, hogy ez az esemény abszolút egyedülálló, különben nem is lenne érthető az ellencsapás mértéktelensége, nem lehetne megérteni ezt a fajta univerzális prevenciót bármely szembenálló erővel szemben és az elnyomó intézkedések mértéktelenségét. Van olyasmi, ami túlmegy a gazdasági érdekeken. De szeptember 11.-én valami más történt: a hatalmat saját központjában érte kihívás, az pedig erre „a menekülés előre” lépésével reagál, bele a túlerőbe, tehát túl önmagán, túl a saját célján: és a saját történelmi végét kockáztatva.

JACQUES DERRIDA: Nem akartam szeptember 11. jelentőségét másodrendűnek nyilvánítani, csökkenteni, bár az a véleményem, hogy nem volt annyira előreláthatatlan, mint állítják. Csak azt gondoltam, hogy nem feltétlenül van összefüggés szeptember 11. és az utána következő afgán és iráni események között. Úgy gondolom, hogy az iraki következmény viszonylag független - ami a kihívást illeti, az iraki kihívás már régóta folyamatban van, legalábbis az Öböl-háború óta. Azt akartam megmutatni, hogy van egy viszonylagos függetlenség a két egymás követő történés között, és hogy a „háborút” és az Irak elleni támadást az USA szeptember 11. nélkül is előkészítette volna, legalábbis kívánatosnak tartja - és talán mindenképpen keresztülvitte volna.

      KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
 
 

bibliográfia

BAUDRILLARD, Jean
A tárgyak rendszere
Gondolat, 1987

A rossz transzparenciája
Balassi, 1996

Amerika
Magvető, 1996

"Nem lesz 2000"
2000, 1991. 12.

"A gyűlölet mint utolsó életjel"
Magyar Lettre Internationale, 16

"Miért boldogtalan az értelmiség?"
Magyar Lettre Internationale, 20

"Commedia del’arte"
Magyar Lettre Internationale, 26

"A képmutatás ellen"
Magyar Lettre Internationale, 30

DERRIDA, Jacques
Grammatológia
Életünk - Magyar Műhely, 1991

Marx kísértetei
Jelenkor, 1993

A szellemről. Heidegger és a kérdés
Osiris-Gond, 1995

Esszé a névről
Jelenkor, 1996

A másik egynyelvűsége
Jelenkor, 1997

Ki az anya?
Jelenkor, 1997

A disszemináció
Jelenkor, 1998

DERRIDA, J. - I. KANT
Minden dolgok vége
Századvég - Gond, 1993

"A struktúra, a nyelv és a játék
az embertudományok diskurzusában"
in: Posztmodern
Gondolat, 1992

"A fehér mitológia"
in: Az irodalom elméletei V.
Jelenkor, 1997

"Egy város nemzedékei"
Magyar Lettre Internationale, 6

"Van-e a filozófiának saját nyelve?"
Magyar Lettre Internationale, 30

"Világ kozmopolitái, még egy erőfeszítést!"
Magyar Lettre Internationale, 38

Az amerikai dekonstrukció (különszám)
Helikon, 1994. 1-2.

ORBÁN Jolán
Derrida írás-fordulata
Jelenkor, 1994


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/