Szenzuáció
A fényképezés hõskorában, az emulziós réteggel bevont üveglemezek idejében a legfontosabb dolog, amire a fotográfusnak szüksége volt: a türelem. Hosszú percekig tartott maga az exponálás és esetleg órákig kellett várni az elõhívásra, hogy a kép végre megjelenjen. A '40-es években E.R. Land kislányával sétálgatva fényképezett, és a gyermek sürgetésére, hogy mikor lesz már látható a fénykép, fejben megoldotta a problémát: az exponált negatívot egy érzékenyített papírral hozza érintkezésbe, végül mindkettõt átnyomja egy hengerpáron. Így indult egy karriertörténet, a Polaroid fotóé, amely új lehetõségeket szabadított fel (másként) használói számára. A polaroid a tömeg nagy pillanata, azt adja a fotóamatõrnek, amit az ecset a festõnek.
Eperjesi Ágnes, amikor a polaroid filmmel, tároló kazettával, Land-kamerával mint elõhívó és rögzítõ készülékkel képsorozatokat hoz létre, a festészet kontextusában is érdekes képromboló és egyben képépítõ, képalkotó eljárást használ.
Üveglemezek, áteresztõtálcák, gyümölcstálak, flaskák, vázák, fiolák rendezett tárgyegyüttesét állítja össze, amelyeket sötétkamrában elõkészítve Eperjesi nagyítókészülék idõzített felvillantásával fényárba burkol. Elõhíva a képeket, kész a fotogram. A fényt magukon átbocsátó-megszûrõ dolgok vetített képe egy rácsszerûen felosztott és kitakart képmezõben, lehatárolt üres képszélektõl körülvett, szétbontott raszterfelületen éri a filmlemezeket. Csecsemõkrõl készült fotogramkollekciója –„fényöntvényei” – után, amelyeket installációkká állított össze, most a síkban maradva, majd a képsík „mögé” számûzött illúziót teremt.
Vegyük észre, hogy Eperjesi Ágnes módszere nem a technikai lehetõségek önfelkínálkozásának kihasználása, hiszen a fotogram mûfaja már minimum a 10-es 20-as évek óta létezik.
Fotográfia és fotogram
A fotográfia olyan sajátos fénygrafikai eljárás, amely mechanikus struktúrája alapján alkalmas arra, hogy eleget tegyen egy tárgynak. A fotó mint leképezési rendszer a környezõ világnak egy alkalmasan megválasztott kivágata, amikor a kamera az optimális élesség pontjában függõlegesen álló síkról ortografikus vetületet készít. A fénykép a tárgyakkal kölcsönhatásba lépett és azokról visszaverõdött fény hullámainak begyûjtése. A látvány a fényben lévõ és tovaterjedõ tárgyinformáció hasznosítása, munkára fogása.
A fotogram ezzel szemben a tárgyaknak érzékeny emulzióra való vetítésébõl létrehozott kép. Vetítõ vagy nagyítókészülék segítségével a fénynek útjába állított tárgyak, áteresztõ felületek és filterek a forma transzfigurációját eredményezik, vetítõdésekkel, fénylenyomatokkal, árnyékokkal. A tömörített forma kontúrként jelenik meg, a kiinduláskor érzékelt alak elveszti tartalmát és ürügy lesz új benyomások keltéséhez. A tárgyak mindennapi képének, ahogyan találkozunk velük, és ami alapján felismerjük õket, új alakzatokat képes adni, olyan benyomásokat elõhívni, amelyekben a tárgyat úgy látjuk, ahogyan különben sosem. A kevéssé precíz fotós szakmai zsargonban nem ritkán a fotónegatívokon géppel létrehozott fénylenyomatok egy képben való egyesítését is fotogramnak nevezik, ill. tágabban minden fényérzékeny felületen tárgy vagy elektromágneses sugárzás érintésével létrehozott kémiai elváltozás eredményét. A fotólenyomatot, a fotogramot és a fotómontázst tehát közeli rokonsági fok kapcsolja össze. A fotogramo kiterjesztettebb értelmû felfogásában a fény hatására sárguló papírlap, a penészedõ falfelület vagy a salétromos kicsapódás is fotogramként kezelhetõ.
A fotómontázs a fénykép vizuális megjelenésének megváltozatására tett elsõ lépések egyike volt, mondhatjuk, a fotó manipulálásának õskora. A fotogram ezzel szemben inkább szenzuáció, a látványvilág összetevõinek egy felvillanásban szervesülõ érzékelésmódja. Szenzuáció, merthogy maga a fotó nem manipulált, hanem a felhasznált tárgyak, színek speciális helyzete, az összeállítás az, ami manipulálva lett.
Eperjesi polaroid-felhasználási módszere egy tisztán festészeti képszerkesztési eljárás, és még talán grafikai probléma is. Fotografikus látás – a festõ szemével vetett pillantással. A kamera technikai szükségszerûségétõl megszabadult fotogram fényképészeti minimalizmusa eszköztelenségében egy új tárgyfelfogás lehetõségeinek határkutatását jelenti. Eperjesi Ágnes munkamódszere legalább három ponton haladja meg a hagyományos fotogram esztétikáját: lenyomatképzés történik a tárgy fizikai érintkezése nélkül, az összeállított tárgyegyüttesek csendéletszerû megjelenítésében, valamint képkivágat- és raszterképzéssel egy képegységen belül. A síkra vetített tárgyak fénytükrözõdései így egy horizontfelnyílás letéteményesei, ahol azért akad egy lábtörlõnyi hely képi poézis számára. Eperjesi ezért nem is marad meg a puszta másként-láttatás bajnokának, a látvány dobogóján, fényárban úszva, hanem az esetleges behatásokból új konfigurációt teremt, egy új képi líra varázslatát.
A tárgyak legendája
Ami nem látható, az nem azonos azzal, amit „csak a szívével lát meg az ember”. Minden képen létezhetnek kompozíciós összefüggések, kevéssé tudatos formai struktúrák, szakmai problémák, amelyeket láthatóságoknak is szoktak nevezni. Amit megláthatunk, „ott van” a mûben, de nem feltétlenül nyilvánvaló. Ilyen Eperjesi munkáiban a tárgy felszívódása és újrakevert változatban való megjelenése egy más képösszefüggésben. A tárgyak hitelének határait feszegeti. A térbeliség után a síkot is ellehetetlenítõ leképezése, a „levilágítás” egyetlen felületbe fûzi fel a témát, és a tárgyak anyagiságát. Egy optikai keresztmetszetet nyerünk, ami egy más típusú képszerkezet platformja lesz. Miközben a dolgok felismerhetõségük egyértelmûségében felénk fordulnak a képeken, rendeltetésük a háttérbe húzódik. A tárgy felszívódik, hogy utat adjon saját képe másodlagos, szabad felhasználásának.
Mindez a tárgyiságából így részlegesen kivetkõztetett forma révén a tárgy mint megjelenõ vetített kép egy lehetséges evolúciója. A homogén, monokróm háttérszínek alkalmazása mellett itt figyelhetõ meg a visszacsatlakozás – egy újjászületésben – a látványvilághoz, ahol a tárgyak vizuális karaktere, éppen kiválasztásuk folytán dologiságuk születik újjá.
Manipulált csendéletek
Ha egy tárgy lényege önnön rendeltetése, egyéb jellemzõi csak járulékosak lehetnek. Vannak azonban olyan kifinomult dolgok – mondjuk egy parfüm tégelye, egy görög kratér – , melyeknek formája, alakja, színe szintén funkcionálisak. A tárgyak fotogramszerû „kiterítése”, egymás mellé rendelése arról szól, hogy a tárgyakkal többet lehet elmondani, mint amit a külsõ burok sugall. A megjelenített, leképezett tárgy szó szerinti jelentésén – „a tárgy arcára írt rendeltetésén” – túl átvitt értelmû jelentésekkel bírhat.
Amikor Eperjesi Ágnes exponál, a tárgyak hitelének határait feszegeti. Ez a kioldás a tárgy eredeti dologi jelentésességének kioltását eredményezi. A megoldás, a számunkra halott dolgok azért lehetnek érdekesek a mûvész számára, mert mozdulatlanok. Ennyiben a csendélet és a fotogram egyesítését láthatjuk e mûfajban. A halott természetet, a megállítottság keresztmetszetét. És azt, ahogyan a natura morta salto mortalét ugrik a fény hatására. Különösen szép, amikor a normál hullámhosszú fény üvegpalackon áthaladva az üveg „röntgenképét” hozza létre. A csendélet egy hangoltságmódban megragadható formai és tárgyi egymásra vonatkozási rendszert nyújt, amit fotóval foglalkozó mûvész nem hagyhat ki. A komponáló gondolati szándék, ami a levilágított tárgyakat összebékíti, olyan eltüntetési törekvésnek bizonyul, melynek hatására a tárgyak talán még idegenebbeknek, szándék nélkülibbeknek és kifosztottabbaknak (mert felhasználtnak) tûnnek. A tárgyat meg kell alázni saját tárgyiságában, tárgyiatlanítani és egyben vizualizálni, hogy Eperjesi kezei nyomán más lírában szóljanak.
Mindenesetre, a tárgyak elveszítve plasztikai értékeiket, túl a metafizikain, ahol azok tárgyfelfogása véget ért, ott kezdõdik Eperjesi Ágnes ténykedése. Az egész tárgykérdés csak eddig a pontig volt érdekes, nyugodt szívvel hátunk mögött hagyhatjuk Cézanne-t, Morandit, Moholy-Nagyot. Ezeken a polaroid-képeken valami olyan nyugodt szépséget fedezhetünk fel, amelyet – kicsit blaszfémikusan gondolkodva – a tárgyakat megvilágítva, levilágítva a beszkennelt fotó átalakítási szabadságához mérhetõ kreativitással dolgozva érhet el a vizuális mûvészetek innovátora.
(A szöveg eredetileg a kiállítás katalógusához készült.)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu