Torgrim Eggen, Thomas Bjornskau, Hanne Orstavik, Szöllősi Adrienne, Vaskó Ildikó
Európa peremén
A norvég kulturális és nemzeti identitás új formái

A norvég nemzeti, kulturális identitás a romantika korszakától fontos kérdése annak a folyamatosan zajló társadalmi vitának, amely a 19. század közepén a közös skandináv kulturális identitás szempontjával, majd az 1990-es években az uniós csatlakozás körül kialakult vita kapcsán az Európa-Norvégia problematika aspektusával bővült. Mint köztudott, Norvégia nem tagja az Európai Uniónak. A kulturális és politikai identitás vizsgálatának fontosságát erősíti a tény, hogy az 1980-as évektől egyre több, elsősorban Pakisztánból érkező bevándorló települ le az országban. A témával kapcsolatban kérdeztük Torgrim Eggen, Thomas Bj?rnskau és Hanne ?rstavik írót.

LETTRE: Létezik speciális norvég/skandináv kultúra?
EGGEN: Természetesen létezik. Egyébként inkább úgy fogalmaznék, hogy a norvég kultúra része a skandináv kultúrának. Amikor ezt mondom a skandináv nyelvek rokonságára, az országok földrajzi közelségére, hasonló klimatikus viszonyára és természetesen arra a szorosan egymás mellett zajló történelmi és kulturális fejlődésre gondolok, amely a közös óészaki kultúrából ered. Az európai történelemben viking-kor néven ismert ez az időszak, amikor Dániát, Svédországot, Norvégiát még nem országhatárok választották el egymástól.
BJ?RNSKAU: Én elsősorban a klimatikus és földrajzi sajátosságokból eredeztetem azt, amit jellegzetesen norvégnak nevezünk. Norvégia keskeny sávon húzódik végig a fjordokkal fölszabdalt tenger partján, területe méreteihez képest gyéren lakott. A természet a mai napig szinte érintetlen és vad. Az itt élők számára mindig is fontos volt az a tudat, hogy olyan helyen is képesek voltak megküzdeni a zord környezeti adottságokkal, ahol addig senkinek nem sikerült. Szerintem a norvég kultúra lényegét a magányban, a romantikus természeti idillben, valamint az embert próbáló természeti körülmények között való túlélés hangsúlyozásában találjuk meg.
LETTRE: Mit jelent az Önök számára az a fogalom, hogy „Skandinávia”?
EGGEN: Talán a szó jelentésével kezdeném. Van aki azt mondja, hogy a szó nem jelent mást, mint a „veszélyek szigete” - ami nem csoda, ha Skanör és Falsterbo körüli veszélyes homokpadokra gondolunk -, mások, római forrásokra hivatkozva, Skade, óészaki istennő nevéből eredeztetik a szót. Modern, politikai értelmében a fogalom a 19. század közepén alakult ki, amikor egy mozgalom küzdött Norvégia, Dánia és Svédország politikai egységéért. Szigorúan földrajzi értelemben Skandinávia félsziget, amelyen Norvégia és Svédország fekszik, Dánia nem tartozik a földrajzi értelemben vett „Skandinávia” fogalomhoz. A brit értelmezések szerint azonban mind Dánia, mind pedig Izland beletartozik.
BJ?RNSKAU: Én inkább szellemtörténeti oldaláról közelítem meg a fogalmat. Mindig is fontos volt a társadalmi egyenlőség és elégedettség hangsúlyozása, ami persze nem jelenti azt, hogy soha senki ne lógott volna ki a sorból. Politikai értelemben számomra Skandinávia kicsi, egymás mellett élő, demokratikus államokat takar, nem túl nagy számú lakossággal, olyan országokat, amelyek baráti viszonyban vannak a világ vezető hatalmaival és nincsenek eltúlzott politikai ambícióik. Jóléti államokról beszélünk, ahol a nemek között a gyakorlatban is megvalósult az egyenjogúság.
LETTRE: Hogyan jellemeznék Norvégia, és kitágítva a fogalmat Skandinávia kulturális életét?
BJ?RNSKAU: Hangsúlyoznám, hogy a skandináv országok fontosnak tartják a kultúra támogatását, éppen úgy, mint az államigazgatás más területeivel való komoly törődést is. Szükséges ez a hozzáállás, hiszen a kultúrának az a része, amely önfenntartó elég erőteljesen Nyugat-Európa, de különösen az USA felé fordult. Az állampolgárok viszont fontosnak tartják annak a kultúrának a támogatását is, amely gondot fordít a norvég, a skandináv, az európai elemek megőrzésére.
EGGEN: A kérdés egyszerűnek tűnik, mégis nehéz rá felelni. A norvég – ill. kibővítve a fogalmat – a skandináv kultúrát, európainak nevezném, de megint csak hangsúlyoznám a klimatikus viszonyok jelentőségét, valamint azt a történelmi tényt, hogy Skandinávia, így Norvégia is, Európa peremén létezve kimaradt más európai országokat mélyen érintő mozgalmakból és nem utolsósorban háborúkból. Norvégia esetében mindenképp hangsúlyoznám, hogy 1945-ig Európa egyik legszegényebb állama volt, meglehetősen alacsony számú lakossággal. Elég sok klisét gyártottak rólunk elsősorban Edvard Munch festészete vagy Ingmar Bergman filmjei alapján. Természetesen, mint minden klisében, ezekben is van némi igazság, hiszen melankólikusabbak és szótlanabbak vagyunk, mint Európa déli államaiban élő népek. A skandináv államokban például meglehetősen magas az öngyilkosságok száma. Ennek ellenére a norvégoknak, a skandinávoknak meglehetősen jó a humorérzéke.
LETTRE: Mondanának néhány szót a skandináv országok kulturális, szellemtörténeti hátteréről?
EGGEN: A nyelvvel kezdeném. Eredetileg valamennyi skandináv nép ugyanazt a nyelvet, egy északi germán dialektust beszélt. Vallásuk is ugyanaz volt és mondhatjuk, hogy mind három ország irodalmi gyökerei visszanyúlnak a Verses-Eddához. Mindannyian kb. ugyanabban az időben vették fel a kereszténységet, és a reformáció is szinte egy időben érte el valamennyi skandináv államot. Négyszáz éves közös államiságunk miatt pedig erős kulturális szálak fűznek bennünket a dánokhoz. Az abszolutizmus időszakában Svédországban erőteljes volt a francia befolyás, amelynek nyomait a mai napig fellelhetjük a svéd nyelvben. Történelmi háttere, függetlenségének kései kivívása miatt a nacionalizmus jobban érintette Norvégiát, mint a két másik országot, hatása egészen 1905-ig, sőt kicsivel utána is érződött. Ugyanakkor Ibsent és Strindberget inkább a közös skandináv kultúra részeként kezelték, a norvég, dán, francia képzőművészek is hasonlóképpen összetartottak, mind külföldön, mind pedig a különböző művésztelepeken. A 2. világháború után a politikai konformitás jelenti a közös alapot a három ország között, vagyis a szociáldemokrácia. Norvégia, Svédország és Dánia – mindhárom szociáldemokrata ország, talán egyedülállóan a világon.
LETTRE: Milyen kulturális viszonyok fűzik ma Norvégiát szomszédaihoz, és változott-e ez a viszony a 19. század közepe óta?
EGGEN: A 19. század közepén Norvégia és Svédország még politikai unióban élt egymás mellett. Az akkor használt norvég nyelv (bokm?l) pedig nagyon hasonlított a dánra, természetesen a 400 éves dán dominanciának köszönhetően. A beszélt nyelv sem volt kivétel. Jelentős norvég szerzők, Ibsen is, Koppenhágában jelentették meg műveiket és senkinek eszébe nem jutott volna, hogy lefordítsa dánra. Manapság már nem ilyen egységes a skandináv kultúra, amelynek oka természetesen abban is keresendő, hogy a három nyelv már nem áll olyan közel egymáshoz, mint száz évvel ezelőtt. Manapság már nem ritka, hogy a skandinávok közötti kommunikáció időnként angolul zajlik. Leginkább az irodalomban tapasztalható ez a folyamat, kevésbé a zenében és legkevésbé a film világában. Itt elég erőteljes az együttműködés.
LETTRE: Mi jellemezi Önök szerint a nemzeti identitást Skandináviában ill. Európában?
BJ?RNSKAU: Négyszáz évig dán fennhatóság alatt álltunk, utána száz év együttélés következett Svédországgal, ennek hatásaként a mai napig érezhető a norvégokban önállóságuk és függetlenségük hangsúlyozása. Természetesen igényt tartunk arra, hogy rendelkezhessünk természeti kincseink felett, ami lényeges kérdés, különös tekintettel az Északi-tengerben rejlő olajtartalékokra. Furcsán hangzik talán manapság, de volt olyan idő, amikor közelebb álltunk ahhoz, hogy az USA 51. Államává váljunk, mint hogy az Európai Unió tagja legyünk. Azt gondolom, hogy ma a norvégok nem sokban különböznek Észak-Európa, Nyugat-Európa és Észak-Amerika lakóitól. Hasonló a társadalomfejlődésünk és egy olyan kultúrkoktél összemixelésén dolgozunk, amelyben van egy adag Norvégia, egy adag Skandinávia, egy adag Nyugat-Európa és egy adag USA. Eszembe jut az 1994-es lillehammeri téli olimpia. Érdemes megnézni milyen szimbólumokkal jellemeztük magunkat. Etnicitásunk jelképeként a jegesmedvét, a rénszarvast, a trollokat és manókat, a jeges norvég tájat és a norvégmintás pulóvert mutattuk meg a világnak. És még valami. Még nem hallottam másik országról, amelynek lakói ilyen egyöntetűen állították volna, hogy a világon a legszebb zászló az övéké. Ha egyszer tagjai leszünk az EU-nak, vajon lengetni fogjuk-e a kék alapon aranycsillagos lobogót?
EGGEN: Ez érdekes. Bizton állíthatom, hogy az önmagunkról, mint büszke és független népről alkotott képünk, valamint viszonylag rövid ideje tartó függetlenségünk miatt alakult úgy, hogy ma politikailag izoláltan élünk Európában. Nemzeti identitásunkat nem találhattuk meg 1905 előtt. A mai napig meghatározza a problémafelvetést a tény, hogy még mindig Svédország és Dánia kistestvéreként szemléljük magunkat és mások is annak tekintenek bennünket. Ez a komplexus nem vezet gyümölcsöző együttműködéshez, hiszen állandóan bizonyítani szeretnénk, mellesleg bizalmatlanok vagyunk környezetünkkel szemben. Másrészt, amilyennek a ma és a jövő Európáját látom, nos, úgy gondolom, abban helye lesz az erős nemzeti identitásnak. Azt hiszem, senki nem úgy képzeli el Európát, mint egy amerikai mintára szervezett, hatalmas, homogén olvasztómedencét. Európa úgy látom inkább konglomerátummá fejlődik, és nem összeolvasztott részek elegyévé.
LETTRE: Ha már itt tartunk. Mit is jelent az Önök számára Európa?
?RSTAVIK: Európa számomra ma az a hely a térképen, amelyet keresztül-kasul bejártam 17-18 éves koromban. Akkoriban Európa jelentette számomra a Történelmet, a Világot, az Ismeretlent. Ma Európa egyre inkább az Európai Unióval lesz számomra azonos, és már nem érzem olyan szabadnak a mozgásteremet sem benne. Skandináviában, Norvégiában még mindig tágasnak érzem a teret. Európa megtelt számomra negatív gondolatokkal, egyre inkább egy tágra nyitott mohó szájra hasonlít. De felmerül bennem a kérdés, hogy ez az az Európa, amit mi ismerünk?
BJ?RNSKAU: Én inkább egy hatalmas úszómedencéhez hasonlítanám, amelyben éppen most tanulok úszni. Három nyelvet bírok, amelynek mondjuk a kultúráját is ismerem. Ez a norvég, az angol és részben a svéd. Az irodalmi áradatban, amely manapság elárasztja az embereket, igyekeztem olyan műveket válogatni, amelyeket eredeti nyelven tudok olvasni. Így az én esetemben az angolszász kultúra van fölényben, de más norvégok esetében is gyanítom így lenne. Hogy mit jelent számomra Európa? Olyan, mint a sajt. Elképesztően sokféle lehet és szinte kifogyhatatlan a variációkból. Ugyanakkor a Jarlsberg és a Norvegia egy fokkal talán ízletesebb.
LETTRE: Ezek szerint érzékelhetők még a határok?
BJ?RNSKAU: Ó, hogyne! Szívesen beszélünk manapság globális kultúráról, de a nyelv mégiscsak határt képez. Még Svédországgal is ez a helyzet, ahol a családomnak háza van. Jól érzem ott magam, de mégsem vagyok igazán otthon.
EGGEN: Mint a legtöbb norvég, én is úgy gondolkodom, hogy Európa az a terület, amely Norvégiától délre fekszik, mi pedig valahol ennek a területnek a peremén, mint külső szemlélők vagyunk szemtanúi az Európában zajló történéseknek, így az integrációs folyamatnak is. Két évig (2002-04) éltem Dél-Franciaországban, ahol a valóságban is megtapasztalhattam, hogy létezik egy egyre inkább határtalan Európa. Egyre nagyobb az emberekben az igény arra, hogy többnyelvűek legyenek. A határellenőrzés csökkenésével és a közös valutával sikerült elérni, hogy az egyik országból a másikba való átlépés egyre gördülékenyebb legyen. Nizzát például sokkal inkább olasznak éltem meg, mint Torinót. Ez az az Európa, amit ismerek: Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország, Nagy-Britannia. Ami Németországtól keletre fekszik ismeretlen számomra. Gyermekkoromban ezek az országok még a „vasfüggöny” mögött voltak. Bizonyos szempontból számomra még mindig kulturális vasfüggöny van Nyugat és Kelet között. Magamról beszélek persze. Még nehezebb elképzelni számomra egy olyan Európát, amelyben Törökország is benne van. Jártam Törökországban, és nem úgy éltem meg, mint az európai kultúra részét.
LETTRE: Európai, skandináv, vagy norvég szerzőnek érzik magukat elsősorban?
EGGEN: Mindháromnak. Sőt tovább szűkíteném. Oslói írónak érzem magam, sőt tovább megyek kelet-oslóinak. De el is felejthetjük mindezt, hiszen úgy is fogalmazhatnék, hogy globalizálódó világunkban „lokális” jellegünket csak egy bizonyos mértékig őrizhetjük meg. Nemrég jöttem vissza Norvégiába New Yorkból, ahol hat hónapot töltöttem el. Egyébként írói életemnek több mint a felét Norvégián és Európán kívül töltöttem. New York-i tartózkodásom megerősítette bennem a tudatot, hogy norvég és európai vagyok.
BJ?RNSKAU: Mint szerző igyekszem távol tartani magam a tipikusan norvég, regionális témáktól. Hosszú időt töltöttem az információs technológia világában, foglalkoztam fejlődésével, a kommunkációra és a gazdasági életre gyakorolt hatásával. Ez volt a közös nevezője annak a kevésnek, amit eddig írtam, és azt hiszem történeteim mindenképp ehhez a világhoz fognak kapcsolódni a jövőben is. Ez a téma nem tipikusan norvég, skandináv vagy európai. Ezek alapján egyik kategóriába tartozónak sem érzem magam.
LETTRE: Változtatott-e valamit az Európai Unió léte Norvégia más országokhoz fűződő kulturális viszonyrendszerén?
EGGEN: Igen, bár ezt elsősorban a két másik skandináv állam Svédország és Dánia tekintetében érzékelhető a legélesebben. Érezteti a hatását, hogy Norvégia nem, míg a másik két ország tagja az EU-nak. Néhány hétköznapi példával szeretném mindezt illusztrálni. Az átlagpolgár számára az EU-tag Svédország és Dánia olyan hely, ahol olcsón lehet alkoholt, dohányt és nyaralót venni. Egyre kevesebbet olvasunk szomszédaink irodalmából. A skandinavizmus 19. századi eszméje tulajdonképpen halott. A tendenciából, miszerint az EU-ban a nemzetállam gyengül a régiók irányába, Norvégiában keveset tapasztaltunk. Egyébként Norvégiában is léteznek régiók, meglehetősen erős helyi identitástudattal, de a „nemzeti” jelleg hatja át mégis a legtöbb kulturális megmozdulást. A norvég média meglehetősen centralizált, talán sokkal jobban, mint 10-20 évvel ezelőtt. Lehet, hogy Norvégiát, az Unióból való kívülmaradása miatt egyszerűbben éri majd el az amerikai kultúra. Ki tudja? Bár tapasztalatom szerint az amerikai kultúra erőteljesen hat Franciaországban, Németországban és Svédországban is.
LETTRE: Milyennek látják az írók helyzetét Európában?
BJ?RNSKAU: Kicsinek és marginalizáltnak érezheti magát egy író. Ám ha egy fordításnak köszönhetően mondjuk felkerül valamely irodalmi hullám tetejére, egy lehet a sok közül, aki azután szívesen büszkélkedik skandináv származásával.
EGGEN: Azt hiszem az írók több szempontból is privilegizált helyzetben vannak Norvégiában. Leválhatnak a kommersz kultúráról. Norvégiában az irodalmat, mint ahogy a kultúra egészét az olajból befolyó jövedelemből támogatják. Éppen azért úgy érzem nagy rajtunk a felelősség, jó megfigyelőnek kell mutatkoznunk. És nem csak művészként. Mondhatnám ez a mi politikai szerepvállalásunk.
 

(Az interjúkat a Lettre számára Szöllősi Adrienne és Vaskó Ildikó készítette)


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu