Vannak-e Ausztráliában igazi évszakok? Méghozzá négy évszak?
Ezeket a kérdéseket a legnagyobb komolysággal feltették már, mégpedig nemcsak az északi féltekéről érkező látogatók. A mi földrészünkön az évszakok úgyszólván sehol nem olyan jellegzetesek, mint az Óvilág legtöbb országában, ahonnan a lakosságunk többségének elődei származnak. Az európaiaknak sokáig tartott, mire kiismerték és megszokták, hogyan telik el egy év Ausztráliában.
 Ennek folyamán kétféle dolog történt: ausztrálokká váltak, és azzal, amit magukkal hoztak, megváltoztatták a kontinens ősrégi ritmusát. Az északi félteke négy hagyományos évszaka feltehetőleg már magában is a legfontosabb és legbefolyásosabb kulturális import, amit a kontinens valaha megélt, és csak a legutóbbi időkben gondolkodtunk el azon, hogy ez mennyire illik Ausztrália eredeti (vagy pontosabban őshonos) klimatikus adottságaihoz.
 Az északi féltekéről jövő látogatók és új bevándorlók számára Ausztrália zavarbaejtő lehet. Furcsán hat, mint minden ország az Egyenlítőtől délre: a Nap és a Hold az óramutató járásával ellenkező irányban halad, a holdbéli ember a feje tetején áll, a Tejút fényesebben világít, és sok a teljesen ismeretlen csillagkép. Ehhez járul még a nagy délföldnek számos különös sajátossága: olyan vidék ez, ahol az őshonos fák nem hullajtják el ősszel teljesen a leveleiket, ezzel szemben tavasszal részben elveszítik a kérgüket; ahol a virágoknak sokszor nincsen szirmuk, és a folyóknak nem mindig van vizük, ahol a bundás állatok tojásokat raknak, és ahol a szögesdrót meghitt és barátságos hatást kelt. De még a született ausztrálok előtt is, akiknek ezek a dolgok a valóságban való tájékozódást szolgálják, még előttük is rejtve marad az évszakok néhány rejtett árnyalata. A kontinens enyhe déli részén sokszor úgy tűnik, mintha az évszakok lényegében csak nyárból és nem-nyárból állnának. Egy ideig a hőség, a legyek, a kígyók, a strandolás és a burjánzó növekedés uralják az életet, amire egy hűvösebb időszak következik, amikor a kellemetlenségek eltűnnek, és alábbhagy mind a strandolás, mind a növényi burjánzás. Közben van még egy kis náthás hűvösség.
 A szárazföld belsejének nagy részében is hasonló folyamatokat regisztrálnak: egy perzselő, mindent kiszárító évszakra kellemes évszak következik ragyogó éggel és kényelmes utazásokkal. A tropikus északon a nagy időszakokat általában száraznak és esősnek hívják. De azok előtt, akiknek a munkáját meghatározza az időjárás - a földművesek, az állattenyésztők, kertészek és pásztorok előtt -, világos, hogy Ausztráliának nagyon is van négy évszaka, még ha sajátos hézagokkal és fonákságokkal is. Ez a tény annál nyilvánvalóbbá válik, minél mélyebben utazik az ember Dél felé. A tropikus Északon is van négy évszak, legalább is négyről beszélnek sokan, akik ott élnek, még ha ez nem is a mi nyelvünkben megszokott hagyományos négy évszak. S az év négy nagy képes tablója mellett ott van még a joker is a Nap tüzes képének és a fehér kígyónak az ábrázolásával.
 A négy áthagyományozott évszak, a tavasz, nyár, ősz és tél egy kártyajáték színei, amelyeket a kezdet kezdetén festettek az Észak világában, még az első történelmi feljegyzések előtt. Ősrégi emberi konstrukciók ezek, amelyek megfigyelésből és költészetből, paraszti ismeretekből és közös ünnepekből születtek, áldozati mítoszokból és az ember előrelátható minták iránti igényéből. Egy olyan korszakból erednek, amelyet ma neolit forradalomnak neveznek: a vadászok és gyűjtögetők nomád életmódjáról a földművelés letelepült kultúrájára való áttérés idejéből. És legnagyobbrészt azok a távlatok hozták létre őket, amelyeken belül a természetben a halál és az újjászületés jellegzetes ciklusa végbement, akkor is, ma is. A négy évszak mintáját az északi félteke különböző régióiban látszólag egymástól függetlenül alakították ki: Kínában, Közép-Ázsiában, Észak- és Dél-Európában, a Közel-Kelet hűvösebb régióiban és Észak-Amerikában, az európai telepesek ottani megjelenése előtt. A négy évszak mint kulturális tény jelentősége felbecsülhetetlen, szorosan összefügg a naptár, az állatöv, a csillagászat, a vallás és a művészet történetével. Áthatja az általam ismert legkorábbi költészetet, és mindmáig visszatérő költői téma.
 Az Ausztráliában megörökölt nyugati tradíciók egyik felében a természetet előbb írják le évszakaiban, mint a maga egészében. Klasszikus hagyományunk második legrégebbi költője a beötiai Hésziodosz, aki abban különbözik a vele majdnem egy időben élt, árnyékszerű Homérosztól, hogy az emberek ciklikus életét énekli meg, amely az évszakok és az istenek hatalmának van alávetve. Homérosz az emberen kívüli természetet alárendeli az emberi hősiesség és az emberi érdekek taglalásának az isteni beavatkozás ellenében, Hésziodosz látásmódja ezzel szemben jól tükrözi a - régebbi vagy egyidejű - rivális szemléletet, a béke, a folytonosság és a mindennapok hangsúlyozását, míg Homérosz nézőpontja arisztokratikus és háborús. Ami Homérosznál csak háttér, az áll Hésziodosznál az előtérben, és előtérnek és háttérnek ez az ambivalenciája ma, csaknem 3000 évvel később, még mindig nincs megoldva. Állhat-e a béke és a rend az előtérben egyáltalán, vagy ott mindig a konfliktusnak és a harcnak kell állnia? A költészetben, a festészetben és a zenében sok minden hajlik az előbbi felé, míg a dráma és a film a másik irányba tart.
 Ezeket a sorokat írva az a félelem kísértett, hogy egy eljövendő katasztrófa túlélői városuk romjai között megtalálják ennek a folyóiratnak egy elrongyolódott példányát, felszedik, és könnyek között olvasva így szólnak: „Igen, ez volt a régi, békés Ausztrália; ez volt az a boldog ország, mielőtt mi tönkretettük volna!”
A négy évszak is amolyan mantra, amit a katasztrófák feltartóztatására, az idő kizökkenései ellen ismételgetünk.
 A nyugati hagyományok másik fele, a zsidó-keresztény hagyomány, úgy fogja fel az évszakokat, mint az esőt és a hőséget, a vesződséget és a hideget, az éhezést és a halálfélelmet, mint a teremtés újabb, vigasztalan észlelését, ami a bűnbeesés miatt jutott nekünk osztályrészül. Minden újabb megszabadulással egy olyan fejlődésbe kezdünk, amelynek az útja vérrel és szenvedéssel van kikövezve, amelyet a rövid bepillantás enyhít egy másféle élet rendjébe, az Istennel való szerető összhangba, és ugyanaz teszi kínzóvá is. Isten valamikor emberi alakot öltött és köztünk járt-kelt ehhez a másik, bűntelen rendhez tartozó emberként, és hatalma volt az elemek, a betegség és még a halál felett is. Mártírhalálával, amelyet először elszenvedett, aztán visszájára fordított, véget vetett az emberi véráldozat uralmának, és feleslegessé tette azt; hidat vert számunkra a történelem és az örökkévaló rend közé. Történetileg ez a tradíció először a Közel-Keleten és Európában, aztán az egész világ nagy részén felváltotta az emberáldozást és a véres rítusok csúf szokásait, amelyek azelőtt az évszakok egymást váltását kísérték, és az évszakok ártatlan, természetes egymásra következésévé tették. Az évszakváltások régi komor rítusainak nyomai megőrződtek néhány modern szokásban, de ezekből csak kevés került be Ausztráliába. Így aztán egy tőlünk távol, sok évszázaddal ezelőtt kivívott győzelemnek köszönhetően mi már nem vagyunk az évszakok rabszolgái.
 Vannak azonban olyan természeti események és folyamatok, amelyek nincsenek kötve az év ciklusához. Ide tartoznak a földrengés és a hullámverés, a szárazságok és az árvizek, a vulkánkitörések és az olyan lassú és tartós folyamatok, mint a tengerszint változásai vagy a globális éghajlat alakulásában végbemenő eltolódások. Ausztrália viszonylag meg van óva az ilyen kataklizmák többségétől, bár az általános globális változások Ausztráliát is érintik. Néhány évmillióval ezelőtt a Murray folyó alsó folyása a tengerszint alatt volt, és a belföldi sivatagok hosszú ideje stabil homokdombjai északnyugati irányba húzódtak, régóta nem fújó ősi szelek fújták így. A mi földrészünk egyetlen nagy természeti jelenségnek van alávetve, amely nem illik bele az évszakok egymásutánjába, azonban az észrevétlenségig le tudja rontani a hatásukat: ez pedig a szárazság, az izzó Nap áldatlan, visszatérő szuperévszaka, amely már 12 vagy 15 ezer éve munkálkodik a valamikor vízben bővelkedő kontinensen, és olyan aszályossá szárítja, hogy a tűz itt az időjárás része, amivel az őslakosok jól tudnak bánni, az újabb telepesek kevésbé.
 A bozóttüzek még csak-csak beleillenek az évszakok ciklusába, az aszály azonban minden évszakot érinthet és megváltoztathat, mindent kopárrá és kísértetiessé tehet. Az őshonos állatok és növények olyan mechanizmusokat és életmódokat alakítottak ki, amelyek idomultak a száraz évszakhoz, de a megváltó vizet is jól tudják hasznosítani, amikor hosszas várakozás után eső és árvíz sodorja el a szárazságot. Ez a bölcs és barátságos szivárvány-kígyó és a Petrichlor-ciklus birodalma. A tropikus Ausztráliában és a mérsékelt övezet egy részén, amelyeket nehéz pontosan elhatárolni, a mítoszbeli eső-szivárványkígyó volt a legjobban tisztelt totemállat és mindannyiunk őse, egyes régiókban mindmáig az. Őt tartják a teremtő anyának, ő uralkodik minden élet termékenysége fölött. Kövek közötti víztároló lyukakban lakik, ahol a kígyók a leginkább előfordulnak, és alakja ismétlődik a patakok és a folyók kanyarulataiban. Rossz szellemként, amellyel a még be nem avatottakat ijesztgették, bunyipnak hívták. Szivárvány alakjában jelent meg az égen, vagy a szivárvány színeiben a habokban és a vízesésekben. A mennydörgés volt a hangja, a villám a kiöltött nyelve. Állatok és emberek tűntek el a testében, hogy aztán újjászülessenek testben és a beavatás új szellemében. Amikor esett az eső, és látni lehetett a szivárványt, tudták, hogy a száraz területek kókadó növényei kivirágoztak és elhintették magvaikat vagy előbújtak a földből; a madarak megértették, hogy párosodniuk kell és tojásokat rakni; a szárazságot átvészelő béka kimászott bénultsága idejének zugából, hogy petéit a megtelő vizesgödrökbe rakja le. Az időtlen lebegés átmeneti állapota után újraéledt az élet, és sebesen szaporodott, amíg ezt a körülmények engedték. A zebrapintyek reagálnak a leggyorsabban, már a vihar után két nappal nekifognak a fészekrakásnak. A túzok, a sárgalábú partfutó, a gyémántmadár és a törpepapagáj szintén rendkívül gyorsan reagál. A vízimadarak várnak, amíg az emelkedő vízszint a mocsarakban megerősíti, hogy hamarosan lesz bőven eleségük; termékenységük a magas vízálláshoz van kötve, és akár több száz kilométerre hullott eső is elő tudja idézni. A szürke réce 14 nap alatt el tudja érni a nemi érettséget, képes párosodni és tojásokat rakni, s ez a reakciója az évszakoktól függetlenül működik. A víz visszatérése az égből vagy a folyóba önmagában is egy évszakot képez, részben a ciklikus naptáron belül, részben azon kívül.
 A 60-as évek közepén Dr. Joy Bear és Dr. Richard Thomas felfedezték, hogy a jellegzetes esőszag a kiszáradt földön, a legmarkánsabb illatok egyike Ausztráliában, valami sárga olajból származik. Sikerült is ezt az olajat desztillálniuk, kőzetből és földből. Petrichlornak nevezték el, kőesszenciának, és azt a véleményt képviselték, hogy eredetileg növényektől származik. Nyilvánvaló, hogy azok az olajok, amelyeket a növények azért választanak ki, hogy megóvják magukat a perzselő naptól, és amelyek a világon mindenütt porszerű kék páraként lebegnek a kiszáradt területek erdei fölött, végül visszahullanak a földre, és lerakódnak a kövekre meg a talajra. Ennek az olajnak egy része valószínűleg mélyen beszivárog a földkéreg alsóbb rétegeibe, és ott részt vesz a kőolaj előállításában. Az erős felhőszakadások egy részét kimossák a talaj felsőbb rétegeiből, és elsodorják a mocsarakba és vízesésekbe, ahol serkentik a halak és más vízi állatok elszaporodását, hogy ezzel a szárazság időszaka után újra beindulhasson az élet ciklusa. Az olaj egy töredéke felszáll a földből, és ez árasztja azt a szagot, amelyet mi is észlelünk, egy olyan illatot, amelyre feltehetőleg sok állat is reagál. A levegő növekvő páratartalma is sokat felszabadíthat belőle, a száraz területek lakóinak tudomására hozva, hogy közeledik az eső. A Petrichlor valószínűleg az eső-szivárványkígyó egyik legfontosabb varázsszere, egy mindmáig nagy erejű illat az aranykorból.

           KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu