Újságíró: - Beszéljen, kérem, a 60-as évekről.
Timothy Leary: - Aki emlékszik a 60-as évekre, az nem volt ott.

(…) What is certain is the need to re-evaluate the entire legacy of our recent past, and we could do no better than start with the forgotten, neglected, suppressed, distorted and disrupted cultures of Central and East Europe.
   (Henry Meyric Hughes. London, October 1999.)

http://www.aspectspositions.org/essays/hughes.html
 

A II. világháború után a választási csalással hatalomra jutott moszkoviták által összeeszkábált magyar alkotmány – miként a szovjet blokk többi alkotmánya is – a szocializmus, majd a kommunizmus felépítését a proletárdiktatúra intézményének létrehozásával alapozta meg. A magántulajdon állami tulajdonba vételét követően a proletár diktatúra kiiktatta vagy gátolta mindazokat és mindazt, ami a rabszolgatartók, az arisztokrácia és a polgárság restaurációs érdekeit szolgálta vagy szolgálni látszott. Tehát ezen osztályok tényleges vagy vélt reprezentánsait és kollaboránsaikat – akik a háborút követő első években nem menekültek el az országból – titkos vagy kirakatperekkel likvidálták, a nácikat, a trockistákat, az anarchistákat, a homoszexuálisokat, a munkakerülő cigányokat, az elmebetegeket, a máskéntgondolkodókat elkülönítették: börtönökben, koncentrációs munkatáborokban, kitelepítéssel és elmegyógyintézetekben zárták el a jogi egyenlőség, a gazdasági testvériség és a kulturális szabadság gyakorlásától, s hogy az önellentmondó államélet komplett legyen: a teljes lakosságot ellenzékiként – így magát a munkásságot és a parasztságot is gyanusítottként – állandó megfélemlítés és megfigyelés alatt tartotta a gigantikus, nemzetközi spiclihálózatot működtető, militarista-merkantilista hatalmi tébolyban szenvedő kommunista párt – egészen az 1956-ban kitört forradalomig, majd az annak leverését követő véres megtorlástól – amely újabb, többszázezres menekülthullámot váltott ki – 1989-ig, a szovjet birodalom jogi-gazdasági-kulturális rendszerét fenntartók teljes kapitulációjáig. 
 Természetesen ebben a pusztító és halálosan unalmas szisztémában sem halt el az autonóm módon, ugyanakkor kontextusfüggően működő imagináció, amely a mindenkori és mindenfajta fennálló meghaladására, azaz egy utópikus esztétikai alternatíva aktualizálására irányul. 
 

A korai avangardizmus ajánlatai egyre inkább feler?södtek, tömegesen és világméretekben jelentek meg, s a 60-as években az esztétikai/mentális akkumuláció elérte a kritikus tömeget: a  Pop art, a Conceptual art és az Akcionizmus az ikonoklaszta hagyomány mutációja lett. Ennek egyfel?l nemzetközi aktualitása, másfel?l genealógikus következményjellege szükségképpen a globális valóság része volt, tehát – miként a represszív-toleráns, polgári demokráciákban, akként a represszív-intoleráns, szocialista demokráciákban – Csehszlovákiában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, Lengyelországban stb. és Magyarországon is megjelent. Az, hogy a romantikus-depressziós, központosított giccs-kultúrpolitika nem ismert rá benne az eredeti ideológiájának megfelelő, azzal aktuálisan adekvát művészetére, a megújított szocialista realizmusra, s hogy külön művészeti cenzúrát és titkosrendőrséget működtetett az – egyébként valóban a CIA által is támogatott – “imperialista kulturális fellazító aknamunka” felszámolására, az az apparatcsikok szükségszerű elbürokratizálódását, korrumpálódottságát és elhülyülését bizonyította.
 

 1956-ban meghalt Pollock, aktualizálódott az antipólus: a pop, a tett (Tat), a képzet (Idee). 
A mutáció első jelei Magyarországon az 50-es évek végén, a 60-as évek elején: konkrét- és elektronikus zene, pop-közeli költészet; a 60-as évek derekától: pop-behatású és konceptuális képzőművészet, ill. költészet, intermedialitás és nem-művészet-művészet, happeningek, akciók, flux-concertek, akció-színház, akció-zene, majd mail-art, rock’n’roll, film-filmek, nem-k? színház, Neo Szocialista Realizmus stb. (1976 tájékán lezárult a korszak: jött a Punk, a New Wave, a Neue Wilde, a Neo Geo, a Bad art, az Appropriation art s a Post-modern torzó-komplexitás, és végre telít?dtek, majd kiürültek a véges számú variációk: megszűntek a monomániás irányzatok. Meghalt az Igazság, éljen az Igazság!)
 

“(…) Az 1960-as években az inkoherensek, a dadaisták, a futuristák, a szürrealisták, a szituácionisták stb. előkészítésével kitört a beuysi értelemben vett marxista esztétikai forradalom: az ikonolátrikus művészek és intézményes támogatóik magántulajdonát képző művészeti termelő eszközöket magához ragadta az öntudatra ébredt ikonoklaszta publikum, és saját, közvetlen igényei szerint átstrukturálva a kollektív művészeti termelés folyamatát, célját és disztribúcióját a mű árújellege megszünt, s ennek helyére az univerzális létminimum járadék követelése lépett. Bár azóta az ikonolátrikus ellenforradalom szükségszerűen visszanyerte a tudat hamisságában és a piac valóságában a nem végképp lerombolt állásait, az intermediális új-szövetség üzenete már nem felejtődhet el. (…)” (Anna Stomosis: Intermedia and Interaction, 2000)

A Hatvanas évek – Új törekvések a magyar képzőművészetben címmel 1991-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett böhöm kiállítás, majd az Aspektusok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949 és 1999 című mégböhömebb nemzetközi kiálllítás 1999-ben a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wienben és 2000-ben a Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum Budapestben alig – s azt is tendenciózusan hamis kontextusban – tartalmazta a 60-as éveket jellemző, Magyarországon keletkezett műveket. 
A Museum of Modern Art, NY kiadásában 2003-ban megjelent Primary Documents: A Sourcebook for Eastern and Central European Art since the 1950s nem tartalmazza azt az 50-es évek utáni magyarországi művészetet, amely a világtrendekkel szinkron keletkezett, s amelyet tartalmazna abban az esetben, ha a magyar művészettörténészek és kurátorok feladatuknak tekintették volna az 1989-es államcsíny előtt és után a bel- és külföldi szakmai és laikus publikum tájékoztatását. A korszak irányzatainak magyarországi művei nincsenek feldolgozva, értékelve, archiválva, népszerűsítve – ennek következtében csonka és korcs a művészeti köztudat. 

A NETRAF* (Tarczali Andrea ápoló, Szőnyi András kompjuter-asszisztens, St.Auby Tamás ügynök) a Pop Art, a Conceptual Art és az Akcionizmus Magyarországon a 60-as években című, kb. 70 művésztől többtucat multiplikát és többszáz művet és dokumentumot tartalmazó multimediális, vetített gyűjteményt a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeumban bemutatva pótolja az elsikkasztott hiányt.

Kiállítva: 
2003. július 15. - augusztus 23., - Ernst Múzeum Dorottya Galériája - Budapest, H; 
2004. február 2. - május 2., (SZAMIZDAT - Alternatív kultúrák Közép és Kelet-Európában – a Vorschungsstelle Osteuropa an der Universitat Bremen gyűjteményének kiállítása részeként – A HI2M Szt.Rajkolt) - Millenáris Park – Budapest, H;
2004. március 10. – június 19., (Eintritt Frei) BAWAG Foundation, Bécs, A
2005. június 6 – szeptember 14., MAMCO – Modern és Jelenkori Művészetek Múzeuma, Genf, Ch.

Budapest, 2004. 01. 13.
      
       St.Auby Tamás
(A Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója    szuperintendánsa, NETRAF-ügynök)
 

- - - - - - 
* A Neo Szocialista Realista Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója Globális Kontra-Művészettörténet-hamisítók Frontja

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu