1. Álom
„más tájak nem lévén, járj mutáns tájakon, hibrid organizmusok között egy orbitális égi boncolóasztalon...”(Parti Nagy Lajos Chilf Mária katalógusában) 
Láttam az ördögöt, szarva volt, mint a bikának, füle, mint a szamárnak, és keze feje, mint a rák ollója, fülét pedig egy bűvészinas piszkálta. Ott állt – nem ült – a pokol közepén, teljes nagyságában megmutatkozván. Pucéran és hájasan, mint amolyan mai, túltáplált kamasz, és az volt a legfélelmetesebb, hogy a bőre olyan volt, mint a miénk. A pokol fényei vetettek rá árnyékot, fehér volt és csupasz. Nem tudom, kan ördög volt-e vagy nőstény, a szarván kívül nem volt semmije.
Aztán láttam az élet fáját. Egy nagy meredő fallosz-fatörzset, pirosló-veres rügyező ágain kis, fekete emberek teremtek.
És jártam még csuda helyeken: fekete füstöt okádó kéményekkel teli, téglafallal kerített udvaron, ki tudja, hova vezető csatornákkal; réteken, amelyek peremén a világűrbe lógattam lábamat.

2. Ut pictura poesis 
Amikor Chilf Mária (sz. 1966) Romániából áttelepült, már kész festő volt. Néhány éves, főleg installációkat készítő szakasz után újra csak fest – akvarellel. Motívumai és tárgykombinációi – köznapi tapasztalataink szerint – távoli dolgokat kapcsolnak egymáshoz. Ráadásul azok egy része nem ismert tárgy, bár valódi alkatrészekből is állhatnak; hasonlítanak is valamire, meg nem is, bizonytalan az egzisztenciájuk. Chilf Mária képzettársításai, tárgyainak és tereinek alkalmankénti „cseppfolyóssága” kényszeresen felidézik a szürrealistákét, ám a szürrealistákkal ellentétben ő kordában tartja a szabad áramlást, nála nincs semmi halmozás. Nem célja a tudatalatti tartalmak egyszerű „felszabadítása”, bár ő is a legmélyebben rejtett titkokat, zabolátlan erőket kutatja.
Képeinek egy csoportján, mint műszaki tervrajzokon, rejtélyes szerkezetek a főszereplők, objektumok, melyeket vezetékek, csatornák, huzalok kötnek össze, csatlakozók, váltók tagolnak, generátorok és titokzatos formák, póznák, kürtők, antennák, pedálok, lábtartók, vizsgálóasztalok, retorták, kémcsövek, petricsészék, fiolák, csapok, Bunsen-égők sokasága népesít be. A diplomamunkáját képező sorozat lapjain múltbéli laboratóriumban játszódó jelenetek láthatók, de van „rendes szoba” is gyertyatartóval, cserepes virággal, lámpással. 
Tájképei montázsszerű, fragmentált tájak; a hegyek, tavak, erdők, szántók, rétek rendszerét egyszer precíz rajzolatú nyírott sövényű francia kert, másszor nagyvonalúan festett örvény zavarja meg. Itt-ott a francia forradalmi építészek terveihez hasonló építmények, medencék, víztartályok, csatornák, kutak bukkannak fel; hidak, őrtornyok, lépcsők emelkednek.
1997-től egyre több „testközeli” motívum jelenik meg; növények és belső szervek organikusan alakulnak egymásba: érrendszerből lehet levélerezet és idegrendszer, vese növényi vessző rügye, idegsejtek hálózata fák és bokrok ágrendszere. Chilf „ételes” képeinek egyikén kiterített malacbőrön van pici teríték, másikon tájkép egy nyúlban, harmadikon tortát szeletelnek lézerrel. 
Chilf Mária mesebeli terei bejárhatók, akár komorak, falanszterszerűek és veszélyesek, akár viccesek. Chilf az időt a személyes idő múlásával mérte, amikor vizuális naplót vezetett mintegy 60 héten át római tartózkodásának eseményeiről. Festményein emellett a képi narráció több típusa is fellelhető. A lineáris naplón kívül vannak olyan látomásos képek, melyek „mögül” felsejlenek közös, mitikus vagy irodalmi történeteink, és olyanok, amelyeken az általuk kínált tér-struktúrákból bontakozik ki az idődimenzió, végül olyanok, amelyek – bár korántsem hagyományos témájúak – tradicionális módon elbeszélő képek 
Az ízig-vérig modern Kosztolányi szavakkal írott képeivel éppúgy áttörte az irodalom korlátait, ahogy a modernizmus hanyatlásával a képzőművészek felrúgják a kényszerű fogyókúrára bírt festészet határait. Chilf álomtintáival nem szavakat, hanem képet ír, képszöveget fest, történetet rajzol. Képekkel takarja el és fedi fel egyúttal a traumatikus valóságot.

3. Traumatikus realizmus
A Brumival bármi megtörténhet című narratív sorozata mintha Brumi mackó valamennyiünk számára kedves ismerős történetét elevenítené fel. Chilf ekképp infantilis fantáziák és szerepjátékok köreivel játszik, miközben a rettenet fokán libikókázik. Mert mit keres Brumi a szakadék szélén, a „semmi ágán”, és miért veszi a pisztoly csövét a szájába? A Brumi-képek irtózatosak, mert a hátborzongató történetek a kedves mackóval esnek meg; a horror a gyermekkönyvi stilizálás, könnyed akvarell-stílus és bátor képi asszociációk elegye által jelenik meg. És azért is, mert tudjuk, hogy az egy olyan valóság elbeszélése / újrajátszása, amelyet meg nem történtté szeretnénk tenni. A főszereplő egyszerre megszemélyesítő, álarc, kivetítés és a lánykori fantázia fétis-tárgya. Brumi, ne titkoljuk, Chilf egykori férjének alteregója, aki halálával megfejthetetlen üzenetet hagyott feleségének. Chilf Mária olvasható, elképzelhető, világokat megidéző képeiben a traumatikus valóságot ismétli meg. Freud szerint a traumatikus esemény megismétlésére (cselekvésben, álomban vagy képben) annak érdekében kerül sor, hogy azt a szimbolikus rendbe integráljuk, megkíséreljünk úrrá lenni rajta. Mivel azonban a traumatikus esemény valódisága sosem tárul fel, ismeretlen marad; a megismétlés, a kép nem lehet sem szimulakrum, sem ábrázolás. Az ismétlés inkább – ha hihetünk Lacannak – a traumatikusként megélt valódi kivetítése. És pontosan az ismétléskényszer mutat rá a valódira, amely épp a rámutatás helyén töri át az ismétlés vetítővásznát. Chilf mindezt felismerve épp egy ilyen gyermekies elbeszélésben való ismétlés által (mivel ez az elbeszélésmód látszólag eltávolít) teszi megragadhatóvá, megélhetővé a traumatikus valóságot. 
 

                          Tatai Erzsébet
 

Bibiográfia

Chilf Mária 
Double Trouble
Ludwig Múzeum, 2002 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu