Az internet a magyarországi médiafogyasztók többsége számára csak egy téma a kis színes hírek között, a szaktudományok azonban már jó ideje mint önálló, új médiumot vizsgálják. Konvergencia, pluralizáció és koncentráció – ezek a témával foglalkozó irodalom leggyakrabban elõforduló kulcsszavai. A hazai médiavilágban némi fáziskéséssel és kisebb mértékben, de lényegében ugyanolyan hatások érvényesülnek, mint a világ más, Magyarországhoz többé-kevésbé hasonló helyzetû, korlátozott nyelvi piaccal rendelkezõ országaiban. A hazai helyzet bemutatása elõtt ezért röviden áttekintjük a nemzetközi szinten is érvényes fõbb hatásokat és trendeket.
 

Elajándékozott média

Elképzelve azt az ideális állapotot, amikor az internet egyformán gyors hozzáférést biztosít a hálózat összes pontjához, és e hatalmas virtuális könyvtár minden lapjára egyenlõ eséllyel találhatunk rá, sõt e lapokat mind számunkra érthetõ nyelven és írásjegyekkel írták, azt mondhatnánk, hogy az interneten minden karnyújtásnyira, egérkattintásnyira van. Ugyanazon a képernyõfelületen szembesülünk földrajzilag távoli, idegen világok kultúrájával, mint a sajátunkkal, illetve ugyanolyan módon érhetõ el a hagyományos média világában gazdasági hatalommá lett tartalomgyár weboldala, mint a kollégiumi közösségben önállóan alkotó egyetemi hallgatóé. A kettejük közötti különbség pusztán technikai: a médiaóriás weboldalának hivatkozásai többnyire saját szerverére, a saját maga vagy szerzõdött partnerei által elõállított weboldalakra mutatnak, míg az egyetemista elsõsorban más tartalmakra hivatkozva gazdagíthatja a weboldalát. A "média" fogalma kitágul, csatornáinak száma egyszerre hihetetlen, fölbecsülhetetlen mértékben megnõ.

A szociológus Angelusz Róbert szerint mindez a média decentralizációját eredményezi, csökken az információs monopóliumok szerepe, és lehetõvé válik a nyilvánosság hagyományos intézményeibõl kiszoruló rétegek megszólalása is:

Az információáramlás horizontális pályáinak és mikronyilvánosságainak mûködtetésével az internet csökkenti a professzionális és laikus kommunikátorok közötti éles különbséget, és a báziskommunikáció felerõsítésén keresztül növelheti a közvélemény súlyát a nyilvános kommunikáció folyamataiban. […] Az új technikák meghonosodásának legfontosabb következménye a decentralizáció. A többcsatornás média kialakulásával megszûnik a figyelemnek az a kivételes összpontosulása, amely a hagyományos televíziózást jellemezte (Angelusz 1998).

Angelusz azonban nem tartja teljesen ideálisnak ezt a helyzetet, illetve e tendenciák erõsödését. A nagyfokú decentralizáció akár veszélyt is jelenthet, "a nyilvánosság központi fórumainak relativizálódása pedig a közügyek széles körû megvitatása elé állít sorompókat" (Angelusz 1998) – ez pedig szerinte továbbra is szükségessé teszi a közszolgálati televíziózás fennmaradását és sokoldalú interakcióját az internettel.

A médiaközgazdász Gálik Mihály a piaci folyamatok elemzése alapján ettõl gyökeresen eltérõ képet rajzol, megkérdõjelezve azon teoretikusok állítását, akik az internetes technológiát alapvetõen jellemzõ médiák közötti konvergencia hatására paradigmaváltást jósoltak a médiaiparban:

Meggyõzõdésem, hogy a digitális forradalom – Negroponte véleményével ellentétben – nemigen fog változtatni a médiaágazat koncentráltságán sem, mert annak gyökerei, mint már bemutattuk, a médiatermékek sajátosságaiban találhatók (Gálik 1999).

A médiatermékek sajátosságait illetõen Gálik elsõsorban arra utal, hogy a közönség passzív érdeklõdésének folyamatos fenntartásához állandóan új, kreatív tartalom kell. E kreatív mûvek elsõ példányának elõállítási költsége – szemben a további példányokéval – kiugróan magas; vagyis a médiatermék elõállítása rendkívül nagy piaci kockázatvállalást igényel, így elkerülhetetlenül megjelenik az interneten kívüli média világából ismert tõkekoncentráció:

Sajátossága az új információs technológiák alkalmazásának, hogy miközben valóban fragmentálják a közönséget, termelõi oldalról nem csökken a piaci koncentráció. […] Az igaz, hogy milliók vihetik (és viszik is) fel a maguk mondandóját a hálózatra, s milliók hívhatják azt le, azaz nincs itt semmiféle információs monopólium. De az is igaz, hogy a felhasználók számára az elérhetõ információ döntõ többsége tökéletesen érdektelen, azaz kell a felhasználónak valami iránytû az eligazodáshoz, s ez pedig, úgy tûnik, óhatatlanul a márkanév. […] Minden bizonnyal két média-Internet-rendszer lesz, a kereskedelmi és a nem kereskedelmi. Az elsõben, tetszik, nem tetszik, a big business lesz az úr (Gálik 1999).

A szociológus tehát a nyilvánosság demokratizálódásáról beszél, a közgazdász pedig a tõkekoncentráció által monopolizált internetmédiáról. Mindkét állítás alátámasztható az internet világának tényeivel, ellentmondásosságuk azonban magyarázatot igényel. A magyarázat kulcsa az internettel foglalkozó szakirodalomban egyre sûrûbben fölbukkanó, eredetileg a törzsi társadalmak antropológiai leírásához használt ajándékgazdaság (gift economy) kifejezés.1

Az ajándékozás olyan társadalmi szertartás, melynek során az áruk és szolgáltatások önkéntes adakozás révén cserélnek gazdát, ez a fajta önkéntesség azonban a társadalmilag elvárt viselkedési normák része. (Gondoljunk csak a karácsonyi ajándékozási szertartásra.) Az ajándékozás – szemben az árucsere egyéb formáival – a nagylelkû adakozáson alapul, az ajándékozó és a megajándékozott között nincs alkufolyamat. Az ajándékcsere egy fennálló társadalmi kapcsolat megerõsítési, illetve egy olyan új kapcsolat kialakítási szándékának a jele, mely különbözik a személytelen piaci kapcsolatoktól. Az ajándékcserébõl következõ profit nem anyagi jellegû, inkább a társadalmi kapcsolatokban és az elismertség, ismertség növekedésében jelenik meg. Az ajándékcsere lényegébõl, az ehhez fûzõdõ társadalmi elvárásokból következik, hogy a kapott ajándék értéke legalább akkora, de inkább nagyobb, mint az adott ajándéké.2

Az interneten található weboldalak túlnyomó többsége ma szabadon, díjfizetés nélkül hozzáférhetõ, vagyis a weboldalak tekinthetõk a készítõiktõl kapott ajándéknak. Éppen úgy ajándékba kapjuk a CNN híreit, mint a tudományos projektek során született tanulmányokat vagy a diákok homepage-én található szkennelt családi és más fényképeket – mindenki szükségletei szerint fogyaszt ezekbõl, és lehetõségei szerint adakozik. Egy közismert anekdota szerint Bill Gates, a milliomos szoftvergyáros, amikor elõször javasolta neki valaki, hogy a Netscape-hez hasonlóan a Microsoft is tegye ingyen hozzáférhetõvé internetes böngészõjét, állítólag magából dühödten kikelve kommunistának nevezte az illetõt. Tény, hogy az ajándékgazdaság a hatvanas évek amerikai újbalos mozgalmaiban kapott különös jelentõséget – abban az idõszakban, amelyben az internet õse, az amerikai honvédelmi tudományos kutatásként finanszírozott Arpanet hálózat létrejött. Richard Barbrook részben ezzel az összefüggéssel magyarázza a hálózati gazdaság különlegességét:

Annak ellenére, hogy a netet eredetileg az amerikai hadsereg számára találták ki, valójában az ajándékgazdaságra épül. Eleinte a Pentagon még megpróbálta korlátozni számítógép-hálózatának nem hivatalos használatát. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a net valójában akkor fejlõdik igazán, ha hagyják az embereket, hogy maguknak építsék a rendszert. A tudományos közösségben az ajándékgazdaság már régóta ismert fogalom: az állami és alapítványi támogatásokat élvezõ tudósoknak nincs szükségük arra, hogy szellemi termékükbõl közvetlenül eladható piaci terméket hozzanak létre. […]

A Szovjetunió összeomlása után ma már szinte senki sem hisz a kommunizmus elkerülhetetlen gyõzelmében. Ezzel szemben sokan elfogadják, hogy a Hegel által megfogalmazott "történelem vége" az amerikai neoliberális kapitalizmus. Mégis, éppen ebben a történelmi pillanatban, létrejött az anarchikus kommunizmus egy valóban létezõ változata a neten, és ezt elsõsorban amerikaiak hozták létre (Barbrook 1998).

Barbrook szerint az amerikai Új Bal valójában a high-tech ajándékgazdaság elõfutára volt. Elgondolásuk azonban, mely szerint az ajándék az árucikk tökéletes ellentéte, a hálózaton már nem ennyire tisztán jelenik meg: a pénz alapú árucikk és az ajándék szimbiózisban élnek együtt a gyakran Új Gazdaságnak nevezett világban. Az internetezõk néha ugyan vásárolnak on-line, alapvetõen azonban inkább ajándékokat, ajándék információkat cserélgetnek egymás között – és a hálózat globális jellegébõl következõen mindenki jóval többet kap, mint amennyit valaha is képes volna adni. Az ajándékgazdaság és a kereskedelmi szektor egymást föltételezik, az interneten mûködõ profitorientált vállalkozások érdeke, hogy egyre több ember vegyen részt az ajándékgazdaságban (Barbrook 1998). Felix Stalder ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az ajándékgazdaság internetes szerepét nem szabad túlbecsülni. Szerinte az, ami a hálózat világában nem gazdasági természetû, ugyanúgy nem az a materiális világban sem: itt valójában legtöbbször pusztán a társadalmi élet egy formájáról van szó. Az ember nem szokott pénzt kérni attól, akit útbaigazít az utcán, és a kocsmai beszélgetésért sem jár díjazás (Stalder 1999).
 
 

Média-hipermarket

Az ajándékgazdaság piaci modellje egyáltalában nem idegen a hagyományos médiától: "ha a közönségtõl a tartalomért nem tudsz pénzt kérni, add el magát a közönséget!" – mondja a jól bevált recept. Sõt! köztudott, hogy a cserebere, vagyis a barterüzlet is gyakori a médiapiacon. Ez az alapja az angolszász nyelvterületen egyre inkább egyeduralkodóvá váló internetes médiamodellnek, az ún. portal site-nak vagy belépõoldalnak. Uj Péter meghatározásában:

Kommunikációs és információs központ, az internetezõ kályhája, ahonnét elindulhat. […] A portalok az internet "kereskedelmi csatornáivá" váltak. A legforgalmasabb webhelyek reklámbevételei gyorsan nõnek, egyre nagyobb ütemben fejleszthetik szolgáltatásaikat, egyre több látogatót vonzanak. És egyre több tartalmat gyûjtenek maguk köré. A születõ csillag modellje: ahogy egyre nagyobb és nagyobb, úgy nõ a gravitációja, úgy vonzza magához a körülötte lévõ anyagot, egyre gyorsabban növeli saját tömegét. A nagy forgalom gravitációja mindent a portalokhoz irányít. Aki azt akarja, hogy sokan nézzék az oldalát, annak valamelyik portallal kell összefognia (Uj 1999).

A portal sikerének több nélkülözhetetlen összetevõje van az alapvetõnek tekinthetõ ingyenes hozzáférésen kívül. A közönséget, a felhasználót egyrészt meg kell gyõzni arról, hogy valóban az a legkényelmesebb, ha nap mint nap itt kezdi az eleve középpont nélkülinek megtervezett és az ajándékgazdaság kusza hivatkozásrendszere által áttekinthetetlenül kaotikusnak tûnõ hálózat használatát. Másrészt az érdeklõdés fenntartása érdekében a webhelyet folyamatosan frissülõ hír- és információforrássá kell tenni – állandó versenyben a részben hasonló tartalmat nyújtó és általában könnyebben hozzáférhetõ hagyományos médiával. E versenyben az a portal site egyik erõssége, hogy sokkal hatékonyabb eszközökkel rendelkezik a törzsközönség, vagyis egy korlátozott, személyre szabottabb nyilvánosság kialakítására, mint a hagyományos média, és ez az elõny a hirdetõk szemében kulcsfontosságú. A Gálik által vázolt médiakonvergencia eredményeként létrejövõ portalok képesek mindannak a korlátozott, decentralizált mikronyilvánosságnak a biztosítására, amelyet Angelusz az internet lényegének tart – vagyis ezek azok a médiaalakulatok, melyek föloldják a szociológusi és közgazdászi nézõpont említett ellentmondásosságát.

A portal site mûfaj kialakulása jellegében és gyorsaságában is hasonlítható ahhoz a folyamathoz, amelynek során az elmúlt néhány évben kialakultak Magyarországon a nagy és egyre nagyobb, többé-kevésbé szakosított bevásárlóközpontok (pl. Metro, Tesco stb.). E kereskedõpaloták a rendszerezett és magas színvonalon uniformizált teljesség ígéretét nyújtják, szemben az emberi léptékû, de fragmentált szakboltokkal. Ehhez hasonlóan a portal site a rendszerezett, jól áttekinthetõ teljességet próbálja nyújtani. Ezek a webhelyek egymást tartalmi-formai-technikai szempontból utánozva fejlõdnek, növekednek, így az eredetiség tere viszonylag csekély. A portal site általában egy már ismert, bevezetett alapszolgáltatás piacát kívánja növelni kevésbé ismert szolgáltatások gyakran barterüzleten alapuló bevonásával, ritkábban fölvásárlásával. Az üzleti modell általában nagyon egyszerû: "társulj velem, vedd föl a nevem, ezáltal téged ismertté teszlek, magamat pedig még nagyobbá, sokoldalúbbá". A legnagyobb belépõoldalak többségében az alapszolgáltatás egy-egy népszerû internetes keresõ (pl. Yahoo, Lycos), de médiahatalom (pl. CNN, MSNBC) és internetszolgáltató (AOL) is található az ismert portal site tulajdonosai között.

Az angol nyelvû portal site piacán már rendkívül kiélezett a verseny, a piac résztvevõi számára létfontosságú, hogy kialakítsák és megõrizzék törzsközönségüket. Ennek legfontosabb, legelterjedtebb eszköze az egymástól független virtuális közösségeket kialakító tematikus on-line társalgó vagy vitafórum. E fórumok a hatókörében, ismertségében korlátozott, szabadságában azonban korlátlan társadalmi nyilvánosság ígéretét jelentik, melyben mindenki kifejtheti véleményét az aktuális vagy örök témákról, illetve megvitathatja másét. E közösségi kommunikációs formát jelentõsen befolyásolja az alkalmazott technológia, ugyanakkor vannak általánosabb érvényû pszichológiai-szociológiai sajátosságai is, melyeket az egyes szaktudományok egyre behatóbban igyekeznek föltárni. A nyilvános vitaoldalakon zajló kommunikációt rendszerint figyelemmel kíséri egy moderátor, aki gyakran önkéntesként dolgozik.3 A globális társadalmi élet e formájának népszerûségét mutatja, hogy Jugoszlávia bombázásának megkezdésekor több mint huszonötezren kapcsolódtak be a CNN webhelyén indult ezzel kapcsolatos vitába (Zimányi 1999). A portalt fönntartó médiatulajdonos valójában csereüzletet folytat közönségével: a vitázók egy ponton túl már elsõsorban nem az újabb hírekért térnek vissza a weboldalra, sokkal inkább a saját véleményükre érkezett reakciók, a vita újabb fordulatai érdeklik õket. A vitafórumok rendszerint a belépõoldalak legkeresettebb reklámfelületei közé tartoznak.

Ugyancsak rendkívül elterjedt módszer a törzsközönség megtartására a weben keresztül elérhetõ ingyenes e-mail postafiók és webtárhely-szolgáltatás, az érdeklõdési kör szerint személyre szabható hírszolgáltatás vagy a napi hírek rövidített, esetleg szintén személyre szabottan válogatott változatának elküldése e-mailben. Az ilyen jellegû ingyenes szolgáltatások mind az ajándékgazdaság fönntarthatóságát, az internet eredeti játékszabályainak elfogadását próbálják demonstrálni a médiafogyasztó számára, miközben a háttérben folyik az egyre kiélezettebb küzdelem a hirdetési dollárokért. Nemzetközi szinten a hirdetési felületet kínáló webhelyek száma 38 százalékkal nõtt 1998-ban. Ennek következtében az ezer nézõ elérésének költségét jelzõ ún. CPM-mutató nemzetközi átlagértéke 1998-ban 6 százalékkal csökkent, és várhatóan tovább csökken majd 1999-ben. Az általánosan jellemzõ árcsökkenés alól csak két terület kivétel: a számítástechnikai, illetve más, technikai tárgyú weboldalak, valamint az on-line áruházak hirdetési felületei (AdKnowledge 1998).

Az on-line áruház megjelenése a portal részeként fordulatot jelent az ajándékgazdaság történetében, hiszen ezen a ponton már a legnaivabb médiafogyasztó sem hiheti, hogy bármit is ajándékba kap. Felix Stalder szerint azonban ez egyértelmûen kívánatos, pozitív folyamat, mely segíthet megõrizni, visszaállítani az internetre eredetileg jellemzõ decentralizáltságot. Az eddig elmondottakból is következik, hogy az interneten uralkodó jelenlegi gazdasági modellek egyértelmûen a centralizáció felé mutatnak, és ez mindaddig így marad, amíg az internetes pénzügyi tranzakciók során szükségszerûen csak nagyobb összegeket lehet kifizetni – mivel a kis összegû tranzakciók költsége értelmetlenné teszi magát a tranzakciót. Ebben a helyzetben az on-line árucikket csak a hagyományos kereskedelemben megszokott nagyobb, aggregált egységekben lehet eladni, legyen szó akár elõfizetéses tartalomról vagy szolgáltatásról. Ami aggregált formában nem adható el, azt ingyen kell adni – ez pedig elkerülhetetlenül a tõkeerõs médiabirodalmaknak kedvez. Stalder szerint a kiutat a Compaq MilliCent vagy az IBM MiniPay rendszeréhez hasonló internetes mikrotranzakciós rendszerek jelentik, melyekkel minimális összeget is gazdaságosan lehet mozgatni. Ha ily módon a radikálisan decentralizált információáramlás a nonprofit, állami vagy alapítványi forrásoktól függetlenül is gazdaságilag fönntarthatóvá válik, elkerülhetõ az információt, kultúrát szükségszerûen homogenizáló, portalszerû internetes médiaalakzatok kialakulása és fönntartása (Stalder 1999).

Az internetes médiára ma azonban egyértelmûen a portalok uralma a jellemzõ, ezért nem kerülhetõ meg az a kérdés, hogyan változtatják meg e médiatermékek magát az újságírást és a tájékozódási szokásokat. Mint említettük, az eredeti tartalom elsõ példányának magas elõállítási költségei miatt az internetes sajtó többsége másodközlés, vagyis valamelyik hagyományos médiapiacon mûködõ "tartalomgyár" on-line megjelenési formája. Azok a médiák, melyek fölismerik e másodközlés sajátos többletlehetõségeit, képesek önálló, az eredetinél akár nagyobb használati értékkel is bíró elektronikus változatot létrehozni. Ezek a lehetõségek elsõsorban az internet szinte korlátlan archiválási kapacitásán és hivatkozásrendszerén alapulnak. Az újságíró írásaiban hivatkozásokat helyezhet el saját lapjának korábbi cikkeire vagy más forrásokra, ezáltal bemutathatja témájának kontextusát, fokozhatja állításainak hitelességét. A tartalom fogalma az on-line médiában kitágul: az írott szón kívül idetartozik a hyperlink is. A gazdag hivatkozásgyûjtemény a hitelesség érzete mellett biztosítja az olvasót arról is, hogy fölösleges további forrásokat keresnie, az újságíró már elvégezte helyette a hiteles források fölkutatásának idõigényes munkáját (Deuze 1998).

Ez a lehetõség azonban kétélû fegyver: az internetes hivatkozásokba vetett feltétlen olvasói bizalmat használta ki az az amerikai fiatalember, aki egy anonim módon létrehozható ingyenes weboldalon hírügynökségi jelentésként megfogalmazott, de saját maga által írt szöveget helyezett el tõzsdén jegyzett cégérõl. Az álhír arról tudósított, hogy cégét egy nagyobb vállalkozás készül fölvásárolni. Ezután néhány on-line közösségben fölhívta a figyelmet a hírre, illetve általa készített "másolatára", melynek hatására hirtelen megnõtt a cég részvényei iránti kereslet.4

Ez a történet az újságírói szerep megváltozásán túl a tájékozódási szokások átalakulását is jelzi. Az amerikai sajtótörténet történelmi jelentõségû eseményekhez köti egy-egy új média "beavatási szertartását", vagyis azt az egyébként nehezen megragadható pillanatot, amikor a média bekerül az amerikai átlagember mindennapi hírforrásai közé. Így a rádiózást 1941-ben Pearl Harbor bombázása avatta hírforrássá, a Kennedy elleni 1963-as merényletrõl az emberek többsége már a televízióból értesült, az 1991-es Öböl-háború pedig a CNN folyamatos élõ tudósításai révén a kábeltelevízió diadalát jelezte. E folyamat legújabb állomását a Pathfinder Mars-szonda leszállása jelentette 1997 nyarán: a NASA webszerverén periodikusan frissülõ képeket egy hét alatt mintegy negyvenötmillió internetezõ nézte meg – természetesen az elõbbiekkel szemben már nem csak amerikaiak (Harmon 1997). A Mars-akció a reklámoktól mentes, közpénzekbõl finanszírozott és tudományos céllal fönntartott NASA-szervert avatta egyszeriben hírforrássá, az on-line sajtó itt csak másodközlõ lehetett. A Lewinsky-ügy tetõpontján azonban már egyetlen nap harmincnégymillióan voltak kíváncsiak a CNN internetes változatára (Zimányi 1999).

A Pew médiakutató-központ felmérése szerint 1996-ban, amikor az amerikaiaknak még csak 23 százaléka használta az internetet, a mûszaki, illetve informatikai tárgyú hírek voltak a legolvasottabbak. 1998-ra már a felnõttek 41 százaléka vallotta magát rendszeres felhasználónak, és eközben a mûszaki rovatok olvasottságát messze meghaladta az idõjárás-jelentés és a színes szórakoztató hírek vonzereje. Mindehhez hozzátéve azt, hogy az amerikai internetezõk között csökken a diplomások aránya és növekszik a nõké, azt mondhatjuk, hogy 1999 elejére Amerikában az internet a televízióhoz hasonló tömegmédiummá vált. Az internet térnyerése azonban nem egyenlõ mértékben jelent veszélyt a hagyományos médiákra: a felmérések szerint az internet elsõsorban a televíziós hírmûsorok közönségét csábítja el, miközben e csoport továbbra is ugyanannyi újságot olvas és rádióadást hallgat, mint korábban.5
 
 

Magyarország: tömegmédia tömeg nélkül

Iglódi Csaba reklámszakember egy médiaügynökségek számára tartott elõadásában mondta 1998 õszén:

Magyarországon sajátosan egymásra csúszott a különféle médiatípusok – máshol idõben sokszorosan tovább tartó – fejlõdése. Gondoljunk csak arra, hogy az országos kereskedelmi televíziók a napokban ünneplik elsõ születésnapjukat, a kereskedelmi rádiózás sem tekinthet hosszú múltra vissza, de a sajtópalettán is csak nemrégiben jelentek meg speciális olvasói s hirdetõi szegmensek igényeit kielégítõ periodikák, sõt óriásplakátokkal is csak egy évtizede találkozhatunk. […] A robbanásszerû fejlõdés, a piacgazdaság kiépítésével párhuzamos kereskedelmi kommunikáció kialakulása és izmosodása egészen egyszerûen nem, vagy csak nagyon kevés közfigyelmet hagyott az internetre.6

Amellett, hogy kevés közfigyelmet kapott, az internetnek mint hírforrásnak sem sikerült még jelentõségében fölülmúlnia a hagyományos médiát eddigi három-négy éves magyarországi története során. Azon alkalmakkor, amikor mégis sikerül a figyelem középpontjába kerülnie, ezt a hagyományos tömegmédia közvetítésének köszönheti. Van már ugyan olyan magyar nyelvû tartalom az interneten, ami más formában nem, vagy csak nehezen hozzáférhetõ, hiányzik azonban az a kritikus felhasználói tömeg, amely valóban tömegmédiummá változtathatná a tájékozódásnak ezt a csatornáját.

1998-ról 1999-re megkétszerezõdött az internet-felhasználók száma Magyarországon. Egy 1999 márciusában – részben a jelen tanulmány szerzõje által – készített felmérés szerint jelenleg körülbelül félmillió magyarországi internetezõrõl beszélhetünk. Pontosabb adatot csak a kereskedelmi szolgáltatók fizetõ ügyfeleirõl tudhatunk, õk mintegy hatvanezren vannak, többségükben otthonról, telefonos kapcsolaton keresztül lépnek be a hálózatba. Számuk a tavalyinak kétszerese. E látványos növekedésben nyilván szerepe volt annak is, hogy az internetes közösség képviselõi kialkudták a 100, illetve már 150 forintos telefonkedvezményt. Ezzel együtt a félmilliós táborban a túlnyomó többség állami fenntartású intézményekben, számarányát tekintve elsõsorban felsõoktatási intézményekben fér hozzá a hálózathoz. Az, hogy az internetezõk száma egy év alatt megkétszerezõdött, elsõsorban a középiskolai hálózat kiépülésének köszönhetõ, de éppen ezért nem is várható további hasonlóan dinamikus növekedés7 (Nyírõ és Turi 1999).

Bár e félmillió internetezõ felhasználói szokásai rendkívül eltérõek – aki fizet a hozzáférésért, sokkal rendszeresebben használja, mint az, akinek ez alanyi jogon biztosított –, demográfiai szempontból viszonylag egységes csoportot alkotnak: elsõsorban fiatal, középosztálybeli, magasabb iskolai végzettségû városi férfiak. Az internetezõk többsége az egy évvel korábbi helyzethez képest változatlanul 30 év alatti, a legnagyobb csoport a 19–24 éves korosztályé. A felhasználók 86 százaléka férfi – ez csekély elmozdulást jelent a nõk javára az egy évvel korábbi helyzethez képest –, és 53 százalékuk fõvárosi. E döntõen fiatal férfi populáció hivatásszerûen foglalkozik a számítástechnikával, vagy valamelyik oktatási intézmény hallgatója (Nyírõ és Turi 1999; Medián 1998).

Hol tart a hazai internetes hír- és médiaszolgáltatás nemzetközi összehasonlításban? Az önkéntes regisztráción alapuló Yahoo internetes keresõ számai alapján az élvonaltól éppen olyan messze vagyunk ezen a területen is, mint az internetes tartalom egyéb területein, vagyis fejlõdése a többi területhez képest átlagosnak mondható.8 Ugyanakkor megfigyelhetõ, hogy például Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia az internetes hír- és médiaszolgáltatások területén elõbbre kerültek a rangsorban, mint az internetes tartalom egyéb területein. A nyugat-európai országokra is a Magyarországéval rokon, vagyis a hír- és médiaszolgáltatásoknak a többi területhez hasonló fejlõdése a jellemzõ.9 A lista élén minden szempontból az angolszász országok állnak, és ez azt is jelzi, hogy a média fejlettsége közvetlen összefüggést mutat a nyelvi piac nagyságával.

E rangsor jelentõségét azonban nem szabad túlértékelni, ugyanis a Yahoo-ban található bejegyzések önkéntes regisztráción alapulnak. A hazai internetes szakkatalógusok10 alapján megállapítható, hogy a médiatípusú internetes kiadványok száma Magyarországon – és vélhetõen más, nem angol nyelvû országokban is – sokszorosa annak, mint ami a Yahoo katalógusában megjelenik. Ennek valószínûleg az az oka, hogy a nemzeti nyelveken készülõ kiadványokat készítõik többnyire fölöslegesnek tartják regisztrálni az angol nyelvû katalógusban – ezt igazolja éppen a regisztrált angol nyelvû kiadványok kiugróan magas száma is. Valamely ország kiadói iparának méretét általában, de az internetes médiapiacot különösen is, meghatározza a nyelvterület nagysága, ezért a magyar médiapiacnak az angol nyelvûhöz való hasonlítása nyilvánvalóan nem ad reális képet.

Iglódi már idézett elõadásában megjegyezte:

Elenyészõen alacsony számban jelentek meg még az internetreklámra specializálódott szolgáltatók és médiaügynökségek. […] Az elsõ lépés […] elválasztani a hagyományos médiáktól, de úgy, hogy hozzájuk mindenképpen kapcsolható, adataiban összemérhetõ legyen.11

A média jellegû internetes tartalom helyzete, fejlõdése elválaszthatatlanul összefügg az on-line médiával is foglalkozó médiaügynökségek számával, fejlettségével és különösen a gazdaság más területein mûködõ vállalkozások internethasználatával. Szakmai becslések szerint 1998-ban mintegy hatvanmillió forint volt a magyarországi internetpiac összes reklámbevétele, melyen mintegy féltucatnyi látogatottabb webhely osztozott, vagyis az on-line kiadványok többsége – ha nem mindegyik – veszteséges. Az internetes médiapiac teljes évi bevételébõl a Magyar Televízió fõmûsoridejében 16 percnyi reklám sugárzását lehet megvenni (Nyírõ és Turi 1999).

Az összefüggés jellege leginkább egy ördögi körhöz hasonlítható. Médiavásárlónak és tartalomszolgáltatónak egymásra kell találnia, és ehhez mindkét félnek megfelelõ közvetítõre, de legalábbis on-line marketingismeretekre van szüksége. A magyarországi on-line média az ilyen jellegû hirdetési lehetõségek iránt érdeklõdõ számára áttekinthetetlennek, kiismerhetetlennek tûnik. A legnézettebb weboldalak üzemeltetõi, kiadói már elkészítették ugyan médiaajánlatukat, ezek azonban többnyire egymással összemérhetetlenek, illetve hiányzik az az egyértelmû rangsor, melyben a hirdetési lehetõségek áttekinthetõek lennének a legolcsóbbtól a legdrágábbig, az alkalmi apróhirdetéstõl az adott médiába szervesen, tematikusan illeszkedõig. Másfelõl, még viszonylag ritka az olyan vállalkozás, melyben fölmerül az igény az ilyen jellegû áttekintésre, információra. Egyrészt azért, mert elenyészõen alacsony a virtuális terméket – információt vagy szolgáltatást – kínáló magyarországi vállalkozások száma, másrészt mert a hagyományos, materiális piacon mûködõk számára az internetes megjelenés, a saját weboldal – ha egyáltalán már elkészült – nem integrálódott a marketingkommunikációs stratégiába, nem kapott önálló szerepet, funkciót. Természetesen ameddig a vállalkozás nem készítette el saját weboldalát, aligha várható, hogy fölmerül benne az igény az internetes hirdetés iránt.12

1999 elején egy magyar nagyvállalat felmérte a saját házikönyvtárába megrendelt külföldi és magyar folyóiratokat az on-line hozzáférhetõség szempontjából. A felmérés szerint a cég által elõfizetett 187 külföldi folyóirat 55 százalékának van on-line változata, míg a 262 belföldi folyóirat közül csak 18 százaléknak.13 Az Euroweb Rt. által fönntartott internetes újságosstand, melynek célja a magyar sajtó teljes on-line kínálatának naprakész bemutatása, 1999 áprilisában tizenhét kategóriában összesen 309 médiumot regisztrált.14 A legtöbb bejegyzés (51) a "kultúra" kategóriában található, ezt az "internetes újságok" kategória (43) követi. E rangsor jelentõségét azonban nem szabad túlbecsülni, ugyanis az elõbbi kategória a kulturális témájú, míg az utóbbi a csak interneten hozzáférhetõ kiadványokra vonatkozik. Az adatbázis húsz, interneten is hozzáférhetõ magyar nyelvû napilapot tart nyilván, és körülbelül ennyi televíziós (19) és rádiós (26) webhelyet – ez utóbbiak közé kerültek azonban a mûsorújságok internetes változatai is.15

A fenti osztályozás nem ismeri a "portal site" kategóriát, ez azonban nem meglepõ, hiszen legfeljebb három-négy magyar nyelvû internetes kiadvány sorolható ebbe a kategóriába 1999 elején. Az 1995-ben indult és az internetes újságok mûfajában Magyarországon úttörõnek számító iNteRNeTTo valamint az abból 1999-ben létrejött Index16 mellett a HVG hetilap napi frissítésû on-line változatát, a Matáv Rt. 1998-ban indított Origo kiadványát és az 1999 elején indult, a Sztár Rádió érdekeltségi köréhez tartozó Magyar Netlapot tekinti a szakmai közvélemény e mûfaj kritériumainak többé-kevésbé megfelelõ médiaterméknek (Nyírõ és Turi 1999). Tehát az említett több mint háromszáz magyar nyelvû on-line kiadvány piacára egyelõre viszonylag kis mértékben jellemzõ az angol nyelvterületen megfigyelhetõ konvergencia, a "nézettségért tartalmat" típusú csereüzlet révén növekvõ internetes konglomerátumok kialakulása.

A napilapok digitális archívumnak vagy egyszerûen reklámnak tekintik internetes megjelenésüket, mellyel valamilyen módon a papírújság eladását kívánják támogatni, vagy akár az anyagi források hiányában megszûnõ papírújságot elektronikusan továbbéltetni.17 A pozitív ellenpéldaként említhetõ HVG és a Magyar Narancs-utód Mancs on-line változata kivételével a papírújságok többségének elektronikus változata nem használja ki a médiumban rejlõ szinte korlátlan, újszerû lehetõségeket: például az olvasótábor "kemény magjának" kialakítását, a papírújságból terjedelmi okokból kimaradó háttéranyagok közlését, az internetes hivatkozások által korlátlanul tágítható összefüggésrendszert vagy a periodikus megjelenések közötti folyamatos on-line frissítést.

E lehetõségeket az írott sajtónál is kevésbé használják ki a magyarországi televíziók, e sorok írásakor több országos csatornának gyakorlatilag nincs semmiféle internetes megjelenése. Az internetre is kiterjedõ, átfogó koncepció a legutóbbi idõkig csak a határon túli magyarságot megcélzó Duna TV weboldalain volt tapasztalható: a teletextoldalak folyamatosan frissülõ internetes változata mellett megtalálható itt a saját készítésû mûsorok video-, valamint a híradó szövegesen is olvasható archívuma. Az átfogó koncepció általánosan jellemzõ hiányára utal, hogy több televíziós produkció a csatorna gyermekcipõben járó központi weboldalától független, saját internetes kiadványt mûködtet – gyakran rendkívül ötletes, sõt a kezdõdõ internetes médiakonvergenciára utaló formában.18

Noha a hagyományos média szereplõi közül leginkább a papírújságok vannak jelen az interneten, a leginnovatívabb módon a kisebb kereskedelmi rádiók – például a Juventus vagy a Danubius – alkalmazzák az új médiumot. Weboldalaikon amellett, hogy földrajzi korlátok nélkül belehallgathatunk az éppen sugárzott mûsorba, kereshetjük, írott formában is áttekinthetjük az aktuálisan beolvasott híreket, és a csevegõfórumokon kapcsolatot teremthetünk a szerkesztõkön kívül a többi hallgatóval is. A Magyar Rádió egyes csatornáinak internetes megjelenése meglehetõsen egyenetlen színvonalú, ami vélhetõen e nagy szervezet egységes internetes stratégiájának hiányát jelzi. Bár tavaly már elkezdõdött az egységes internetes arculat kialakítása, egyelõre például a Petõfi rádió még mindig elérhetõ régi homepage-e több, változatosabb szolgáltatást nyújt, mint az új (Roberto é. n.).
 
 

A jövõ: lehetõségek és korlátok

A magyar nyelvû internetes médiapiac legfejlettebb, leggazdagabb kínálatú szegmense a számítástechnikai tárgyú szaksajtó. Több tõkeerõs kiadó verseng ezen a piacon portalszerûen rendezett, napi frissítésû kiadvánnyal, illetve a már említett, részben informatikai vagy távközlési vállalkozások által mûködtetett portalkiadványok is mind tartalmaznak számítástechnikai rovatot. Ez megerõsíti az idézett felmérések eredményét: a magyarországi internetes média közönsége jelenleg nagyobbrészt a számítástechnikai érdeklõdésû vagy számítástechnikával hivatásszerûen foglalkozó, az átlagosnál magasabb iskolai végzettségû réteg. Az átlagos médiafogyasztót több tényezõ is visszatartja attól, hogy a televíziót fölváltsa vagy kiegészítse az internettel. Az okok között elsõ helyen kell említeni a magas hozzáférési költségeket, e réteg számára azonban hasonlóan jelentõs akadályt jelent a technika bonyolultsága és a szoftverfordítások ellenére is még mindig nélkülözhetetlen nyelvtudás hiánya. A vállalkozások pedig mindaddig nyilvánvalóan nem igyekeznek megjelenni az interneten, amíg ügyfeleik többségének nincs hozzáférése. Mindez természetesen érezteti hatását a hirdetési ráfordításokban, ezáltal pedig az internetes médiapiacon is, mely egyértelmûen egypiacos, vagyis kizárólag a hirdetõk felé adható el.

A távközlési liberalizáció hosszú távon elkerülhetetlenül csökkenti a hozzáférési költségek nagyobb részét kiadó távközlési tarifát, és történtek már kísérletek a televízió egyszerû kezelhetõségét és az internet interaktivitását egyesítõ, a televízióhoz kapcsolható ún. webTV-eszközök hazai elterjesztésére is. Ez utóbbinak azonban egyebek között gátat szab az otthoni internetezésre egyelõre szinte kizárólag alkalmazott hagyományos telefonvonal – tarifájához képest feltétlenül – szûkösnek mondható átviteli kapacitása.19 A megoldást vélhetõen elsõsorban az adatátvitelre is alkalmas kábelhálózatok vagy esetleg a korszerû AM-mikro-rendszerek általános elterjedése jelentheti, mely egyúttal megnyitja a kaput a kapacitáskorlátok miatt ma Magyarországon még csak a kísérleteknél tartó internetes televíziózás és rádiózás elõtt.20 Egyes vélemények szerint ez – ma még beláthatatlan mértékben – átrajzolja majd a jelenlegi médiatérképet.21 Ennek talán csak a szerzõi jogi szabályozás szabhat gátat, mely a jelenlegi médiabirodalmakat erõsíti meg helyzetükben.

A hatalom szempontjából az internetes média alapvetõen különbözik a hagyományos elektronikus médiától, ugyanis nem korlátozza a rendelkezésre álló frekvenciatartomány szûkössége, technikai szempontból nem igényel hatósági engedélyezést, és a kalózmédia fogalma is értelmét veszti. Az internetes médiapiacra való bejutás gyakorlatilag szinte mindenki számára egyenlõ mértékben adott, azonban – mint láttuk – a piacon való megmaradás már egyáltalában nem garantált. Az új média által fölvetett jogi kérdések elsõsorban a felelõsséggel, a szerzõi és személyiségi jogokkal, valamint a médiához egyre inkább kötõdõ elektronikus kereskedelem biztonságával kapcsolatosak. A hazai törvényhozás eddig e kérdéskörnek csak kis részével foglalkozott érdemben. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szabályozás egységes, átgondolt koncepciót igényel, arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy ennek önálló kódexben vagy kapcsolódó törvénymódosításokban kell-e megjelennie.22
 
 

Hivatkozott irodalom

AdKnowledge (1998): Online Advertising Report: Year in Review 1998 [Internet dokumentum: http://www. adknowledge.com]

Angelusz Róbert (1998): A referáló sajtótól az internetig. In Világosság, 49(10): 62–79.

Barbrook, Richard (1998): The Hi-Tech Gift Economy. In Nettime. [Internet dokumentum: http://www.nettime.org/ nettime.w3archive/199810/msg00122.html]

Deuze, Mark (1998): The WebCommunicators: Issues in research into online journalism and journalists. In First Monday, 3(12). [Internet dokumentum: http://firstmonday.org/issues/issue3_12/deuze]

Gálik Mihály (1999): Marad vagy változik? A konvergencia és az internet hatása a médiapiac sajátosságaira. In Jel-Kép, 1.

Harmon, Amy (1997): One Giant Leap for the Web. In International Herald Tribune, 1997. július 15.

Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet (1998): Az iNteRNeTTo olvasói. Budapest. [Kézirat]

Napoli, Lisa (1999a): Survey Finds Internet News Audience Has Broadened. In The New York Times, január 14.

Napoli, Lisa (1999b): America Online Is Facing Challenge Over Free Labor. In The New York Times, április 14.

Nyírõ András és Turi László (1999): Internet Magyarországon, 1999. Budapest: iNteRNeTTo. [Internet-dokumentum: http://helyzet.internetto.hu]

Roberto, I. (é. n.): Rádiózás az Interneten. In Hullámvadász. [Internet-dokumentum: http://emc.elte.hu/~hargitai/ media/internetrad.html]

Sajó Andrea (1999): Elektronikus folyóiratok az interneten. In Networkshop ’99 Konferencia. Budapest: NIIF Koordinációs Iroda.

Stalder, Felix (1999): Beyond Portals and Gifts: Towards a Bottom-Up Net-Economy. In First Monday, 4(1). [Internet-dokumentum: http://firstmonday.org/issues/issue4_1/stalder]

Uj Péter (1999): Háború a hálózatért. In Népszabadság, 1999. február 27.

Zimányi Katalin (1999): Koszovó vagy Disneyland? In Computerworld – Számítástechnika, 14(15): 8.
 

Jegyzetek

* A tanulmány elsõ változata az Országgyûlés Kulturális Bizottságának megbízásából készült 1999 áprilisában.

1 Az ajándék jelenségének szociológiai és antropológiai vizsgálatával Marcel Mauss foglalkozott behatóan a század elsõ felében.

2 Encyclopedia Britannica, a "gift exchange" szócikk.

3 A 16 millió elõfizetõvel rendelkezõ America Online már tíz éve mûködtet önkéntesek által moderált on-line fórumokat. Munkájukat korábban ingyenes korlátlan elõfizetéssel honorálta a cég, ennek ára azonban ma már olyan alacsony, hogy az önkéntesek egy csoportja panasszal fordult az amerikai munkaügyi minisztériumhoz. (Errõl lásd Napoli 1999b).

4 "Fake web posting leads to fraud charge". In The New York Times, 1999. április 16.

5 Pew Research Center for the People and the Press: The Internet News Audience Goes Ordinary. <http://www. people-press.org/tech98sum.htm> Ismerteti Napoli 1999a.

6 Iglódi Csaba elõadásának kézirata ("Hazai reklámszakma", elhangzott 1998. szeptember 29-én a Matáv Altavizsla Média Napon).

7 Megjegyzendõ, ismertek ettõl eltérõ eredményt adó becslések is. A Szonda Ipsos és GfK Hungária által 1998 második félévében készített kérdõíves felmérés szerint 800 ezren férnek hozzá a hálózathoz Magyarországon.

8 A Yahoo keresõprogram (http://www.yahoo.com) 1999. április eleji "Countries" és "News and media" hivatkozásainak összehasonlítása alapján. A Yahoo regisztere önkéntes bejegyzésen alapul, és a rangsor alján álló országok esetében a statisztikai jellegû következtetésekhez többnyire túlzottan csekély számú bejegyzést találunk.

9 Érdekes kivétel ez alól Franciaország és Ausztria, ahol az internetes tartalomfejlesztésnek ez a területe jelentõsen le van maradva a többitõl. Franciaország esetében ez vélhetõen az internettel "konkurens" Minitel-rendszer elterjedtségének, míg Ausztriában a nyelvterületet domináló rendkívül fejlett németországi on-line médiának tulajdonítható.

10 Például a Euroweb (http://stand.euroweb.hu) vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár (http://www.mek.iif.hu/ porta/virtual/magyar/efolyir/) összeállításai.

11 Iglódi Csaba: "Hazai reklámszakma", elhangzott 1998. szeptember 29-én a a Matáv Altavizsla Média Napon.

12 A Carnation Consulting magyarországi tanácsadó cég 1999. júniusi felmérése szerint a 100 legnagyobb hazai vállalkozás kevesebb mint fele, 45 cég tartotta szükségesnek saját megjelenését a világhálón. Ezeknek a weboldalaknak a többsége passzív, nem lép túl az alapvetõ vállalati információk közlésén. (A felmérést a Világgazdaság 1999. július 16-i száma ismerteti.)

13 Sajó Andrea: "Elektronikus folyóiratok az interneten", Networkshop ’99 Konferenciakiadvány, NIIF Koordinációs Iroda, 1999. A vizsgálat további megállapítása, hogy mind a belföldi, mind a külföldi on-line folyóiratok többsége csak közepes színvonalú, a papírújság rövid ismertetõje vagy tartalomjegyzéke csupán.

14 <http://stand.euroweb.hu/>

15 Az összes kategória áttekintõ táblázata az 1999. április 25-i állapot szerint: kultúra – 51; internetes újságok – 43; gazdaság, üzlet – 38; politika, közélet – 32; ismeretterjesztõ – 29; rádió – 26; napilapok – 20; számítástechnika – 19; televízió – 19; külföldön magyarul – 19; egyházi – 18; szabadidõ, hobbi – 17; magazinok – 16; ifjúsági, diák – 15; hirdetési újságok – 12; életmód – 10; sport – 6. (Alig három hónap alatt, 1999 júliusára a regisztrált kiadványok száma 364-re emelkedett.)

16 1999 májusában az iNteRNeTTo szerkesztõsége elhagyta a tulajdonos kiadóvállalatot, és Index néven önálló, új kiadványt indított.

17 Ez utóbbira példa a Filmkultúra címû folyóirat <http://www.filmkultura.iif.hu>.

18 Megemlítendõ például a Magyar Televízió Mélyvíz címû mûsorának együttmûködése az iNteRNeTTóval, majd az Indexszel. E tanulmány elsõ változatának elkészülte után, 1999 tavaszán indult az RTL Klub televízió internetes kiadványa, mely együttmûködik az Origóval.

19 A Matáv 1997-ben kezdte vizsgálni a telefonvonalon mûködõ webTV magyarországi elterjesztésének lehetõségeit, de 1998 végén végül is a készülékek technikai fejletlenségére hivatkozva az üzlet lehetõségét átengedte egy tõle független cégnek, bár elõfizetési akcióval támogatta azt.

20 Az elsõ hazai, kizárólag internetes kísérleti tévéadást az iNteRNeTTo indította 1998 tavaszán, majd õt követte a TVNet Kft. Csak interneten hallgatható magyar nyelvû rádiómûsort indított szintén 1998-ban a Radio On és a ParaRádió.

21 Iglódi Csaba: "Hazai reklámszakma", elhangzott 1998. szeptember 29-én a a Matáv Altavizsla Média Napon.

22 Vö. Lõke András: "Paragrafus kerestetik" (Kettõs interjú Jóri Andrással és Verebics Jánossal). In HVG, 21. évf. 16. szám (1999. április 24.). Az 1999 júniusában elfogadott új szerzõi jogi törvény nem hozott átfogó és az érintettek számára megnyugtató megoldást az internet által fölvetett szerzõi jogi kérdésekkel kapcsolatban.