Szerény pofát is tudok én vágni.
Witold Gombrowicz

Jó, ha tudják a lengyelek, hogy számíthatnak a magyarokra. A magyarok számítanak rájuk. Igen, a magyarok, úgy, ahogy vannak, az egész, másra ugyanis egyszerűen nem számíthatnak, ezt is jó volna, ha tudnák a lengyelek. Ha van egyáltalán értelme ilyen túlzott általánosításoknak, hogy lengyel és magyar. Például a lengyel: páncélosok elleni lovasroham a Lotna című filmben, ez nekünk bejön: hihetetlen, amit tesznek, és, azt hiszem, mást nem tehetnek. Nincs választás, sőt nincs más hátra: ez nagyon lengyelmagyar.

1977. március 5. és 14. között jártam másodszor Lengyelországban. Egy utcai pénzváltó, bárhogy vigyáztam, simán átvágott a csodálni való ügyességgel apróra hajtogatott egyzlotyisaival. A leglaposabb sztori, erősen bennem maradt, belém égett a jelenet, az utca, kapualj, annak az embernek a képe. Furcsa dolog a lélek. A házigazda fiú este elővett egy varsói felkelésről készült fotóalbumot, látszott rajta, mennyire foglalkoztatja. Él benne, vele él. Gdanskban laktunk pár napig, gyönyörű volt és szomorú, mászkáltunk a környéken, Gdinia, Sopot, Oliwa, Malborg, Tchew, Pelplin. 1978 januárjában Krakkóban teleltem, Nova Hutában éjszakáztunk, mínusz 21 fok, az is brutális, a panel-lakásokat egyszerűen nem lehetett fölfűteni. Visszafelé Zakopanéban hatalmas hó volt, sütött a nap, csúszkáltak a lengyelek, másra nemigen emlékszem. Zakopane hófehér és vakít, most már maradjon így.

1987. novemberében meghívtak egy írófesztiválra Poznanba. Föllépett a buszra egy ajtónagyságú költő, Cugow nevezetű, és elbődült, van-e itt magyar. Mellém zöttyent, hatalmasan lapogatta a vállam, és folyamatosan vodkát próbált belém tölteni. Elvittek két lengyel-magyar baráti társaság összejövetelére is, létezik tehát lengyel-magyar barátság. Összejön. Cugow reggelente rám döntötte az ajtót, és nemigen bírta elviselni, hogy nem öntök magamba pár korty vodkát. Nagyjából ez, nem mondhatni, hogy nem volt barátságos. Találkoztam egy Sandauer nevű, nagyon öreg és nagyon finom zsidó bácsival, Gombrowiczról beszélt. Akiről persze hallottam már, de semmit nem ismertem tőle. Mikor megjelentek a könyvei, elolvastam, nem izgatott föl. Aztán elolvastam a naplóját, és az megváltoztatta, most szeméremből fogalmazok így, az írói stratégiámat. Ilyen is lehet, egy lengyel megírta, mi a helyzet, a magyarok helyett is. Helyettem is, olyan élesen és pontosan, ahogy kell. Ahogy alig lehet. „E hazai írók rendkívül szerények”, írta Witold Gombrowicz. Én írtam, most írom bele a gépembe. Szerintem „a szerénységük valóságos savoir vivre. A gőg elrejtését szolgálja. Egyszerűen csak óvatosság, nehogy magukra haragítsanak valakit. Az irodalomban az efféle szerénység semmire sem jó. A gőgöt, az önhittséget, az ambíciót nem lehet kiiktatni az írásból, mert ez az alkotás motorja. Nyilvánvalóvá kell tenni. És akkor civilizálható.” Körülbelül így, azt hiszem.
Közepesen tájékozott, velem egykorú magyar értelmiségi férfi látta Andrzej Wajda összes filmjét. Még az 1954-es A mi nemzedékünket is. Munk töredékben maradt Egy nő a hajón-ját, Aleksander Ford Keresztesekjét, Kawalerowicz Mater Johannáját, Lomniczki Egy hajó születését. Kieslowskit, Machulskit, Lapickit, Zaluskit, Piotrowskit, Sandoyt, Zanussit, Skolimowskitól a Sorompót (és a Mélyvízet, az amerikai film). Polanskitól csomó mindent. Van két gyönyörű, régi, elegánsan recsegő bakelit lemeze, Chopin-mazurkák és polonézek Artur Rubinsteinnel (RCA Victor Records) és Karol Szymanowski I. hegedűversenye, David Ojsztrahhal (Artia Recording Corp.). Rég hallgatta, most fölteszi. Látta Wispianski Menyegzőjét Mrozek és Gombrowicz színdarabjait, végigolvasta, de igazán végig a Parasztokat, a Fáraót, persze a Kereszteslovagokat és a Quo vadist, Az ősz búcsúját Witkiewicztől, olvasta Bruno Schulz és Borowski novelláit, Milosz Urloját, Brandys-tól a Disneylad-et, Andrzejewskit, Stachurát, Lem néhány könyvét, tudja, ki Slowacki, Norwid és Mickiewicz, Spiró könyvéből ismer csomó nevet. Gyakorlatilag semmit nem tud a mai lengyel irodalomról. Tokarczuk, Gretkowska. Van egy Stasiuk-kötete, olvasott Rózewicztől, Herberttől ezt-azt, pár költőt, akik a Lettre Internationale-ban megjelentek. Tudja, hogy Papp Lacit egyszer kiütötte egy lengyel, és prímán emlékszik arra, hogyan mozog a Sarmach-Lato-Gadocha-trió a középpályán. Említett értelmiségi 1998. májusában részt vett Varsóban egy magyar fesztiválon. Nálunk tartanak lengyel fesztivált, náluk magyart, akkor működik továbbra is a lengyel-magyar barátság, nem? Publikált a Literatura na Swiecie magyar antológiájában, a varsói bemutatón, már elfelejtette, milyen palota, ott volt a fél magyar irodalom. Lengyel kollégák nem. Egy se. Néhány szerkesztő, akik majd, némi ácsorgás után el is köszöntek, mondván, sietnek valahova, nem mondom, hogy ez nem esett rosszul neki. Szerencsére voltak édes lányok is, akik rögtön javasolták, üljenek be egy közeli helyre, szép, üvegfalú étterem, tényleg remek volt, már nem is fájt semmi se, akkor már mással foglalkozott. Egész pontosan egy lánnyal, aki úgy másfél évvel azelőtt egy búbánatvölgyi irodalmi táborban egyik este mögé lépett, épp ment volna aludni, és megkérdezte, nem akar-e picit sétálni vele. No, és ahogy vonultak be abba az üvegfalú étterembe, látták ám, hogy ott ülnek a szerkesztő urak. Oda siettek. Túl kevéssé ünnepélyes így, ugye?

Akkor legyen az, legyen igazán ünnepélyes, hogy Bagolyirtáson, a Mátrában, egy műfordító-szeminárium első napján egyedül ácsorgok az erkélyen az augusztusi csillogásban, kihallatszik a zene, beszélgettünk egy lengyel lánnyal, az imént ismerkedtünk össze, táncoltunk is picit, most kilép az erkélyre, kezében cigaretta, megfogja a karom, maga felé fordít, és leírhatatlanul komoly arccal közli, hogy neki még nem volt komoly kapcsolata. Először nem is értettem, mit mond. Ugye, a nyelv: ő mégiscsak lengyel, én meg magyar vagyok. Először is, kezdjük ott, én semmit sem értek.

(2004. április 6.)

Bibliográfia

KUKORELLY Endre
A Memória-part
Magvető, 1990

Egy gyógynövénykert
Magvető, 1993

Napos terület
Pesti Szalon, 1994

Mintha már túl sokáig állna
Jelenkor, 1995

Kedvenxc
Jelenkor, 1996

H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.
Jelenkor, 1998

Rom. A Szovjetónió története
Jelenkor, 2000

Tündérvölgy
Kalligram, 2003

“A Közért. Megjegyzések az irodalomról”
Magyar Lettre Internationale, 20

“Édes Kelet. Berlin szívközép”
Magyar Lettre Internationale, 22

“Irónia és melankólia”
Magyar Lettre Internationale, 24

“Rom. A szovjetónió története”
Magyar Lettre Internationale, 37

„Keret és tükör. Szófia-képzelet”
Magyar Lettre Internationale, 40

„A ritmus zavar”
Magyar Lettre Internationale, 47

„És mi van a szavakkal?”
Magyar Lettre Internationale, 53

(FARKAS Zsolttal, GARACZI Lászlóval, MARNO Jánossal, NÉMETH Gáborral)
“Beszélgetés a posztmodernről”
Magyar Lettre Internationale, 29

(GARACZI Lászlóval, NÉMETH Gáborral)
“A 84-es kijárat”
Magyar Lettre Internationale, 32

(Jorgos ALEVRAS interjúja)
“Venia sit dicto”
Magyar Lettre Internationale, 31

(Lucas CEJPEKkel és Margret KREIDLlel)
“Egy másik Alte Schmiede beszélgetés”
Magyar Lettre Internationale, 34

(Németh Gáborral)
„Száraz felületek”
Magyar Lettre Internationale, 40

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu