Önéletrajz egy terminálban

Késünk. Az utasok türelmét kérték
Késés – meddig? Ezen még eltűnődhetsz
A jegyek kezelve, poggyászaink lemérték
Nem tarthat sokáig - addig üldögélhetsz
az acél székeken, újságot hajtogatva.
A kirakatokban cigaretta, nyalánkság
Mosoly?– esetleg. De egyedül maradva
versenyezz a helyért – csak nyűg a barátság.

Hat óra eltelt. Csónakkal indulva
rég ott lennék - késő változtatni már
A pavilonban áruló lány ásít
Én gyűrötten, tétlenségtől butulva
s félve nézem a csökkenő fényt. Sivár
minden. S a tűnt lehetőség csak ámít
 

Bárányok

Bárány béget, süt a hó
A hidegtől, s a jeges
Rideg, fehér takarón
Imbolyogva lépeget.
Az ég fáradt és fakó,
Mégis egy egész alom
Botladozik a havon

Gyapja nedves, úgy hever
Mellettük az anyajuh
Várva azt, amíg figyel
Amit majd, ha tudva tud
A bárány, se fogja fel:
A kibomló változást
Ami jön a hó után
 

Kitisztulnak majd szemeink

Azt mondják, a korral
Kitisztulnak szemeink,
Mint harmattól a
Levegő alkonyatkor,
S a dolgok végső formája
Köré szegélyt von majd
Az idő. Minden fűszál,
A lombos fák minden ága,
Hullámok, arany színnel
Fodrozódók, mind olyanok
Lesznek, mint éles kontúrokkal
Rajzolt képek.
 

Drótok

A vad prériket szigorúan őrzik,
Bár az öreg csorda nem kóborol,
Elektromos kerítés vágja el
Útját a lázadó, fiatal csapatnak

Akik – balga tulkok – vágynak a dróton túl
Tisztább vizeket érez érzékeny orruk,
De nincs tovább. Izomszaggató erőszak
Neveli őket öreg csordataggá
 

A fák

Levelet bontanak a fák
Mintha csak súgna valaki
Alvó rügyből pattan ma ki
A zöldellő szomoruság

Igaz, hogy újjászületnek
Míg mi öregszünk? Nem, hiszen
meghalnak ők is, trükk üzen,
Az évgyűrűikbe rejtett

Mégis úgy érzem, több talán
Mint szimpla trükk. Ha itt a május
A fák zöld erein átfut
És friss a vágy, a vágy a vágy
 

A MÁSHOL fontossága

Mivel Írország nem volt az otthonom,
Fogékonnyá tett az idegenség.
A ragaszkodás a mássághoz szurony
volt, egyben a kapcsolatteremtés

eszköze is. A hegynek forduló
huzatos utcák, az ódon dokkok,
a heringárusok egyre halkuló
hangja távol tartott, s nem szorongott

a lelkem. Ily mentség nincs Angliában.
Nem mondhatom: az én szokásom ez
- meg ez. Mert itt nem adhatom ki másnak
magam, hogy mentsem létezésemet.

          FÜRI MÁRIA FORDÍTÁSAI